Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Arany-kötetet a kézbe!


Patócs Júlia

A tisztaszobában, a bölcsőben felsírt a gyermek. Anyja nagybetegen, mozdulatlan feküdt az ágyon, mintha nem is hallaná a párnapos gyermek könyörgését. Apja a ház előtt állt, merengve. Az eperfa rügyező ágát nézte, s arra gondolt, új élet fakad, talán bő termést hozó. Eszébe jutott a sírkertben domboruló nyolc sírhant. Nyolc gyermek, nyolc remény, nyolcszoros fájdalom. Gondolataiból a kapu nyikorgása riasztotta. Asszony-lánya érkezett friss életerővel, karján a gyermekkel, az unokával. Libbent a szoknyája, ahogy befordult a szobába, s csakhamar elcsendesült az erőtlen sírás.

A konyhában, a tűzhely mellett kuporgott a gyermek, s kérte az újabb mesét. Tágra nyílt szemmel figyelt, szívta magába apja minden szavát. Tenyerével elsimította a port, s vézna kis ujjával betűket rajzolt. Arany János – olvasta egybe a betűket az apa, s arra gondolt, talán megadja a Jóisten, hogy ez a fia nagyra nőjön.

Az iskola s a templom között hangoskodva játszottak a fiúk, kergetőztek kifulladásig. Egy, csak egy gyerek ült kicsit odébb, egy kövön, s nézte az ég magasában táncoló madarakat. Érezte, ahogy átmelegíti a nap arany sugara, mélyen magába szívta a párolgó föld tavaszillatát. Eszébe jutott anyja mosolya, amivel aznap reggel, tizennegyedik születésnapján köszöntötte. Gondolataiból az iskola kolompja riasztotta. Elindult az osztályterembe: az elsősök már várták a kistanítót, aki jól érthetően magyarázta az írás-olvasás titkait…

Elcsendesült a jegyzői lak, a folyton kérdező fiú és a csilingelő nevetésű leány is elaludt már. Végre elszundított kicsit az aggodalmas józan ész, s a lámpa remegő fényében kitágult az apró szoba. Egyszerre elfért benne az udvar népe, a boglyák hűvöse, az ér élővilága, mellette a budai csárda, a sereg, élén maga a király is, s ahogy a szív dobbant egyre hangosabban, úgy lépdelt elő a múlt emlékeiből a termetes legény. Fegyelmezett verssorokba rendeződött a történet, s vitte már a posta a gyöngybetűkkel megírt pályaművet.

Nagyszalontán, az egykori telken, rügyet bont az eperfa ága és hirdeti az új reményt. A tisztaszobában bölcső idézi a régi időket, mellette áll egy gyermek, s halkan dúdolja az Év Dalát: „kétszáz év a történelemben, úgy elszáll, mint egy pillanat, de a népünk, Arany népe töretlenül itt marad…”

A nagyapa kézen fogva vezeti kisunokáját, s arról mesél, hogyan szemelgették a zörgős héjú borsót egykor a régi házban, a kemence előtt. Az asztalon szent könyvek. A Biblia és az Arany-összes.

Az iskola és a templom között, ugyanott, ahol egykor a kiskamasz diák-tanító pihent, most a költő bronzba öntött mása tekint a végtelenbe. Megtelik a tér, egyre többen érkeznek. A nap sugara bearanyozza a parkot és a lelkeket. Arany népe ünnepel.

Büszke a város az ő nagy fiára, büszke, mert érti minden szavát, mintha csak apja, nagyapja hangját hallaná, ahogy elbeszéli örömét-bánatát. Mintha első kedves tanítóját hallaná, ahogy bevezet a szavak világába. Mintha a városáért dolgozó felelős vezetőt hallaná, ahogy törzséért él, érette, általa.

Nagyszalontán, a 2017-es évben elcsendesül a világ, hogy minden tekintet Arany János életművére szegeződhessen. És kitágul a város határa. Elfér benne a magyar nép apraja, nagyja. Harcosok, akik a mindennapokban vívják csatáikat, asszonyok, akik az otthon melegén dolgoznak, gyermekek, akik háromévesen már tudják a Családi kört, és fiatalok, akik értik a Toldi első szakaszát.

Mindenkinél örömtelibb szívvel ünnepel Nagyszalonta, a város, ahol kétszáz évvel ezelőtt, egy bogárhátú kis házban felsírt a bölcsőben az apró gyermek. Ünnepel minden irodalombarát, mert a legszebb verseket Aranytól kapta. Fejet hajtanak a Tudományos Akadémián, ahol főtitkárként időtálló rangot adott Arany komolysága. Kalapot emelnek a lantot pengetők, mert tudják, Arany nemcsak a maga szórakoztatására fogta kezébe kedves hangszerét, hanem segítségével a tananyag elsajátítását is segítette, dallamot írt a nehéz tételekhez. Színesre festik az ünnepi évet az ecset mesterei, hisz Arany ezernyi ihletet adott csodálatos írásaival. S a világot jelentő deszkák, amelyek recsegését Arany is megpróbálta! Műveit feldolgozzák, költészetét bemutatják, elzenélik, eltáncolják.

„De nem addig van a! de nem ám, ha mondom! (…) / Hanem erről többet majd beszélünk otthon.” Tudják, Arany melyik költeményéből való e két sor? Keressék meg, elő az Arany-kötetet!

