Benedek Dezső antropológus, nyelvész a Georgiai Egyetem professzora, vendégtanár Oszakától Kolozsvárig, számtalan tudományos publikációval és kutatói ösztöndíjjal rendelkezik, és nem mellesleg 18 nyelven ért és beszél. Szakterülete a nyelvészet, pszicholingvisztika, a pszichológiai antropológia, a roma etnológia, a japán, a kínai, a koreai és a vietnami nyelv és irodalom, a kulturális antropológia, a kelet- és közép-európai és ausztronéziai etnológia, a szociológia, a humánföldrajz, a szociál- és antropológiai pszichológia.
Ebből a „rövid” felsorolásból is világosan látszik, hogy nem mindennapi az a tudományos életpálya, ami Benedek Dezső mögött áll, és ekkor még szót sem ejtettünk a személyiségéről és kalandos életpályájáról, amely innen Kolozsvárról indult, és bizonyára jó alappal szolgálna bármely mai forgatókönyvíró számára.
1950. május 14-én született Kolozsváron. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári 11-es számú Középiskolában kezdte (a mai Báthory István Elméleti Líceumban), de tizenhét évesen eltávolították az iskolából, mert szót emelt annak elrománosítása ellen. Makacs természete és az autoritást megkérdőjelező személyisége saját bevallása szerint azóta sem változott, és ezt a szemléletet adja tovább a mai napig is az egyetemi hallgatóknak.
Az Ipar utcában működő 12-es iskolában érettségizett, majd 1973-ban angol–német szakos diplomát szerzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. A nyelvek gyermekkorától vonzották, hétéves korában már nyolc nyelven beszélt. Önszorgalomból 16 évesen megtanult japánul, és ezt kamatoztatva 1971 és 1978 között japán nyelvet tanított Kolozsváron. 1978-ban 28 évesen egy római menekülttáboron át az Amerikai Egyesült Államokba emigrált, és az emigráció első nehéz éveiben vasárnaponként jégszekrényeket mosott a járdán, hogy a megélhetését biztosítsa. Később beiratkozott a Pennsylvaniai Állami Egyetemre, ott 1987-ben doktori címet szerzett irodalom és kulturális antropológia szakon. Ugyancsak ezen az egyetemen dolgozott és tanított, majd ösztöndíjasként az egyetem megbízásából Tajvanon tanult kínai nyelvet és kultúrát. A kínai kultúra részeként elsajátította a tradicionális kínai konyha fogásait, majd ennek a tudásnak köszönhetően egy tankhajó szakácsaként dolgozott. Miközben bejárta Pápuától Brazíliáig a világ óceánjait, a legénység tagjai számára főzött, és cserébe kérte, meséljék el azokat a mondákat, történeteket, amelyeket ismernek. Ebből állt össze az a sokszáz oldalas néprajzi gyűjtemény, hangfelvételekkel, amely alapját adta az ausztronéz kutatásainak. Anyaggyűjtése közben Rejtő-regényeket meghazudtoló körülmények között bukkant rá a Tajvan délkeleti partvidékén található Orchidea-szigeten az ősközösségi körülmények között élő jami törzsre. Az egyetem támogatásával elutazott a csendes-óceáni szigetre, és ott töltött négy esztendőt. A szigetre jutás és az ott töltött idő rendkívüli kalandokkal telt, és miközben olvastam ezeket a történeteket, hol Rejtő Jenő regényei, hol Jules Verne rejtelmes szigetének kalandjai jutottak eszembe. Elképesztő volt az a hozzáállás, bátorság és elszántság, ahogy megismerkedett az itt élő törzs tagjaival, kiváló érzékkel teremtett kapcsolatot egy ismeretlen nyelven megszólaló, kőkorszaki körülmények között élő embercsoporttal. Egy év alatt megtanulta a nyelvet, lejegyezte a legendáikat, és a négy év alatt olyan antropológiai munkát végzett, amellyel feltárt egy addig teljesen ismeretlen törzsi kultúrát.
Adódik a kérdés: vajon van-e összefüggés egy parányi törzsi kultúra megismerésének, rehabilitációjának tapasztalatai és a kisebbségi erdélyi magyar közösség kulturális túlélésének kérdései között? Erre a választ maga a kitüntetett adja, amikor egy interjúban így fogalmaz: „…az erdélyi magyar kultúra ugyanolyan problémákkal küzd, mint ezek a kis távoli kultúrák. Olyan választóvonalhoz közeledik, amelyen ha túlmegy, akkor már nem lehet újjáéleszteni. Ez az a kritikus massza, ami nem más, mint a kultúra gazdasági felhajtó ereje. Azt jelenti, hogy abban a kultúrában, azzal a kultúrával meg lehet és meg kell élni.”
