Két hónap a maszk mögött

2020 március 30., hétfő. Ezen a napon léptem be először, teljes védőfelszerelésbe burkolva, jelenlegi munkahelyem, a dél-németországi tüdőkórház újonnan kialakított, a többi résztől dupla ajtóval elzárt koronavírus-osztályára.

Ezt a belépést nem úgy kell elképzelni, hogy csak úgy besétál az ember. Az első, hatalmas, piros stoptáblát viselő ajtón belépve a tiszta öltözőbe kerülünk. Jobb oldalt van egy szekrény a tiszta klinikai ruháknak, polcok, szépen sorban rajta az egyszer használatos, vízálló köpeny, FFP2 és FFP3 típusú védőmaszk, cipővédő, hosszú és rövid szárú kesztyű, hajháló, védőszemüveg. Bal oldalt szemetesállvány, polc műanyag dobozokkal, ahova a személyes dolgainkat tesszük belépés előtt. Kulcs, telefon, golyóstoll, de még a mindenütt máshol kötelezően viselendő műanyag névkártya is kint marad, semmi nem mehet be a fertőző zónába. A beöltözési procedúra mindig a kézfertőtlenítéssel kezdődik, aztán következik a védőfelszerelés megadott sorrendben való felöltése, mikor úgy tűnik, hogy minden darab a helyén van, akkor át lehet lépni a következő ajtón: következik a piszkos öltöző. Itt leellenőrzöm az egész alakos tükörben, hogy nem felejtettem-e el valamit, megvan-e a második, rövidebb munkakesztyű a hosszú belső kesztyű felett, jól záródik-e a köpeny hátul. Minden rendben, kilépek a második öltözőből, be a fertőző zónába.




Az orvosi személyzet beöltözési procedúrája hosszas és bonyolult folyamat. Kép: Freepik

Először a normál osztályon haladok át, itt fekszenek azok a stabil koronavírusos betegek, akiknek nincs szükségük állandó monitorozásra. Jelenleg nyolcan vannak. Szinte mind a kórház neurológiai rehabilitációs osztályáról kerültek ide: a személyzet egyetlen, tünetmentes, hordozó tagja fertőzte meg valamennyit. A folyosó végén az ápolói és orvosi szoba, jó reggelt kívánok a szolgálatos ápolónak, megkérdezem, hogy van-e valami sürgős probléma, mire ő közli velem, hogy fogalma sincs, mert ő a takarítónő. Közben megérkezik az asszisztensnő, sikerül beazonosítson, gyorsan megbeszéljük, hogy van-e valami azonnal megoldandó probléma, átnézem a legújabb laboreredményeket, aztán mint valami kórházi Piroska, magamhoz veszem a kosárkámat, és elindulok vele vért venni, meg vénákat és artériákat szurkálni. Az asszisztensnő kreatív, a sárga műanyag köpenyemre ragaszt egy fehér tapaszt, amin azt írja: Aletta, doktor. Saját magának is készít egy ilyen improvizált névjegyet. Nem rossz ötlet, hiszen az egyforma védőruhában, maszk, szemüveg és hajvédő alatt nem könnyű megállapítani, hogy épp kivel állsz szemben, még akkor sem, ha amúgy jól ismered az illetőt. A betegeknek is nagyon rossz ez, ezért minden alkalommal, mikor belépek egy kórterembe, újra bemutatkozom. Idősek, betegek, van, aki rosszul lát vagy rosszul hall, és sosem tudják szegények, hogy a belépő sárga űrhajós a szemetest jött kiüríteni, fizioterápiás gyakorlatokra fogja kényszeríteni őket, vagy netán vért vesz, sztetoszkópot, ultrahangszondát ránt elő, vagy esetleg csak az ebédet hozza?

Hálásak vagyunk a kiváló fizioterapeuta csapatnak, meg a kórházi lelki gondozónak, akik összegyűjtöttek egy halom „covid-mobilt”, vagyis mobiltelefont, és segítenek az idős, gyakran teljesen mozgásképtelen betegeknek legalább Skype-on vagy Whatsappon kapcsolatba lépni a hozzátartozóikkal. Az egyik agyvérzés után lebénult beteget épp mobilizálja a gyógytornász: ma ágybiciklizés lesz, olyan, mint a szobabicikli, csak fekve – az alsó végtagokat mozgatja. Nincs apelláta, mozogni márpedig kell, a gyógytornász kedvesen, de határozottan kirángat mindenkit az ágyból, neki sem a perfúziós állvány, sem a dréncső, de még a gégekanül vagy a lélegeztető gép sem akadály. Utólag biztos vagyok benne, hogy oroszlánszerepe volt abban, hogy egyetlen koronás betegünk sem halt meg.

