Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Művelődés - visszapillantó

Az elmúlt esztendőkben a Művelődés januári vezércikkei általában a folyóirat szerkesztőségének a jövőbe tekintése volt, terveinkről, elképzeléseinkről írtunk. Az idén, annak ellenére, hogy nemcsak egy új év kezdetén vagyunk, hanem egy új évtized küszöbén is, nem a jövőt fürkésszük első vezércikkünkkel, hanem fájdalmas kötelességként fogunk a múltba révedni. Az Óév utolsó napján, december 31-én, végtisztességgel búcsúztattuk, és a kolozsvári Házsongárdi temetőben utolsó útjára kísértük Gábor Dénest. Folyóiratunk egykori munkatársa 1989 előtt is aktív szerzője volt lapunknak, számtalan bibliográfiai és művelődéstörténeti írásával pallérozta elménket, hogy aztán 1991 júliusától 2008-ig mint szerkesztő, tehát belső munkatárs alakítsa az 1990 januárjában, haló poraiból újjászületett közművelődési folyóiratunk eszmei arculatát. A nyugdíjba vonulásával olyan szellemi örökséget hagyott a Művelődés akkori, és valljuk be, még a jelenlegi munkaközösségére is, amely szakmai mércét jelentett és jelent ma is lapszerkesztésben, arculatépítésben, témaválasztásban egyaránt. Ezért érezzük megtisztelő kötelességünknek munkásságát idézni ebben a lapszámunkban.


Dáné Tibor Kálmán

Még jóformán el sem csitult az 1989 karácsonyán, egész Románián végigsöprő nagy rendszerváltó lázongás, amikor 30 évvel ezelőtt, néhány egykori munkatársa lapunknak felvállalta a Művelődés feltámasztását, amely 1990 januárjában ismét megjelenhetett, végre szabadon. Szabadon, azaz cenzurázatlanul. Mert mint ismeretes, 1985 decemberében minden bejelentés nélkül, az általános gazdasági racionalizálás jegyében, felszámolták folyóiratunk szerkesztőségét, és a Megéneklünk Románia (Cîntarea României) kulturális pártpolitikai propaganda kiadvány néhány magyar nyelvű oldalaként vegetálhatott tovább közművelődésünk addigi sajtóorgánuma. Hála és köszönet mindazon szerkesztőknek, akik abban a szó szerint puskaporos hangulatú időkben felvállalták ezt a nem könnyű „újraélesztést”, és 1990 januárjától újraindították a folyóiratot. Nevük az akkori Művelődés impresszumában: Balogh József, Horváth Andor, Horváth Arany és Mezei József, mint felelős szerkesztő. A kezdetben nagyon szerény, borítóval együtt 20 oldalas kiadványnak csak 16 oldala tartalmazott írásokat, s a folyóirat végén a szerkesztői munkaközösség közzétette örömteli és reménykedő vallomását, amellyel az újsütetű kiadvány olvasóihoz szóltak: „Olvasóink, folyóiratunk barátai! Öt esztendő kihagyásával újraindultunk! Kezdetnek, kérjük, érjék be ezzel a 16 oldallal. Szerkesztőségünk létrehozásával párhuzamosan a lap terjedelme fokozatosan megháromszorozódik!” (Megjegyzem, az „öt esztendő” téves, a következő, februári lapszámban közzétett szerkesztőségi felhívásban már „négy esztendő” szerepel.) A reménykedő felkérés, a kapcsolatépítés, az olvasók felé tovább folytatódik az akkori első kiadvány utolsó előtti oldalán: „Kezdetben lapszámainkat nagyobb mennyiségben kínáljuk szabadárusításban. Vásárolják, ajánlják az érdeklődők figyelmébe a Művelődés új sorozatát! Mihelyt – remélhetőleg röviden – tisztázódnak a megrendelés körüli általános bonyodalmak, kérjük, térjenek át minél többen az előfizetésre, hogy mihamarabb felfuttathassuk példányszámunkat a kívánt és elvárt mennyiségre!” Az első lapszám borítóján a Művelődés cím után először jelenik meg alcímként, hogy: „Közművelődési folyóirat”, no meg az, hogy „XXXIX. évfolyam, 1990. január 1”. (Csak érdekességként jegyzem meg, hogy a négy évvel korábbi legutolsó, lapszám borítóján ez volt olvasható a Művelődés felcím után: „A Megéneklünk, Románia Országos Fesztivál folyóirata – kiadja a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács, XXXVIII. évfolyam, 1985. december 12.”.) Továbbá a Művelődési Minisztérium támogatásával újraindult folyóirat-folyam 1990. év első lapszámának borítóján még ez is olvasható: „Folyóiratunk új sorozata köszönti régi és új olvasóit”. Az akkori első lapszám impresszumában még az áll, hogy a lap Bukarestben jelenik meg és a nagy sajtókombinátban, a Scînteia Házban van a szerkesztőség irodája. (1991 januárjától Kolozsvárra költözött át a folyóirat kiadóhivatala.)

