Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Koronavírus


Dáné Tibor Kálmán

Kijárási tilalom – soha nem hittem volna, hogy egyszer én is megérem. Szüleimtől, nagyszüleimtől hallottam erről, igaz, olyankor mindig a háborúról meséltek. De hát most is háború van. Nem ember–ember elleni, nem egyik politikai hatalomnak egy másikkal szemben vívott csatájáról, hanem az egész emberiség viaskodik most egy láthatatlan, sok milliárd mikroszkopikus katonával rendelkező ellenséggel. S a frontvonalnak Kínától kiindulva néhány hét alatt futótűzként, az egész világra való kiterjedése rádöbbentette az emberiséget arra, hogy a globalizációval a homo sapiens fejlődéstörténetének egy ugyancsak göröngyös útszakaszához ért. Pedig az egyre holisztikusabb világunkban – ha egyáltalán használható már így ez a fogalom – az elmúlt időszakban éltünk már át kisebb-nagyobb „vírustámadást”, nem is egyet. Igaz, az az ember által létrehozott kibernetikus térből érkezett, néha használhatatlanná tette íróasztalunkon a „mindentudónkat”, napokra lebéníthatta munkánkat, esetleg „tabula rasa” lett számítógépünk merevlemeze, s ezzel értékes információk vesztek el, hulltak ki (sokszor örökre) életünkből. Ez is a globalizációnak köszönhető, hogy a világ egyik felében „életre kelt emberi rosszindulat”, egy szándékosan ártó számítógépvírus, néhány pillanat múlva, a virtuális téren átsuhanva, a világ másik felében számtalan ember sokéves munkáját teheti tönkre. Csak míg itt ember–ember elleni küzdelemről van szó, addig a világot lerohanó koronavírus mint globális természetcsapás szakadt az emberiségre. De ne feledjük, szintén a globalizációnak köszönhetően, ha mondjuk egy milánói laboratóriumban felfedezik ennek az átkozott vírusnak az ellenszerét, nagyon rövid időn belül Tokióban is már életeket menthetnek meg vele.

Szóval tudomásul kell vennünk, hogy a koronavírus nyomában világválság söpör végig sárgolyónkon, s mint minden globálisan katartikus esemény, siettetni fogja a történelmi folyamatokat. Többek között kikényszeríti az emberiségből, hogy felgyorsítsa az „innovációt”, úgy általában. Például idehaza is. Hisz bár több évtizede nyakunkon az információs társadalom, és valljuk be, egyre jobban beépült az utóbbi időben életünkbe, mégis most gyorsított tempóban kell (kéne) megoldani a digitális távoktatást nemcsak az elit városi tanodák intézményeiben, hanem a bekötő utak végén levő zsákfalvak, vagy éppen egy-egy tanyavilág iskoláiban is. No meg számtalan intézmény hirtelen meg tudta szervezni alkalmazottai számára az otthonról történő munkavégzést (például mi is a szerkesztőségünkben), s csak reménykedhetünk, hogy a társadalomnak ebben az egymástól való elszigeteltségében a szakembereknek talán lesz ideje arról is meditálni, hogy hogyan lehessen egy számítógép kattintásra leegyszerűsíteni a még nagyon sok hivatalban működő bürokratikus ügyintézést.

S bár a koronavírus elleni küzdelem leghatásosabb módszere jelenleg az egymástól való fizikai elkülönülés, az egyéni elszigetelődés, de mégis ez az átkozott kór most világméretű együttműködésre is készteti az emberiséget, állandó odafigyelésre nemcsak magunkra, hanem embertársainkra is, és csak reménykedhetünk abban, hogy ez a mostani globális összefogás tartósan megmarad a kór elmúltát követő időkre is. Talán most tanuljuk meg, hogy az emberiségre rászakadó bármilyen globális veszedelem leküzdésének az igazi ellenszere az összefogás, nem pedig a széthúzás. Hogy az emberiség jövője valójában az együtt gondolkodás és -cselekvés bolygónk érdekében. Mert csak egyetlen Földünk van, mert egyelőre „nincs más gömb” a világegyetemben, ahova elmenekülhetünk, ha nagy a vész, vagy éppen már globálisan tönkretettük bolygónkat. Most a válság idején érezzük leginkább (talán pont azért, mert eddig is hiányoltuk), hogy mennyire értékes társadalmi tőke a bizalom, hogy mennyire fontos (lenne) a hiteles információ, a pontos és világos kommunikáció. Az utóbbi idők megosztó politikai retorikái felelőtlenül szétszaggatták a társadalmat, s bizalmatlanságot szültek nemcsak vezetőinkkel szemben, hanem az interperszonális kapcsolatainkban is. S az emberek különböző érdekcsoportjai között tovább mélyítették az ellentéteket az egyes felelőtlen médiumok álhíreikkel, vagy éppen csak szenzációhajhászó meggondolatlan kommunikációjukkal, rémhírek terjesztésével. A koronavírus talán most rádöbbenti a világot arra, hogy a közös földi jövőnk érdekében mindezeken sürgősen változtatni kell.

