Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Fedezékbe!

Napokon át töprengtünk a szerkesztőségben, hogy márciusi lapszámunkban mivel köszöntsük a tavaszt. És az Olvasót, természetesen. Európa népeinek 1848. évi csodálatos tavasza felemelő pillanatainak és tanulságainak felelevenítésével, tolmácsolásával induljunk? Rendben, de ezt már megtettük, s bár ismételgetni nem árt, mégis kivártunk. Mert egyszer-másszor megtettük, hogy nem saját, hanem legjobb tollforgatóink szavaival, gondolataival köszöntöttük vezércikk gyanánt az Olvasót, szerkesztőségi asztalra kerültek Szilágyi Domokos sorai. „Hosszú éjjel, téli éjjel / medve alszik medvénével, / ám ha kívül tavasz locsog, / elősirülnek a bocsok; / szembogaruk közepén / vígan bokázik a fény, /a nap rájuk kancsalít, / villogatja mancsait, / s délután már oly merészek: / meglopják a darázsfészket.” Gyönyörű! Miért ne? És mégis, megint kivártunk. S közben közeledett a lapzárta.


Benkő Levente

Nem tudom, ki mint értelmezi, de szerintem vannak fentről küldött, transzcendentális üzenetek. Valamiféle jelzések. Mondom, lapzárta küszöbén, vezércikk híján kisebbfajta vészhelyzetet éltünk, amikor megkaptuk az egész világ egészen más vonatkozású bajáról szóló hivatalos bejelentést. A részleteket tudjuk. Színével, fonákjával, kockázataival, felelősségeivel és felelőtlenségeivel együtt, ennek nem itt a helye, lapunk nem erre hivatott. Annyit azonban mindenképp le lehet itt és most szögezni, hogy – tudomásom szerint – az emberiség eddig ismert története még nem rögzített a mostanihoz mért, ráadásul világméretű vészhelyzetet. Volt középkori pestisjárvány, volt huszadik század eleji spanyolnátha, volt nemrégiben Ebola-járvány, madárinfluenza, disznópestis; kézzel is fogható közelségben volt két eszement világháború, amelyek előzményeikkel és következményeikkel együtt politikai, mentalitástörténeti megközelítésben szintén a kórok közé sorolhatók. De ilyen, amivel most szembesülünk, nos, ilyen még nem volt.

Mondom, vészhelyzetet élünk. És ez komoly. Nagyon komoly! Otthon, közvetlen érintettség nélküli önkéntes elszigeteltségben, de tovább dolgozva, közben világhálós, televíziós, rádiós hírekre, lapok beszámolóira figyelve, kiszolgáltatott embertársaink egészsége, sőt élete felett aggódva, emberi szolidaritások láttán bizakodva, felelőtlen emberek magatartása miatt bosszankodva, olykor egyenesen dühöngve. És remélve, hogy egy szép napon arra ébredünk – otromba vicc, rossz álom vagy intő valóság volt az egész, szinte mindegy, a lényeg –, hogy vége.

És akkor Kántor Melus jóvoltából szembejött velem az, amiről a legelején szóltam, s amit most az olvasóval megosztok. „A kertet választom és a könyvtárszobát, a hallgatag sétákat, a szótlan imát és a csendes üldögélést. Miért? Mert így lemérhetetlenül többet kapok abból, amire szükségem van.” Valami hasonló motoszkált bennem, valami hasonlót akartam volna szólni, de nem ment, amikor Hamvas Béla sorai átbillentettek a holtponton. Merthogy aligha lehet most, ebben az egyáltalán nem könnyű időszakban mindnyájunk számára ennél helyénvalóbb üzenet. Hiszen az ismeretlen és egyelőre kiismerhetetlennek tűnő bestia okozta világméretű vész közepette előállt önkéntes vagy kényszerű visszahúzódásunkban mi más lehet a(z egyik) legjobb menedék – az egészségügyi óvintézkedéseken túl –, mint az otthoni, távmunkás és iskolai kötelezettségek alatti/utáni csendes üldögélés? Évekre vagy akár évtizedekre visszamenő olvasmányadósságok lerovásának, családos-gyermekes csendes(ebb) együttlétek, társasjátékok, televíziós, világhálós filmek, ismeretterjesztő, látókörtágító, léleksimogató összeállítások pótlásának, az elvégzett és elvégzendő munka számba vételének, az önmagunk gerjesztette rohanás visszább fogásának, az alacsonyabb sebességre kapcsolásnak, a komolyabb egymásra figyelésnek időszaka ez!

