Ki ez az ember? Ki Ferenc pápa?

Nem vagyok elfogulatlan Ferenc pápával kapcsolatosan. Engem első perctől, az első megjelenésétől, köszönésétől kezdve „levett a lábamról”. Volt, akit jó székely katolikusként megbotránkoztatott, hogy nem „dicsértessék”-kel köszönt. A Szent Péter téren hallhatóan ez nem zavarta az ott összegyűlteket: a megválasztott bíboros nevét nem ismerték, az első hangosabb üdvrivalgás a pápai névválasztás kinyilvánításakor tört ki. A csendes, szerény és kissé megilletődött „Buona sera” tovább fokozta a hangulatot. Sokat jelentett az is, hogy ez a pápa nem oktatott ki, nem mondott hangzatos szónoklatot, hanem elődjéért és saját magáért kért imát. Néhány percre teljes csendbe borult a korábban üdvrivalgástól hangos Szent Péter tér, mindenki imába mélyedt. Egyházi vezetőtől elsősorban ezt várom: az imát, az Istenre, a transzcendensre hangoltságot és hangolást.


Bodó Márta

Túl sokan tolonganak a politika színpadán, úgymond a világot alakítva. Egy egyházi vezető úgy alakítsa azt, hogy valójában az ember végső céljára, léte értelmére mutasson, olyan kérdésekre irányítsa a figyelmet, amelyekre más nemigen tud tartalmas, mély és hiteles választ adni. Éppen ezért tetszik, ahogy menekült- és migránskérdésben a pápa nem az útra kényszerülőket hibáztatja, hanem mindazok lelkiismeretére próbál hatni, akik miatt emberek kénytelenek hazájukat hátrahagyni. Végeredményben kis erdélyi valóságunkban is vannak, akik egyértelműen a jobb, emberibb megélhetés kedvéért veszik nyakukba a világot, pedig nem annyira élhetetlen helyet hagynak hátra, mint akiknek otthonát a bomba, a fegyver, a folytonos fenyegetettség sújtja. Egy vallási vezető nem tehet különbséget ember és ember között, amennyiben Isten nevében beszél – és ahogy éppen Ferenc pápa fogalmazott: „Ki vagyok én, hogy ítélkezzem?!”

Legjobban, bevallom, jezsuita neveltetéséből, spiritualitásából fakadó gondolkodás- és cselekvésmódja tetszik. Talán protestáns fülnek ez nem hangzik annyira kedvesen nálunkfelé, de mára a jezsuita lelkigyakorlat e körökben is ismerős, az eltelt századok pedig immár más megvilágításba helyezik az egykor történteket. Annyira más történelmi helyzetben voltak protestánsok és katolikusok egymás ellenfelei, annyit változott a világ, mióta a jezsuita maga volt az ellenreformátor, az elért újítások kerékbe törője... Különben is, egy jezsuita, aki a ferencesek alapítójának, Assisi Ferencnek a nevét veszi fel! A névválasztás magában program, mégpedig egy nagyon időszerű – és hogy a személyes érintettségnél maradjunk, számomra nagyon szimpatikus – program! Benne van a teremtett világ gyermeki tisztaságú szeretete, a készség a védelmére. Benne van a másik teremtmény tisztelete. Benne van egyébként Dél-Amerika minden küzdelme a kizsákmányoló oligarchák, a diktatúrák ellen, a gazdagok és szegények közt tátongó hatalmas szakadék csökkentése, és mindenféle peremre szorítottság elleni fellépés. Ebben a felszabadítás-teológiának nevezett gyakorlati teológiai irányzatban én mindig ott érzem a mi kettős kisebbségi létünk valóságát is. Úgy vélem, egy ilyen társadalmi és vallásgyakorlati háttérből érkező pápa jobban érzi napi valóságunkat, mint egy filozófiai iskolázottságú elméleti szakember.

