Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Egy különös Magyar Kultúra ünnep

Harminckét éve már, hogy január 22-e a Magyar Kultúra Napja. Harminckét éve már, hogy Magyarországon a szétmálóban lévő kommunista rendszer még működő Hazafias Népfrontjának Országos Tanácsa 1989. január 22-én megszervezte az első évfordulós rendezvényt, mint a Magyar Kultúra Napját. Köztudott, hogy Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a dátumon tisztázta le, öntötte végleges formába nemzeti imánk, a Himnusz szövegét. Harminckét éve már, hogy a Himnusz születésnapja egyetemes ünnepe magyar kultúránknak, nemcsak itt a Kárpát-medencében, hanem szerte a nagyvilágban, ahol még becsülete és értelme is van a magyar szónak. Kevesen ismerik azonban ennek a nemzeti ünnepnapnak az előéletét. Javaslatként még 1985-ben Fasang Árpád (1942–2008) zongoraművész fogalmazta meg először a magyarországi kulturális kormányzat felé. Akkor ez az elképzelés süket fülekre talált. Így Fasang 1987. szeptember 27-én A magyarság esélyei címmel megtartott emlékezetes lakiteleki értelmiségi összejövetelen megismételte felhívását, amelyben többek között ez állt: „A magyar kultúrának legyen évente egy piros betűs nemzeti ünnepnapja, olyan, mint Március Tizenötödike. Munkanap, mégis ünnep. A finneknek van hasonló nemzeti ünnepük, a Kalevala-nap, amely egyébként a Lönnrot által összegyűjtött Kalevalához írt előszó dátuma, február 28-a. A Bolgár Kultúrának is van nemzeti ünnepnapja, Cirill és Metód napja, amely iskolai szünet. Nem kerülne pénzbe, hatása mégis jelentős lenne, mert koncentráltan ráirányítaná az egész társadalom figyelmét arra, hogy gazdag nemzeti kultúra örökösei vagyunk, minden magyar állampolgárnak, a kultúra munkásainak, az írástudóknak pedig fokozottan, hangsúlyozottan kötelessége, hogy a kultúrát tisztán, szépen örökítsék át az utánunk jövő nemzedéknek.” (Forrás: A magyarság esélyei – A tanácskozás hiteles jegyzőkönyve, Lakitelek 1987. szeptember 27., Antológia-Püski Kiadók, 1991., 83. o.) Újabb két évnek kellett eltelnie, no meg történnie kellett némi társadalmi átalakulásnak is, hogy Fasang Árpád javaslata valóra váljon. A nevezetes lakiteleki értelmiségi összejövetel jónéhány résztvevője pedig azóta politikai pályára lépett, s mi tagadás, ma már nem igazán az általuk ott hangoztatott eszmék szellemében munkálkodnak a közjó érdekében. Fasang Árpád viszont 1997-ben közreadatott egy kötetet Az (magyar) értelmiség hivatása címmel, amelyben hetven magyar értelmiségi írását (tanulmányokat, vallomásokat, elemzéseket, leveleket) közölt, a Mundus Magyar Egyetemi Kiadó közreműködésével. Ezt a kiadványt a magyar nemzet sorskérdései iránt fogékony olvasó – nem csak értelmiségi, hanem bárki más – ma is haszonnal forgathatja.

A Magyar Kultúra megünneplése terén hazai kisebbségi művelődéstörténetünknek van egy különös, meggondolkoztató eseménye. 1950-ben, a Művelődési Útmutató (folyóiratunk ennek az 1948. júliusában indult kiadványnak a jogutódja) januári számában A magyar kultúra hete a Román Népköztársaságban címmel – no nem vezércikként, hanem a lapszám 26. oldalán, a szerző feltüntetése nélkül – egy írás jelent meg, amelynek kezdő mondatai így szólnak: „Január 22-én kezdődik a magyar kultúra hete a Román Népköztársaságban. Igazi seregszemléje lesz ez a hét mindazoknak a megvalósításoknak, amelyek hazánk, a Román Népköztársaság magyar lakosságának kulturális fejlődéséről tanúskodnak.” Minden bizonnyal csak véletlen egybeesés az esemény kezdő dátuma Himnuszunk születésének napjával, mai ünnepünkkel, bár megjegyezzük, hogy 1950-ben január 22-e nem hétfőre, hanem vasárnapra esett. Cikkében a szerző kellő malíciával írja: „Az egykori, sovén méregtől átitatott, kölcsönös ellenségeskedésre nevelt »elnyomott« kisebbségből új világot építő, szabad haza egyenrangú polgárai lettünk.” Majd megjegyzi, hogy a kommunista rendszer elmúlt öt éve alatt a magyar kisebbség mennyi kulturális közintézményt kapott az új államtól, az iskoláktól kezdve a színházakon át a falusi művelődési otthonokig. Az nem kétséges, hogy az egykori magyar kultúra hetének a megünneplése hazai kisebbségi közösségünk körében pártutasításra történt.

