Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Áldott legyen az új esztendő!

Közhely, de igaz: az ember mindig jobbat remél az új esztendőtől. A csendes karácsony utáni, helyenként túlzottan is zajos évbúcsúztatót és -köszöntőt, az idő kerekének ’21-ről a ’22-re döccenését követően máris arra ébredtünk, hogy – szakzsargonnal élve – nyakunkon az újabb lapzárta. Sietek hozzátenni, nehogy a gyanútlan Olvasó azt gondolja, hogy számunkra nyűg a munka: nem az, sőt öröm, mert nincs annál szebb és jobb, mint amikor az ember azt dolgozza, abból igyekszik megélni, amit szeret. Na jó, a sok-sok újévi jókívánság – amelyeket ezúton is mind a magam, mind a munkatársaim nevében köszönök és viszont kívánok! –, szóval az ezek közé keveredő, jó munkát kívánó köszöntések között egy-két jó fizetést kívánó is elférne, nem is beszélve az utóbbi megtestesüléséről. De hadd ne legyünk telhetetlenek. És türelmetlenek sem, mert mint tudjuk, mindennek rendelt ideje van, és ideje van az ég alatt minden akaratnak.




Benkő Levente

Szóval megkezdtük az új esztendőt. Egy pillantásnyi visszatekintéssel az elmúlt tizenkét hónapra, s a magam személyes szemszögéből főleg az utóbbi hatra, amióta a lap éléről leköszönő, ténylegesen nyugdíjba vonuló Dáné Tibor Kálmántól átvettem a főszerkesztői feladatkört. Nyugodt szívvel állapíthatom meg, hogy a teljes 2021. évi termésünknek egyetlen lapszámáért és egyetlen mellékletéért sem kell pironkodnunk, és ez elsősorban szerzőinknek köszönhető. Vállalásunkhoz híven, amikor a helyzet úgy adta, tematikus, illetve valamely eseményhez hangolt, súlypontos lapszámokat állítottunk össze. Ilyen volt az elmúlt évi júliusi, a tokiói nyári olimpiai játékokhoz pászított lapszám, és hasonló volt az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc évfordulóján összeállított októberi lapszám is. Előbbi esetében külön öröm volt számunkra, hogy Killyéni András kolozsvári informatikus és sporttörténész jóvoltából a sportmozgalom és -történetírás jeles szakértői osztottak meg olvasóinkkal alighanem kuriózumszámba menő adalékokat. Utóbbi esetében az jelentett külön örömet számunkra, hogy például Mihaela Sitariu, a University of Western Ontario egyetemen doktorált temesvári történész kolléga jóvoltából ’56-nak egy, a magyar közvélemény által nagy valószínűséggel kevésbé ismert mozzanatát ismerhettük meg. A történész a magyar szabadságeszmékkel és a forradalom hőseivel nyíltan azonosuló temesvári, elsöprő többségükben román nemzetiségű egyetemi hallgatók zendüléséről írt. Fontosak az effajta „szomszédolós” átjárások, mert ezek révén ismerhetünk meg újabb és újabb megközelítéseket egy-egy adott téma vagy akár témakör kapcsán. Amelyekből csak tanulhatunk.

Szerkesztőségünk arra is büszke, hogy az év vége felé közeledve közmegegyezéssel megalapítottuk, és Kós Károly születésnapján, december 16-án a járvány miatt szűk körben ugyan, de a Györkös Mányi Albert Emlékházban annál családiasabb és meghitten ünnepélyesebb keretek között Nagy Béla kolozsvári gépészmérnöknek átadtuk a Művelődés-díjat. Egyfajta nívódíj ez, amelyet annak a szerzőnknek adunk át ezentúl minden áldott esztendőben, aki a folyóiratunk arcélébe és küldetésébe illeszkedő legjobb, leginkább figyelemre méltó írás(oka)t közli hasábjainkon. Nem titkoljuk, hogy ez az elismerés egyszersmind ösztönzés is a mindenkori és a majdani szerzőinknek. Szívünk mellett a kapunk és a postaládánk is nyitva áll tehát. No, és a pénztárunk is egy kicsit.

