Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Bábszínház az egész világ

Bábozni egyszerűen jó! A bábszínház nyelvét mindenki ismeri. A rácsodálkozás öröme színesíti a világunkat. Bábszínház, bábkészítés, animáció. Olyan témák, amelyek évek óta izgatnak, amelyekkel kísérletezem, amelyek a munkámat, de valójában a legkedvesebb időtöltéseim egyikét jelentik.

Tizenkét évfolyammal báboztam a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Színház és Televízió Karán, színész növendékekkel; Marosvásárhelyen pedig, a Színművészeti Egyetemen két bábos osztállyal volt szerencsém dolgozni. Tulajdonképpen csak a hivatalos elnevezés és a három éves képzés után kapott papír különbözteti meg a két típusú osztályt. Valójában tehetséges, nyitott, kíváncsi fiatalokról van szó, akiknek megadatott az a lehetőség, hogy bábozzanak is. Ezek a fiatalok a kezdetekben, néhány kivételt leszámítva igencsak keveset tudtak a bábszínházról. Bábszínházi élményeik elenyészők, vagy teljesen hiányoznak. Miután egyre többet láttak, tapasztaltak és gondoltak a bábszínházról, bábkészítésről és animációról, annál fontosabbá váltak számukra ezek a folyamatok. Felismerték az ezekben rejlő lehetőségeket: hogyan egészítik ki mindazt, amire szabad, önálló alkotó egyéniségekként szükségük van a továbblépéshez.

A legfrissebb élményem a BBTE Pszichológia és Neveléstudomány Karához kötődik, ahol a leendő óvodapedagógus és tanítóképzős fiatalokkal bábozom immár negyedik éve. Ezek az évfolyamok a színész osztályoknál nagyobb létszámúak. Sajnos, ebben a közegben sem túl biztató a helyzet. Ezek a hallgatók is keveset tudnak a bábszínházról, az animáció nem igazán foglalkoztatja őket, élményeik nagyon leszűkültek. Ha léteznek egyáltalán. Alig akad olyan, aki hallott volna Vitéz Lászlóról. Pedig tudják, hogy Fehérlófia, Árgyélus, Csongor, János Vitéz, Toldi, Bánk bán együtt a Tavaszi szél vizet áraszt-tal és az írásos motívumokkal, a mézeskalácshuszárral és a gyermekmondóka-kincsünkkel mind a kultúránk része, mégis a bábmozgató betlehemes játékokról, vagy nemzeti vásári bábhősünkről (az előbb említett Vitéz Lászlóról) alig van tudomásuk. Amint megismerkednek ezekkel, a színészhallgatókhoz hasonlóan, örömmel fedezik fel a bábjáték nyújtotta lehetőségeket.

Jelen írásommal nem ennek az áldatlan helyzetnek az okait keresem. Inkább megpróbálom azt tenni, amit a bábos órákon, a műhelymunkáimon, a játszóházakban, vagy a különböző gyermekfoglalkozásokon is teszek: felébreszteni az érdeklődést a bábszínház iránt, meghozni a kedvet a bábmozgatáshoz és bábkészítéshez, az animációhoz.

A most induló sorozattal összegezni sem akarok. Nem vonalat szeretnék meghúzni, és rendszerezni mindazt, ami eddig történt, hiszen továbbra is kísérletezem. Inkább néhány gondolatot osztanék meg az elkövetkezőkben, kérdéseket szeretnék megfogalmazni, és azokra válaszokat keresni. Néhány támpontot adni azoknak, akik szeretnének bábozni, bábokat készíteni. Itt leginkább a leendő vagy a már gyakorló óvoda- és iskolapedagógusokra gondolok. De segítséget nyújthatok azoknak is, akik otthon szeretnének bábozni családjukkal, gyermekeikkel, vagy pedig olyan munkakörben dolgoznak, ahol a bábu kapoccsá válhat, vagy éppen a megfelelő távolságot biztosíthatja egy gondolat megfogalmazásában, átadásában, vagy egy együttlét kialakításában. És főleg kedvcsinálónak szánom ezt a sorozatot. Mert bábozni jó. Mert a bábszínház nyelvén beszélni mindenki tud, csak fel kell fedeznünk ezt a képességünket. Bábot is bárki tud készíteni, ha megtalálja a neki alkalmas kivitelezési technikát, és ismer néhány alapszabályt.