No de lássuk mit is ajánlott erre a nevezetes hétre „kulturálódásra” a lap olvasóinak a cikk szerzője. Mindenekelőtt az „új, szocialista tartalmú irodalom” olvasását. Felhívja a figyelmet az Utunk irodalmi folyóirat modern társadalomformáló erejére, a körülötte csoportosuló hazai magyar alkotókra, név szerint: Horváth Imrére, Horváth Istvánra, Szabédi Lászlóra, Szemlér Ferencre, Kiss Jenőre. Az írók közül megemlíti Nagy István tudatformáló irodalmi munkásságát, de művek szempontjából konkrétan Asztalos István: Szél fúvatlan nem indul, illetve Kovács György: Foggal és körömmel című alkotásait ajánlja elolvasásra. A cikk írója továbbá felhívja a figyelmet arra, hogy az elmúlt fél évtizedben az erdélyi magyar festő- és zeneművészek milyen jelentős sikereket értek el a hazai kulturális fórumokon, szakmai seregszemléken. Végül pedig, hogy a jámbor magyar olvasó el ne tévedjen ennek a nevezetes hétnek az eszmei útvesztőjében, az írás szerzője a Művelődési Útmutatót is ajánlja a kulturálódni vágyók figyelmébe.

Kölcsey Himnuszának nyolc versszaka tömören magyar történelmünk. Öreg kontinensünkön kevés nemzet mondhat még magáénak a közel kétszáz éves himnusza mellé egy több mint ezeresztendős történelmet.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

dane tibor kalman

Immár egy éve múlt, hogy reggel, ébredés után nem azzal indítom a napot, hogy: Na, melyek a mai tennivalók a Művelődés szerkesztőségében? A számbevétel után mindig következett a fontossági sorrend kialakítása, ami aztán be is került aznapra az előjegyzési naptáramba, ahol már sorakozott néhány korábbi bejegyzés. Bár egy éve már, hogy nyugger vagyok, azért most sincsen másképp. Minden napra van bőven tennivalóm, igaz, igyekszem az életemet is úgy alakítani, hogy legyen is. 

Zsúfolásig telt templomok, kívül-belül ünneplőbe öltözött hívek, imára kulcsolt kezek, szóban-énekben, fohászban megfogalmazott hála annak, aki Urunk mindenkoron és mindenekfelett. Nagyon tömören így tudnám összefoglalni az eltelt egy hónapban Dél-Erdélyben és Erdővidéken lezajlott ünnepi egyházi eseményeket. S ha mindehhez hozzávesszük még a csíksomlyói, több mint háromszázötvenezres pünkösdi gyülekezést, világosan látjuk és érezzük azt a felhajtóerőt, azt a lelki töltetet, amellyel feltarisznyálva ki-ki nekivághat a szürke és hajtós hétköznapoknak. 

(...) Petőfi és az ő erdélyi, segesvári emlékezete nemcsak a maroknyi, egyre fogyó fehéregyházi magyarságé, hanem általában és összességében a teljes nemzeté, etnikai és állampolgári vonatkozásban egyaránt, sőt a mindenkori szabadságvágyóké is. Azoké is, akik a négy égtáj felől Székelyföld és a Királyföld peremén barangolva meg-megállnak egy röpke főhajtásnyira az Ispánkútnál, esetleg a fehéregyházi múzeumot és kegyhelyet is meglátogatják. 

Minap, március 25-én, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának ünnepi rendezvényén magyar állami kitüntetéseket adtak át. A Vallásszabadság Házában megtartott eseményen családtagok, barátok, világi és egyházi elöljárók, nem kevésbé kíváncsi sajtósok körében a kolozsvári magyar külképviselet „vonzáskörzetéhez” tartozó területen élő és munkálkodó tizenkét dolgos ember vehette át több évtizedes munkájáért az elismerést.

Amilyen az életformánk, olyanok az ünnepeink is. Ha csak belső terekben, kisebb közösségekben élhetjük meg a farsangunkat, akkor is meg kell próbálnunk megélni. Akkor derűsebb szívvel állunk meg az „igazi” farsangolók mellett is. Vendégnek lenni könnyebb, ha van otthonunk, ahonnan eljöttünk.

