Koronavírus


Dáné Tibor Kálmán

Kijárási tilalom – soha nem hittem volna, hogy egyszer én is megérem. Szüleimtől, nagyszüleimtől hallottam erről, igaz, olyankor mindig a háborúról meséltek. De hát most is háború van. Nem ember–ember elleni, nem egyik politikai hatalomnak egy másikkal szemben vívott csatájáról, hanem az egész emberiség viaskodik most egy láthatatlan, sok milliárd mikroszkopikus katonával rendelkező ellenséggel. S a frontvonalnak Kínától kiindulva néhány hét alatt futótűzként, az egész világra való kiterjedése rádöbbentette az emberiséget arra, hogy a globalizációval a homo sapiens fejlődéstörténetének egy ugyancsak göröngyös útszakaszához ért. Pedig az egyre holisztikusabb világunkban – ha egyáltalán használható már így ez a fogalom – az elmúlt időszakban éltünk már át kisebb-nagyobb „vírustámadást”, nem is egyet. Igaz, az az ember által létrehozott kibernetikus térből érkezett, néha használhatatlanná tette íróasztalunkon a „mindentudónkat”, napokra lebéníthatta munkánkat, esetleg „tabula rasa” lett számítógépünk merevlemeze, s ezzel értékes információk vesztek el, hulltak ki (sokszor örökre) életünkből. Ez is a globalizációnak köszönhető, hogy a világ egyik felében „életre kelt emberi rosszindulat”, egy szándékosan ártó számítógépvírus, néhány pillanat múlva, a virtuális téren átsuhanva, a világ másik felében számtalan ember sokéves munkáját teheti tönkre. Csak míg itt ember–ember elleni küzdelemről van szó, addig a világot lerohanó koronavírus mint globális természetcsapás szakadt az emberiségre. De ne feledjük, szintén a globalizációnak köszönhetően, ha mondjuk egy milánói laboratóriumban felfedezik ennek az átkozott vírusnak az ellenszerét, nagyon rövid időn belül Tokióban is már életeket menthetnek meg vele.

Szóval tudomásul kell vennünk, hogy a koronavírus nyomában világválság söpör végig sárgolyónkon, s mint minden globálisan katartikus esemény, siettetni fogja a történelmi folyamatokat. Többek között kikényszeríti az emberiségből, hogy felgyorsítsa az „innovációt”, úgy általában. Például idehaza is. Hisz bár több évtizede nyakunkon az információs társadalom, és valljuk be, egyre jobban beépült az utóbbi időben életünkbe, mégis most gyorsított tempóban kell (kéne) megoldani a digitális távoktatást nemcsak az elit városi tanodák intézményeiben, hanem a bekötő utak végén levő zsákfalvak, vagy éppen egy-egy tanyavilág iskoláiban is. No meg számtalan intézmény hirtelen meg tudta szervezni alkalmazottai számára az otthonról történő munkavégzést (például mi is a szerkesztőségünkben), s csak reménykedhetünk, hogy a társadalomnak ebben az egymástól való elszigeteltségében a szakembereknek talán lesz ideje arról is meditálni, hogy hogyan lehessen egy számítógép kattintásra leegyszerűsíteni a még nagyon sok hivatalban működő bürokratikus ügyintézést.

S bár a koronavírus elleni küzdelem leghatásosabb módszere jelenleg az egymástól való fizikai elkülönülés, az egyéni elszigetelődés, de mégis ez az átkozott kór most világméretű együttműködésre is készteti az emberiséget, állandó odafigyelésre nemcsak magunkra, hanem embertársainkra is, és csak reménykedhetünk abban, hogy ez a mostani globális összefogás tartósan megmarad a kór elmúltát követő időkre is. Talán most tanuljuk meg, hogy az emberiségre rászakadó bármilyen globális veszedelem leküzdésének az igazi ellenszere az összefogás, nem pedig a széthúzás. Hogy az emberiség jövője valójában az együtt gondolkodás és -cselekvés bolygónk érdekében. Mert csak egyetlen Földünk van, mert egyelőre „nincs más gömb” a világegyetemben, ahova elmenekülhetünk, ha nagy a vész, vagy éppen már globálisan tönkretettük bolygónkat. Most a válság idején érezzük leginkább (talán pont azért, mert eddig is hiányoltuk), hogy mennyire értékes társadalmi tőke a bizalom, hogy mennyire fontos (lenne) a hiteles információ, a pontos és világos kommunikáció. Az utóbbi idők megosztó politikai retorikái felelőtlenül szétszaggatták a társadalmat, s bizalmatlanságot szültek nemcsak vezetőinkkel szemben, hanem az interperszonális kapcsolatainkban is. S az emberek különböző érdekcsoportjai között tovább mélyítették az ellentéteket az egyes felelőtlen médiumok álhíreikkel, vagy éppen csak szenzációhajhászó meggondolatlan kommunikációjukkal, rémhírek terjesztésével. A koronavírus talán most rádöbbenti a világot arra, hogy a közös földi jövőnk érdekében mindezeken sürgősen változtatni kell.

Számos természeti nép azt tartja, hogy erőteljesebb menetelés közben időnként meg kell állni, hogy „a lélek beérje őket”. Az ugyancsak nagymértékben túlhajszolt, felpörgetett világunkat most egy kicsit leállította a koronavírus: hogy a lélek is utolérhessen minket.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Hetvenöt évvel ezelőtt értek véget a második világháború európai harcai. Akkor, azon a májusi napon tette le a fegyvert a náci Németország, amelyet mind a köztudat, mind a közbeszéd mai napig felelőssé tesz ama rettenetes világégés kirobbantásáért. Kétség nem fér hozzá, hogy a Nagy Háborúként is emlegetett és ismert első világégés gefreitere, azaz tizedese, a bécsi autodidakta festő diktálta német politikai és katonai vezetés az elsőszámú felelőse annak, ami 1939 kora őszén kirobbant. És utána történt. 