Ferenc pápa Romániába jövetele protokolláris és diplomáciai háttéregyeztetések eredménye. Nem lehetünk annyira naivak, hogy azt gondoljuk, egy világegyház vezetője találomra a térképre bök, netán egy nap arra ébred, hogy pontosan Erdély mesés tájait szeretné látni. A vatikáni diplomácia magas szinten képzett szakemberei, a helyi pápai nunciusok, azaz nagykövetek közvetítenek állomáshelyük és a Vatikán között. A tény, hogy Ferenc pápa más úticéljai közé Csíksomlyó bekerült, nagy mértékben a jelenlegi romániai pápai nunciusnak köszönhető, aki fáradhatatlanul járja az országot, az egyházmegyéket, és igazi mélységében, rétegzettségében megismerte a romániai valóságot. Ezt aztán oly módon közvetítette, hogy a Ferenc pápa számára fontos Mária-tisztelet miatt ez a kegyhely nem maradhatott ki az úticélok közül. Mindenféle híradások mindenféle számháború-kísérletei ellenére egyértelművé is vált, miért kellett ennek így történnie: itt voltak a legtöbben, itt voltak a körülmények ellenére is a legfegyelmezettebbek, legimádságosabbak a hívek. Itt nem volt napi politika, itt még a minden más helyszínen kifütyült román miniszterelnök is csendben helyet foglalhatott a számára fenntartott helyen. Ide mindenki, maga a pápa is zarándokként érkezett, mint ahogy a csíksomlyói búcsúra is mindenki egyforma rangban, egyszerű zarándokként jön.

„A zarándoklat kihívás, hogy felfedezzük és továbbadjuk az együttélés lelkületét, és ne féljünk a kölcsönös érintkezéstől, találkozástól és segítségnyújtástól. Zarándokolni azt jelenti, hogy belekerülünk abba a kissé kaotikus tengerárba, amely a testvériség igazi megtapasztalásává válhat.” Ferenc pápa csíksomlyói zarándoklatán ezt az üzenetet adta át zarándoktársainak.

És azt is, hogy „zarándoklatunk során ne azt kutassuk, mi lehetett volna (és nem lett), hanem inkább azt, ami ránk vár és nem odázhatjuk el.”

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Hetvenöt évvel ezelőtt értek véget a második világháború európai harcai. Akkor, azon a májusi napon tette le a fegyvert a náci Németország, amelyet mind a köztudat, mind a közbeszéd mai napig felelőssé tesz ama rettenetes világégés kirobbantásáért. Kétség nem fér hozzá, hogy a Nagy Háborúként is emlegetett és ismert első világégés gefreitere, azaz tizedese, a bécsi autodidakta festő diktálta német politikai és katonai vezetés az elsőszámú felelőse annak, ami 1939 kora őszén kirobbant. És utána történt. 

Dáné Tibor Kálmán

Kijárási tilalom – soha nem hittem volna, hogy egyszer én is megérem. Szüleimtől, nagyszüleimtől hallottam erről, igaz, olyankor mindig a háborúról meséltek. De hát most is háború van. Nem ember–ember elleni, nem egyik politikai hatalomnak egy másikkal szemben vívott csatájáról, hanem az egész emberiség viaskodik most egy láthatatlan, sok milliárd mikroszkopikus katonával rendelkező ellenséggel. 

Benkő Levente

Napokon át töprengtünk a szerkesztőségben, hogy márciusi lapszámunkban mivel köszöntsük a tavaszt. És az Olvasót, természetesen. Európa népeinek 1848. évi csodálatos tavasza felemelő pillanatainak és tanulságainak felelevenítésével, tolmácsolásával induljunk? Rendben, de ezt már megtettük, s bár ismételgetni nem árt, mégis kivártunk. 

Dáné Tibor Kálmán

Miénk lesz a napfényes jövő!” – ezzel a forradalmi maszlaggal (is) bíztattak minket, kisiskolás pionírokat, a hatvanas évek kommunista propagandistái. Húsz év múlva, már a nyolcvanas években, az egyre jobban kiürülő boltokat látva, a fűtés nélküli lakásokban az esti egyre hosszabb áramszüneteket tudomásul véve be kellett lássuk, hogy az egykori elvtársaknak mennyire igazuk volt: mert lassan csak a napfény maradt nekünk, csak az volt biztos, hogy a miénk. Ennek ellenére hittünk, bíztunk a jövőben.