A következő folyosó az úgynevezett „intermediate care”. Ezek súlyosabb, instabil vagy bármikor azzá váló betegek, állandó monitorozásra van szükségük. Itt már pityegnek a monitorok, zúgnak a lélegeztető gépek, és sokkal több a kábel, cső, állvány és gép. Jelenleg három beteg fekszik itt, velük kezdem a vizitet. Van, akinek már egy kicsit jobb, mint tegnap, de még mindig nem kap elég levegőt. Egy másik egész éjjel hányt – talán az antibiotikum mellékhatása? Meg egy új szívritmuszavar is feltűnik a monitoron, itt gyors gyógyszeres beavatkozásra lesz szükség. A harmadik az első éjszakáját töltötte lélegeztető gép nélkül – hurrá, sikerült! Hamarosan talán sikerül kortyonként inni, majd először pépet, aztán szilárd ételeket is enni, és a gégekanültől is megszabadulhat.

Van még egy harmadik folyosónk is, az intenzív terápia – ott egyelőre nincs még beteg, de minden készenlétben áll.

Nemsokára csatlakozik hozzám a főorvos és a fizioterapeuta, együtt járjuk végig újra az egész szekciót. Ez az a pont, amikor a maszk elől viszket, hátul pedig egyre fájdalmasabban nyom. Vakarózni, vagy legalább alányúlni és megigazítani szigorúan tilos, nem marad más, mint a szitkozódás, szerencsére a magyar nyelv tökéletes eszköz ilyen szempontból, a német kollégák igazán irigykedhetnek, hiszen ők csak egy-egy diszkrét „ah Scheisse-t” szoktak mondani. Ma legalább nincs meleg, mikor hétágra süt a nap, akkor a műanyag védőfelszerelés alatt valóságos szauna van.

Másfél óra alatt lejárt a vizit, következik még néhány ultrahangos vizsgálat, laboreredmények ellenőrzése, a másnapi beteglapok elkészítése, minden nap más dolgok, hiszen ahogy nincs két egyforma beteg, nincs két egyforma nap sem a kórházban. Tizenkettő előtt jár az idő, amikor kijelentkezem az osztályról, vagyis visszavedlek a sárga védőruhás ufóból a mindennapi kék klinikai kosztümbe. A piszkos öltözőbe lépve darabonként eltávolítjuk a védőruhát – ez a rész nagyon fontos, mert itt a legnagyobb a fertőzésveszély, szerencsére fényképes útmutató van kifüggesztve a falra. Minden darab levetése után harminc másodperc kézfertőtlenítés. A maszkot levenni hatalmas megkönnyebbülés – bár tükörbe nézni egy darabig még nem ajánlatos, néhány óra maszkviselés csúnya, mély lila csíkokat hagy az arcon. Pár napja egy nagy, ketyegő, másodpercmutatós órát is kaptunk, itt lóg a piszkos öltözőben. Amíg nem volt óra, a Boldog szülinapot című dalt énekeltük minden lépésnél – egy ilyen „boldog szülinap” körülbelül harminc másodperc. Nem kell attól félni, hogy valaki hülyének néz, ha rád nyit, miközben egy szál alsóneműben kezet fertőtlenítesz és a Boldog szülinapot énekeled. Mivel a koronavírus-osztály alkalmazottjai mind önként vállalkoztak erre, már úgyis mindenki tudja, hogy nem vagyunk teljesen épelméjűek. A piszkos öltözőt alsóneműre vetkőzve hagyom el, a tiszta öltözőben pedig boldogan belebújok egy száraz, kényelmes kék vagy zöld kórházi ruhába. Gondolatban már a kávét töltöm magamnak, amivel elvonulok beteglapokat írni. Ha szerencsém van – általában nincs –, akkor nem csörren első kortynál a telefon, és hívnak vissza a fertőző zónába, mert akkor kezdődik elölről a beöltözés.