Bábozni mindenki szokott

Az animáció nyelvét mindannyian beszéltük már gyermekkorunkban, és most is beszéljük, csak nem tudatosan. Ha újraélesztjük ezt a nyelvet, ha figyelembe veszünk néhány technikai elemet, műfaji ismeretet és alapszabályt, máris megteremthetjük a hiteles bábozás alapját. Mert a bábszínház lehet más, sokkal különbözőbb annál, amit eddig tapasztaltunk, láttunk, gondoltunk róla. Hiszen a bábkészítés egy végtelen lehetőségeket kínáló rendkívül változatos alkotói folyamat. Bármennyire is furcsán hangzik, az animáció nem több, mint amikor gyermekeink a kádban a szappantartóval és a fogkefékkel játsszák el a kalózcsatát, miközben a zuhanycső a víz mélyén rejtőzködő félelmetes kígyóvá alakul. Ne feledjük: szülőként mi is önkéntelenül animáljuk a sonkás szendvics katonákat, amikor étvágytalan kisgyerekünk nem hajlandó megenni a vacsoráját. Ugyanis az animáció segít, átemel egy másik dimenzióba, elindítja fantáziánkat, megfeledkezünk a valós helyzetről, amelyben vagyunk. Általa hagyjuk, hogy a játék varázslatos ereje, könnyűvé és egyszerűvé tegye a helyzetek megoldását vagy megélését. A hétköznapi események így válhatnak egyediekké. A rácsodálkozás öröme színesebbé teszi környezetünket, felébreszti fantáziánkat, s ezzel együtt önmagunkat is. Az anyagok lelkéhez való közeledés pedig gazdagabbá, fogékonyabbá tesz. Ezáltal a minket körülvevő tárgyakra, jelenségekre mindig is egy kicsit másképp fogunk tekinteni, viszonyulni, s ez csak javítani fog kapcsolatainkon, életminőségünkön. Még egy kaput nyithatunk magunkon, amelyen keresztül kapcsolatba tudunk lépni a világgal.

Bábos nyelv

A rossz bábjátékok közös jellemzője az, hogy a bábok elsősorban (vagy majdnem kizárólag) szavakkal kommunikálnak, és mozgásuk általános, nem konkrét, egyedi. A bábosok belefeledkeznek a beszédbe, s hamarosan már majdnem mindegy, hogy bábszínházat nézünk-e vagy sem. Két vagy több bábu áll, vagy ül, esetleg ritmikusan, mechanikusan bólogat, vagy billeg és beszél. Mondanak, mesélnek arról, hogy mi történt, mit csináltak. Ahelyett, hogy megtennék, illetve a szavakon túl más eszközökkel – látvánnyal, zenével, mozgással tolmácsolnák a lényeget. A bábokat már az emberi történet legősibb idejétől megtalálhatjuk a világ minden táján, és nem azért, mert beszélnek, hanem azért, mert életre kelnek. Ami változik, ami mozog, számunkra azt jelenti, hogy él. Természetesen nem azt szorgalmazom, hogy a szöveget, a beszédet száműzzük a bábjátékokból, csak arra hívom fel a figyelmet, hogy amit el tudunk mondani másképp, mint szavakkal: tegyük meg. Fedezzük fel, hogy milyen más módon tudunk közölni egy gondolatot. Ötvözzük a képzőművészet nyelvét a zenével, a hangokkal (másokkal, mint a beszéd!), és hassunk – elsősorban – az érzésekre. Ne feledjük, hogy minden, ami a színpadon/bábszínpadon elénk tárul, az mind jel, és éppen ezért semmi sem lehet véletlen. A néző mindazt, amit lát, hall, érez és ért, átereszti önmagán, kiegészíti. Az emberiség történelme során a bábokat a legkülönbözőbb módon használták: áldozati adományként, temetkezési rituálék szereplőiként, mágikus praktikák, jóslások, rontások eszközeiként. Szent tárgyak isteneket képviseltek különböző kultuszokban, majd végül profán színházi eszközzé váltak. A báb a kezdetektől az ember kísérője, és nem azért, mert szavakat képes mondani. Ahhoz, hogy egy bábu megszólalását hitelesnek találja a néző, ahhoz, hogy valóban a bábu szólaljon meg, a bábunak előbb életre kell kelnie, mozgása, tekintete, lélegzése, érzékszervei elevensége által. A barlangban szorongó vadász saját félelmeit próbálta megzabolázni azzal, hogy előbb életre keltett kis figurákkal vagy árnyalakokkal szelídítette magához a rá váró ismeretlen eseményeket. Mint a mindenkori kisgyermek, aki kicsinyített világokkal, szerepjátékokkal, animált játékszerekkel, tárgyakkal hozza közelebb magához a számára oly sokszor félelmetesen nagy világot. A báb alkalmazása mindenkor azoknak a gondolatoknak, kérdéseknek, problémáknak a környezetében történik, amelyeket az ember feltesz önmagának és a világnak önnön magáról, valamint a világról. Érdekes összehasonlítani azt, hogy különböző népek hagyományos vásári bábhőseinek milyen helyzetekben kell helytállniuk, kikkel kell megküzdeniük, milyen célokat akarnak elérni. Vitéz László a „nagymamucikája báli legyezőjével” (a palacsintasütővel) a neki szurkoló és tapsoló pajtikák legnagyobb örömére fejbe kólintja a „paradicsompofájú” Ördögöt, a Halált, és túljár az eszén a kapzsi gazdag embernek, aki ki akarja használni, be akarja csapni őt. Vasilachénak van felesége is, Mărioara. Egyik lényeges konfliktushelyzetük, hogy megfőtt-e a puliszka vagy sem. A Geambaş pedig át akarja verni Vasilachét, egy kehes félholt lovat akar rátukmálni. De mindig a piros sipkás hős győz, ezért is nézzük meg mindig újra és újra az előadást.

