Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Mi van a képernyő túlsó oldalán?

Szubjektív beszámoló a 2020. tavaszi online oktatásról

Idén március 10-én felfüggesztették Romániában a frontális oktatást. Mondhatni március 11-én mindenki átállt online oktatásra, noha ez az állítás több sebből is vérzik.




Vallasek Júlia

Sok helyen hetekbe telt, amíg létrejött valamilyen oktatás, és olyanról is hallottunk, ahol érdemben semmi ilyesmi nem történt. Mert az a tény, hogy online térben zajlik valamilyen információtranszfernek nevezhető folyamat, még nem feltétlenül nevezhető online oktatásnak. Ez utóbbi alatt ugyanis olyan oktatást értek, amelyet eleve online térre alakítottak ki, tehát a tudásanyag átadása, új ismeretek begyakorlása, értékelése online közegben zajlik. Röviden: az e-mailben elküldött-visszaküldött feladatsor, olvasmánybeszámoló, zoomon felmondott utasításhalmaz még nem tekinthető online oktatásnak. Jóindulattal elnevezhetjük online közegben történő tudástranszfernek.

Az alábbiakban 6+1 pontban foglalom össze, hogyan láttam ennek a 2020. tavaszi „online-oktatásnak” az előnyeit, hátrányait.

Villanásszerű megállapításaim jószerével kettős szerepemből fakadnak: a középiskolai oktatásba (6. és 9. osztályos) gyerekeimen keresztül láthattam bele, az egyetemi oktatásba egyetemi docensként, illetve feldolgozva azt a mintegy 100 „terepnaplót”, amelyet a diákjaim ebben a témában írtak.

1. A legelső, szorongásokkal teli időszakban az online térbe költöztetett oktatás minden kaotikus volta ellenére egyfajta kapaszkodót jelentett különösen a középiskolások számára. A világ nyilvánvalóan nem érhet véget, ha az embernek másnapra matek/magyar/román/fizika stb. házi feladatot adnak, és még számon is kérik.

2. Az online oktatás legnagyobb nyeresége az idő. Krónikusan fáradt diákok végre lehetőséget kaptak arra, hogy iskolaidőben is rendszeresen aludjanak. Hogy éltek-e vele, az persze már sok mindentől függ, de a lehetőség maga sok év után először volt a kezükben.

3. A képernyőn keresztül történő oktatás rettenetesen fárasztó. A képernyő mindkét oldalán. Mára számos tudományos munka ad magyarázatot arra, miért leterhelőbb 40 percet figyelni zoomon, mint a való életben. Egy biztos, 4x40 perc zoom-tanárkodás után „húzott az ágy”, míg ugyanennyi idő az egyetemi tantermekben energiával töltött fel.

4. Az online oktatás kíméletlenül megmutatja minden oktatási folyamat lényegét: csak akkor működik, ha mindkét fél részt vesz benne. A tanulótól fokozott önállóságot igényel, neki kell beosztania az idejét, megtalálnia a koncentráláshoz megfelelő helyszínt, megtanulnia elvonatkoztatni a körülötte levő világtól és összpontosítania az éppen előtte álló feladatra. Mondhatni „meg kell tanulniuk tanulni”, és ezt nem lehet sem gyorstalpalóval, sem külső kényszerrel egyik napról a másikra elintézni. Ez egy érési folyamat eredménye.

5. A papír-ceruza demokratikusabb, mint a digitális platformok. A karanténhetek és az online órák forgatagában diákjaimmal kommunikálva egyre erősebben éreztem azt, amit utóbb a felmérések is igazoltak: a megváltozott helyzet igazából azoknak kedvezett, akik korábban is privilegizáltabb helyzetben voltak. Ahol megvoltak a megfelelő körülmények, ahol a szülők kényszerű facilitátorként segíteni tudtak a kisebb gyerekeknek az otthoni tanulás megszervezésében, ahol jobb erőforrásokkal, esetleg online világban jártasabb tanerőkkel rendelkezett az iskola, ott meg lehetett tapasztalni az online oktatás pozitívumait. Akiknek mindez hiányzott, azoktól bibliai nyelven szólva, az is elvétetett, amire eddig támaszkodhattak.

Holott az oktatási rendszer feladata minden diák számára egyformán esélyt adni a tanulásra, egy lelkiismeretes tanár pedig nem tudja egy vállrándítással elfogadni, hogy X ebből kimarad, mert náluk csak a domb tetején álló bükkfánál van telefonjel.

6. Bizonyítást nyert Donne szép állítása: „senki sem különálló sziget”, a tanításban sem csupán tanár és diák vesz részt, hanem mindkettőjük környezete. Ahogy időnként óhatatlanul belehallgattam különféle iskolai órákba, úgy engem is hallgattak olyanok, akikre nem is számítottam. A filmelemzést családi filmnézés előzte meg több diákom nappalijában, és a leggondosabb szervezés sem tudta megoldani, hogy a lakásfelújító szomszédaim kitartó munkájának hangja ne jusson el azokhoz, akiknek éppen egész más témában próbáltam előadást tartani.

+1. Méghogy az iskolában sok felesleges dolgot tanítanak! Hiszen az ember sosem tudhatja, mikor jön egy részleges kijárási tilalommal és online oktatással járó pandémia, amikor igenis elő kell ásni az agyunk mélyére száműzött információt a prokariótákról vagy az ablativus absolutus rejtélyeiről, mert a gyerek online tesztet/projektet/akármit ír. Sok ilyen vidám történet keringett iskolás gyerekkel rendelkező ismerőseim között.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Péter István

Wuhanból jött egy éve: valaki nyitva hagyta a laborajtót, netán denevért, tatut készített ebédre és nem szűrte le a levét… De távoli… különben is, ami kínai, úgyis elromlik.

