Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A szólás szabadsága


Vallasek Magdolna

A szólás szabadsága, de nevezhetjük véleménynyilvánítási jognak vagy kifejezés szabadságának, legalapvetőbb szabadságjogaink egyike. Az lenne a jó, ha mindez mindenkoron valóban magától értetődő is lenne, azonban sokszor nem az. Nem hiába jelzi a mondás, „ne szólj szám, nem fáj fejem.” Holott az alapvető jogaink törvényes keretek közötti gyakorlása mi mást kellene jelentsen, mint azt, hogy a lelkiismereti szabadságomnak megfelelően (lám, egy másik alapvető jogunkból indulunk ki, amely sosem fog igazán érvényre jutni a kifejezés szabadsága nélkül!), a következményektől való félelem nélkül elmondhatom a gondolataimat. Ilyen értelemben a kifejezés szabadsága nem csupán a média kiváltsága, hanem mindenkit megillet, azonban a sajtó esetében kiemelkedő jelentőséggel bír, mert ez az a közeg, ahol leginkább összekapcsolódik a kifejezés szabadsága az információhoz való alapjogunkkal is.

A szólásszabadság meghatározása több nemzetközi dokumentumban és az egyes nemzeti szabályozásokban egyaránt megjelenik, s ezekben a meghatározásokban közel azonos tartalmi elemeket találhatunk. A szólásszabadság létét azonban nem az alkotmány, és nem a különböző nemzetközi dokumentumok teremtették meg, nem azok hozzák létre, hanem olyan alapvető, egyetemes, demokratikus és morális értékként kell tekintenünk rá, amely jogi normaként való megjelenése által egységesen meghatározottá és kikényszeríthetővé vált.

Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata (ENSZ, 1948) értelmében „Mindenkinek joga van a vélemény és kifejezés szabadságához. Ez a jog magában foglalja annak szabadságát, hogy véleménye miatt senkit se zaklassanak, továbbá hogy bármilyen eszközzel és hatásokra való tekintet nélkül mindenki tájékozódhasson és tájékoztathasson, és eszméket megismerhessen, információkat és eszméket terjeszthessen.”

Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény (ET, 1950) szerint „Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson.”

A román alkotmányos rendelkezés hasonló tartalommal szabályozza a kifejezés szabadságát, kijelentve, hogy „A gondolatok, a vélemények vagy a hitvallások kifejezésének szabadsága, és bármilyen alkotások szabadsága, élő szóval, írással, képekkel, hangokkal vagy más tömegkommunikációs eszközökkel, sérthetetlen.”

A szólásszabadság ugyanakkor nem lehet abszolút érvényű olyan értelemben, hogy gyakorlása a törvényes keretek között kell maradjon. A korlátozásoknak minden esetben a törvény által előírtnak és a demokratikus társadalom működése érdekében szükségesnek kell lenniük. Ezért jelentheti a kifejezés szabadságának korlátját az emberi méltóság, a közrend vagy a közerkölcs. Minden egyes esetben azonban külön megvizsgálandó, hogy az egymással szemben álló alapvető jogok közül melyik védelme indokoltabb. A törvénynek, akár büntetőjogi eszközökkel élve, szankcionálnia kell és szankcionálja is az olyan kijelentéseket, amelyek sértik az emberi méltóságot, esetleg közösség elleni gyűlöletre uszítanak. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogában számtalan példáját láthatjuk ennek a mérlegelésnek, s a korlátozásokra vonatkozóan immár kialakításra került egyfajta közös európai minimumkövetelmény. Talán úgy lehetne legjobban megfogalmazni, hogy a szólás szabadságának korlátozása akkor indokolt, ha a kifejezett véleménynek egyértelmű és közvetlen következményeként jelenik meg a másik ember vagy közösség személyét, jogait sértő cselekedet vagy legalábbis annak a veszélye.

Sokan, sokféleképpen elemezték a szólásszabadság lényegét. Számomra azonban, szociális kérdéseken (is) rágódó jogászként Amartya Sen Nobel-díjas közgazdász gondolatai a legmegkapóbbak. Sen A fejlődés mint szabadság című munkájában kifejtett elméletének alapját az a gondolat képezi, hogy az alapvető jogok a fejlődés alkotóelemei, s „azt a szabadságot, hogy szavakat, árukat, ajándékokat cserélhessünk, nem kell azzal megvédenünk, hogy milyen kedvező, ámbár távoli hatásuk van; e szabadság ugyanis része annak, ahogy az emberi lények társadalomban élnek és egymással kapcsolatokat létesítenek (...).”

És mi mást szeretnénk, mi emberek, éljünk bárhol a világon, mint szabadok lenni, s élni bármikor, lelkiismeretünk szerint, alapvető jogainkkal? Nem szabad elfelejtenünk, ezek a mindenki számára ismert, de a maguk teljességében egyáltalán nem mindenki számára elérhető alapvető jogoknak kell jelenteniük egyszersmind a társadalom fejlődésének zálogát.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Az ötvenhatosok példája bármilyen nehéz élethelyzetben kapaszkodót jelenthet, így a mostani, világjárványban is erőt meríthetünk tőlünk-belőlük. Bátorságuk, töretlen akaraterejük és a túlélésbe vetett óriási hitük mindnyájunkat arra ösztönöz és biztat, hogy soha semmilyen körülmények között ne adjuk fel a harcot és a reményt. Még a legreménytelenebbnek tűnő pillanatokban is a végsőkig kell küzdeni az életért, a megmaradásért, a szabadságért.

