Benkő Levente

Cseke András a brassói 24. honvéd gyalogezred kötelékében került ki a galíciai harctérre géppuskásként és telefonosként. Kis jegyzetfüzetébe naponta feljegyezte az 1916. szeptember 30. és 1918. június 15. közötti, számára fontosabb eseményeket a fogságba esés napjától a hazaérkezésig. Feljegyzései nem annyira a hadi eseményeket, hanem sokkal inkább a fogságba esett ember, a hadifogoly katona lelkiállapotát, vívódásait és vágyódásait tükrözik. 

Van valami sajátosan – és jó értelemben vett! – magyaros az 1848-49. évi magyar, szabadságharccá váló forradalom kirobbanása évfordulójának megünneplésében. Kétségtelen, azzal együtt, hogy mi, magyarok nem vagyunk sem jobbak, sem rosszabbak másoknál, európai, de akár világviszonylatban is egyedülálló nemzetnek számítunk, ha egyébért nem, hát például az anyanyelvünk tekintetében mindenképpen. Abban is, ahogyan egymással marakodunk, de ez most nem tartozik ide.

… mindketten megmutatják a háború igazi arcát és hovatartozástól, illetve a hadakozás majdani végkimenetelétől függetlenül mindenkire egyformán pusztító hatását.

Nem tudom, hogy a világon, Európában van-e párja a kolozsvári Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány által tizenhét esztendeje életre hívott, azóta európai hírnevet szerzett pompázatos eseménynek, mindenesetre Romániában ilyent legalább még egyet nem tudok.

Hölgyeim és uraim! Tisztelt gyülekezet! Kedves barátunk, Demeter János, egyszerűbben: Döme!

... ki-ki a tudásából, ismereteiből és ismeretségi-baráti köréből adjon valamit, amitől a közművelődés közelebb kerülhet a falusi emberekhez.

Nyelvi, művészeti, táncbeli, zenei, egyszóval ilyen kulturális sokszínűség felvállalásában, továbbításában, népszerűsítésében mi, magyarok világbajnokok vagyunk!

Mind a tömbben, mind az elszórt, kisebb-nagyobb szigeteken, mind a szórványban élő magyarság helyzetét eléggé jól ismerve megállapíthatom, hogy nemzeti ünnepünk megélésében vidékenként lényeges eltérések tapasztalhatók.