Jó versolvasást kívánok!

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Az ötvenhatosok példája bármilyen nehéz élethelyzetben kapaszkodót jelenthet, így a mostani, világjárványban is erőt meríthetünk tőlünk-belőlük. Bátorságuk, töretlen akaraterejük és a túlélésbe vetett óriási hitük mindnyájunkat arra ösztönöz és biztat, hogy soha semmilyen körülmények között ne adjuk fel a harcot és a reményt. Még a legreménytelenebbnek tűnő pillanatokban is a végsőkig kell küzdeni az életért, a megmaradásért, a szabadságért.

Benkő Levente

A zene, bármilyen műfajban is szülessen, de minőségi legyen, az márpedig lelket simogató, bút feledtető, erőt adó, pozitív tölteteket hordozó, mindenféle lelki nyavalyákra jótékony valami. 

Benkő Levente

A lapunk éléről nyugdíjba vonuló főszerkesztőnk, Dáné Tibor Kálmán azzal a jó tanáccsal köszönt el júniusi összegző írásában, hogy utódja „merjen újítani lapkivitelezésben, tartalomban vagy akár tematikákban is”, s hogy látszódjon a lapon az új gazda esze- s keze nyoma. E megszívlelendő tanácsot természetesen elfogadom, de ha jól belegondolok, mint minden más sajtótermék, a mi lapunk gazdája is tulajdonképpeni maga az Olvasó, hiszen mi, különféle beosztásban dolgozó sajtósok, szerkesztők csak kiszolgálói vagyunk az Olvasónak.

2021 minden szempontból atipikus év. Olimpiai játékok páratlan évben – ilyet még a két világháború sem okozott. De az örömhír, az örömhír: Tokióban lesz olimpia.

Kiemelt támogatóink mindig az olvasók voltak. Őket éreztem egyfolytában magam, magunk mellett a lapigazgatás nehéz pillanataiban, hisz mi tagadás, ilyenek is voltak az elmúlt nyolc évben. Hasznos tanácsaikkal, időnként láthatatlanul is, de határozottan alakítgatták kiadványunk arculatát, vagy éppen tematizálták a Művelődést. 

Gergely Zsuzsa

A pandémia egyfajta buroklétre kényszerített bennünket. Azt hittük, hogy élünk, pedig csak kütyüknek köszönhetően kerültünk valóságközelbe. Összemosódtak a napok, a hetek, a jelenségek és az értelmezések. Ideje volt mindezt magunk mögött hagyni.

Demény Péter

Milyen jellemző, hogy ez a költő, aki így ünnepel, és akinek a születésnapját a Magyar Költészet Napjának nevezték ki, folyamatosan megosztotta az olvasókat és a világot. Horger Antalról mindenki tud, a Szabad-ötletek jegyzékének kiadása körül irdatlan botrány kerekedett, most egy minden bizonnyal hamisított kézirat körül folyik a vita.

Brînzan-Antal Cristina

Mára a nőnap egyre inkább elveszítette politikai tartalmát és mondanivalóját, ma már inkább apró ajándékokkal, virággal kedveskednek a nőknek. 

Pontosan harminc éve annak, hogy huszadik századi történelmünkben eladdig s azóta is páratlan tüntetésen vonultunk utcákra. Egy-egy szál gyertyát s egy-egy könyvet vittünk magunkkal arra a néma menetelésre, amelyet ama decemberi, romániai rendszerváltozás utáni hetekben, szűk két hónapban, az anyanyelv szabad használatának elemi emberi jogát megérteni sehogyan sem akaró akkori központi hatalom merevsége kényszerített ki, s amely néhányszázezres nagyságrendben mérhető lelket érintett, és mozgatott meg.

Harminckét éve már, hogy a Himnusz születésnapja egyetemes ünnepe magyar kultúránknak, nemcsak itt a Kárpát-medencében, hanem szerte a nagyvilágban, ahol még becsülete és értelme is van a magyar szónak.

Péter István

Wuhanból jött egy éve: valaki nyitva hagyta a laborajtót, netán denevért, tatut készített ebédre és nem szűrte le a levét… De távoli… különben is, ami kínai, úgyis elromlik.

 

Mert nem igaz, hogy a mai tizen-huszonéveseket „semmi sem érdekli”, s „bezzeg a mi időnkben…” Csak meg kell találni velük a közös utat, a közös hangot, legalább arra pár percre, amíg számukra ez fontos és hasznos.

Vallasek Júlia

Idén március 10-én felfüggesztették Romániában a frontális oktatást. Mondhatni március 11-én mindenki átállt online oktatásra, noha ez az állítás több sebből is vérzik.

Gergely Zsuzsa

Tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor néhány bukaresti fiatal bejelentette, nemzetközi filmfesztivált szervez Kolozsváron, sokan szkeptikusak voltak: miért nem a fővárosban? Minek fesztiválozni, ha zárnak be a mozik, és mindenki otthon, laptopról néz filmeket? A kételkedőket hamar elhallgattatta a vérprofi szervezés, már az első kiadásban megmutatkozott a seregszemle minden értéke.

Dáné Tibor Kálmán

Csakis a magyarságtudatom szűrőjén keresztül vagyok képes megérteni a körülöttem élő más anyanyelvű embertársaim nemzeti érzelmeit, a saját kultúrájukhoz való ragaszkodásukat.