Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Régiók bemutatkozása

Negyedik alkalommal szervezte meg a Művelődés folyóirat szerkesztősége, az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházával együtt a múlt hónapban, azaz október 11-én, a Régiók bemutatkozása című programját. Az évente jelentkező szerkesztőségi eseményre ebből az alkalomból, meghívásunkra, a Nyárád mente régió néhány jeles képviselője látogatott el a kincses városba, s előadásaikban felelevenítették ennek a rendkívül sokszínű, kulturális értékekben (is) ugyancsak bővelkedő székely táj nagyon is eredeti világát. Hisz ezekkel a találkozásokkal pont az a célunk, hogy az ugyancsak változatos székely kistérségek minél hitelesebben mutassák be kulturális értékeiket a rendezvényre ellátogató kolozsvári közönségnek.


Dáné Tibor Kálmán

Hogy miből is áll össze egy ilyen régiós bemutatkozó program, mintaként álljon itt az idei esemény előadásainak napirendje: Balázsy András: Vidékfejlesztés a Nyárád mentén, Barabás László: Nyárádmente népszokásai az ezredfordulón, Jakab Sámuel: Kertészeti kultúra a Nyárádmentén, Suba Gyöngyi: Nyárádmente művelődési élete, valamint bemutatták a Nyárádmente képekben című, a Nyárádmenti Kistérségi Társulás által összeállított dokumentum értékű fotomontázs-kiállítást. A találkozó kolozsvári résztvevői megismerhették A Nyárád mente képekben – Valea Nirajului în imagini – Snapshots from the Niraj Valley háromnyelvű kiadványt, amelyről merem állítani, hogy rég nem láttam ennyire ízlésesen és szakszerűen összeállított, turistacsalogató albumot. Nemcsak a kisrégión belüli, egyedi természeti látványosságokat mutatja be ez a kiadvány, művészi fotókon és tömör, frappáns magyarázó szövegeken keresztül, hanem a különböző települések megtekintésre érdemes egyes kulturális értékeit is. A találkozó utolsó mozzanata az Itthon és/vagy otthon általunk így megnevezett beszélgetés, vagy inkább párbeszéd volt, hallgatóság és a vendégek között, amelyet Benkő Levente, erdővidékről Kolozsvárra elszármazott szerkesztő kollégám moderált. Tudniillik a hallgatóság soraiba meghívtunk olyan személyeket is, akik a Nyárád mentéről származnak, és már évek óta Kolozsvárra hozta őket a (jó vagy rossz?) sorsuk, ebben a városban élnek, egyesek családot is alapítottak, tehát megpróbáltak itt gyökeret ereszteni. Mindig tanulságosak ezek a beszélgetések, hisz általában olyan érzelmi húrokat pendítenek meg, mint a honvágy, vagy mit jelent elszakadni a szülőföldtől, de a távolból, Erdély fővárosából is segíteni – az itt szerzett más jellegű élettapasztalatokkal – az otthoni világot. Vagy mit lehet tenni ebben az új, rohanó nagyvárosi környezetben, hogy a hátrahagyott egykori életük szép népi hagyományait legalább ünnepek alkalmából tovább lehessen éltetni. De biza ezek a beszélgetések arra is keresték a választ, hogy egyeseknek miért nem tudott jövőt biztosítani a székely szülőföld, mert nagyon sokan a kolozsvári egyetemi tanulmányaik befejezése után e multikulturális nagyvárosban látták további életük értelmét. S a beszélgetésekből az is kiderült, hogy székely autonómia ide vagy oda, de soha senki felelős erdélyi politikus nem kérdezte meg az elszármazottakat, vagy nem hívták meg őket olyan fórumra, ahol az elvándorlás okairól, miértjéről érdeklődtek volna tőlük. Mint jeleztem, a Nyárád mente immár a negyedik székely kistérség, amely a Régiók bemutatkozása című szerkesztőségünk által szervezett programon részt vett. Mert 2016-ban Erdővidék, 2017-ben Sóvidék, 2018-ban Székelykeresztúr és vidéke mutatkozott be Kolozsvár közönségének a Györkös Mányi Albert Emlékházban, s fejeztük be valamennyi találkozót is az idei beszélgetéshez hasonló „talk show”-val. S az utóbbi két összejövetel egy-egy Művelődés-melléklet megszerkesztésére és kiadására is ihletett minket.