De kik is voltak az újrakezdés első lapszámának szerzői? Mindenekelőtt Mezei József, aki a Meg kellett történnie! című vezércikkében felidézi az 1989 december végi forradalmi hangulatú eseményeket. A szerzők között találjuk még, a tartalomjegyzék sorrendje alapján: Kányádi Sándort, Horváth Imrét, Markó Bélát, Horváth Andort, Szilágyi Domokost, Sütő Andrást, Balogh Józsefet, Cseke Gábort, Ana Blandianát, Mircea Dinescut, Ion Caraiont, Barabás Lászlót, valamint újévi népi köszöntőket és kántáló énekeket közlő írásokat, nem utolsósorban pedig néhány hazai magyar tudósunk gondolatait a tudománynépszerűsítésről. A lap második oldalán, a tartalomjegyzék alatt olvasható a szerkesztő kollektíva újévi jókívánsága: „Bort, búzát, békességet / Szabadságot, testvériséget! / Az új esztendőben!” Majd következik a diktatúra nehéz éveit átvészelő könyvkiadónknak, a Kriterionnak 9 nyelven közzé tett jókívánsága: Boldog új évet!

Ezt kívánjuk ma is, mi is a Művelődés olvasóinak!

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Gergely Zsuzsa

Tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor néhány bukaresti fiatal bejelentette, nemzetközi filmfesztivált szervez Kolozsváron, sokan szkeptikusak voltak: miért nem a fővárosban? Minek fesztiválozni, ha zárnak be a mozik, és mindenki otthon, laptopról néz filmeket? A kételkedőket hamar elhallgattatta a vérprofi szervezés, már az első kiadásban megmutatkozott a seregszemle minden értéke.

Dáné Tibor Kálmán

Csakis a magyarságtudatom szűrőjén keresztül vagyok képes megérteni a körülöttem élő más anyanyelvű embertársaim nemzeti érzelmeit, a saját kultúrájukhoz való ragaszkodásukat.

Száz év telt el a trianoni békediktátum óta, de mi még mindig a hibásokat és a kifogásokat keressük, a miérteket és hogyanokat boncolgatjuk, és a lehetséges alternatívákon töprengünk.

Hetvenöt évvel ezelőtt értek véget a második világháború európai harcai. Akkor, azon a májusi napon tette le a fegyvert a náci Németország, amelyet mind a köztudat, mind a közbeszéd mai napig felelőssé tesz ama rettenetes világégés kirobbantásáért. Kétség nem fér hozzá, hogy a Nagy Háborúként is emlegetett és ismert első világégés gefreitere, azaz tizedese, a bécsi autodidakta festő diktálta német politikai és katonai vezetés az elsőszámú felelőse annak, ami 1939 kora őszén kirobbant. És utána történt. 

Dáné Tibor Kálmán

Kijárási tilalom – soha nem hittem volna, hogy egyszer én is megérem. Szüleimtől, nagyszüleimtől hallottam erről, igaz, olyankor mindig a háborúról meséltek. De hát most is háború van. Nem ember–ember elleni, nem egyik politikai hatalomnak egy másikkal szemben vívott csatájáról, hanem az egész emberiség viaskodik most egy láthatatlan, sok milliárd mikroszkopikus katonával rendelkező ellenséggel. 