A város kreatív, úttörő energiái egy adott pontban összeértek, és megszületett a Holnap Irodalmi Társaság. A fordulópontot Juhász Gyula Nagyváradra érkezése hozta el, aki egyetemi kapcsolatait is felelevenítette azért, hogy a régóta óhajtott irodalmi mozgalom életre keljen. (...) A garabonciás írógárda a Budapesten központosuló kulturális élet mellé egy másik, a konzervatív irodalmi szemlélettel szemben haladó vidéki centrumot próbált megteremteni. Összekötötte őket még valami: az Ady Endre iránti rajongásuk. Egy rendszeresen megjelenő irodalmi lapban gondolkodtak, végül egy antológia összeállításában állapodtak meg, amelyet 1908. szeptember 27-én mutattak be a városháza dísztermében. Az eseményt sajtó alá rendező Antal Sándor büszkén emelte ki: „Ma költő áll a sereg élén”, és „ez a költő Ady Endre”. 

Szóval megkezdtük az új esztendőt. Egy pillantásnyi visszatekintéssel az elmúlt tizenkét hónapra, s a magam személyes szemszögéből főleg az utóbbi hatra, amióta a lap éléről leköszönő, ténylegesen nyugdíjba vonuló Dáné Tibor Kálmántól átvettem a főszerkesztői feladatkört. Nyugodt szívvel állapíthatom meg, hogy a teljes 2021. évi termésünknek egyetlen lapszámáért és egyetlen mellékletéért sem kell pironkodnunk, és ez elsősorban szerzőinknek köszönhető.

Amennyiben Magyarország a téli, Románia pedig a nyári időszámítás mellett dönt, a két ország között két óra eltolódás is lehetne – ennek megvalósulására azonban vajmi kevés az esély. Ha az Európa Bizottság úgy látja, hogy az egyes tagállamok tervei komoly fennakadást okoznának az egységes piac működésében, az óraátállítás további halasztását javasolhatja. 

Az ötvenhatosok példája bármilyen nehéz élethelyzetben kapaszkodót jelenthet, így a mostani, világjárványban is erőt meríthetünk tőlünk-belőlük. Bátorságuk, töretlen akaraterejük és a túlélésbe vetett óriási hitük mindnyájunkat arra ösztönöz és biztat, hogy soha semmilyen körülmények között ne adjuk fel a harcot és a reményt. Még a legreménytelenebbnek tűnő pillanatokban is a végsőkig kell küzdeni az életért, a megmaradásért, a szabadságért.

Benkő Levente

A zene, bármilyen műfajban is szülessen, de minőségi legyen, az márpedig lelket simogató, bút feledtető, erőt adó, pozitív tölteteket hordozó, mindenféle lelki nyavalyákra jótékony valami. 

Benkő Levente

A lapunk éléről nyugdíjba vonuló főszerkesztőnk, Dáné Tibor Kálmán azzal a jó tanáccsal köszönt el júniusi összegző írásában, hogy utódja „merjen újítani lapkivitelezésben, tartalomban vagy akár tematikákban is”, s hogy látszódjon a lapon az új gazda esze- s keze nyoma. E megszívlelendő tanácsot természetesen elfogadom, de ha jól belegondolok, mint minden más sajtótermék, a mi lapunk gazdája is tulajdonképpeni maga az Olvasó, hiszen mi, különféle beosztásban dolgozó sajtósok, szerkesztők csak kiszolgálói vagyunk az Olvasónak.

2021 minden szempontból atipikus év. Olimpiai játékok páratlan évben – ilyet még a két világháború sem okozott. De az örömhír, az örömhír: Tokióban lesz olimpia.

Kiemelt támogatóink mindig az olvasók voltak. Őket éreztem egyfolytában magam, magunk mellett a lapigazgatás nehéz pillanataiban, hisz mi tagadás, ilyenek is voltak az elmúlt nyolc évben. Hasznos tanácsaikkal, időnként láthatatlanul is, de határozottan alakítgatták kiadványunk arculatát, vagy éppen tematizálták a Művelődést. 

Gergely Zsuzsa

A pandémia egyfajta buroklétre kényszerített bennünket. Azt hittük, hogy élünk, pedig csak kütyüknek köszönhetően kerültünk valóságközelbe. Összemosódtak a napok, a hetek, a jelenségek és az értelmezések. Ideje volt mindezt magunk mögött hagyni.

Demény Péter

Milyen jellemző, hogy ez a költő, aki így ünnepel, és akinek a születésnapját a Magyar Költészet Napjának nevezték ki, folyamatosan megosztotta az olvasókat és a világot. Horger Antalról mindenki tud, a Szabad-ötletek jegyzékének kiadása körül irdatlan botrány kerekedett, most egy minden bizonnyal hamisított kézirat körül folyik a vita.