Kinek-kinek kedvére való és érdeklődési körébe vágó, Gutenberg-galaxisban fogant, és polcokon heverő, de akár a virtuális térből lehívható könyvek százai, ezrei, milliói is kínálva kínálják az olvasmányélményt! Régebbi és újabb regények, novellák, versek, karcolatok, glosszák, krimik, irodalmi vagy/és zenei, divatos szóhasználattal élve: audiovizuális alkotások, nemzet-, világ-, technika-, sport-, zene-, művészet-, építészet-, vallás-, egyház-, eszme- és ki tudja még milyen más történeti munkák és barangolások – megannyi és kiváló idő- és gondűző lehetőséget nyújtanak! Bezártak a színházak, az operák, a mozik, a sportarénák? A televízióadók és műsoraik némelyikének a helyzethez is pászított műsorai adottak, a világhálós kínálat majdhogynem korlátlan, hiszen filmek, színházi, opera- és operett előadások, kvíz- és szórakoztató műsorok, kabarék, sportesemények szinte korlátlanul meg- és újranézhetők! Ráadásul valamennyi: ingyen! Évekre visszamenően nem volt családi sakk-, römi- gazdálkodj okosan!, ember ne mérgelődj!, kanaszta-, ferbli-, ulti-, hatvanhatos, amerikaihetes vagy huszonegyes parti? Hát itt az alkalom! Az ebben az időszakban egy kicsit lelassuló világ, az önmagához és egyben az egyetemes kultúrához, annak halhatatlan értékeihez (talán kicsit) visszatérő ember időszaka ez. És a csendes elmélkedésé is egyben. Merthogy mindennek rendelt ideje van. Hamvas Béla evangélikus lelkész, író, könyvtáros volt. Amikor az első világháború poklában és vészében sebesültem lábadozott, mi mást tehetett: a családi könyvtár készletéből olvasott. És arra kereste a választ, hogy miért ez a romlott és hazug zűrzavar. Majd rájött, hogy a jellegzetes hibát elkövetve a „sötét pontot” önmagán kívül kereste, holott benne volt…

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Benkő Levente

A lapunk éléről nyugdíjba vonuló főszerkesztőnk, Dáné Tibor Kálmán azzal a jó tanáccsal köszönt el júniusi összegző írásában, hogy utódja „merjen újítani lapkivitelezésben, tartalomban vagy akár tematikákban is”, s hogy látszódjon a lapon az új gazda esze- s keze nyoma. E megszívlelendő tanácsot természetesen elfogadom, de ha jól belegondolok, mint minden más sajtótermék, a mi lapunk gazdája is tulajdonképpeni maga az Olvasó, hiszen mi, különféle beosztásban dolgozó sajtósok, szerkesztők csak kiszolgálói vagyunk az Olvasónak.

2021 minden szempontból atipikus év. Olimpiai játékok páratlan évben – ilyet még a két világháború sem okozott. De az örömhír, az örömhír: Tokióban lesz olimpia.

Kiemelt támogatóink mindig az olvasók voltak. Őket éreztem egyfolytában magam, magunk mellett a lapigazgatás nehéz pillanataiban, hisz mi tagadás, ilyenek is voltak az elmúlt nyolc évben. Hasznos tanácsaikkal, időnként láthatatlanul is, de határozottan alakítgatták kiadványunk arculatát, vagy éppen tematizálták a Művelődést. 

