Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Messengerezni a költészettel

„Miközben korszakunk a másság hangoztatásától hangos, a különbözést szankcionálja” – írja Vida Gábor a marosvásárhelyi képzőművész, Birtalan Kölök Zsolt halálára írt nekrológjában. Én azonban úgy emlékszem, korábbi korszakok is ilyenek voltak. A szüleim meg a nagyszüleim arra biztattak, legyek költő, de folyton olyan példákat emlegettek, amelyek belefértek az „illedelmes költő” képébe – főleg a tanárokat, Áprilyt és Babitsot. Az 1989 előtti tablókon is a nagy szavak versei kaptak helyet, „Kísérje két szülője szemmel: / a szellem és a szerelem.” Észre sem vettem, hogy a szemmel és a szellem szinte tükörképei egymásnak, és ha észreveszem, bizonyára legyintenek: nem az a fontos.

Pedig ha az ember megnézi Arató Tibor fényképét, melyen Pákozdy Ferenc, Gereblyés László, Illyés Gyula, Szántó Tibor, József Attila és Székely Béla vannak a Csillebércen 1931. április 12-én, és mindegyik férfiú a jobb lábát emeli a gép elé széles jókedvében, hát bizonyára mást gondol a költőkről, mint hogy a szent komolyság megszállottjai lennének. És arra jut, hogy a „szellem” nemcsak az, amelyiknek a fenomenológiáját Hegel megírta, hanem aza spiritusz is, az a kobold, amelyik képes másként nézni a világra.

Milyen jellemző, hogy ez a költő, aki így ünnepel, és akinek a születésnapját a Magyar Költészet Napjának nevezték ki, folyamatosan megosztotta az olvasókat és a világot. Horger Antalról mindenki tud, a Szabad-ötletek jegyzékének kiadása körül irdatlan botrány kerekedett, most egy minden bizonnyal hamisított kézirat körül folyik a vita.

De nem csak ilyen látványos ügyekben zajlott a megosztottság. Itt van például a „szegénység”. Én még úgy tanultam, József Attila proletárköltő, egyik legfontosabb verse a Favágó („Ej, döntsd a tőkét, ne siránkozz…”). Hosszú évekkel később néztem meg a YouTube-on, ahogy Zelk Zoltán arról beszél, József Attila csakugyan szegény volt, de soha nem hatalmasodott el rajta a szegénység. „Nem voltunk szegények, csupán szegénységben éltünk” – Esterházy mondata nagyon eltalálja, amit mondani szeretnék.

Ez a proletárköltő azonban mindenképpen ostobaság. „Talán dünnyögj egy új mesét, / fasiszta kommunizmusét” (Világosítsd föl) – beszél így egy rendes proletárköltő? Nem, a rendes proletárköltő nem beszél így, mert ő hisz. József Attila viszont a költészetben hitt, amiben a doktriner költők nem hihetnek.

Mi a költészet? Jó lenne tudni. Az biztos, hogy József Attila mintha közvetlen kapcsolatban lett volna azzal a világrésszel, ahol a költői képek készülnek. „Jöjj, testvérkém, atyánk, a bujdosó nap / a távol falujába ballagott. // Fönn már kigyujtják üvegét a holdnak, / a hamvas, égi templomablakot.” (Rög a röghöz); „…elfárad bennem a fájdalom, / elalszik, mint a gyermek s én is véle.” (Majd megöregszel). Kismillió ilyent lehet idézni. Mintha messengerezne, s a másik végén maga a Költészet klikkelgetne.

Az az érdekes, hogy különféle próbálkozásokat követően jutott el egy-egy olyan sorhoz, mint például a „kékítőt old az ég vizében”. Ezt állítólag Nagy Lajos választotta ki a számtalanból. A költészet ott van valahol, és vagy közvetíteni tudjuk, vagy nem. Neki a gyorshívásai között szerepelt.