Dáné Tibor Kálmán

Az elmúlt esztendőkben a Művelődés januári vezércikkei általában a folyóirat szerkesztőségének a jövőbe tekintése volt, terveinkről, elképzeléseinkről írtunk.

Mégis, valamit várok még. Annyi karácsony múlt el, egészen sötétek, s aztán mások, csillogók, melegek és szagosak, annyi ünnep, s még mindig itt állok, a férfikor delén, őszülő fejjel, tele kötelezettséggel és ígérettel, melyeket az Angyal sem tudna már beváltani; s még mindig várok valamire.

Dáné Tibor Kálmán

Negyedik alkalommal szervezte meg a Művelődés folyóirat szerkesztősége, az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházával együtt a múlt hónapban, azaz október 11-én, a Régiók bemutatkozása című programját. 

Széman Emese Rózsa

A világ egyik legelterjedtebb babonája, talán nincs is olyan kultúra, amelyben nem honosodott meg. De hogyan, mikor alakult ki a félelem péntek 13-tól? Kik és miért tartották először szerencsétlennek? Van-e valamilyen történeti alapja, vagy „csak” babona az egész?

Rácz Norbert Zsolt

Közel egy hónap telt el az avatás óta, pedig úgy tűnik, mintha Dávid Ferenc szobra mindig ott állt volna. Kinyújtott jobb keze beszélgetésre, okos vitára, mély fohászra hív. Ha képzeletben folytatom a kar lendületét, a templom felé mutat. Ott bent valami más van, amire a zsúfolt utcán sietősen áthaladó embernek talán ma inkább szüksége van, mint bármikor.

Demeter Zsuzsanna

Önző kis egyéni világainkon talán végre jó lenne túllátni, mert a magasabb szinten lefolytatott kis viszályainknak és egoista harcainknak ők lehetnek az áldozataik. Azt, hogy mi, idősebb felnőttek, igenis felelősek vagyunk értük, a (valamivel) fiatalabb nemzedékekért.

Benkő Levente

Van a Székely- és a Királyföld, ezen belül Székfölde és a Barcaság határán, az Olt folyó bal partján egy valaha kulcsszerepet játszó szász község. Magyarul Barcaföldvár, románul Feldioara, németül Marienburg, szászul Märrembirg a neve. Még az Árpád-házi királyok telepítették le a 13. század legelején ide (is) a szászokat, a helység jó másfél évszázadig a Barcaság központja volt. 

péter istván

Aki látta, el nem feledheti. Aki imádkozott benne, az szívében, lelkében hordozza. Aki eredeti rendeltetésének megfelelően megépíti, az nevezheti majd „Mi Asszonyunknak”.

Máté Erzsébet

Nos, mi is lenne ez a magyar sarok?! Egy olyan részlege a megyei könyvtárnak, ahol egy emeletnyi teremben folyamatosan történik valami. Kulturális tér – amely zordon hangzása ellenére nagyon is vidám, mert miért is kellene a kultúrának kimértnek, fennköltnek lennie –, egy olyan tér, ami egyszerűen a miénk. 

Egyed Ákos

A történelem nem véletlenül nevezte az európai forradalmakat Népek tavaszának. Ezzel az elnevezéssel nemcsak a nagy népmozgalmakra utal, hanem arra is, hogy a hatalom birtokosai a népek számára kénytelenek voltak olyan jogokat adni, amelyekről korábban csak álmodozni mertek. Gondoljunk a számos országban végrehajtott jobbágyfelszabadításra.

Dáné Tibor Kálmán

Az RMDSZ január 22-én, a Magyar Kultúra Napján immár hetedik alkalommal adott át Erdélyi Magyar Kortárs Kultúráért Díjakat. A hagyományossá vált kitüntetéseket eddig három kategóriában: az irodalom, a képzőművészet és az előadó művészet terén kiemelkedőt alkotóknak ítélték oda.