Benkő Levente

Napokon át töprengtünk a szerkesztőségben, hogy márciusi lapszámunkban mivel köszöntsük a tavaszt. És az Olvasót, természetesen. Európa népeinek 1848. évi csodálatos tavasza felemelő pillanatainak és tanulságainak felelevenítésével, tolmácsolásával induljunk? Rendben, de ezt már megtettük, s bár ismételgetni nem árt, mégis kivártunk. 

Dáné Tibor Kálmán

Miénk lesz a napfényes jövő!” – ezzel a forradalmi maszlaggal (is) bíztattak minket, kisiskolás pionírokat, a hatvanas évek kommunista propagandistái. Húsz év múlva, már a nyolcvanas években, az egyre jobban kiürülő boltokat látva, a fűtés nélküli lakásokban az esti egyre hosszabb áramszüneteket tudomásul véve be kellett lássuk, hogy az egykori elvtársaknak mennyire igazuk volt: mert lassan csak a napfény maradt nekünk, csak az volt biztos, hogy a miénk. Ennek ellenére hittünk, bíztunk a jövőben.

Dáné Tibor Kálmán

Az elmúlt esztendőkben a Művelődés januári vezércikkei általában a folyóirat szerkesztőségének a jövőbe tekintése volt, terveinkről, elképzeléseinkről írtunk.

Mégis, valamit várok még. Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna már beváltani; s még mindig várok valamire.

Dáné Tibor Kálmán

Negyedik alkalommal szervezte meg a Művelődés folyóirat szerkesztősége, az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházával együtt a múlt hónapban, azaz október 11-én, a Régiók bemutatkozása című programját. 

Széman Emese Rózsa

A világ egyik legelterjedtebb babonája, talán nincs is olyan kultúra, amelyben nem honosodott meg. De hogyan, mikor alakult ki a félelem péntek 13-tól? Kik és miért tartották először szerencsétlennek? Van-e valamilyen történeti alapja, vagy „csak” babona az egész?

Rácz Norbert Zsolt

Közel egy hónap telt el az avatás óta, pedig úgy tűnik, mintha Dávid Ferenc szobra mindig ott állt volna. Kinyújtott jobb keze beszélgetésre, okos vitára, mély fohászra hív. Ha képzeletben folytatom a kar lendületét, a templom felé mutat. Ott bent valami más van, amire a zsúfolt utcán sietősen áthaladó embernek talán ma inkább szüksége van, mint bármikor.

Demeter Zsuzsanna

Önző kis egyéni világainkon talán végre jó lenne túllátni, mert a magasabb szinten lefolytatott kis viszályainknak és egoista harcainknak ők lehetnek az áldozataik. Azt, hogy mi, idősebb felnőttek, igenis felelősek vagyunk értük, a (valamivel) fiatalabb nemzedékekért.

Benkő Levente

Van a Székely- és a Királyföld, ezen belül Székfölde és a Barcaság határán, az Olt folyó bal partján egy valaha kulcsszerepet játszó szász község. Magyarul Barcaföldvár, románul Feldioara, németül Marienburg, szászul Märrembirg a neve. Még az Árpád-házi királyok telepítették le a 13. század legelején ide (is) a szászokat, a helység jó másfél évszázadig a Barcaság központja volt. 

Bodó Márta

A tény, hogy Ferenc pápa más úticéljai közé Csíksomlyó bekerült, nagy mértékben a jelenlegi romániai pápai nunciusnak köszönhető, aki fáradhatatlanul járja az országot, az egyházmegyéket, és igazi mélységében, rétegzettségében megismerte a romániai valóságot. Ezt aztán oly módon közvetítette, hogy a Ferenc pápa számára fontos Mária-tisztelet miatt ez a kegyhely nem maradhatott ki az úticélok közül. 

péter istván

Aki látta, el nem feledheti. Aki imádkozott benne, az szívében, lelkében hordozza. Aki eredeti rendeltetésének megfelelően megépíti, az nevezheti majd „Mi Asszonyunknak”.

Máté Erzsébet

Nos, mi is lenne ez a magyar sarok?! Egy olyan részlege a megyei könyvtárnak, ahol egy emeletnyi teremben folyamatosan történik valami. Kulturális tér – amely zordon hangzása ellenére nagyon is vidám, mert miért is kellene a kultúrának kimértnek, fennköltnek lennie –, egy olyan tér, ami egyszerűen a miénk. 

Egyed Ákos

A történelem nem véletlenül nevezte az európai forradalmakat Népek tavaszának. Ezzel az elnevezéssel nemcsak a nagy népmozgalmakra utal, hanem arra is, hogy a hatalom birtokosai a népek számára kénytelenek voltak olyan jogokat adni, amelyekről korábban csak álmodozni mertek. Gondoljunk a számos országban végrehajtott jobbágyfelszabadításra.

Dáné Tibor Kálmán

Az RMDSZ január 22-én, a Magyar Kultúra Napján immár hetedik alkalommal adott át Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat. A hagyományossá vált kitüntetéseket eddig három kategóriában: az irodalom, a képzőművészet és az előadó művészet terén kiemelkedőt alkotóknak ítélték oda.