Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

TIFF maszkban, holdfénynél

Tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor néhány bukaresti fiatal bejelentette, nemzetközi filmfesztivált szervez Kolozsváron, sokan szkeptikusak voltak: miért nem a fővárosban? Minek fesztiválozni, ha zárnak be a mozik, és mindenki otthon, laptopról néz filmeket? A kételkedőket hamar elhallgattatta a vérprofi szervezés, már az első kiadásban megmutatkozott a seregszemle minden értéke. A TIFF belakta a várost, megmozgatta az embereket. Azóta is az egyik legotthonosabb május végi, június eleji látvány a műsorfüzetet vagy a fesztiválújságot böngésző kolozsváriak vagy külföldiek serege. Az évek során bővültek a helyszínek, a kolozsvári mozik és szabad terek mellett Bonchidán és Magyarfenesen is élvezni lehetett a hetedik művészet friss kínálatát. Most már alig van film, amit ne követne közönségtalálkozó, ugyanis a fesztivál nemzetközi elismertsége egyre nagyobb, az alkotók szívesen elkísérik filmjüket, utólag pedig lelkesen nyilatkoznak szervezőkről, önkéntesekről, kolozsvári emberekről, Erdélyről. Már nem kizárólag Drakula országa vagyunk.




Gergely Zsuzsa

A TIFF karrierje nem volt töretlen, kezdetben a Funar-féle városvezetéssel, a gazdasági válság idején a pénztelenséggel kellett megbirkóznia. Mindent kibírt, és még az a jóslat sem vált be, hogy ha nőni fog a fesztivál, azonnal elköltöztetik Bukarestbe. Idén sajátos helyzet alakult ki, a koronavírus-járvány miatt világszerte leállt a kulturális élet. Bezártak a színházak, a mozik, a hangversenytermek. Gondolatban a TIFF-et is búcsúztattuk, holott jogos lett volna azt hinni, hogy a tavaly nagykorúsított fesztivált ezúttal már csuklóból is meg tudják szervezni. Amikor megjelent a közlemény, hogy augusztus elején mégis lesz TIFF, repestem az örömtől. Végre kimozdulunk a négy fal közül! Végre történik valami! Pont a TIFF történik, ami – nem titkolom – a kedvenc eseményem. Fogalmam nem volt, hogyan lehet ezt a merész tervet kivitelezni, egyértelmű volt, hogy rendhagyó kiadás lesz, szabadtéri helyszíneken, szigorú szabályok szerint fogunk mozizni. Az is aggasztott, hogy mit fogunk látni. Elmaradtak a nagy fesztiválok, dobozban a filmtekercsek, mi lesz a kínálat? A nemzetközi jelleg óhatatlanul nemzetire redukálódik, és a román filmek ősbemutatójává válik a tíz nap? Mit csinálunk a művészeti igazgató, Mihai Chirilov véres-szexes, sokkoló (így neveztük az első években) TIFF-je nélkül? Lesz-e közönség, vagy a félelem elriasztja az embereket a közösségi élménytől?

Már első nap megnyugodtam. Maszk és távolságtartás kötelező, a székek között másfél méteres távolság, lázmérés szkennelt változata, jegyek online vagy telefonon vásárolhatók, elmarad a papíron való szavazás. A szervezők mindent megtettek azért, hogy kizárják a testi érintkezést. A módszer sterilitását némiképp oldotta az önkéntesek kedvessége. Jó volt látni, hogy a nézők nem háborognak, fegyelmezetten betartják az előírásokat, és akkor is a filmet választják, ha nehéz négy-öt órát maszkban ülni. A TIFF történetében először egy csepp eső sem esett, ami amúgy fatális lett volna, hiszen a szabadtéri vetítésekre ezúttal nem létezett alternatíva. Egyetlen gondunk akadt: az éjszakába nyúló vetítések alatt elkezdtünk dideregni. Második, harmadik naptól meleg felsővel és pokróccal felszerelkezve jártuk a várost. Az okosabbak a szúnyogok elleni sprayt is beszerezték. Én nem, így konkrét fizikai nyomai lettek annak, hogy Kolozsváron igenis volt 19. TIFF.

Idén legtöbb három filmet láttunk naponta, sokkal kevesebbet, mint békeidőben. De a kínálat nem volt szegényes, csak a külföldi vendégek hiánya volt feltűnő. A román filmes szakma azonban tíz napra Kolozsvárra költözött, és a magyar alkotók egy része is megtisztelt jelenlétével.

Hogy mit sikerül látnod a TIFF-en, az szimat kérdése. Az eddig bevált kategóriák most is működőképesek voltak. Például a Supernova filmjei, vagy a NO Limit (Határok nélkül) kategória, ami ezúttal is kemény és megrázó volt. A Festett madár című film (könyvváltozata is hátborzongató) évekig kísérteni fog. Háborúellenes érvként használható, hiszen megtörtént esetet mutat be, egy gyermek pokoli megpróbáltatásait. Idén meglepően sok volt a háborús traumákat taglaló alkotás, az ún. magánélet-történetek mellett gyakran ezt a kérdéskört tárgyalták az alkotók: fel lehet állni a kollektíven megélt borzalmak után? Társadalomkritika, környezetvédelem, a tolerancia hiányának következményei, a huszonegyedik század emberének nyomasztó magánya, az idült szeretetvágy, ami kamaszt és nyugdíjast egyaránt emészt – talán ezek voltak a 19. TIFF fő témakörei. Sírtunk, nevettünk, borzongtunk, féltünk, háborogtunk, mint más években. Ezúttal kicsit magányosabban, COVID-üzemmódban, sör mellett kibeszélt élmények nélkül. A maszkért azonban kárpótolt a csillagos ég és a telihold fénye. Remek volt, hurrá!