Nézőpontja szerint az erdélyi megmaradás kérdése az a használható, versenyképes tudás, amelyet a magyar oktatási intézményekben – az általános iskolától az egyetemekig – a lelkiismeretesen dolgozó pedagógusok és oktatók tudnak átadni a gyermekeinknek, hogy ezzel a tudással előnyhöz jussanak. Abban az esetben, ha olyan oktatási rendszert hozunk létre, amely nemcsak életképes, de előnyökkel is jár, akkor a románok is élnének a lehetőséggel, egyszerűen azért, mert a versenyképes tudás gazdasági hasznot is jelent.
Ezzel a szemlélettel oktat, nevel a mai napig, kérlelhetetlen ellensége az iskolai lógásnak, a nemtörődömségnek pedagógus vagy diák részéről, munkamódszerének lényege, hogy arra nevelje a hallgatókat, hogy naprakészek legyenek mindabból, amit az egyetemen tanulnak, és eszköze a mindennapi számonkérés, hogy a tudásuk valóban naprakész legyen.
Benedek Dezső szakmai és emberi életpályája minta lehet minden erdélyi fiatal számára, hogy ha kellő alázattal, kitartással a tudásuk maximumát nyújtva tanulnak, dolgoznak, úgy elérhetik álmaikat, komoly szakmai pályát futhatnak be, és közben olyan életet élhetnek, amely bármely regény lapjain megállná a helyét.
Jó szívvel ajánlom Benedek Dezsőt a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje állami kitüntetésre, kimagasló és példamutató szakmai és emberi értékei alapján.
(Elhangzott május 26-án Kolozsváron, a Vallásszabadság Házában, Magyarország kolozsvári Főkonzulátusának díjátadó ünnepségén.)
Benedek Dezső (Kolozsvár, 1950. május 14. –) középiskolai tanulmányait a kolozsvári 11. Számú Középiskolában kezdte, de tizenhét évesen eltávolították az iskolából, mert szót emelt annak elrománosítása ellen. Más iskolában érettségizett, majd 1973-ban angol–német szakos diplomát szerzett a Babeș–Bolyai Tudományegyetemen. 1971 és 1978 között japán nyelvet tanított Kolozsváron. 1978-ban emigrált az Amerikai Egyesült Államokba. 1987-ben doktori címet szerzett a Pennsylvaniai Állami Egyetemen irodalom és kulturális antropológia szakon. Ugyancsak ezen az egyetemen dolgozott és tanított 1987-ig. 1988-tól a Georgiai Állami Egyetem oktatója, 1991-től egyetemi tanára. A Tajvan délkeleti partvidékén található Orchidea-szigeten négy éven át vizsgálta a ősközösségi körülmények között élő jami törzs életét. Több kitüntetés és díj tulajdonosa.
Könyvei: The Story of Simina Vuhang: A Stone Age Odyssey. Akaprint LTD. Printers for the Hungarian Academy of Sciences. 2011, Budapest; First Step in Korean. Cluj University Press, 1999 (társszerzővel); Second Step in Korean. Cluj University Press, 1999 (társszerzővel); First Step in Japanese. Cluj University Press, 1999 (társszerzővel); Second Step in Japanese. Cluj University Press, 1999 (társszerzővel); Ghosts, Vampires and Werewolves: Eerie Tales from Transylvania. Orchard Books Publishing Company, New York, 1994 (társszerzővel); The Song of the Ancestors: A Comparative Study of Bashiic Folklore. Nan Tien, Southern Materials Center Inc., Taipei, 1991.