A költő problematikus, hiszen nem lehet „normális”. Sokan jól tudják kezelni ezt a problémahalmazt – József Attila nemigen tudta. Szintén Zelk meséli, hogy képes volt Zuglóból a Jókai térre elgyalogolni éjszaka, hogy Németh Andor meghallgassa egy versét, vagy hogy félóránként felkeltette az esernyőgyárban dolgozó és hajnalban kelő Szántó Juditot, hogy az asszony megmondja, jó-e, amit írt. Ezek az anekdoták mulatságosak, de inkább nekünk, mint azoknak, akik megélték őket. Olyan nyughatatlanságról árulkodnak, amelyet nehéz lehetett elviselni. Bonyolult természetének mások bonyolult természetével való találkozása számlájára írom az elmaradt Baumgarten-díjat vagy azt, hogy végül Illyést küldték a Szovjetunióba.

A magyar költészet napján képzeljük el egy pillanatra, hogy csakugyan sokfélék vagyunk, és legalább egy napig ne szankcionáljuk azt, aki más.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

dane tibor kalman

Immár egy éve múlt, hogy reggel, ébredés után nem azzal indítom a napot, hogy: Na, melyek a mai tennivalók a Művelődés szerkesztőségében? A számbevétel után mindig következett a fontossági sorrend kialakítása, ami aztán be is került aznapra az előjegyzési naptáramba, ahol már sorakozott néhány korábbi bejegyzés. Bár egy éve már, hogy nyugger vagyok, azért most sincsen másképp. Minden napra van bőven tennivalóm, igaz, igyekszem az életemet is úgy alakítani, hogy legyen is. 

Zsúfolásig telt templomok, kívül-belül ünneplőbe öltözött hívek, imára kulcsolt kezek, szóban-énekben, fohászban megfogalmazott hála annak, aki Urunk mindenkoron és mindenekfelett. Nagyon tömören így tudnám összefoglalni az eltelt egy hónapban Dél-Erdélyben és Erdővidéken lezajlott ünnepi egyházi eseményeket. S ha mindehhez hozzávesszük még a csíksomlyói, több mint háromszázötvenezres pünkösdi gyülekezést, világosan látjuk és érezzük azt a felhajtóerőt, azt a lelki töltetet, amellyel feltarisznyálva ki-ki nekivághat a szürke és hajtós hétköznapoknak. 

(...) Petőfi és az ő erdélyi, segesvári emlékezete nemcsak a maroknyi, egyre fogyó fehéregyházi magyarságé, hanem általában és összességében a teljes nemzeté, etnikai és állampolgári vonatkozásban egyaránt, sőt a mindenkori szabadságvágyóké is. Azoké is, akik a négy égtáj felől Székelyföld és a Királyföld peremén barangolva meg-megállnak egy röpke főhajtásnyira az Ispánkútnál, esetleg a fehéregyházi múzeumot és kegyhelyet is meglátogatják. 

Minap, március 25-én, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának ünnepi rendezvényén magyar állami kitüntetéseket adtak át. A Vallásszabadság Házában megtartott eseményen családtagok, barátok, világi és egyházi elöljárók, nem kevésbé kíváncsi sajtósok körében a kolozsvári magyar külképviselet „vonzáskörzetéhez” tartozó területen élő és munkálkodó tizenkét dolgos ember vehette át több évtizedes munkájáért az elismerést.

Amilyen az életformánk, olyanok az ünnepeink is. Ha csak belső terekben, kisebb közösségekben élhetjük meg a farsangunkat, akkor is meg kell próbálnunk megélni. Akkor derűsebb szívvel állunk meg az „igazi” farsangolók mellett is. Vendégnek lenni könnyebb, ha van otthonunk, ahonnan eljöttünk.

A város kreatív, úttörő energiái egy adott pontban összeértek, és megszületett a Holnap Irodalmi Társaság. A fordulópontot Juhász Gyula Nagyváradra érkezése hozta el, aki egyetemi kapcsolatait is felelevenítette azért, hogy a régóta óhajtott irodalmi mozgalom életre keljen. (...) A garabonciás írógárda a Budapesten központosuló kulturális élet mellé egy másik, a konzervatív irodalmi szemlélettel szemben haladó vidéki centrumot próbált megteremteni. Összekötötte őket még valami: az Ady Endre iránti rajongásuk. Egy rendszeresen megjelenő irodalmi lapban gondolkodtak, végül egy antológia összeállításában állapodtak meg, amelyet 1908. szeptember 27-én mutattak be a városháza dísztermében. Az eseményt sajtó alá rendező Antal Sándor büszkén emelte ki: „Ma költő áll a sereg élén”, és „ez a költő Ady Endre”. 

