Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Gyermekek a (nagy)színpadon

Ferencz Zsolt
Ferencz Zsolt

Ahogy telt az idő, egyre több emberhez eljutott a Kolozsvári Állami Magyar Színház Légy jó mindhalálig című készülő produkciója híre, közvetlenül vagy közvetve rengetegen lettek részesei az alkotói folyamatnak is. A szűkebb csapatnak előbb a gyermekszereplők kiválasztásának édes terhét kellett magára vennie, majd a 28 színésztanonccal hamar hozzáfogtak a munkához. Közben bekapcsolódtak a társulat művészei, az eseményeket árgus szemekkel követték a szülők, s az előadás már a premier előtt behálózta Kolozsvárt. Ezzel volt tele a sajtó, a gyermekek lelkes-izgatott nyilatkozatai a kívülállókat is arra ösztönözték, hogy kíváncsian várják az eredményt. „Jöjjenek el, mert hogyha minden jó lesz, akkor nagyon jó lesz és megcsináljuk!” – tanácsolta az egyik kisfiú.

Pszichológusok, szociológusok, színházi szakemberek és sokan mások elemezhetnék hosszasan, hogy milyen vonatkozásai vannak a jelenségnek, amelyet nevezzünk egyszerűen így: gyermekek a kolozsvári színpadon. Közismert, hogy a gyermekeket már az óvodában kisebb-nagyobb színpadokra állítják: karácsony, farsang, nőnap, anyák napja lehet az apropó, hogy verset, mesét mondjanak, énekeljenek, vagyis hogy nagyobb közönség előtt szerepeljenek. A lámpaláztól az örömig sokféle érzés keveredik ilyenkor, a taps és a pozitív visszajelzések viszont megerősíthetik őket abban, hogy ügyesen helytálltak. Aztán az iskolában folytatódik a szerencsés esetben diákszínjátszó csoportokhoz vezető játék. Már nincs ott a muszáj, de lehet szabadidőben, önkéntesen művelni, köszönettel azoknak a pedagógusoknak, akiknek még erre is futja az erejükből.

A gyermekek így megtapasztalják, hogy nem is olyan egyszerű: rengeteg munkával, lemondással jár, ugyanakkor arra is rájönnek, hogy ez nem egyszemélyes vállalkozás. Az ügyesség tehetséggé fejlődhet, a siker mellett pedig a másik fontos tényező, hogy örömüket leljék abban, amit csinálnak. Nem hiszem, hogy „elszállnának” a pozitív visszajelzésektől, sőt, inkább helyénvalónak érzem, ha oda tudunk fordulni hozzájuk, és azt mondjuk: jó voltál, csak így tovább!

Érvényes mindez akkor is, amikor hivatásos művészeti intézmény hirdeti meg, hogy gyermekszereplőket keres; a különbség esetleg az adrenalin mértékében és a még keményebb munkában rejlik. Az adrenalin bizonyára a színpad nagyságával és a nézőtéren ülők számával egyenes arányban nő, nem beszélve arról, hogy azokra a világot jelentő deszkákra léphetnek, amelyeken felnőtt színész és operaénekes nénik, bácsik léptek fel, akiknek tulajdonképpen erről szól az életük. Kitartással, tanulással, lelkesedéssel, odaadással négy éve is megvalósult a csoda, a Kolozsvári Állami Magyar Opera Valahol Európában című musicalje. A beválasztottak olyan lelkesen beszéltek a benyomásaikról, hogy öröm volt hallgatni. Ahogyan most, a Légy jó mindhalálig esetében is történt/történik, még akkor is, ha próbákra járni, szöveget, éneket és koreográfiát tanulni, figyelni önmagukra és a többiekre, megfogadni a tanácsokat – mindezt az iskolai tanulás, vagyis a darab egyik dalsorát idézve: „feleltetés, lecke és dolgozat” mellett! –, nem is olyan könnyű, de bármilyen nehéz is, megéri! Hiszen csapattá, közösséggé kovácsolódtak, egymással és a színészekkel is, megcsinálták.

Megérdemlik a hosszú percekig tartó vastapsot, hiszen a gyermekek tisztasága, őszintesége, pajkossága által sikerült nagyszerű energiákat bevinni az előadásba, a színészekkel és a stáb többi tagjával való közös munka pedig egyértelműen a szakmai szempontok javára vált.

Színire felvételizni? Ne legyen ez olyan cél, amihez foggal-körömmel ragaszkodni kéne. Legyenek boldog tanárok, orvosok, újságírók, kétkezi munkások, de nagyon fontos, hogy közben színházszerető emberek maradjanak – én biztos vagyok abban, hogy ez a találkozás elültette bennük a szikrát. Szeretném remélni, hogy hozzájuk hasonlóan szüleik, hozzátartozóik ezután is érdeklődést mutatnak a színház produkciói iránt. A bemutató óta életük fontos helyszínévé vált a nézőtér, és ez így van rendjén: legyenek ott, legyenek büszkék! Merjenek álmodni.

