Színpad

„Egy kórus eleve összekovácsolja az embereket. A musicalben sokkal többről van szó, nemcsak közösen énekelünk, hogy összecsengjen, egyszerre kezdjük, végezzük; itt egymásra kell figyelni…”

Decemberben, karácsonyra készülődve minden család megemlékszik azokra, akik már nincsenek köztünk. A bábosok népes családja  mikulásvárás idején Ildikóra, Kovikára, „a bábszínház nagyasszonyára”, Kovács Ildikó bábrendezőre emlékszik.

Minél érzékenyebb és kifejezőbb, minél több mozdulatra képes egy kéz, annál gazdagabb kifejezőereje van egy kesztyűs bábunak.

Helyszín: bírósági tárgyalóterem. A nézők a bíró helyét foglalják el. Szemben velük a színpadon a  vádlott (Jézus), az ügyvéd (Júdás), az írnok…

Az előadás nem volt hosszú, új volt számára a történet, a szöveget minőségi zene, egységes és  igényes látvány egészítette ki, akkor mégis mi volt a bökkenő?

A hosszú évek során megszemélyesült tárgyak, akik nélkül nem boldogulnánk a hétköznapi élet legszokványosabb helyzeteiben sem, tárgyak, akiktől különlegessé, egyedivé válhat egy pillanat.

Az ajándékozás egyik legegyszerűbb és egyben legsikerültebb formája a karácsonyi cipős doboz akció. Hatása nem abban rejlik, hogy milyen értékes vagy hasznos tárgyakat rejt a doboz, hanem a meglepetésben és a doboz mögött álló ismeretlen emberben.

Minden tárgy magában rejti a bábuvá, élőlénnyé válás lehetőségét, mindegyikben egy személyiség rejtőzik. Ezt keressük, erre figyelünk, amikor elkezdünk másképp tekinteni egy tárgyra, amikor meglátjuk benne a bábut, és kézbe vesszük.