A koronavírus-osztály csak egy hete nyílt meg. A tervezés azonban már rég elkezdődött. Ez itt Németország, az emberek elemükben vannak, ha valamit meg kell szervezni. Hetekkel ezelőtt kialakult a terv, hogy hogyan lehetne leválasztani egy részt a kórházból a koronavírusos betegeknek. Munkások jöttek, pikk-pakk gipszkarton falak emelkedtek, listák készültek arról, hogy mi mindenre lesz szükség – kötszeren, gyógyszeren át egészen a defibrillátorig és a lélegeztető gépekig. Mire az első pozitív beteg bekerült az osztályra, már szinte minden készen állt.

A normál osztályon fekvő betegek szinte mind a kórház neurológiai rehabilitációs osztályáról kerültek oda: a személyzet egyetlen, tünetmentes hordozó tagja fertőzte meg valamennyit. Utólag elmondhatom, hogy egyetlen halálesetünk sem volt, pedig idős, korlátoltan mozgásképes, sok krónikus betegséggel rendelkező emberekről volt szó. Volt közülük, aki több mint egy hónapig feküdt nálunk. Volt, aki annyira rossz állapotban érkezett, akut veseelégtelenséggel, masszív kétoldali tüdőgyulladással, szívritmuszavarral, hogy a családját már felkészítettük a legrosszabbra. Napokig élet-halál között egyensúlyozott, aztán végül mégis apró lépésekkel az élet felé indult el. Hosszú hetek után, mikor a vírus már nem volt kimutatható, áthelyeztük egy másik osztályra. Nemrég láttam megint, a tévészobában ült, kötögetett, és a borzalmas vaníliás pudingra panaszkodott nekem. Ebből rögtön tudtam, hogy most már teljesen meggyógyult.

És persze személyzetre is szükség volt. Tüdőkórház lévén egyértelmű volt, hogy sor fog kerülni ránk, csak az nem lehetett tudni, hogy mennyire leszünk a dolgok sűrűjében. Ezt sem bízták a véletlenre. Március közepétől gyorstalpalón készültünk arra, hogy nagy számban érkező súlyos betegeket is el tudjunk látni.

Hogy kell ezt elképzelni? Elárulom, hogy nem minden orvos tud invazívan lélegeztetni, sőt, az aneszteziológusokon kívül szinte senkinek nem ez a mindennapi kenyere. A mi kórházunk készített egy „katasztrófatervet”: van három különböző lélegeztetőgépünk: A, B és C. Mindenki, a kezdő sebésztől a nyugdíj előtt álló neurológusig megtanulta, hogy hol állnak a gépek, hány darab van, hogy kell használni őket, és milyen alapbeállítást lehet bevetni sürgősség esetén addig, amíg egy tapasztaltabb kolléga segíteni tud. Örülök neki, hogy nem került sor élesben bevetniük az újonnan szerzett tudást, de március végén, mikor Olaszországban javában tombolt a járvány, és nap mind nap kétségbeejtő híreket hallottunk az ottani helyzetről, számomra nagy megnyugvást jelentett, hogy legalább van egy terv, a legrosszabb esetre is. Van elég védőfelszerelés, és meg is tanítják nekünk a helyes használatát, amit nem mindenki tud magától, hiszen a kórházi mindennapok általában még egy tüdőkórházban sem fokozottan fertőző körülmények között zajlanak. Vigyázunk rájuk, nem fogyasztjuk ész nélkül: a legmagasabb védelmet biztosító FFP3 típusú maszkot például csak intubáláshoz vagy tüdőtükrözéshez vesszük fel, a kórházi rutintevékenységekhez, például a koronavírusos betegek fizikai vagy ultrahangos vizsgálatához elég az FFP2.

Németország nyugodtan és szervezetten állt hozzá a járványhoz. Persze eleve egy stabil, rendezett, bár távolról sem tökéletes, de működő egészségügyi rendszerrel rendelkező országról van szó. Hatalmas kapacitásokat tudtak mozgósítani – csak a mi kórházunkban hat magas szinten felszerelt intenzív terápiás ágy állt készenlétben, vész esetén a számukat meg lehetett volna duplázni. Ráadásul – ezt tüdőgyógyászként nyugodtan állíthatom – a nem invazív lélegeztetés nagyon elterjedt, sokkal több felszerelésük és szakemberük van ezen a téren, mint szinte bármelyik másik európai országnak. A járvány kezdetén létrehoztak egy központosított regisztert az intenzív terápiás ágyakról – bármikor nyomon lehetett követni, hogy egy adott környéken hol van a legközelebb szabad hely, milyen ütemben telnek meg – ennek alapján a kórházak is tudtak tervezni. A Robert Koch Intézet naponta frissítette a statisztikáit, és ennek megfelelően a szinte minden kórházi helyzetre kiterjedő ajánlásait is, és ezeket az ajánlásokat mindenki elfogadta, és ennek alapján intézkedett tovább.