Benkő Levente

Napokon át töprengtünk a szerkesztőségben, hogy márciusi lapszámunkban mivel köszöntsük a tavaszt. És az Olvasót, természetesen. Európa népeinek 1848. évi csodálatos tavasza felemelő pillanatainak és tanulságainak felelevenítésével, tolmácsolásával induljunk? Rendben, de ezt már megtettük, s bár ismételgetni nem árt, mégis kivártunk. 

Dáné Tibor Kálmán

Miénk lesz a napfényes jövő!” – ezzel a forradalmi maszlaggal (is) bíztattak minket, kisiskolás pionírokat, a hatvanas évek kommunista propagandistái. Húsz év múlva, már a nyolcvanas években, az egyre jobban kiürülő boltokat látva, a fűtés nélküli lakásokban az esti egyre hosszabb áramszüneteket tudomásul véve be kellett lássuk, hogy az egykori elvtársaknak mennyire igazuk volt: mert lassan csak a napfény maradt nekünk, csak az volt biztos, hogy a miénk. Ennek ellenére hittünk, bíztunk a jövőben.

Mégis, valamit várok még. Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna már beváltani; s még mindig várok valamire.

Dáné Tibor Kálmán

Negyedik alkalommal szervezte meg a Művelődés folyóirat szerkesztősége, az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházával együtt a múlt hónapban, azaz október 11-én, a Régiók bemutatkozása című programját. 

Széman Emese Rózsa

A világ egyik legelterjedtebb babonája, talán nincs is olyan kultúra, amelyben nem honosodott meg. De hogyan, mikor alakult ki a félelem péntek 13-tól? Kik és miért tartották először szerencsétlennek? Van-e valamilyen történeti alapja, vagy „csak” babona az egész?

Rácz Norbert Zsolt

Közel egy hónap telt el az avatás óta, pedig úgy tűnik, mintha Dávid Ferenc szobra mindig ott állt volna. Kinyújtott jobb keze beszélgetésre, okos vitára, mély fohászra hív. Ha képzeletben folytatom a kar lendületét, a templom felé mutat. Ott bent valami más van, amire a zsúfolt utcán sietősen áthaladó embernek talán ma inkább szüksége van, mint bármikor.

Demeter Zsuzsanna

Önző kis egyéni világainkon talán végre jó lenne túllátni, mert a magasabb szinten lefolytatott kis viszályainknak és egoista harcainknak ők lehetnek az áldozataik. Azt, hogy mi, idősebb felnőttek, igenis felelősek vagyunk értük, a (valamivel) fiatalabb nemzedékekért.

Benkő Levente

Van a Székely- és a Királyföld, ezen belül Székfölde és a Barcaság határán, az Olt folyó bal partján egy valaha kulcsszerepet játszó szász község. Magyarul Barcaföldvár, románul Feldioara, németül Marienburg, szászul Märrembirg a neve. Még az Árpád-házi királyok telepítették le a 13. század legelején ide (is) a szászokat, a helység jó másfél évszázadig a Barcaság központja volt. 

Bodó Márta

A tény, hogy Ferenc pápa más úticéljai közé Csíksomlyó bekerült, nagy mértékben a jelenlegi romániai pápai nunciusnak köszönhető, aki fáradhatatlanul járja az országot, az egyházmegyéket, és igazi mélységében, rétegzettségében megismerte a romániai valóságot. Ezt aztán oly módon közvetítette, hogy a Ferenc pápa számára fontos Mária-tisztelet miatt ez a kegyhely nem maradhatott ki az úticélok közül. 

péter istván

Aki látta, el nem feledheti. Aki imádkozott benne, az szívében, lelkében hordozza. Aki eredeti rendeltetésének megfelelően megépíti, az nevezheti majd „Mi Asszonyunknak”.