A Régiók bemutatkozása című, évi rendszerességgel jelentkező szerkesztőségi programunk ötlete ugyancsak jóízű, hangulatos intézményen belüli beszélgetések eredménye. Tudniillik az öttagú szerkesztőségünkben csak én vagyok egyedül kolozsvári, három kolléga székelyföldi, egy pedig a Partiumból jött. Hárman meg ugyancsak fiatalok, 35 év alattiak. Számomra élmény volt felfedezni, hogy a más‑más különböző régióból érkezett munkatárs hogyan látta és látja Kolozsvárt, miért döntöttek úgy, hogy itt maradnak, s az évek során hogyan alakul át bennük a szülőföld világa. Őszintén: kolozsváriként az egyik szemem sírt, a másik nevetett őket hallgatva. Sírt, hisz ahonnan elszármaztak, mind olyan vidéke Erdélynek, ahol ugyancsak nagy szükség lenne az ottani közösségeknek értékes munkájukra, példás családi‑közösségi életükre. Nevetett, hisz Kolozsváron maradtak, nem mentek odébb a határon túlra, városunk magyarságát gyarapították, nem beszélve arról, hogy a szerkesztőség munkatársai lettek. S mi tagadás, általuk én is más szemmel kezdtem el látni szülőföldemet, de a szülőföldjüket is. Ezt a számomra különleges élményt kívántam megosztani mindazokkal, akik az elmúlt esztendőkben kolozsváriként ellátogattak a Régiók bemutatkozása programunkra.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Hozzászólások

Tisztelt Főszerkesztő Úr! Marosvásárhelyen élő ny. tanár vagyok. Három könyvem jelent meg az elmúlt 19 évben, melyek nagyrészt színjátékok azaz dramatizált élettörténetek, és művelődéstörténetünk szellemi "nagyjait" illetve nemzeti történelmünk jeles személyiségeit állítják a középpontba. Ezek közül 6 alkotásomat Erdély, a Felvidék és Magyarország különböző színpadain  bemutatták. Országos EMKE-díjal és a Magyarországi Írószövetség kiemelt oklevéllel jutalmazták munkáimat. 

Irodalmi jellegű írásaimat több napilap, folyóirat és gyűjtemények közölték. Legutóbb, a Népújság MÚZSA mellékletében, 2019. szept. és okt. számokban KAZINCZY ÉS MAROSVÁSÁRHELY című esszémet.

Most fejeztem be BÖLÖNI FARKAS SÁNDOR halálának 178. évfordulójára emlékezve egy esszé szerű tanulmányomat. Ezért nagy tisztelettel és szeretettel ajánlom az Ön figyelmébe, B.F.S. - mint kolozsvári kultúr-személyiségnek - életművét és jelentőségét méltató írásomat. A tisztelt Szerkesztőbizottság döntését várom: megjelenhet-e (több részletben) a Művelődés folyóiratban ez a munkám?

Reménykedve várom döntésüket. Tiszteletteljes üdvözlettel- Buksa Éva-Mária

Új hozzászólás

További írások

Benkő Levente

A lapunk éléről nyugdíjba vonuló főszerkesztőnk, Dáné Tibor Kálmán azzal a jó tanáccsal köszönt el júniusi összegző írásában, hogy utódja „merjen újítani lapkivitelezésben, tartalomban vagy akár tematikákban is”, s hogy látszódjon a lapon az új gazda esze- s keze nyoma. E megszívlelendő tanácsot természetesen elfogadom, de ha jól belegondolok, mint minden más sajtótermék, a mi lapunk gazdája is tulajdonképpeni maga az Olvasó, hiszen mi, különféle beosztásban dolgozó sajtósok, szerkesztők csak kiszolgálói vagyunk az Olvasónak.

2021 minden szempontból atipikus év. Olimpiai játékok páratlan évben – ilyet még a két világháború sem okozott. De az örömhír, az örömhír: Tokióban lesz olimpia.

