Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Dáné Tibor Kálmán

Az ember a legrégibb idők óta próbál eligazodni a csillagok között. Ezért fantáziája benépesítette az égboltot különböző csillagalakzatokkal. Így került az égre az a sok állat, mint például medve, kutya, delfin, sas, hattyú, kutya, kos, bika, rák, skorpió, számtalan mitológiai figura, használati tárgy stb. Szóval minden nép a saját regéinek-meséinek alakjait, vagy éppen jellegzetes használati tárgyait emelte a csillagok közé. 

dane tibor kalman

Immár egy éve múlt, hogy reggel, ébredés után nem azzal indítom a napot, hogy: Na, melyek a mai tennivalók a Művelődés szerkesztőségében? A számbevétel után mindig következett a fontossági sorrend kialakítása, ami aztán be is került aznapra az előjegyzési naptáramba, ahol már sorakozott néhány korábbi bejegyzés. Bár egy éve már, hogy nyugger vagyok, azért most sincsen másképp. Minden napra van bőven tennivalóm, igaz, igyekszem az életemet is úgy alakítani, hogy legyen is. 

Interjú a kishegyesi Csőke Márkkal, az EMKE önkéntes munkatársával

Garda Dezső, Gyergyószentmiklóson élő tanár, szociográfus, történész szakíró, politikus nemrég megjelent könyve felszínre hozza a múlt század kilencvenes éveinek az elején beindult (...), több mint másfél évtizedig tartó népfőiskola-törekvések kezdeti eseményeit. Mert abban a korszakváltó időben jórészt nem spontán módon indultak be a különböző, jövőbe tekintő társadalomszervező folyamatok, hanem jól átgondolt, megtervezett programok keretében. 

Az EME Tudomány- és technikatörténeti füzetek sorozatának a 2020-ban megjelent 14. kötete* igazi csemege mindazok számára, akik érdeklődnek Erdély művelődéstörténete iránt. A kiadvány messze túlszárnyalja a sorozat által hirdetett füzetméretet, hisz tekintélyes terjedelmével – 420 oldalával – egyértelműen azt sugallja, hogy a téma szempontjából nem hétköznapi kiadványról van szó.

A mészkői unitárius gyülekezet lelkésze, Bálint Róbert Zoltán (jobbra) átveszi az elismerést Széman Péter EMKE-elnöktől. Ács Zsolt felvétele

Kiemelt támogatóink mindig az olvasók voltak. Őket éreztem egyfolytában magam, magunk mellett a lapigazgatás nehéz pillanataiban, hisz mi tagadás, ilyenek is voltak az elmúlt nyolc évben. Hasznos tanácsaikkal, időnként láthatatlanul is, de határozottan alakítgatták kiadványunk arculatát, vagy éppen tematizálták a Művelődést. 

Harminckét éve már, hogy a Himnusz születésnapja egyetemes ünnepe magyar kultúránknak, nemcsak itt a Kárpát-medencében, hanem szerte a nagyvilágban, ahol még becsülete és értelme is van a magyar szónak.

Dáné Tibor Kálmán

Csakis a magyarságtudatom szűrőjén keresztül vagyok képes megérteni a körülöttem élő más anyanyelvű embertársaim nemzeti érzelmeit, a saját kultúrájukhoz való ragaszkodásukat.

Dáné Tibor Kálmán

Kijárási tilalom – soha nem hittem volna, hogy egyszer én is megérem. Szüleimtől, nagyszüleimtől hallottam erről, igaz, olyankor mindig a háborúról meséltek. De hát most is háború van. Nem ember–ember elleni, nem egyik politikai hatalomnak egy másikkal szemben vívott csatájáról, hanem az egész emberiség viaskodik most egy láthatatlan, sok milliárd mikroszkopikus katonával rendelkező ellenséggel. 

Oldalak

Feliratkozás Dáné Tibor Kálmán csatornájára