Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Napsugár-köszöntő

Nagyanyám ugyancsak szerény könyvtárának volt egy nagy becsben tartott és féltve őrzött kötete. Az egykori gyermeklapnak, a Benedek Elek és Pósa Lajos szerkesztette Az Én Újságomnak egyik múlt század eleji évfolyama, bekötve. Nagyanyám időnként levette a polcról, felolvasott belőle nekünk, unokáknak egy-két mesét, vagy rövid történetet, majd szőtte az emlékezés fonalát arról, hogy hajdanában mekkora izgalommal várta ezt a vasárnap megjelenő gyermeklapot. És nemcsak ő, hanem sok-sok más nagyon fiatal olvasó is, hisz abban az időben, az egyre szaporodó sajtótermékek között ez volt az első, amelyik nekik, gyermekeknek szólt, ami csak az ő újságjuk volt.


Dáné Tibor Kálmán

Már kezdtem hátulgombolós lenni, amikor hatvan évvel ezelőtt, 1957 januárjában, Kolozsváron, megjelent a Napsugár gyermeklapunk. Nagyanyám rögtön megrendelte nekünk, unokáknak ezt a havonta jelentkező kiadványt, az év végére az első évfolyamot beköttette, s karácsonyra a gyermekszoba könyvespolcára tette. Aztán amíg számunkra, mármint az unokák számára, tartottak a Napsugaras évek, addig nagyanyám jóvoltából gyarapodtak gyermeklapunk beköttetett évfolyamai a szobánk könyvespolcán. A megjelenés utáni években még silabizálni sem tudtam a betűket, így hol nagyanyámat, hol szüleimet, hol pedig a már iskolás nővéremet nyaggattam, hogy olvassanak nekem a lapból. Nos, a Napsugár hamar belopta magát az életembe, vártam megjelenését a postaládánkban, az én újságom lett, s mi tagadás, a gyermeklapunknak is sokat köszönhetek, hogy elég hamar megtanultam olvasni. A Napsugár jóvoltából életre szóló barátságot kötöttem olyan halhatatlan mesehősökkel, mint Tóbiás és Kelemen, Irgum-Burgum Benedek, vagy Rongy Elek. Halhatatlanok, hisz örömmel tapasztalom, hogy alakjuk most is feltűnik valamelyik magyar gyermeklapban, könyvben, vagy éppen bábszínházban. Gyermekeim – akik ma már unokáimat nevelik – számára is kijutott a folyóirat felejthetetlen hőseinek barátságából. A naiv, de gézengúz Fülöpke, vagy Csipike – a nagyon szeretett, de olykor hol gonosz, hol pedig óriás, de valójában mindig jóságos – törpe, ma is szembejön velük, velem és természetesen unokáimmal, egy-egy újrakiadásban: folyóiratban, könyvben, vagy éppen mesehősként, valamelyik bábjátékban.

Persze ne tévesszünk szem elől egy dolgot: az akkori Napsugár a kommunista hatalomnak az ifjúság számára „ideológiai nevelést” adó folyóirata is volt. Öntudatos pionírokkal, egykori kommunista hősökkel, kollektív gazdaságokban keményen dolgozó falusiakkal, szocializmust építő munkásokkal is találkozhattunk a lap hasábjain megjelenő versekben, vagy éppen „mesés” történetekben. Szóval meg kellett adni a császárnak, ami a császáré, annak érdekében, hogy a hazai ifjúsági irodalmunk gyermeklelkeket egészségesen formáló alkotásai is megjelenhessenek. Hisz ne feledjük, az erdélyi magyar (ifjúsági) irodalmunk kiválóságai írtak a lapba, vagy éppen szerkesztették is: Kányádi Sándor, Fodor Sándor, Bálint Tibor, Marton Lili, Méhes György, Bajor Andor, Lászlóffy Aladár (és ezzel még nem teljes a névsor), vagy a gyermeki fantáziát nagyon jól ismerő, a lap grafikai kivitelezését évtizedeken keresztül meghatározó Soó Zöld Margit.

Amikor aztán 1989 karácsonyán nálunk is „kitört a demokrácia”, majd számtalan magyar nyelvű folyóiratunk megszűnt, a Napsugár átvészelte a nagy változást, és ma a legnagyobb példányszámban megjelenő hazai magyar nyelvű sajtótermékünk. A mai gazdasági követelményeknek megfelelő lapszervezéssel – modern kifejezéssel élve menedzsmenttel – független, önálló és önfenntartó vállalkozásként működik a szerkesztőség. Nem csoda, hisz a legfiatalabb nemzedék fantáziáját megmozgató, remek grafikai kivitelezéssel jelenik meg, valamint a hazai írók, költők legkiválóbbjai gyarapítják és alakítják a lap hasábjain a kortárs gyermekirodalmat.

Elnézést kérek az olvasóktól, érintettektől azért, hogy ez a születésnapi Napsugár-köszöntőm kissé személyes élménybeszámolóra is sikeredett, és hogy írásomban főleg a lap történetének régmúltjából merítettem, kevesebbet szóltam a kiadvány nagyon termékeny jelenéről. (Meg sem említettem például a Napsugár „kisöccsét”, a Szivárványt.) De mentségemre szolgáljon, hogy amíg írtam, egy kicsit nosztalgiázhattam a saját napsugaras éveimről.