És amint lenni szokott, az új esztendő nálunk is tervekkel indult. Még nem tudni, hogy a vírus okozta világjárványnak milyen lesz a hullámverése mifelénk, s hogy az idénre elképzelt kulturális rendezvényekből mit sikerül majd megvalósítani, és mit nem. De a különféle erdélyi, sőt azon is túli közművelődési intézményekben és műhelyekben dolgozó kollégákkal folytatott év eleji beszélgetések és egyeztetések nyomán bizton állíthatom, hogy senki nem áll meg, mindenki tesz-vesz, tervez, mert az életnek a közművelődés terén sem szabad megállnia. Következésképpen korábbi és leendő, mindenkori partereinkkel együttműködve igyekszünk felvázolni az idei teendőket. A közönségtalálkozókat például folytatjuk, elsősorban azokba a helységekbe akarunk eljutni, ahonnan az általános- és középiskolás diákok a Hétköznapi hőseink sorozat keretében egyre-másra szállítják az érdekesebbnél érdekesebb írásokat olyan emberekről, akik soha nem álltak reflektorfényben, de akik letettek valamit, nem is akármit, például a közművelődés asztalára. És olyan helyekre, olyan rendezvényekre is el akarunk, mert el kell jutnunk, a Partiumtól Moldváig, Nagyszebentől Belső-Erdélyen át fel Máramarosig, ahol – mint előbb említettem – mindenki tenni akar, és tesz is, mert az életnek semmilyen téren sem szabad megállnia.

Mindehhez mindnyájunknak: támogatóinknak, munkatársainknak, partnereinknek, végül, de egyáltalán nem utolsósorban mindenkori Olvasóinknak adjon a Jóisten jó kedvet, bőséget, egészséget, bort, búzát és békességet, minden jókból elegendőt az új esztendőben!

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

benko levente

Bizonyára nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy Elek apó – és munkatársa, Pósa Lajos – nélkül aligha született volna meg akkor az irodalmi igényű és értékű magyar gyermekirodalom, miként a kisbaconi otthon csendje nélkül ki tudja, hogyan lett volna Erdélyben, sőt a Kárpát-medencében olyan gyermeklap, mint a korabeli magyar irodalom nagyjait is soraiban tudó Cimbora. (...) És bizonyára nem tévedek túl nagyot, ha azt mondom, hogy Petri Mór mérhetetlen szorgalma, kitartása és ügyszeretete nélkül aligha született volna olyan, mindmáig forrásértékű, monumentális szilágysági monográfia, mint amilyent joggal emlegethetünk egy napon Orbán Balázs hasonló értékkel bíró monumentális Székelyföld-leírásával.

balla sandor

Az, hogy mi egy szerencsésebb és élhetőbb korban élünk, részben Semmelweis Ignác tehetségének, kitartásának és áldozatkészségének köszönhető. A tisztaságra való törekvés – főként tapasztalati alapon – a különböző történelmi korok orvoslásában, sebészetében is többé-kevésbé jelen volt, de messze nem olyan tudatossággal és alapossággal, ahogyan manapság. A reformkori magyar orvosnak óriási jelentősége volt abban, hogy a higiéniai etikett a mai szintre jutott.

dane tibor kalman

Immár egy éve múlt, hogy reggel, ébredés után nem azzal indítom a napot, hogy: Na, melyek a mai tennivalók a Művelődés szerkesztőségében? A számbevétel után mindig következett a fontossági sorrend kialakítása, ami aztán be is került aznapra az előjegyzési naptáramba, ahol már sorakozott néhány korábbi bejegyzés. Bár egy éve már, hogy nyugger vagyok, azért most sincsen másképp. Minden napra van bőven tennivalóm, igaz, igyekszem az életemet is úgy alakítani, hogy legyen is. 

Zsúfolásig telt templomok, kívül-belül ünneplőbe öltözött hívek, imára kulcsolt kezek, szóban-énekben, fohászban megfogalmazott hála annak, aki Urunk mindenkoron és mindenekfelett. Nagyon tömören így tudnám összefoglalni az eltelt egy hónapban Dél-Erdélyben és Erdővidéken lezajlott ünnepi egyházi eseményeket. S ha mindehhez hozzávesszük még a csíksomlyói, több mint háromszázötvenezres pünkösdi gyülekezést, világosan látjuk és érezzük azt a felhajtóerőt, azt a lelki töltetet, amellyel feltarisznyálva ki-ki nekivághat a szürke és hajtós hétköznapoknak. 

(...) Petőfi és az ő erdélyi, segesvári emlékezete nemcsak a maroknyi, egyre fogyó fehéregyházi magyarságé, hanem általában és összességében a teljes nemzeté, etnikai és állampolgári vonatkozásban egyaránt, sőt a mindenkori szabadságvágyóké is. Azoké is, akik a négy égtáj felől Székelyföld és a Királyföld peremén barangolva meg-megállnak egy röpke főhajtásnyira az Ispánkútnál, esetleg a fehéregyházi múzeumot és kegyhelyet is meglátogatják. 