A kézfertőtlenítő a vírus elleni védekezés egyik alapvető eszközévé vált az elmúlt hetekben.
Kép: Unsplash/Kelly Sikkema

Mindeközben pedig nem vezettek be annyira drasztikus intézkedéseket, mint máshol, például Romániában is. Szabad volt sétálni, levegőzni, nem kellett írásos engedély ahhoz, hogy a város melletti erdőben hallgasd a madárdalt. Civilként is az volt a benyomásom, hogy az emberek tényleg betartják a szabályokat, nem tolakodnak, és nem ölik meg egymást az utolsó csomag vécépapírért verekedve. A legtöbb üzletben figyelmeztető táblák voltak, hogy mindenki csak annyit vásároljon, amennyire valóban szüksége van, hogy másoknak is jusson. Ha szükség volt rá, akár a kasszás is figyelmeztette a kedves vevőt, hogy ne vásároljon 12 csomag nedves törlőkendőt, mert akkor másnak nem marad.

Az élet sem állt le teljesen: a fogorvosi rendelők továbbra is fogadták a sürgősségeket, és a kórházak is működtek, bár általában csökkentett esetszámmal. De az onkológiai, kardiológiai, belgyógyászati, sürgősségi sebészeti ellátás folytatódott. Minden bizonnyal Németországban nemcsak a koronavírusban haltak meg kevesebben, hanem az elmaradt ellátás sem okozott annyi komplikációt, mint máshol.

2020. május 25., hétfő. A „koronaosztály” már a múlt héten hat ágyra csökkent, az egyik folyosót leválasztották, most takarítók és technikusok hada lepte el, felkészítik arra, hogy hamarosan ismét közönséges kórházi osztályként működjön. A reggeli nap élesen süt be, alig látom a számítógépem képernyőjét, pedig fontos laboreredményekre várok: az utolsó két koronavírusos betegünk kontrolltesztjére. És igen, negatív mindkettő! Ami azt jelenti, hogy várja őket a kórház „normál” része, ahol nyitott ajtók vannak, és mostantól nincs koronavírus-osztály. Két hónap megfeszített munka, nulláról kialakított, működőképes minikórház a kórházban, és most vége. Szinte nosztalgiát érzek, elvégre tényleg a kezem munkája van benne, cipeltem ládákat, tologattam polcot, írtam listákat, órákon át telefonáltam érte. Ez a kis folyosó a három teremmel, benne összesen hat ággyal, és persze a kötelező dupla öltözővel azért megmarad, csendben várja, hogy esetleg még szükség lesz majd rá.

SARS-CoV–2, az idei év rólad szól nekünk, orvosoknak. És úgy hiszem, még sokáig vezető téma lesz a tüdőgyógyászatban, mert már most kezdjük látni, hogy gyakran súlyos szövődmények maradnak a fertőzés után. Hogy mennyire súlyosak, mennyire visszafordíthatóak, és a betegek hány százalékát érintik, még nem tudhatjuk. De azt igen, hogy ez bizony nem „csak egy egyszerű influenza.”

Tanulság, avagy mit tanított nekem ez a két hónap egy német kórház koronavírus-osztályán? Igen, ez egy súlyos betegség. Igen, fertőző, meg lehet halni benne, és csúnya, hosszú távú szövődményei lehetnek. Nem pánikolni kell, hanem vigyázni, és felelősséget vállalni magunkért és másokért. És persze kezet mosni és szellőztetni!

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

fenntartható fejlődés, ensz

Napjainkban lépten-nyomon halljuk, látjuk, olvasunk róla, valóságos „divattéma” lett a fenntartható fejlődés témaköre, problémája. De mit is értünk a fenntartható fejlődés fogalma alatt, milyen feltételek szükségesek ahhoz, hogy mindez megvalósuljon? A „fenntartható fejlődés” fogalma a környezettel, a környezetszennyezéssel kapcsolatos. A probléma gyökere mintegy kétszáz évre, az ipari forradalmat követő időszakra nyúlik vissza. A tudomány és technika fejlődésével az ipari termelés felpörgött, megsokszorozódott, amelynek a természet látta kárát a nyersanyag kibányászása, feldolgozása révén, valamint a természetben tárolt nagymennyiségű hulladék miatt. Ezzel párhuzamosan a Föld népessége is megszaporodott, ami a mezőgazdaságot állította komoly feladatok megoldása elé hozzájárulva a természet szennyezéséhez (talajerózió, monokultúrák elterjedése, növényvédő- és rovarirtó szerek alkalmazása stb.). Manapság a szennyezés a Föld minden környezeti elemét átfogja, magát az életet is veszélyezteti.