Benkő Levente

A zene, bármilyen műfajban is szülessen, de minőségi legyen, az márpedig lelket simogató, bút feledtető, erőt adó, pozitív tölteteket hordozó, mindenféle lelki nyavalyákra jótékony valami. 

Benkő Levente

A lapunk éléről nyugdíjba vonuló főszerkesztőnk, Dáné Tibor Kálmán azzal a jó tanáccsal köszönt el júniusi összegző írásában, hogy utódja „merjen újítani lapkivitelezésben, tartalomban vagy akár tematikákban is”, s hogy látszódjon a lapon az új gazda esze- s keze nyoma. E megszívlelendő tanácsot természetesen elfogadom, de ha jól belegondolok, mint minden más sajtótermék, a mi lapunk gazdája is tulajdonképpeni maga az Olvasó, hiszen mi, különféle beosztásban dolgozó sajtósok, szerkesztők csak kiszolgálói vagyunk az Olvasónak.

2021 minden szempontból atipikus év. Olimpiai játékok páratlan évben – ilyet még a két világháború sem okozott. De az örömhír, az örömhír: Tokióban lesz olimpia.

Kiemelt támogatóink mindig az olvasók voltak. Őket éreztem egyfolytában magam, magunk mellett a lapigazgatás nehéz pillanataiban, hisz mi tagadás, ilyenek is voltak az elmúlt nyolc évben. Hasznos tanácsaikkal, időnként láthatatlanul is, de határozottan alakítgatták kiadványunk arculatát, vagy éppen tematizálták a Művelődést. 

Gergely Zsuzsa

A pandémia egyfajta buroklétre kényszerített bennünket. Azt hittük, hogy élünk, pedig csak kütyüknek köszönhetően kerültünk valóságközelbe. Összemosódtak a napok, a hetek, a jelenségek és az értelmezések. Ideje volt mindezt magunk mögött hagyni.

Demény Péter

Milyen jellemző, hogy ez a költő, aki így ünnepel, és akinek a születésnapját a Magyar Költészet Napjának nevezték ki, folyamatosan megosztotta az olvasókat és a világot. Horger Antalról mindenki tud, a Szabad-ötletek jegyzékének kiadása körül irdatlan botrány kerekedett, most egy minden bizonnyal hamisított kézirat körül folyik a vita.

Brînzan-Antal Cristina

Mára a nőnap egyre inkább elveszítette politikai tartalmát és mondanivalóját, ma már inkább apró ajándékokkal, virággal kedveskednek a nőknek. 

Pontosan harminc éve annak, hogy huszadik századi történelmünkben eladdig s azóta is páratlan tüntetésen vonultunk utcákra. Egy-egy szál gyertyát s egy-egy könyvet vittünk magunkkal arra a néma menetelésre, amelyet ama decemberi, romániai rendszerváltozás utáni hetekben, szűk két hónapban, az anyanyelv szabad használatának elemi emberi jogát megérteni sehogyan sem akaró akkori központi hatalom merevsége kényszerített ki, s amely néhányszázezres nagyságrendben mérhető lelket érintett, és mozgatott meg.

Harminckét éve már, hogy a Himnusz születésnapja egyetemes ünnepe magyar kultúránknak, nemcsak itt a Kárpát-medencében, hanem szerte a nagyvilágban, ahol még becsülete és értelme is van a magyar szónak.

Péter István

Wuhanból jött egy éve: valaki nyitva hagyta a laborajtót, netán denevért, tatut készített ebédre és nem szűrte le a levét… De távoli… különben is, ami kínai, úgyis elromlik.

 

Mert nem igaz, hogy a mai tizen-huszonéveseket „semmi sem érdekli”, s „bezzeg a mi időnkben…” Csak meg kell találni velük a közös utat, a közös hangot, legalább arra pár percre, amíg számukra ez fontos és hasznos.

Vallasek Júlia

Idén március 10-én felfüggesztették Romániában a frontális oktatást. Mondhatni március 11-én mindenki átállt online oktatásra, noha ez az állítás több sebből is vérzik.

Gergely Zsuzsa

Tizenkilenc évvel ezelőtt, amikor néhány bukaresti fiatal bejelentette, nemzetközi filmfesztivált szervez Kolozsváron, sokan szkeptikusak voltak: miért nem a fővárosban? Minek fesztiválozni, ha zárnak be a mozik, és mindenki otthon, laptopról néz filmeket? A kételkedőket hamar elhallgattatta a vérprofi szervezés, már az első kiadásban megmutatkozott a seregszemle minden értéke.

Dáné Tibor Kálmán

Csakis a magyarságtudatom szűrőjén keresztül vagyok képes megérteni a körülöttem élő más anyanyelvű embertársaim nemzeti érzelmeit, a saját kultúrájukhoz való ragaszkodásukat.