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Vallasek Júlia

Idén március 10-én felfüggesztették Romániában a frontális oktatást. Mondhatni március 11-én mindenki átállt online oktatásra, noha ez az állítás több sebből is vérzik.




Vallasek Júlia

Dáné Tibor Kálmán

Csakis a magyarságtudatom szűrőjén keresztül vagyok képes megérteni a körülöttem élő más anyanyelvű embertársaim nemzeti érzelmeit, a saját kultúrájukhoz való ragaszkodásukat.

Száz év telt el a trianoni békediktátum óta, de mi még mindig a hibásokat és a kifogásokat keressük, a miérteket és hogyanokat boncolgatjuk, és a lehetséges alternatívákon töprengünk.

Hetvenöt évvel ezelőtt értek véget a második világháború európai harcai. Akkor, azon a májusi napon tette le a fegyvert a náci Németország, amelyet mind a köztudat, mind a közbeszéd mai napig felelőssé tesz ama rettenetes világégés kirobbantásáért. Kétség nem fér hozzá, hogy a Nagy Háborúként is emlegetett és ismert első világégés gefreitere, azaz tizedese, a bécsi autodidakta festő diktálta német politikai és katonai vezetés az elsőszámú felelőse annak, ami 1939 kora őszén kirobbant. És utána történt. 

Dáné Tibor Kálmán

Kijárási tilalom – soha nem hittem volna, hogy egyszer én is megérem. Szüleimtől, nagyszüleimtől hallottam erről, igaz, olyankor mindig a háborúról meséltek. De hát most is háború van. Nem ember–ember elleni, nem egyik politikai hatalomnak egy másikkal szemben vívott csatájáról, hanem az egész emberiség viaskodik most egy láthatatlan, sok milliárd mikroszkopikus katonával rendelkező ellenséggel. 

Benkő Levente

Napokon át töprengtünk a szerkesztőségben, hogy márciusi lapszámunkban mivel köszöntsük a tavaszt. És az Olvasót, természetesen. Európa népeinek 1848. évi csodálatos tavasza felemelő pillanatainak és tanulságainak felelevenítésével, tolmácsolásával induljunk? Rendben, de ezt már megtettük, s bár ismételgetni nem árt, mégis kivártunk. 

Dáné Tibor Kálmán

Miénk lesz a napfényes jövő!” – ezzel a forradalmi maszlaggal (is) bíztattak minket, kisiskolás pionírokat, a hatvanas évek kommunista propagandistái. Húsz év múlva, már a nyolcvanas években, az egyre jobban kiürülő boltokat látva, a fűtés nélküli lakásokban az esti egyre hosszabb áramszüneteket tudomásul véve be kellett lássuk, hogy az egykori elvtársaknak mennyire igazuk volt: mert lassan csak a napfény maradt nekünk, csak az volt biztos, hogy a miénk. Ennek ellenére hittünk, bíztunk a jövőben.

Dáné Tibor Kálmán

Az elmúlt esztendőkben a Művelődés januári vezércikkei általában a folyóirat szerkesztőségének a jövőbe tekintése volt, terveinkről, elképzeléseinkről írtunk.

Mégis, valamit várok még. Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna már beváltani; s még mindig várok valamire.

Dáné Tibor Kálmán

Negyedik alkalommal szervezte meg a Művelődés folyóirat szerkesztősége, az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházával együtt a múlt hónapban, azaz október 11-én, a Régiók bemutatkozása című programját. 

Széman Emese Rózsa

A világ egyik legelterjedtebb babonája, talán nincs is olyan kultúra, amelyben nem honosodott meg. De hogyan, mikor alakult ki a félelem péntek 13-tól? Kik és miért tartották először szerencsétlennek? Van-e valamilyen történeti alapja, vagy „csak” babona az egész?

Rácz Norbert Zsolt

Közel egy hónap telt el az avatás óta, pedig úgy tűnik, mintha Dávid Ferenc szobra mindig ott állt volna. Kinyújtott jobb keze beszélgetésre, okos vitára, mély fohászra hív. Ha képzeletben folytatom a kar lendületét, a templom felé mutat. Ott bent valami más van, amire a zsúfolt utcán sietősen áthaladó embernek talán ma inkább szüksége van, mint bármikor.

Demeter Zsuzsanna

Önző kis egyéni világainkon talán végre jó lenne túllátni, mert a magasabb szinten lefolytatott kis viszályainknak és egoista harcainknak ők lehetnek az áldozataik. Azt, hogy mi, idősebb felnőttek, igenis felelősek vagyunk értük, a (valamivel) fiatalabb nemzedékekért.

Benkő Levente

Van a Székely- és a Királyföld, ezen belül Székfölde és a Barcaság határán, az Olt folyó bal partján egy valaha kulcsszerepet játszó szász község. Magyarul Barcaföldvár, románul Feldioara, németül Marienburg, szászul Märrembirg a neve. Még az Árpád-házi királyok telepítették le a 13. század legelején ide (is) a szászokat, a helység jó másfél évszázadig a Barcaság központja volt. 

Bodó Márta

A tény, hogy Ferenc pápa más úticéljai közé Csíksomlyó bekerült, nagy mértékben a jelenlegi romániai pápai nunciusnak köszönhető, aki fáradhatatlanul járja az országot, az egyházmegyéket, és igazi mélységében, rétegzettségében megismerte a romániai valóságot. Ezt aztán oly módon közvetítette, hogy a Ferenc pápa számára fontos Mária-tisztelet miatt ez a kegyhely nem maradhatott ki az úticélok közül.