Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Gondolatok egy közelgő centenárium kapcsán


Lakatos Artur

1918. december elsején népgyűlés zajlott Gyulafehérváron, az erdélyi és a Kárpátokon túli, magyarországi románok nemzetgyűlése. Az eseményt már jó ideje – hivatalosan csak november 20-án hirdették meg időpontját és helyét – szervezte a Román Nemzeti Tanács. A gyűlésen magán hivatalosan 1228 küldött vett részt, akiket a románság társadalmi struktúrájának és földrajzi megoszlásának figyelembe vételével arányosan választottak meg, jelöltettek ki a helyi önszerveződési szintek képviselőivel. Tudni kell, hogy a gyulafehérvári gyűlésen a képviseleti és tanácskozási joggal rendelkező 1228 képviselőn kívül jóval nagyobb tömeg vett részt, a Magyar Államvasutak a budapesti kormány utasítására külön szerelvényeket is indított a népgyűlés helyszínére utazni vágyók számára. A népviseletbe öltözött, trikolórt lengető tömeg jelenléte igazi népgyűlés, sőt ünnep hangulatát biztosította a tanácskozásnak.

Habár a küldöttek közti konszenzus nem volt eleve egyértelműen determinált, végül is egy kilenc pontos határozatot sikerült elfogadni, amelyet Iuliu Hossu görögkatolikus püspök olvasott fel, és amelynek első pontja tartalmazta az összes román és az általuk lakta területek egyesülését Romániával, anélkül, hogy ezért külön feltételeket támasztott volna a Román Királyság irányába. A többi pont főként idealista előírásokat tartalmazott nemzetiségi és társadalmi szempontból. Ilyenek a minden együtt élő nép számára az anyanyelven biztosított oktatás, közigazgatás és ítélkezés, a felekezetek számára biztosított teljes vallásszabadság és jogegyenlőség, vagy az, hogy az „ipari munkásoknak ugyanolyan jogokat és előnyöket biztosítanak, amilyeneket a Nyugat legfejlettebb ipari államok jogszabályai biztosítanak számukra”. Az, hogy mégis hogyan fog történni mindezek biztosítása, sem ezúttal, sem később nem került bemutatásra. Ezeket olvasva Jókai Mór halhatatlan sorai jutnak eszembe Fráter György című történelmi regényéből, mikor is a következőképpen summázza a Mohácsot megelőző hatvani „ős-országgyűlés” határozatait: „És ez mind általános felkiáltással lett elfogadva. Nem volt részletes tárgyalás, nem módosítványok, nem név szerinti szavazás, semmi közbekiáltások. Egy szellem, egy lelkesült eszme hatotta át az egész országgyűlést: »Hisz úgysem fizetjük meg!«”, valamint: „Hogy mindezeknek a nagyszabású határozatoknak mi lett az eredménye, az már kevésbé dicsekedésre méltó. Nem elég az üdvösségre az, hogy legyen egy okos ember, aki parancsol, ahhoz még egy bolond is kell, aki engedelmeskedik. Fizetés dolgában pedig régenten is kevés volt a bolond ember.”

Ugyanakkor azt is kell tudni, hogy a jogokat tárgyaló pontok nem teljesülése nem feltétlenül a gyűlés résztvevőinek a hibájából vagy mulasztásából történt, mivel a bukaresti törvényhozást a gyulafehérvári határozat jogi szempontból nem kötelezte.

Ezek a tények. Most pedig lássuk ezeknek az értelmezését. A nemzetgyűlés kétségkívül demokratikus volt, amely népakaratot volt hivatott képviselni. A jó szervezés reprezentativitást is konferált számára, legalábbis a román nemzetiség vonatkozásában. Nem rendelkezett sem össz-erdélyi reprezentációs jelleggel, sem pedig parlamentáris jelleggel, mivel nem kapott benne képviseletet az érintett összlakosság sok eleme, és hosszadalmas viták sem zajlottak. Ugyanakkor kényszerítő ereje sem volt önmagában a határozatnak, a döntést meghozók nem rendelkeztek ilyen erővel, a kényszerítő erő a Párizsban békekonferenciázó Antant-hatalmak akaratában rejlett. Ugyanakkor az elfogadott szándéknyilatkozat érvként és bizonyítékként szolgálhatott, és szolgált is a román delegáció számára a béketárgyalásokon akaratának érvényesítése érdekében. Lényegében tehát egy nagyon is reálpolitikai döntést, az Egyesülést ruháztak fel idealista körítéssel a gyulafehérvári események, e téren pedig hatékonyságuk vitathatatlan.

Mi lehet az üzenete a mi számunkra a gyulafehérvári határozat pontjainak, ma, száz év elmúltával? Azon túl persze, hogy ki hogyan éli meg Románia nemzeti ünnepét. Tanulságot mindenképpen hordozhat számunkra, erdélyi magyarok számára is. Ha mást nem, azt a fajta hatékonyságot, amit a gyulafehérvári nemzetgyűlés megszervezése jelentett, valamint a határozat kommunikálását övező egységet érdemes lenne tanulmányozni, vagy akár el is sajátítani. Mondjuk a mindenkori közösségi jogérvényesítésért folytatott küzdelem hatékonysága vonatkozásában is.