Gergely Zsuzsa

A pandémia egyfajta buroklétre kényszerített bennünket. Azt hittük, hogy élünk, pedig csak kütyüknek köszönhetően kerültünk valóságközelbe. Összemosódtak a napok, a hetek, a jelenségek és az értelmezések. Ideje volt mindezt magunk mögött hagyni.

Demény Péter

Milyen jellemző, hogy ez a költő, aki így ünnepel, és akinek a születésnapját a Magyar Költészet Napjának nevezték ki, folyamatosan megosztotta az olvasókat és a világot. Horger Antalról mindenki tud, a Szabad-ötletek jegyzékének kiadása körül irdatlan botrány kerekedett, most egy minden bizonnyal hamisított kézirat körül folyik a vita.

Brînzan-Antal Cristina

Mára a nőnap egyre inkább elveszítette politikai tartalmát és mondanivalóját, ma már inkább apró ajándékokkal, virággal kedveskednek a nőknek. 

Pontosan harminc éve annak, hogy huszadik századi történelmünkben eladdig s azóta is páratlan tüntetésen vonultunk utcákra. Egy-egy szál gyertyát s egy-egy könyvet vittünk magunkkal arra a néma menetelésre, amelyet ama decemberi, romániai rendszerváltozás utáni hetekben, szűk két hónapban, az anyanyelv szabad használatának elemi emberi jogát megérteni sehogyan sem akaró akkori központi hatalom merevsége kényszerített ki, s amely néhányszázezres nagyságrendben mérhető lelket érintett, és mozgatott meg.

Harminckét éve már, hogy a Himnusz születésnapja egyetemes ünnepe magyar kultúránknak, nemcsak itt a Kárpát-medencében, hanem szerte a nagyvilágban, ahol még becsülete és értelme is van a magyar szónak.

Péter István

Wuhanból jött egy éve: valaki nyitva hagyta a laborajtót, netán denevért, tatut készített ebédre és nem szűrte le a levét… De távoli… különben is, ami kínai, úgyis elromlik.

 

Mert nem igaz, hogy a mai tizen-huszonéveseket „semmi sem érdekli”, s „bezzeg a mi időnkben…” Csak meg kell találni velük a közös utat, a közös hangot, legalább arra pár percre, amíg számukra ez fontos és hasznos.

Vallasek Júlia

Idén március 10-én felfüggesztették Romániában a frontális oktatást. Mondhatni március 11-én mindenki átállt online oktatásra, noha ez az állítás több sebből is vérzik.

Gergely Zsuzsa

Tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor néhány bukaresti fiatal bejelentette, nemzetközi filmfesztivált szervez Kolozsváron, sokan szkeptikusak voltak: miért nem a fővárosban? Minek fesztiválozni, ha zárnak be a mozik, és mindenki otthon, laptopról néz filmeket? A kételkedőket hamar elhallgattatta a vérprofi szervezés, már az első kiadásban megmutatkozott a seregszemle minden értéke.

Dáné Tibor Kálmán

Csakis a magyarságtudatom szűrőjén keresztül vagyok képes megérteni a körülöttem élő más anyanyelvű embertársaim nemzeti érzelmeit, a saját kultúrájukhoz való ragaszkodásukat.

Száz év telt el a trianoni békediktátum óta, de mi még mindig a hibásokat és a kifogásokat keressük, a miérteket és hogyanokat boncolgatjuk, és a lehetséges alternatívákon töprengünk.

Hetvenöt évvel ezelőtt értek véget a második világháború európai harcai. Akkor, azon a májusi napon tette le a fegyvert a náci Németország, amelyet mind a köztudat, mind a közbeszéd mai napig felelőssé tesz ama rettenetes világégés kirobbantásáért. Kétség nem fér hozzá, hogy a Nagy Háborúként is emlegetett és ismert első világégés gefreitere, azaz tizedese, a bécsi autodidakta festő diktálta német politikai és katonai vezetés az elsőszámú felelőse annak, ami 1939 kora őszén kirobbant. És utána történt.