Szóval megkezdtük az új esztendőt. Egy pillantásnyi visszatekintéssel az elmúlt tizenkét hónapra, s a magam személyes szemszögéből főleg az utóbbi hatra, amióta a lap éléről leköszönő, ténylegesen nyugdíjba vonuló Dáné Tibor Kálmántól átvettem a főszerkesztői feladatkört. Nyugodt szívvel állapíthatom meg, hogy a teljes 2021. évi termésünknek egyetlen lapszámáért és egyetlen mellékletéért sem kell pironkodnunk, és ez elsősorban szerzőinknek köszönhető.

Amennyiben Magyarország a téli, Románia pedig a nyári időszámítás mellett dönt, a két ország között két óra eltolódás is lehetne – ennek megvalósulására azonban vajmi kevés az esély. Ha az Európa Bizottság úgy látja, hogy az egyes tagállamok tervei komoly fennakadást okoznának az egységes piac működésében, az óraátállítás további halasztását javasolhatja. 

Az ötvenhatosok példája bármilyen nehéz élethelyzetben kapaszkodót jelenthet, így a mostani, világjárványban is erőt meríthetünk tőlünk-belőlük. Bátorságuk, töretlen akaraterejük és a túlélésbe vetett óriási hitük mindnyájunkat arra ösztönöz és biztat, hogy soha semmilyen körülmények között ne adjuk fel a harcot és a reményt. Még a legreménytelenebbnek tűnő pillanatokban is a végsőkig kell küzdeni az életért, a megmaradásért, a szabadságért.

Benkő Levente

A zene, bármilyen műfajban is szülessen, de minőségi legyen, az márpedig lelket simogató, bút feledtető, erőt adó, pozitív tölteteket hordozó, mindenféle lelki nyavalyákra jótékony valami. 

Benkő Levente

A lapunk éléről nyugdíjba vonuló főszerkesztőnk, Dáné Tibor Kálmán azzal a jó tanáccsal köszönt el júniusi összegző írásában, hogy utódja „merjen újítani lapkivitelezésben, tartalomban vagy akár tematikákban is”, s hogy látszódjon a lapon az új gazda esze- s keze nyoma. E megszívlelendő tanácsot természetesen elfogadom, de ha jól belegondolok, mint minden más sajtótermék, a mi lapunk gazdája is tulajdonképpeni maga az Olvasó, hiszen mi, különféle beosztásban dolgozó sajtósok, szerkesztők csak kiszolgálói vagyunk az Olvasónak.

2021 minden szempontból atipikus év. Olimpiai játékok páratlan évben – ilyet még a két világháború sem okozott. De az örömhír, az örömhír: Tokióban lesz olimpia.

Kiemelt támogatóink mindig az olvasók voltak. Őket éreztem egyfolytában magam, magunk mellett a lapigazgatás nehéz pillanataiban, hisz mi tagadás, ilyenek is voltak az elmúlt nyolc évben. Hasznos tanácsaikkal, időnként láthatatlanul is, de határozottan alakítgatták kiadványunk arculatát, vagy éppen tematizálták a Művelődést. 

Gergely Zsuzsa

A pandémia egyfajta buroklétre kényszerített bennünket. Azt hittük, hogy élünk, pedig csak kütyüknek köszönhetően kerültünk valóságközelbe. Összemosódtak a napok, a hetek, a jelenségek és az értelmezések. Ideje volt mindezt magunk mögött hagyni.

Brînzan-Antal Cristina

Mára a nőnap egyre inkább elveszítette politikai tartalmát és mondanivalóját, ma már inkább apró ajándékokkal, virággal kedveskednek a nőknek.