 

Mert nem igaz, hogy a mai tizen-huszonéveseket „semmi sem érdekli”, s „bezzeg a mi időnkben…” Csak meg kell találni velük a közös utat, a közös hangot, legalább arra pár percre, amíg számukra ez fontos és hasznos.

Gergely Zsuzsa

Tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor néhány bukaresti fiatal bejelentette, nemzetközi filmfesztivált szervez Kolozsváron, sokan szkeptikusak voltak: miért nem a fővárosban? Minek fesztiválozni, ha zárnak be a mozik, és mindenki otthon, laptopról néz filmeket? A kételkedőket hamar elhallgattatta a vérprofi szervezés, már az első kiadásban megmutatkozott a seregszemle minden értéke.

Dáné Tibor Kálmán

Csakis a magyarságtudatom szűrőjén keresztül vagyok képes megérteni a körülöttem élő más anyanyelvű embertársaim nemzeti érzelmeit, a saját kultúrájukhoz való ragaszkodásukat.

Száz év telt el a trianoni békediktátum óta, de mi még mindig a hibásokat és a kifogásokat keressük, a miérteket és hogyanokat boncolgatjuk, és a lehetséges alternatívákon töprengünk.

Hetvenöt évvel ezelőtt értek véget a második világháború európai harcai. Akkor, azon a májusi napon tette le a fegyvert a náci Németország, amelyet mind a köztudat, mind a közbeszéd mai napig felelőssé tesz ama rettenetes világégés kirobbantásáért. Kétség nem fér hozzá, hogy a Nagy Háborúként is emlegetett és ismert első világégés gefreitere, azaz tizedese, a bécsi autodidakta festő diktálta német politikai és katonai vezetés az elsőszámú felelőse annak, ami 1939 kora őszén kirobbant. És utána történt. 

Dáné Tibor Kálmán

Kijárási tilalom – soha nem hittem volna, hogy egyszer én is megérem. Szüleimtől, nagyszüleimtől hallottam erről, igaz, olyankor mindig a háborúról meséltek. De hát most is háború van. Nem ember–ember elleni, nem egyik politikai hatalomnak egy másikkal szemben vívott csatájáról, hanem az egész emberiség viaskodik most egy láthatatlan, sok milliárd mikroszkopikus katonával rendelkező ellenséggel. 

Benkő Levente

Napokon át töprengtünk a szerkesztőségben, hogy márciusi lapszámunkban mivel köszöntsük a tavaszt. És az Olvasót, természetesen. Európa népeinek 1848. évi csodálatos tavasza felemelő pillanatainak és tanulságainak felelevenítésével, tolmácsolásával induljunk? Rendben, de ezt már megtettük, s bár ismételgetni nem árt, mégis kivártunk. 

Dáné Tibor Kálmán

Miénk lesz a napfényes jövő!” – ezzel a forradalmi maszlaggal (is) bíztattak minket, kisiskolás pionírokat, a hatvanas évek kommunista propagandistái. Húsz év múlva, már a nyolcvanas években, az egyre jobban kiürülő boltokat látva, a fűtés nélküli lakásokban az esti egyre hosszabb áramszüneteket tudomásul véve be kellett lássuk, hogy az egykori elvtársaknak mennyire igazuk volt: mert lassan csak a napfény maradt nekünk, csak az volt biztos, hogy a miénk. Ennek ellenére hittünk, bíztunk a jövőben.

Dáné Tibor Kálmán

Az elmúlt esztendőkben a Művelődés januári vezércikkei általában a folyóirat szerkesztőségének a jövőbe tekintése volt, terveinkről, elképzeléseinkről írtunk.

Mégis, valamit várok még. Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna már beváltani; s még mindig várok valamire.

Dáné Tibor Kálmán

Negyedik alkalommal szervezte meg a Művelődés folyóirat szerkesztősége, az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházával együtt a múlt hónapban, azaz október 11-én, a Régiók bemutatkozása című programját. 

Széman Emese Rózsa

A világ egyik legelterjedtebb babonája, talán nincs is olyan kultúra, amelyben nem honosodott meg. De hogyan, mikor alakult ki a félelem péntek 13-tól? Kik és miért tartották először szerencsétlennek? Van-e valamilyen történeti alapja, vagy „csak” babona az egész?

Rácz Norbert Zsolt

Közel egy hónap telt el az avatás óta, pedig úgy tűnik, mintha Dávid Ferenc szobra mindig ott állt volna. Kinyújtott jobb keze beszélgetésre, okos vitára, mély fohászra hív. Ha képzeletben folytatom a kar lendületét, a templom felé mutat. Ott bent valami más van, amire a zsúfolt utcán sietősen áthaladó embernek talán ma inkább szüksége van, mint bármikor.

Demeter Zsuzsanna

Önző kis egyéni világainkon talán végre jó lenne túllátni, mert a magasabb szinten lefolytatott kis viszályainknak és egoista harcainknak ők lehetnek az áldozataik. Azt, hogy mi, idősebb felnőttek, igenis felelősek vagyunk értük, a (valamivel) fiatalabb nemzedékekért.