Számos természeti nép azt tartja, hogy erőteljesebb menetelés közben időnként meg kell állni, hogy „a lélek beérje őket”. Az ugyancsak nagymértékben túlhajszolt, felpörgetett világunkat most egy kicsit leállította a koronavírus: hogy a lélek is utolérhessen minket.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Benkő Levente

A lapunk éléről nyugdíjba vonuló főszerkesztőnk, Dáné Tibor Kálmán azzal a jó tanáccsal köszönt el júniusi összegző írásában, hogy utódja „merjen újítani lapkivitelezésben, tartalomban vagy akár tematikákban is”, s hogy látszódjon a lapon az új gazda esze- s keze nyoma. E megszívlelendő tanácsot természetesen elfogadom, de ha jól belegondolok, mint minden más sajtótermék, a mi lapunk gazdája is tulajdonképpeni maga az Olvasó, hiszen mi, különféle beosztásban dolgozó sajtósok, szerkesztők csak kiszolgálói vagyunk az Olvasónak.

2021 minden szempontból atipikus év. Olimpiai játékok páratlan évben – ilyet még a két világháború sem okozott. De az örömhír, az örömhír: Tokióban lesz olimpia.

Kiemelt támogatóink mindig az olvasók voltak. Őket éreztem egyfolytában magam, magunk mellett a lapigazgatás nehéz pillanataiban, hisz mi tagadás, ilyenek is voltak az elmúlt nyolc évben. Hasznos tanácsaikkal, időnként láthatatlanul is, de határozottan alakítgatták kiadványunk arculatát, vagy éppen tematizálták a Művelődést. 

Gergely Zsuzsa

A pandémia egyfajta buroklétre kényszerített bennünket. Azt hittük, hogy élünk, pedig csak kütyüknek köszönhetően kerültünk valóságközelbe. Összemosódtak a napok, a hetek, a jelenségek és az értelmezések. Ideje volt mindezt magunk mögött hagyni.

Demény Péter

Milyen jellemző, hogy ez a költő, aki így ünnepel, és akinek a születésnapját a Magyar Költészet Napjának nevezték ki, folyamatosan megosztotta az olvasókat és a világot. Horger Antalról mindenki tud, a Szabad-ötletek jegyzékének kiadása körül irdatlan botrány kerekedett, most egy minden bizonnyal hamisított kézirat körül folyik a vita.

Brînzan-Antal Cristina

Mára a nőnap egyre inkább elveszítette politikai tartalmát és mondanivalóját, ma már inkább apró ajándékokkal, virággal kedveskednek a nőknek. 

Pontosan harminc éve annak, hogy huszadik századi történelmünkben eladdig s azóta is páratlan tüntetésen vonultunk utcákra. Egy-egy szál gyertyát s egy-egy könyvet vittünk magunkkal arra a néma menetelésre, amelyet ama decemberi, romániai rendszerváltozás utáni hetekben, szűk két hónapban, az anyanyelv szabad használatának elemi emberi jogát megérteni sehogyan sem akaró akkori központi hatalom merevsége kényszerített ki, s amely néhányszázezres nagyságrendben mérhető lelket érintett, és mozgatott meg.

Harminckét éve már, hogy a Himnusz születésnapja egyetemes ünnepe magyar kultúránknak, nemcsak itt a Kárpát-medencében, hanem szerte a nagyvilágban, ahol még becsülete és értelme is van a magyar szónak.

Péter István

Wuhanból jött egy éve: valaki nyitva hagyta a laborajtót, netán denevért, tatut készített ebédre és nem szűrte le a levét… De távoli… különben is, ami kínai, úgyis elromlik.

 

Mert nem igaz, hogy a mai tizen-huszonéveseket „semmi sem érdekli”, s „bezzeg a mi időnkben…” Csak meg kell találni velük a közös utat, a közös hangot, legalább arra pár percre, amíg számukra ez fontos és hasznos.

Vallasek Júlia

Idén március 10-én felfüggesztették Romániában a frontális oktatást. Mondhatni március 11-én mindenki átállt online oktatásra, noha ez az állítás több sebből is vérzik.

Gergely Zsuzsa

Tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor néhány bukaresti fiatal bejelentette, nemzetközi filmfesztivált szervez Kolozsváron, sokan szkeptikusak voltak: miért nem a fővárosban? Minek fesztiválozni, ha zárnak be a mozik, és mindenki otthon, laptopról néz filmeket? A kételkedőket hamar elhallgattatta a vérprofi szervezés, már az első kiadásban megmutatkozott a seregszemle minden értéke.

Dáné Tibor Kálmán

Csakis a magyarságtudatom szűrőjén keresztül vagyok képes megérteni a körülöttem élő más anyanyelvű embertársaim nemzeti érzelmeit, a saját kultúrájukhoz való ragaszkodásukat.

Száz év telt el a trianoni békediktátum óta, de mi még mindig a hibásokat és a kifogásokat keressük, a miérteket és hogyanokat boncolgatjuk, és a lehetséges alternatívákon töprengünk.

Hetvenöt évvel ezelőtt értek véget a második világháború európai harcai. Akkor, azon a májusi napon tette le a fegyvert a náci Németország, amelyet mind a köztudat, mind a közbeszéd mai napig felelőssé tesz ama rettenetes világégés kirobbantásáért. Kétség nem fér hozzá, hogy a Nagy Háborúként is emlegetett és ismert első világégés gefreitere, azaz tizedese, a bécsi autodidakta festő diktálta német politikai és katonai vezetés az elsőszámú felelőse annak, ami 1939 kora őszén kirobbant. És utána történt.