A báb műtárgy – és mégsem az

A báb legfontosabb jellemzője, hogy személyisége van. Érzéseket, gondolatokat ébreszt, mint minden képzőművészeti alkotás, viszont a bábu sajátossága az, hogy élni akar. Ha a bábbal nem játszanak, akkor az csak holt anyag marad, életlehetőség. A báb nyelve a mozgás: a ritmus és az energia. A bábok a testükkel beszélnek, a tekintetükkel. Illúziót teremtenek, nem utánozzák, hanem újragondolják, stilizálják a valós mozdulatokat. A legtöbb bábos maga készíti bábjait. Vagy, ha nem is az általa életre keltett bábok alkotója, mindenképp ért a bábkészítéshez. Ismeri annak technikáit, fortélyait. A jó bábkészítők és tervezők pedig kiválóan mozgatják a bábokat, még akkor is, ha ezt soha nem teszik nyilvánosan. Ez egy lényeges dolog, mert a bábot, miközben készítjük, nem csak szemléljük, hanem mozgatjuk, és mozgás közben figyeljük meg, ismerkedünk velünk, s ha szükséges, ezek következtében módosítunk rajtuk. A kesztyűsbábokat amennyire lehet, a kezünkre húzva készítjük, és minden lényegesebb változás után megmozdítjuk, megfigyeljük, hogy miként mozog, mennyire eleven. Személyiségjegyeit, külső és belső tulajdonságait szem előtt tartva választjuk ki a nyersanyagokat, határozzuk meg az arányait és méretét. Különös tekintettel vagyunk a belső szerkezetekre, azért is, hogy könnyen mozgatható bábot készítsünk, de az is lényeges, hogy ne legyen túl súlyos a bábu, bírja a hosszantartó intenzív használatot, esetleg tisztítható legyen. Az sem mellékes, miközben dolgozunk a bábun, közelről nézzük őt, viszont ne feledjük, hogy amikor a bábu kiáll a közönség elé, sokkal nagyobb távolságra lesz az őt követő tekintettől. A túlságosan elaprózott részletek elvésznek, esetleg zavarónak hatnak, a bábon alkalmazott kis realista jelzések elvésznek a távolság miatt. A bábok tekintetének kiválasztása az egyik legfontosabb mozzanat. „A szem a lélek tükre”. Ez a bábukra is érvényes. Ha egy csupasz kézre húzott golyónak két szemet teszünk, kísérletezhetünk a két szem nagyságával, színével, anyagával és elhelyezésével. Máris elindítja a fantáziánkat: hol butának, hol gonosznak, bambának, szigorúnak stb. látjuk a fejet. Ha pedig megmozdítjuk, lassan lehajtva a tekintetet, majd gyorsan felemelve azt, megszületik a golyón az arc: először szomorúvá válik, majd a második esetben vidámnak látjuk ugyanazt.