Szóval Isten éltessen, Napsugár, s kívánom neked, hogy újabb hatvan év múltával, a Művelődés folyóirat akkori főszerkesztője hasonlóképpen köszöntsön születésnapodon.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Az ötvenhatosok példája bármilyen nehéz élethelyzetben kapaszkodót jelenthet, így a mostani, világjárványban is erőt meríthetünk tőlünk-belőlük. Bátorságuk, töretlen akaraterejük és a túlélésbe vetett óriási hitük mindnyájunkat arra ösztönöz és biztat, hogy soha semmilyen körülmények között ne adjuk fel a harcot és a reményt. Még a legreménytelenebbnek tűnő pillanatokban is a végsőkig kell küzdeni az életért, a megmaradásért, a szabadságért.

Benkő Levente

A zene, bármilyen műfajban is szülessen, de minőségi legyen, az márpedig lelket simogató, bút feledtető, erőt adó, pozitív tölteteket hordozó, mindenféle lelki nyavalyákra jótékony valami. 

Benkő Levente

A lapunk éléről nyugdíjba vonuló főszerkesztőnk, Dáné Tibor Kálmán azzal a jó tanáccsal köszönt el júniusi összegző írásában, hogy utódja „merjen újítani lapkivitelezésben, tartalomban vagy akár tematikákban is”, s hogy látszódjon a lapon az új gazda esze- s keze nyoma. E megszívlelendő tanácsot természetesen elfogadom, de ha jól belegondolok, mint minden más sajtótermék, a mi lapunk gazdája is tulajdonképpeni maga az Olvasó, hiszen mi, különféle beosztásban dolgozó sajtósok, szerkesztők csak kiszolgálói vagyunk az Olvasónak.

2021 minden szempontból atipikus év. Olimpiai játékok páratlan évben – ilyet még a két világháború sem okozott. De az örömhír, az örömhír: Tokióban lesz olimpia.

Kiemelt támogatóink mindig az olvasók voltak. Őket éreztem egyfolytában magam, magunk mellett a lapigazgatás nehéz pillanataiban, hisz mi tagadás, ilyenek is voltak az elmúlt nyolc évben. Hasznos tanácsaikkal, időnként láthatatlanul is, de határozottan alakítgatták kiadványunk arculatát, vagy éppen tematizálták a Művelődést. 

Gergely Zsuzsa

A pandémia egyfajta buroklétre kényszerített bennünket. Azt hittük, hogy élünk, pedig csak kütyüknek köszönhetően kerültünk valóságközelbe. Összemosódtak a napok, a hetek, a jelenségek és az értelmezések. Ideje volt mindezt magunk mögött hagyni.

Demény Péter

Milyen jellemző, hogy ez a költő, aki így ünnepel, és akinek a születésnapját a Magyar Költészet Napjának nevezték ki, folyamatosan megosztotta az olvasókat és a világot. Horger Antalról mindenki tud, a Szabad-ötletek jegyzékének kiadása körül irdatlan botrány kerekedett, most egy minden bizonnyal hamisított kézirat körül folyik a vita.

Brînzan-Antal Cristina

Mára a nőnap egyre inkább elveszítette politikai tartalmát és mondanivalóját, ma már inkább apró ajándékokkal, virággal kedveskednek a nőknek. 

Pontosan harminc éve annak, hogy huszadik századi történelmünkben eladdig s azóta is páratlan tüntetésen vonultunk utcákra. Egy-egy szál gyertyát s egy-egy könyvet vittünk magunkkal arra a néma menetelésre, amelyet ama decemberi, romániai rendszerváltozás utáni hetekben, szűk két hónapban, az anyanyelv szabad használatának elemi emberi jogát megérteni sehogyan sem akaró akkori központi hatalom merevsége kényszerített ki, s amely néhányszázezres nagyságrendben mérhető lelket érintett, és mozgatott meg.

Harminckét éve már, hogy a Himnusz születésnapja egyetemes ünnepe magyar kultúránknak, nemcsak itt a Kárpát-medencében, hanem szerte a nagyvilágban, ahol még becsülete és értelme is van a magyar szónak.

Péter István

Wuhanból jött egy éve: valaki nyitva hagyta a laborajtót, netán denevért, tatut készített ebédre és nem szűrte le a levét… De távoli… különben is, ami kínai, úgyis elromlik.

 

Mert nem igaz, hogy a mai tizen-huszonéveseket „semmi sem érdekli”, s „bezzeg a mi időnkben…” Csak meg kell találni velük a közös utat, a közös hangot, legalább arra pár percre, amíg számukra ez fontos és hasznos.

Vallasek Júlia

Idén március 10-én felfüggesztették Romániában a frontális oktatást. Mondhatni március 11-én mindenki átállt online oktatásra, noha ez az állítás több sebből is vérzik.

Gergely Zsuzsa

Tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor néhány bukaresti fiatal bejelentette, nemzetközi filmfesztivált szervez Kolozsváron, sokan szkeptikusak voltak: miért nem a fővárosban? Minek fesztiválozni, ha zárnak be a mozik, és mindenki otthon, laptopról néz filmeket? A kételkedőket hamar elhallgattatta a vérprofi szervezés, már az első kiadásban megmutatkozott a seregszemle minden értéke.

Dáné Tibor Kálmán

Csakis a magyarságtudatom szűrőjén keresztül vagyok képes megérteni a körülöttem élő más anyanyelvű embertársaim nemzeti érzelmeit, a saját kultúrájukhoz való ragaszkodásukat.