A nézők többségéhez hasonlóan magam is szurkolok, hogy legyenek még hasonló alkalmak, amikor sok-sok kolozsvári és környékbeli gyermeknek megadatik bekapcsolódni egy-egy ilyen produkcióba. Bízom az opera 90 fősre duzzadt gyermekkórusában is, amely éppen egy évvel ezelőtt alakult, s azóta szép eredményeket ért el. Lám, sokan sokat tehetnek azért, hogy kolozsvári alapokból táplálkozó értékek szülessenek a jövőben is. Maradandó élményekkel, mindannyiunk örömére.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Az ötvenhatosok példája bármilyen nehéz élethelyzetben kapaszkodót jelenthet, így a mostani, világjárványban is erőt meríthetünk tőlünk-belőlük. Bátorságuk, töretlen akaraterejük és a túlélésbe vetett óriási hitük mindnyájunkat arra ösztönöz és biztat, hogy soha semmilyen körülmények között ne adjuk fel a harcot és a reményt. Még a legreménytelenebbnek tűnő pillanatokban is a végsőkig kell küzdeni az életért, a megmaradásért, a szabadságért.

Benkő Levente

A zene, bármilyen műfajban is szülessen, de minőségi legyen, az márpedig lelket simogató, bút feledtető, erőt adó, pozitív tölteteket hordozó, mindenféle lelki nyavalyákra jótékony valami. 

Benkő Levente

A lapunk éléről nyugdíjba vonuló főszerkesztőnk, Dáné Tibor Kálmán azzal a jó tanáccsal köszönt el júniusi összegző írásában, hogy utódja „merjen újítani lapkivitelezésben, tartalomban vagy akár tematikákban is”, s hogy látszódjon a lapon az új gazda esze- s keze nyoma. E megszívlelendő tanácsot természetesen elfogadom, de ha jól belegondolok, mint minden más sajtótermék, a mi lapunk gazdája is tulajdonképpeni maga az Olvasó, hiszen mi, különféle beosztásban dolgozó sajtósok, szerkesztők csak kiszolgálói vagyunk az Olvasónak.

2021 minden szempontból atipikus év. Olimpiai játékok páratlan évben – ilyet még a két világháború sem okozott. De az örömhír, az örömhír: Tokióban lesz olimpia.

Kiemelt támogatóink mindig az olvasók voltak. Őket éreztem egyfolytában magam, magunk mellett a lapigazgatás nehéz pillanataiban, hisz mi tagadás, ilyenek is voltak az elmúlt nyolc évben. Hasznos tanácsaikkal, időnként láthatatlanul is, de határozottan alakítgatták kiadványunk arculatát, vagy éppen tematizálták a Művelődést. 

Gergely Zsuzsa

A pandémia egyfajta buroklétre kényszerített bennünket. Azt hittük, hogy élünk, pedig csak kütyüknek köszönhetően kerültünk valóságközelbe. Összemosódtak a napok, a hetek, a jelenségek és az értelmezések. Ideje volt mindezt magunk mögött hagyni.

Demény Péter

Milyen jellemző, hogy ez a költő, aki így ünnepel, és akinek a születésnapját a Magyar Költészet Napjának nevezték ki, folyamatosan megosztotta az olvasókat és a világot. Horger Antalról mindenki tud, a Szabad-ötletek jegyzékének kiadása körül irdatlan botrány kerekedett, most egy minden bizonnyal hamisított kézirat körül folyik a vita.

Brînzan-Antal Cristina

Mára a nőnap egyre inkább elveszítette politikai tartalmát és mondanivalóját, ma már inkább apró ajándékokkal, virággal kedveskednek a nőknek. 

Pontosan harminc éve annak, hogy huszadik századi történelmünkben eladdig s azóta is páratlan tüntetésen vonultunk utcákra. Egy-egy szál gyertyát s egy-egy könyvet vittünk magunkkal arra a néma menetelésre, amelyet ama decemberi, romániai rendszerváltozás utáni hetekben, szűk két hónapban, az anyanyelv szabad használatának elemi emberi jogát megérteni sehogyan sem akaró akkori központi hatalom merevsége kényszerített ki, s amely néhányszázezres nagyságrendben mérhető lelket érintett, és mozgatott meg.

Harminckét éve már, hogy a Himnusz születésnapja egyetemes ünnepe magyar kultúránknak, nemcsak itt a Kárpát-medencében, hanem szerte a nagyvilágban, ahol még becsülete és értelme is van a magyar szónak.

Péter István

Wuhanból jött egy éve: valaki nyitva hagyta a laborajtót, netán denevért, tatut készített ebédre és nem szűrte le a levét… De távoli… különben is, ami kínai, úgyis elromlik.

 

Mert nem igaz, hogy a mai tizen-huszonéveseket „semmi sem érdekli”, s „bezzeg a mi időnkben…” Csak meg kell találni velük a közös utat, a közös hangot, legalább arra pár percre, amíg számukra ez fontos és hasznos.

Vallasek Júlia

Idén március 10-én felfüggesztették Romániában a frontális oktatást. Mondhatni március 11-én mindenki átállt online oktatásra, noha ez az állítás több sebből is vérzik.

Gergely Zsuzsa

Tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor néhány bukaresti fiatal bejelentette, nemzetközi filmfesztivált szervez Kolozsváron, sokan szkeptikusak voltak: miért nem a fővárosban? Minek fesztiválozni, ha zárnak be a mozik, és mindenki otthon, laptopról néz filmeket? A kételkedőket hamar elhallgattatta a vérprofi szervezés, már az első kiadásban megmutatkozott a seregszemle minden értéke.

Dáné Tibor Kálmán

Csakis a magyarságtudatom szűrőjén keresztül vagyok képes megérteni a körülöttem élő más anyanyelvű embertársaim nemzeti érzelmeit, a saját kultúrájukhoz való ragaszkodásukat.