Palocsai Rudolf

Palocsay Rudolf, a saját erejéből építkező növénynemesítő mindig, minden időben és minden rendszerben megállta a helyét, mert hihetetlen munkabírással rendelkezett, illetve nagyon szerette a növényeket és a természetet. Palocsay Rudolf kertész volt, növénynemesítő, kertészeti szakíró, valamint a Román Mezőgazdasági Akadémia tiszteletbeli tagja. Nemesítési kísérleteivel hírnevet szerzett belföldön és külföldön egyaránt, és hozzájárult a romániai mezőgazdaság fejlődéséhez és hírnevének öregbítéséhez.

erdővidék

Napjaink kihívásai közé tartozik a globális ökológiai válság mérséklése, melynek hatásai megnyilvánulnak politikai, gazdasági és társadalmi szempontból, mind globálisan, mind helyi szinten. Ez a válság a bizonytalanságba sodorta az emberiség jövőjét és sürgeti a megoldásokat. Megoldásként a fenntarthatóság fogalma – mint biztonságos jövőt és emberi jólétet ígérő jövőkép – tört be a tudományból a köztudatba, és mára már számos ágazatban megjelenik.

heller lászló

A rendelkezésre álló konkrét adatok szerint 1940. november 20-án tette meg Heller László US2356404 kódszámmal amerikai szabadalmi bejelentését a levegőhűtéses kondenzációs eljárásra vonatkozóan. A szabadalmaztatás ügyét ugyan a háborús körülmények is hátráltatták, de végeredményben a bejelentés 1944. augusztus 22-én oltalmat kapott! A feltaláló és iparjogvédelemben jártas kollégái ugyancsak szakszerűen és körültekintően jártak el, amelynek végeredményeként hosszú évtizedekre biztosították a Heller Systemként jegyzett találmány védettségét.  

 A szakemberek azonban sok „mesterséges”, azaz a természetben nem található anyagot ismernek és kínálnak használatra, ismerjük el, egyre sikeresebben, amelyek lényegesen különböznek a természetes anyagoktól. A legfontosabb különbség nem a fizikai tulajdonságokban van, hanem főként a természetben való viselkedésükben. 

kaktusz

Virágzó amerikai tsuda gróf Bánffy György bontsidai kertjében” – adja hírül az 1700-as évek végén az egyik akkoriban megjelenő újság. A szenzációnak szánt híradás egy, a szűkebb hazánkban akkor még ritkaságnak számító pozsgás növény, az Aloe virágzásáról tudósítja a lap olvasóit, bár a „tsuda növény” leírása tulajdonképpen egy másik, szintén pozsgás növényre, egy Agavéra utal . Azonban amit Erdélyben akkor még különlegességnek, egzotikumnak tartottak, az a pozsgás növények, és ezen belül a kaktuszok őshazájának számító Afrikában, illetve az amerikai kontinensen már évezredek óta ismert volt. 

A következő sorokban a társadalmi cselekvés egyik összetevőjét fogom ismertetni: a tömegcselekvést. Nem mindenfajta cselekvést nevezünk társadalmi cselekvésnek. Akkor válik társadalmi jellegűvé egy cselekedet, ha mások viselkedéséhez igazodik. Számos esetben tényleges indulatok és érzelmi állapotok határozzák meg a cselekvést. A tömeg létrejötte függvényében három típust különíthetünk el: előzetesen megszervezett tömeget, konvencionális tömeget és spontán tömeget. E tömegtípusok vizsgálata függvényében lényeges kiemelni a szervezetlenség jellegzetességeit. A szervezetlen tömeg jellemzői közé soroljuk a következőket: impulzivitás, erőszakosság, következetlenség, határozatlanság, befolyásolhatóság, tudatlanság. Viselkedése olyanféle, mint egy tanulatlan, indulatos vagy féktelen gyermeké, szenvedélyes meggondolatlan felnőtté. A legrosszabb esetben megnyilvánulásai egy vadállatéhoz hasonlóak.

