Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Vélemény

Dáné Tibor Kálmán

Miközben az Európai Unió politikai elitje egyre jobban törekszik kontinensünk közösségeinek a társadalmi-gazdasági szabványosítására, általánosságban a globalizációra, addig a vallási és nemzeti identitások egyre karakteresebben követelnek maguknak érvényesülést földrészünkön. 

Dáné Tibor Kálmán

(...) a 2018. esztendőt jubileumi évnek fogjuk tekinteni, azonban nem végeláthatatlan ünnepléssel, hanem igyekszünk majd a lap hasábjain egy-egy írásban felidézni a folyóirat mindenkori kulturális közösségteremtő erejét. 

Gergely Zoltán

 A zenetanítás akkor tölti be hivatását, ha szervesen illeszkedik az iskola nevelői célkitűzéseibe, és munkánknak csakis akkor lesz értelme, ha már nagyon zsenge kortól megalapozzuk a gyermekek zenei műveltségét.

Reményik Sándor

A wormsi birodalmi gyűlés  400 éves fordulójára 

Virág Erzsébet

Nem véletlenül kölcsönöztem Móra Ferenc szívszorítóan érzelmes, kedves írásának címét, így a régi iskolakezdésekre emlékezve az általa átéltekhez hasonló élmények is eszembe jutottak. De talán kezdjem az elején.

Hadnagy Jolán

„Van nekem egy falum. Némelykor, ha lelkemmel burkolom magam körül, úgy tetszik, mintha én építettem volna őt, mikor még Isten szándékában laktam. Máskor meg szülőmnek érzem, aki egy csillagos estén, szomorú-mókás mese után fogant engem.”

Dimény-Haszmann Árpád

Nyugodjon meg minden kishitű, igenis olvas a 21. század embere, nem vált barbárrá, sőt merészen állítom, bár az olvasási módszerei változtak, a lehetőségek bővültek, úgy gondolom, az internetezés, számítógépezés, televíziózás ellenére is többet olvasnak, mint mondjuk, a boldog békeidőkben. 

Adorjáni Mária

Hogyan válhat a diákok szocio-emocionális fejlesztése, az önállóságra nevelés, a vállalkozó szellem támogatása, a felfedezés öröme időben és térben elszigetelt jelenségből a közoktatás állandó elsőbbségévé a gyakorlatban is? 

Újvári Mária

Igen, olvasnak a 14–18 éves fiatalok. Kevesebbet ugyan, mint szüleik, nagyszüleik, de olvasnak. 

Patócs Júlia

Mindenkinél örömtelibb szívvel ünnepel Nagyszalonta, a város, ahol kétszáz évvel ezelőtt, egy bogárhátú kis házban felsírt a bölcsőben az apró gyermek. Ünnepel minden irodalombarát, mert a legszebb verseket Aranytól kapta. 

Oldalak

Feliratkozás Vélemény csatornájára