Merényi-Metzger Gábor

Ha valaki a lengyelországi Krakkóban felkeresi a város ferences kolostorát (Plac Wszystkich Świętych 5.), akkor annak kerengőjében egy, a földön fekvő és a fal felé fordított vörösmárvány sírkőtöredéket pillanthat meg. És hogy kit ábrázol ez a csonka, páncélos férfialak? Nos, ez a torzó valamikor egy hazánkfia, az első Wesselényi báró, Wesselényi Ferenc sír­emléknek a részét képezte.

Báró Wesselényi Miklós (1796–1850) korának egyik legnagyobb „nőfalója” volt. A szeretőivel való viszonyáról elsősorban saját naplójából tudunk, amit több mint 20 éven át, napi gyakorisággal vezetett. Ebben rendszeresen feljegyezte a nőkkel való találkozásait és a szexuális aktusok számát. Ennek a kicsapongó életnek, életmódnak az volt az egyik folyamodványa, hogy szeretőitől törvénytelen gyermekei születtek.

A napjainkra szinte teljesen elpusztult kriptában – a felkutatott dokumentumok tanúsága szerint – egykoron 30 személy aludta az örök álmát. Közülük pedig a legismertebb a reformkor egyik legnagyobb alakja, báró Wesselényi Miklós, az „árvízi hajós” volt.

Gróf Gyulaffy László erdélyi kancellár életútja jórészt ismert és feldolgozott. Bécsben bekövetkezett halálának anyakönyvi forrásait azonban eddig senki nem kereste.

És hogy mi áll ebben a német nyelvű, mindössze egy soros anyakönyvi bejegyzésben? Nos, csupán annyi, hogy „[1621. Aprillis] 6. Erzherzogin Maria Christierna zu Österreich”, azaz, 1621. április 6-án elhunyt Ausztriai Mária Krisztierna főhercegnő.

Az első személy, aki a hazai egyháztörténelem során először részesült ilyen típusú adományban, az éppen az utolsó tényleges kolozsmonostori apát, Kolosvári János volt. Őt 1557-ben nevezték ki kolozsmonostori címzetes apáttá.