tordai üveggyár

A Tordai Üveggyár 1921-ben alakult. Alapítói egy kolozsvári bank és Mendel Simon tordai bankár volt. Külföldi munkásokat hoztak német, lengyel, cseh, olasz földről. A munkahelyen új munkaerőt képeztek. 1929-ben már ötszáz-hatszáz munkással dolgoztak. Számukra lakótelepet hoztak létre lakásokkal, üzlettel, klubbal, sportteremmel. Ez a telep ma is ismert, Kolónia néven.

denevérek

Egy borzongatóan kellemesen érzés tölti el az erdélyi denevérész szakembereket, amikor megállnak Európa talán legnagyobb denevérkolóniája alatt. A Szolcsvai Búvópatakban a hosszúszárnyú denevér több mint 30 000-es kolóniája néma, élő szőnyegként borítja a barlang mennyezetét minden télen. A törpedenevérek szintén több tízezres egyedszámú csoportja a hosszúszárnyú denevér „szőnyeg” közelében található. De hibernál a barlangban még pár ezer közönséges denevér és pár száz nagy patkósdenevér is. Minden összevetve, a barlang teljes, több denevérfajból álló téli állománya elérheti a 100 000 egyedet.

Évszázadokkal ezelőtt az ételt a konyhában, családi környezetben készítették, melyet azonnal, frissiben el is fogyasztottak. A társadalom fejlődésével, idővel a falusi közösségek keretében, a társadalmi munkamegosztás révén új szakmák jelentek meg – hentes, pék, sörfőzőmester stb. –, akik az élelmiszerkészítéssel járó munka egy részét magukra vállalták. A folyamat tovább folytatódott és fokozódott a városok megjelenésével, növekedésével. Így egyre nagyobb mértékben áttértek helyi termelésről az ipari méretű termelésre, a friss ételek helyett pedig a tartósított élelmiszerek fogyasztására. 

Víz a környezetünkben

Környezetünk egyik fontos eleme, mely a hidroszférát alkotja a többi környezeti egység mellett (geoszféra, atmoszféra, bioszféra és krioszféra). A Föld életében a víznek nagyon fontos szerepe volt, illetve van: ez pedig bolygónk klímarendszerének és az életnek a kialakítása és fenntartása. A természetben a víz állandó mozgásban van (vízszintes és függőleges irányban egyaránt), a környezeti elemek között pedig intenzív anyag- és energiacsere megy végbe, zárt ciklusokban. Ezt nevezzük a víz körforgásának, mely évi 396 000 km3 mennyiséget jelent, és melynek hajtóereje a Nap. 

balogh ernő geológus

Balogh Ernő 1882. július 24-én látta meg a napvilágot az Arad megyei Kisjenőhöz tartozó Erdőhegyen. A Kárpát-medence keleti tájai, különösen Erdély természeti értékeinek feltárásában és megismertetésében elévülhetetlen érdemeket szerzett. Sokoldalú tudósról, geológusról, mineralógusról van szó. Az 1969. július 11-én 87 esztendős korában, Kolozsváron elhunyt tudós professzor kolozsvári Bolyai, illetve Babeș–Bolyai Tudományegyetem földtani tanszékének vezető tanára, a föld és ásványtudományok doktora, a Magyar Karszt- és Barlangkutató Társulat tiszteleti tagja, a Magyarhoni Földtani Társulat díszoklevéllel kitüntetett rendes tagja, az Erdélyi Kárpát-Egyesület elnöke, az Erdélyi Múzeum-Egyesület Ásvány- és Kőzettani Szakosztály elnöke volt.

rodosz-konferencia

Május 12. és 13. között rendezte meg II. Erdélyi Történelemtudományi Doktorandusz Konferenciáját a Romániai Magyar Doktoranduszok és Fiatal Kutatók Szövetségének Bihar megyei szervezete Nagyváradon. Az 1999-ben megalakult RODOSZ a tudományos munkát végző magiszteri és PhD hallgatók szakmai és érdekvédelmi szervezeteként a második alkalommal megrendezésre kerülő konferenciával fórumot szeretne teremteni a fiatal kutatók számára. 

nap sugárzás

Mennyire fenyegeti az emberiséget a környezet változása, milyen mértékben járul(t) hozzá a környezetszennyezés a változásokhoz?

jupiter

A Nap gömbjének térfogata oly nagy, hogy belsejébe 1 millió 303 800 Földet helyezhetnénk el. Jegyezzük meg, hogy ennek ellenére központi égitestünk csupán egy sárga törpe a csillagok világában.