 Az oktatás nem más, mint a tudás rendszeres, intézményesített „átadása”. Valójában a tudás nem adható át, minden embernek újra kell teremtenie saját élményeiből azt a tudást, amit majd alkalmazni fog. Comenius szerint születéskor a gyermek csak a tudomány magjával van felruházva, majd az oktatás serkenti ezeket a „magokat”. |
 Az ember a legrégibb idők óta próbál eligazodni a csillagok között. Ezért fantáziája benépesítette az égboltot különböző csillagalakzatokkal. Így került az égre az a sok állat, mint például medve, kutya, delfin, sas, hattyú, kutya, kos, bika, rák, skorpió, számtalan mitológiai figura, használati tárgy stb. Szóval minden nép a saját regéinek-meséinek alakjait, vagy éppen jellegzetes használati tárgyait emelte a csillagok közé. |
Ki és mikor alkotta meg a radiokarbonos kormeghatározás technikáját? Pontosan mit is jelent? Napjainkban milyen eszközöket használnak a vizsgálatok során? Melyek lehetnek a céljai az ilyen vizsgálatoknak? Milyen mértékben tudja segíteni a régészetet a kutatásai során? Milyen konkrét példák vannak a szénizotópos vizsgálatokra? Ezeknek a kérdéseknek igyekeztem utánajárni ebben az írásban. |
 2020 március 30., hétfő. Ezen a napon léptem be először, teljes védőfelszerelésbe burkolva, jelenlegi munkahelyem, a dél-németországi tüdőkórház újonnan kialakított, a többi résztől dupla ajtóval elzárt koronavírus-osztályára. (...) A beöltözési procedúra mindig a kézfertőtlenítéssel kezdődik, aztán következik a védőfelszerelés megadott sorrendben való felöltése, mikor úgy tűnik, hogy minden darab a helyén van, akkor át lehet lépni a következő ajtón: következik a piszkos öltöző. Itt leellenőrzöm az egész alakos tükörben, hogy nem felejtettem-e el valamit, megvan-e a második, rövidebb munkakesztyű a hosszú belső kesztyű felett, jól záródik-e a köpeny hátul. Minden rendben, kilépek a második öltözőből, be a fertőző zónába. |
 Napjainkban lépten-nyomon halljuk, látjuk, olvasunk róla, valóságos „divattéma” lett a fenntartható fejlődés témaköre, problémája. De mit is értünk a fenntartható fejlődés fogalma alatt, milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy mindez megvalósuljon? A „fenntartható fejlődés” fogalma a környezettel, a környezetszennyezéssel kapcsolatos. A probléma gyökere mintegy kétszáz évre, az ipari forradalmat követő időszakra nyúlik vissza. A tudomány és technika fejlődésével az ipari termelés felpörgött, megsokszorozódott, amelynek a természet látta kárát a nyersanyag kibányászása, feldolgozása révén, valamint a természetben tárolt nagymennyiségű hulladék miatt. Ezzel párhuzamosan a Föld népessége is megszaporodott, ami a mezőgazdaságot állította komoly feladatok megoldása elé hozzájárulva a természet szennyezéséhez (talajerózió, monokultúrák elterjedése, növényvédő- és rovarirtó szerek alkalmazása stb.). Manapság a szennyezés a Föld minden környezeti elemét átfogja, magát az életet is veszélyezteti. |
 Palocsay Rudolf, a saját erejéből építkező növénynemesítő mindig, minden időben és minden rendszerben megállta a helyét, mert hihetetlen munkabírással rendelkezett, illetve nagyon szerette a növényeket és a természetet. Palocsay Rudolf kertész volt, növénynemesítő, kertészeti szakíró, valamint a Román Mezőgazdasági Akadémia tiszteletbeli tagja. Nemesítési kísérleteivel hírnevet szerzett belföldön és külföldön egyaránt, és hozzájárult a romániai mezőgazdaság fejlődéséhez és hírnevének öregbítéséhez. |
 Napjaink kihívásai közé tartozik a globális ökológiai válság mérséklése, melynek hatásai megnyilvánulnak politikai, gazdasági és társadalmi szempontból, mind globálisan, mind helyi szinten. Ez a válság a bizonytalanságba sodorta az emberiség jövőjét és sürgeti a megoldásokat. Megoldásként a fenntarthatóság fogalma – mint biztonságos jövőt és emberi jólétet ígérő jövőkép – tört be a tudományból a köztudatba, és mára már számos ágazatban megjelenik. |
 A rendelkezésre álló konkrét adatok szerint 1940. november 20-án tette meg Heller László US2356404 kódszámmal amerikai szabadalmi bejelentését a levegőhűtéses kondenzációs eljárásra vonatkozóan. A szabadalmaztatás ügyét ugyan a háborús körülmények is hátráltatták, de végeredményben a bejelentés 1944. augusztus 22-én oltalmat kapott! A feltaláló és iparjogvédelemben jártas kollégái ugyancsak szakszerűen és körültekintően jártak el, amelynek végeredményeként hosszú évtizedekre biztosították a Heller Systemként jegyzett találmány védettségét. |
 A szakemberek azonban sok „mesterséges”, azaz a természetben nem található anyagot ismernek és kínálnak használatra, ismerjük el, egyre sikeresebben, amelyek lényegesen különböznek a természetes anyagoktól. A legfontosabb különbség nem a fizikai tulajdonságokban van, hanem főként a természetben való viselkedésükben. |
