Szente B. Levente

Pár évvel ezelőtt egy délelőtt megkere­sett munkahelyemen egy öregasszony, Bács Anna, akire gyermekkoromból még Anuska néniként emlékszem. Bözödúj­faluból való volt, miképpen apai ágról a mi családunk is. Ugyan rég láttam, elmondása szerint gyermekeivel Székelykeresztúr és Ma­gyarország között éli életét. Azt mond­ta, nyomja lelkét valami igen régi és különös gyermekkori emlék, élmény, és azt szeretné velem megosztani, ha türelmem van hozzá. De – tette hozzá csillogó szemekkel – azt én szó szerint jegyezzem le. Ki ne hagyjak semmit, ez nagyon fontos – mondta.

Kimaradhatatlan tartozéka a Petőfi-kultusz ünnepségi színhelyeinek a székelykeresztúri Gyárfás-kúria, és a mögötte levő, immár több évtizede elhíresült körtefa, ahol a magyar nemzet nagy költője, Petőfi Sándor töltötte utolsó éjszakáját 1849. július 31-én. Hiteles bizonyíték ugyan nincsen rá, de sokan hiszik, hogy a költő a kúria mögötti körtefa alatt elszavalta az Egy gondolat bánt engemet című versét is.

Életem az írásról szól, irodalomhoz fűződő szeretetem egész kicsi korban alakult ki. Négyévesen tanultam meg írni-olvasni, önszorgalomból balladákat, verseket tanultam, és mondtam fel, hétéves koromban írtam meg első versemet. Ez ösztönszerű cselekvés volt, csak később tudatosult bennem a vers, mint szépirodalmi alkotás fogalma. 

P. Buzogány Árpád nem okítani akar, hanem roppant szerénységében, szelíden tetteivel tanít, ahogyan él és dolgozik, ahogyan a régi nagy mesterek tették, vagy teszik neves kutatók ma is. Munkáiban egyetlen arc köszön vissza ránk, de a számtalan kérges tenyér és a sokat tapasztalt emberek szép arcán végig futó ráncok most a tanú rá, hogy ez a becsületes helytállás, a józan gondolkodás tisztánlátására, méltóságteljes tiszteletre és nagy tudásra vall.