Egy nemrég készült interjúban azt kérdezték tőlem: „Igaz az, hogy bábszínház az egész világ?” Igen, az. Fedezzük fel a továbbiakban ezt a világot immáron konkrétabb, részletesebb megközelítésben.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A tavalyi évet, főként így utólag, sok szempontból zárójelként élem meg. Főleg a bulik tekintetében. Emberek vagyunk, igényünk van a szórakozásra, a közösségi programokra, a táncra, az énekre, a zenére. Idén végre újra megélhetjük mindezt, minden porcikánkkal belevethettük magunkat a nyárba, és azt hiszem, az augusztus 13–15-i hétvége kárpótolt egy kicsit minden elmulasztott tombolásért.

kolozsvár kőszínház

Nemrég, márciusban tartották meg A színház közös tere – a közös tér színháza című többnapos rendezvénysorozatot – csak részben Kolozsváron, és főként az online térben –, amelynek időzítését a magyar színházművészet céljaira szánt, egykori Farkas utcai épület, a kőszínházként emlegetett teátrum felavatásának-megnyitásának kétszázadik évfordulója indokolta.

a csajod zenekar

Az 1970 és 1973 között évente megrendezett zenei eseményen kizárólag saját szerzeményekkel lehetett fellépni, a feldolgozásokat tiltották, ám a zenei műfaj nem volt megszabva. Négy fesztivál után az 1974. évit az akkori hatóságok már nem engedélyezték. 17 évi kihagyás után, 1990-ben a fesztivált újra megszervezték, ám anyagi források hiányában a sorozat ismét megszakadt. Az 1973. évi fesztiváltól 45 év telt el, amikor 2018-ban újraindult a sorozat. A siculus a székely név latin változata, egyértelmű tehát, hogy a helyszín Erdély, ezen belül pedig Székelyudvarhely.

Meister Éva színművésznő

Oda kellene figyelni a szabadfoglalkozású színészekre, akik a versek és az irodalom szószólóiként az országjárást választották, hogy a vidéket is kiszolgálják. Szabadúszóként mindenhonnan kizárják őket, se színházuk, se intézményes támogatottságuk nincs, így a szakma is alig vesz tudomást róluk. Meister Éva színművésznő harminc éve hűségesen szolgálja műsoraival a Kárpát-medence magyarságát. 2020-ban a világjárvány sem tudta leállítani, harmadmagával járta a világot, mert azt vallja: „Szolgálni kell! Ez a feladatom.”

Szabo Tibor színművész, Weöres Sándor Színház

Szabó Tibor András színművész a Szilágy megyei Kárászteleken született 1957. október 13-án. Akkoriban a falu teljes lakossága magyar anyanyelvű és római katolikus vallású volt. Másfél éves volt, amikor a család a Nagykároly melletti Klára tanyára költözött (1959), öt évvel később (1964) pedig a városba. Nagykárolyban nőtt fel, és ott élt harminchárom éves koráig.

Az új színügyi bizottság a szatmári Városi Színház nevét 1945. július 10-től Népszínházra változtatta. A bizottság nyilatkozata szerint: „a legmesszebbmenő erkölcsi támogatásba kívánja részesíteni a színjátszást és arra törekszik, hogy a nép nevelő intézménye legyen.” Már nem a városé volt a szatmárnémeti magyar színjátszás, mert egy ideológia fogságába kényszerítette a hatalom, amely 1990-ig nem engedett kegyetlen szorításából.

Szeretjük a hajdani események sajtónyilvánosságát valamilyen apropóhoz, leggyakrabban kerek évfordulókhoz kötni. Ez a mostani megnyilatkozásom persze nem ilyen természetű. Egyszerűen egy most már több mint 60 éve történt esemény emlékén akarok elidőzni, mert mindig is azt hittem, hogy nem csupán számomra, de talán mások számára is érdekes lehet. Évtizedek óta várom a pillanatot, azt a bizonyos „most”-ot, amelynek ürügyén akad valaki, aki a Bolyai Egyetem, pontosabban annak Egressy Gábor színjátszó csoportja Szeretlek, kedvesem szavalóestjéről megemlékezzék. Próbáltam az ötletet az ötvenedik évforduló környékén illetékeseknek „eladni”, sikertelenül. Pedig szállíthattam volna az anyagot egy államvizsga dolgozathoz. De kis utánajárással akár disszertáció is kikerekedhetett volna a témából.