 Virágzó amerikai tsuda gróf Bánffy György bontsidai kertjében” – adja hírül az 1700-as évek végén az egyik akkoriban megjelenő újság. A szenzációnak szánt híradás egy, a szűkebb hazánkban akkor még ritkaságnak számító pozsgás növény, az Aloe virágzásáról tudósítja a lap olvasóit, bár a „tsuda növény” leírása tulajdonképpen egy másik, szintén pozsgás növényre, egy Agavéra utal . Azonban amit Erdélyben akkor még különlegességnek, egzotikumnak tartottak, az a pozsgás növények, és ezen belül a kaktuszok őshazájának számító Afrikában, illetve az amerikai kontinensen már évezredek óta ismert volt. |
 A következő sorokban a társadalmi cselekvés egyik összetevőjét fogom ismertetni: a tömegcselekvést. Nem mindenfajta cselekvést nevezünk társadalmi cselekvésnek. Akkor válik társadalmi jellegűvé egy cselekedet, ha mások viselkedéséhez igazodik. Számos esetben tényleges indulatok és érzelmi állapotok határozzák meg a cselekvést. A tömeg létrejötte függvényében három típust különíthetünk el: előzetesen megszervezett tömeget, konvencionális tömeget és spontán tömeget. E tömegtípusok vizsgálata függvényében lényeges kiemelni a szervezetlenség jellegzetességeit. A szervezetlen tömeg jellemzői közé soroljuk a következőket: impulzivitás, erőszakosság, következetlenség, határozatlanság, befolyásolhatóság, tudatlanság. Viselkedése olyanféle, mint egy tanulatlan, indulatos vagy féktelen gyermeké, szenvedélyes meggondolatlan felnőtté. A legrosszabb esetben megnyilvánulásai egy vadállatéhoz hasonlóak. |
 A Tordai Üveggyár 1921-ben alakult. Alapítói egy kolozsvári bank és Mendel Simon tordai bankár volt. Külföldi munkásokat hoztak német, lengyel, cseh, olasz földről. A munkahelyen új munkaerőt képeztek. 1929-ben már ötszáz-hatszáz munkással dolgoztak. Számukra lakótelepet hoztak létre lakásokkal, üzlettel, klubbal, sportteremmel. Ez a telep ma is ismert, Kolónia néven. |
 Egy borzongatóan kellemesen érzés tölti el az erdélyi denevérész szakembereket, amikor megállnak Európa talán legnagyobb denevérkolóniája alatt. A Szolcsvai Búvópatakban a hosszúszárnyú denevér több mint 30 000-es kolóniája néma, élő szőnyegként borítja a barlang mennyezetét minden télen. A törpedenevérek szintén több tízezres egyedszámú csoportja a hosszúszárnyú denevér „szőnyeg” közelében található. De hibernál a barlangban még pár ezer közönséges denevér és pár száz nagy patkósdenevér is. Minden összevetve, a barlang teljes, több denevérfajból álló téli állománya elérheti a 100 000 egyedet. |
|
Évszázadokkal ezelőtt az ételt a konyhában, családi környezetben készítették, melyet azonnal, frissiben el is fogyasztottak. A társadalom fejlődésével, idővel a falusi közösségek keretében, a társadalmi munkamegosztás révén új szakmák jelentek meg – hentes, pék, sörfőzőmester stb. –, akik az élelmiszerkészítéssel járó munka egy részét magukra vállalták. A folyamat tovább folytatódott és fokozódott a városok megjelenésével, növekedésével. Így egyre nagyobb mértékben áttértek helyi termelésről az ipari méretű termelésre, a friss ételek helyett pedig a tartósított élelmiszerek fogyasztására. |
 Környezetünk egyik fontos eleme, mely a hidroszférát alkotja a többi környezeti egység mellett (geoszféra, atmoszféra, bioszféra és krioszféra). A Föld életében a víznek nagyon fontos szerepe volt, illetve van: ez pedig bolygónk klímarendszerének és az életnek a kialakítása és fenntartása. A természetben a víz állandó mozgásban van (vízszintes és függőleges irányban egyaránt), a környezeti elemek között pedig intenzív anyag- és energiacsere megy végbe, zárt ciklusokban. Ezt nevezzük a víz körforgásának, mely évi 396 000 km3 mennyiséget jelent, és melynek hajtóereje a Nap. |
 |
A sisunak egy másik történelmi gyökere is van, amely a finnek anyatermészettel ápolt szoros, bensőséges viszonyában keresendő. Egy olyan országról beszélünk, amely az Északi-sarkkörön fekszik, és ahol több mint két hónapon át nem kel fel a nap. A gyéren lakott tájak, az érintetlen vadon, a havas fenyvesek és végtelen tavak messzi világában kompromisszumokat nem ismerő kapcsolat alakul ki ember és természet között. A kemény időjárás megtanította a finneket arra, hogy ne várjanak a következő pillanatig, hanem most cselekedjenek. Míg bennünket a túl hideg vagy a túl meleg gátol meg a cselekvésben, addig ők a „nincs rossz idő, csak rossz ruházat” elvét követve használják ki az élet és évszakok nyújtotta lehetőségeket.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A Művelődés folyóirat megjelenik a Kolozs Megyei Tanács támogatásával / Revista Művelődés apare sub egida Consiliului Judetean Cluj
Új hozzászólás