Kiemelt támogatóink mindig az olvasók voltak. Őket éreztem egyfolytában magam, magunk mellett a lapigazgatás nehéz pillanataiban, hisz mi tagadás, ilyenek is voltak az elmúlt nyolc évben. Hasznos tanácsaikkal, időnként láthatatlanul is, de határozottan alakítgatták kiadványunk arculatát, vagy éppen tematizálták a Művelődést. 

Gergely Zsuzsa

A pandémia egyfajta buroklétre kényszerített bennünket. Azt hittük, hogy élünk, pedig csak kütyüknek köszönhetően kerültünk valóságközelbe. Összemosódtak a napok, a hetek, a jelenségek és az értelmezések. Ideje volt mindezt magunk mögött hagyni.

Demény Péter

Milyen jellemző, hogy ez a költő, aki így ünnepel, és akinek a születésnapját a Magyar Költészet Napjának nevezték ki, folyamatosan megosztotta az olvasókat és a világot. Horger Antalról mindenki tud, a Szabad-ötletek jegyzékének kiadása körül irdatlan botrány kerekedett, most egy minden bizonnyal hamisított kézirat körül folyik a vita.

Brînzan-Antal Cristina

Mára a nőnap egyre inkább elveszítette politikai tartalmát és mondanivalóját, ma már inkább apró ajándékokkal, virággal kedveskednek a nőknek. 

Pontosan harminc éve annak, hogy huszadik századi történelmünkben eladdig s azóta is páratlan tüntetésen vonultunk utcákra. Egy-egy szál gyertyát s egy-egy könyvet vittünk magunkkal arra a néma menetelésre, amelyet ama decemberi, romániai rendszerváltozás utáni hetekben, szűk két hónapban, az anyanyelv szabad használatának elemi emberi jogát megérteni sehogyan sem akaró akkori központi hatalom merevsége kényszerített ki, s amely néhányszázezres nagyságrendben mérhető lelket érintett, és mozgatott meg.

Harminckét éve már, hogy a Himnusz születésnapja egyetemes ünnepe magyar kultúránknak, nemcsak itt a Kárpát-medencében, hanem szerte a nagyvilágban, ahol még becsülete és értelme is van a magyar szónak.

Péter István

Wuhanból jött egy éve: valaki nyitva hagyta a laborajtót, netán denevért, tatut készített ebédre és nem szűrte le a levét… De távoli… különben is, ami kínai, úgyis elromlik.

 

Mert nem igaz, hogy a mai tizen-huszonéveseket „semmi sem érdekli”, s „bezzeg a mi időnkben…” Csak meg kell találni velük a közös utat, a közös hangot, legalább arra pár percre, amíg számukra ez fontos és hasznos.

Vallasek Júlia

Idén március 10-én felfüggesztették Romániában a frontális oktatást. Mondhatni március 11-én mindenki átállt online oktatásra, noha ez az állítás több sebből is vérzik.

Gergely Zsuzsa

Tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor néhány bukaresti fiatal bejelentette, nemzetközi filmfesztivált szervez Kolozsváron, sokan szkeptikusak voltak: miért nem a fővárosban? Minek fesztiválozni, ha zárnak be a mozik, és mindenki otthon, laptopról néz filmeket? A kételkedőket hamar elhallgattatta a vérprofi szervezés, már az első kiadásban megmutatkozott a seregszemle minden értéke.

Dáné Tibor Kálmán

Csakis a magyarságtudatom szűrőjén keresztül vagyok képes megérteni a körülöttem élő más anyanyelvű embertársaim nemzeti érzelmeit, a saját kultúrájukhoz való ragaszkodásukat.

Száz év telt el a trianoni békediktátum óta, de mi még mindig a hibásokat és a kifogásokat keressük, a miérteket és hogyanokat boncolgatjuk, és a lehetséges alternatívákon töprengünk.

Hetvenöt évvel ezelőtt értek véget a második világháború európai harcai. Akkor, azon a májusi napon tette le a fegyvert a náci Németország, amelyet mind a köztudat, mind a közbeszéd mai napig felelőssé tesz ama rettenetes világégés kirobbantásáért. Kétség nem fér hozzá, hogy a Nagy Háborúként is emlegetett és ismert első világégés gefreitere, azaz tizedese, a bécsi autodidakta festő diktálta német politikai és katonai vezetés az elsőszámú felelőse annak, ami 1939 kora őszén kirobbant. És utána történt.