Radnóti Zsuzsa, a Kortárs Magyar Dráma Díj alapítója

Radnóti Zsuzsa Kossuth-díjas dramaturg – Örkény István özvegye, életművének gondozója – Kortárs Magyar Dráma Díjat alapított, amelyet először tavaly ítéltek oda. Az idei átadóünnepség 2020. február 25-én volt Budapesten a Rózsavölgyi Szalonban.

Szvorák Katalin
Tóth-Páll Miklós Bánffy Miklós és Ezüstfenyő-díjas színművész, az Ady Endre Társaság elnöke és csapata tizennégy alkalommal ajándékozott meg bennünket a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozattal. Ennek köszönhetjük, hogy Szvorák Katalin Kossuth-díjas énekes 2020. január 24-én harmadik alkalommal lépett fel Szatmárnémetiben.
Székely Csaba, Semmit sem bánok, dráma

Székely Csaba maga mondta, színdarabjai írásakor különösen érdeklik a sorstragédiák, a megtépázott, tönkrement egzisztenciák, illetve bármiféle – családi, társadalmi – hatalmi mechanizmus működése, az emberi manipuláció természetrajza. A Semmit se bánok főszereplője az egykori román titkosrendőrség ma már nyugdíjas tagja. De a mű nem az ügynökkérdést tárja fel. Elsősorban a bűn és bűnhődés, a bűn és megbánás témáit járja körül, azt, hogy a diktatúra szolgálattevőjének régi bűnei hogyan hatnak a mára, ha egyszer képes volt beengedni a sötétséget, az benne marad-e örökre.

Önéletrajzi vallomásában Barta László a következőképpen fogalmazott nekem: „a hajdani Stúdió Színpad után kutakodva, írásban megkerestem a Budapesti Országos Színháztörténet Múzeum és Intézetet, valamint az Országos Széchenyi Könyvtár Színháztörténeti Tárát azzal kapcsolatban, hogy van-e tudomásuk a hajdani Stúdió Színpadról, amely közel 25 éven át a város harmadik színházaként működött. A nemleges, kiábrándító válaszok után nekiálltam összegyűjteni a Stúdió történetét, támogatást, adatokat kérve a volt tagoktól, akiket elértem."

fesztivál

Ursula Philippi már gyermekkorában beleszeretett az orgonába, és azóta sem tud elszakadni a hangszer lenyűgöző világától, teljesen elkötelezte magát neki. A bukaresti Ciprian Porumbescu Konzervatórium orgona szakán végezte tanulmányait, számtalan díjat nyert nemzetközi és hazai versenyeken, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia professzora volt, ahol tízévi megszakítás után újraindította az orgonakurzust. Együttműködött különböző zenészekkel olyan diszkográfiai anyagok létrehozásában, mint az Organ Landscape Transylvania vagy a Máté-passió. Kezdetben orgonaműveket publikált, az utóbbi időben pedig különleges figyelmet szentel Erdély régi orgonáinak megmentésére.

Emberöltő – átlagosan harminc évet jelent, annyi időt, ami alatt egy nemzedék felcseperedik, és meghatározó tényezővé válik egy közösség életében. A magyar nyelv értelmező szótára szerint 25 és 35 év közötti időszak.

Zenei körökben kiváló, talán a legkiválóbb zongoramárka, teljes nevén Steinway & Sons, melynek gyára német eredetű. Heinrich Engelhard Steinweg 1853-ban alapította, aki egy évre rá Steinwayra változtatta nevét az Amerikai Egyesült Államokban. Tekintettel a hangszer kitűnő tulajdonságaira, a gyártás hamarosan fellendült. Sorozatban készültek a zongorák és a pianínók. Habár H. E.

márton jános

Az alábbi Saszet Géza jegyzetet abban találtam, ami a Harag György rendezte Tomcsa Sándor: Műtét című darabja alkalmából készült. Sok képpel az előadásban játszó színészekről, írások Tomcsától, és róla, Kántor Lajos cikke Harag György rendezéseiről – és Márton Jánosról egy laudáló cikk Saszet Gézától.