Minap, március 25-én, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának ünnepi rendezvényén magyar állami kitüntetéseket adtak át. A Vallásszabadság Házában megtartott eseményen családtagok, barátok, világi és egyházi elöljárók, nem kevésbé kíváncsi sajtósok körében a kolozsvári magyar külképviselet „vonzáskörzetéhez” tartozó területen élő és munkálkodó tizenkét dolgos ember vehette át több évtizedes munkájáért az elismerést.

Amilyen az életformánk, olyanok az ünnepeink is. Ha csak belső terekben, kisebb közösségekben élhetjük meg a farsangunkat, akkor is meg kell próbálnunk megélni. Akkor derűsebb szívvel állunk meg az „igazi” farsangolók mellett is. Vendégnek lenni könnyebb, ha van otthonunk, ahonnan eljöttünk.

A város kreatív, úttörő energiái egy adott pontban összeértek, és megszületett a Holnap Irodalmi Társaság. A fordulópontot Juhász Gyula Nagyváradra érkezése hozta el, aki egyetemi kapcsolatait is felelevenítette azért, hogy a régóta óhajtott irodalmi mozgalom életre keljen. (...) A garabonciás írógárda a Budapesten központosuló kulturális élet mellé egy másik, a konzervatív irodalmi szemlélettel szemben haladó vidéki centrumot próbált megteremteni. Összekötötte őket még valami: az Ady Endre iránti rajongásuk. Egy rendszeresen megjelenő irodalmi lapban gondolkodtak, végül egy antológia összeállításában állapodtak meg, amelyet 1908. szeptember 27-én mutattak be a városháza dísztermében. Az eseményt sajtó alá rendező Antal Sándor büszkén emelte ki: „Ma költő áll a sereg élén”, és „ez a költő Ady Endre”. 

Amennyiben Magyarország a téli, Románia pedig a nyári időszámítás mellett dönt, a két ország között két óra eltolódás is lehetne – ennek megvalósulására azonban vajmi kevés az esély. Ha az Európa Bizottság úgy látja, hogy az egyes tagállamok tervei komoly fennakadást okoznának az egységes piac működésében, az óraátállítás további halasztását javasolhatja. 

Az ötvenhatosok példája bármilyen nehéz élethelyzetben kapaszkodót jelenthet, így a mostani, világjárványban is erőt meríthetünk tőlünk-belőlük. Bátorságuk, töretlen akaraterejük és a túlélésbe vetett óriási hitük mindnyájunkat arra ösztönöz és biztat, hogy soha semmilyen körülmények között ne adjuk fel a harcot és a reményt. Még a legreménytelenebbnek tűnő pillanatokban is a végsőkig kell küzdeni az életért, a megmaradásért, a szabadságért.

Benkő Levente

A zene, bármilyen műfajban is szülessen, de minőségi legyen, az márpedig lelket simogató, bút feledtető, erőt adó, pozitív tölteteket hordozó, mindenféle lelki nyavalyákra jótékony valami. 

Benkő Levente

A lapunk éléről nyugdíjba vonuló főszerkesztőnk, Dáné Tibor Kálmán azzal a jó tanáccsal köszönt el júniusi összegző írásában, hogy utódja „merjen újítani lapkivitelezésben, tartalomban vagy akár tematikákban is”, s hogy látszódjon a lapon az új gazda esze- s keze nyoma. E megszívlelendő tanácsot természetesen elfogadom, de ha jól belegondolok, mint minden más sajtótermék, a mi lapunk gazdája is tulajdonképpeni maga az Olvasó, hiszen mi, különféle beosztásban dolgozó sajtósok, szerkesztők csak kiszolgálói vagyunk az Olvasónak.

2021 minden szempontból atipikus év. Olimpiai játékok páratlan évben – ilyet még a két világháború sem okozott. De az örömhír, az örömhír: Tokióban lesz olimpia.

Kiemelt támogatóink mindig az olvasók voltak. Őket éreztem egyfolytában magam, magunk mellett a lapigazgatás nehéz pillanataiban, hisz mi tagadás, ilyenek is voltak az elmúlt nyolc évben. Hasznos tanácsaikkal, időnként láthatatlanul is, de határozottan alakítgatták kiadványunk arculatát, vagy éppen tematizálták a Művelődést. 

Gergely Zsuzsa

A pandémia egyfajta buroklétre kényszerített bennünket. Azt hittük, hogy élünk, pedig csak kütyüknek köszönhetően kerültünk valóságközelbe. Összemosódtak a napok, a hetek, a jelenségek és az értelmezések. Ideje volt mindezt magunk mögött hagyni.