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

2021 minden szempontból atipikus év. Olimpiai játékok páratlan évben – ilyet még a két világháború sem okozott. De az örömhír, az örömhír: Tokióban lesz olimpia.

Kiemelt támogatóink mindig az olvasók voltak. Őket éreztem egyfolytában magam, magunk mellett a lapigazgatás nehéz pillanataiban, hisz mi tagadás, ilyenek is voltak az elmúlt nyolc évben. Hasznos tanácsaikkal, időnként láthatatlanul is, de határozottan alakítgatták kiadványunk arculatát, vagy éppen tematizálták a Művelődést. 

Gergely Zsuzsa

A pandémia egyfajta buroklétre kényszerített bennünket. Azt hittük, hogy élünk, pedig csak kütyüknek köszönhetően kerültünk valóságközelbe. Összemosódtak a napok, a hetek, a jelenségek és az értelmezések. Ideje volt mindezt magunk mögött hagyni.

Demény Péter

Milyen jellemző, hogy ez a költő, aki így ünnepel, és akinek a születésnapját a Magyar Költészet Napjának nevezték ki, folyamatosan megosztotta az olvasókat és a világot. Horger Antalról mindenki tud, a Szabad-ötletek jegyzékének kiadása körül irdatlan botrány kerekedett, most egy minden bizonnyal hamisított kézirat körül folyik a vita.

Brînzan-Antal Cristina

Mára a nőnap egyre inkább elveszítette politikai tartalmát és mondanivalóját, ma már inkább apró ajándékokkal, virággal kedveskednek a nőknek. 

Pontosan harminc éve annak, hogy huszadik századi történelmünkben eladdig s azóta is páratlan tüntetésen vonultunk utcákra. Egy-egy szál gyertyát s egy-egy könyvet vittünk magunkkal arra a néma menetelésre, amelyet ama decemberi, romániai rendszerváltozás utáni hetekben, szűk két hónapban, az anyanyelv szabad használatának elemi emberi jogát megérteni sehogyan sem akaró akkori központi hatalom merevsége kényszerített ki, s amely néhányszázezres nagyságrendben mérhető lelket érintett, és mozgatott meg.

Harminckét éve már, hogy a Himnusz születésnapja egyetemes ünnepe magyar kultúránknak, nemcsak itt a Kárpát-medencében, hanem szerte a nagyvilágban, ahol még becsülete és értelme is van a magyar szónak.

Péter István

Wuhanból jött egy éve: valaki nyitva hagyta a laborajtót, netán denevért, tatut készített ebédre és nem szűrte le a levét… De távoli… különben is, ami kínai, úgyis elromlik.

 

Mert nem igaz, hogy a mai tizen-huszonéveseket „semmi sem érdekli”, s „bezzeg a mi időnkben…” Csak meg kell találni velük a közös utat, a közös hangot, legalább arra pár percre, amíg számukra ez fontos és hasznos.

Vallasek Júlia

Idén március 10-én felfüggesztették Romániában a frontális oktatást. Mondhatni március 11-én mindenki átállt online oktatásra, noha ez az állítás több sebből is vérzik.

Gergely Zsuzsa

Tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor néhány bukaresti fiatal bejelentette, nemzetközi filmfesztivált szervez Kolozsváron, sokan szkeptikusak voltak: miért nem a fővárosban? Minek fesztiválozni, ha zárnak be a mozik, és mindenki otthon, laptopról néz filmeket? A kételkedőket hamar elhallgattatta a vérprofi szervezés, már az első kiadásban megmutatkozott a seregszemle minden értéke.

Dáné Tibor Kálmán

Csakis a magyarságtudatom szűrőjén keresztül vagyok képes megérteni a körülöttem élő más anyanyelvű embertársaim nemzeti érzelmeit, a saját kultúrájukhoz való ragaszkodásukat.

Száz év telt el a trianoni békediktátum óta, de mi még mindig a hibásokat és a kifogásokat keressük, a miérteket és hogyanokat boncolgatjuk, és a lehetséges alternatívákon töprengünk.

Hetvenöt évvel ezelőtt értek véget a második világháború európai harcai. Akkor, azon a májusi napon tette le a fegyvert a náci Németország, amelyet mind a köztudat, mind a közbeszéd mai napig felelőssé tesz ama rettenetes világégés kirobbantásáért. Kétség nem fér hozzá, hogy a Nagy Háborúként is emlegetett és ismert első világégés gefreitere, azaz tizedese, a bécsi autodidakta festő diktálta német politikai és katonai vezetés az elsőszámú felelőse annak, ami 1939 kora őszén kirobbant. És utána történt. 

Dáné Tibor Kálmán

Kijárási tilalom – soha nem hittem volna, hogy egyszer én is megérem. Szüleimtől, nagyszüleimtől hallottam erről, igaz, olyankor mindig a háborúról meséltek. De hát most is háború van. Nem ember–ember elleni, nem egyik politikai hatalomnak egy másikkal szemben vívott csatájáról, hanem az egész emberiség viaskodik most egy láthatatlan, sok milliárd mikroszkopikus katonával rendelkező ellenséggel.