Azt mondják, nem jó örökké a múltba, s vissza nézegetni, inkább előre, a jövő felé kéne tekinteni. Kocsiforgalomban ez a tétel semmiképp sem áll, mert ott egyenesen kötelező hátrapillantgatni, nehogy az előrehaladás közepette egy teljesen jó szándékú előzés közben megtörténjen a baj. És a tétel a történész/történetkutató berkekben sem érvényes, hiszen itt nem a jövőt, hanem a múlt történéseit szokták vizsgálni. Amiből a jövő időkre nézve talán levonható némi tanulság, vagy kihámozható valami kapaszkodó. Most, új esztendő kezdetén inkább pászítsuk úgy össze a múltba nézést a jövőbe tekintéssel, mint borászok szokták házasítani, mondjuk az erdélyi királyleánykát egy kis száraz muskotállyal. Hogy lenne belőle valami jóravaló. Márpedig szokott lenni!
|
Nem kell különösebb felmérést készíteni, elég csak magunk körül látni, hogy bár az emberek úton-útfélen szorgalmasan macerálják a gyors információszerzést és távközlést segítő eszközöket, de ettől még az igazi olvasmányélményt mégiscsak a könyv, annak tapintása és illata nyújtja. És az otthoni csendes zugban égő olvasólámpa fénye. És a kisebb-nagyobb könyvtárak semmivel össze nem hasonlítható hangulata.
|
Bizonyára nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy Elek apó – és munkatársa, Pósa Lajos – nélkül aligha született volna meg akkor az irodalmi igényű és értékű magyar gyermekirodalom, miként a kisbaconi otthon csendje nélkül ki tudja, hogyan lett volna Erdélyben, sőt a Kárpát-medencében olyan gyermeklap, mint a korabeli magyar irodalom nagyjait is soraiban tudó Cimbora. (...) És bizonyára nem tévedek túl nagyot, ha azt mondom, hogy Petri Mór mérhetetlen szorgalma, kitartása és ügyszeretete nélkül aligha született volna olyan, mindmáig forrásértékű, monumentális szilágysági monográfia, mint amilyent joggal emlegethetünk egy napon Orbán Balázs hasonló értékkel bíró monumentális Székelyföld-leírásával.
|
László Gyula (Kőhalom, 1910 – Nagyvárad, 1998) kolozsvári éveinek és itteni régészeti kutatásainak szélesebb körben kevésbé ismert adalékait tárja elénk, így az újdonság és a hiánypótlás erejével – és az olvasói felfedezés örömével – hat M. Lezsák Gabriella nemrég megjelent könyve.
|
Zsúfolásig telt templomok, kívül-belül ünneplőbe öltözött hívek, imára kulcsolt kezek, szóban-énekben, fohászban megfogalmazott hála annak, aki Urunk mindenkoron és mindenekfelett. Nagyon tömören így tudnám összefoglalni az eltelt egy hónapban Dél-Erdélyben és Erdővidéken lezajlott ünnepi egyházi eseményeket. S ha mindehhez hozzávesszük még a csíksomlyói, több mint háromszázötvenezres pünkösdi gyülekezést, világosan látjuk és érezzük azt a felhajtóerőt, azt a lelki töltetet, amellyel feltarisznyálva ki-ki nekivághat a szürke és hajtós hétköznapoknak.
|
(...) Petőfi és az ő erdélyi, segesvári emlékezete nemcsak a maroknyi, egyre fogyó fehéregyházi magyarságé, hanem általában és összességében a teljes nemzeté, etnikai és állampolgári vonatkozásban egyaránt, sőt a mindenkori szabadságvágyóké is. Azoké is, akik a négy égtáj felől Székelyföld és a Királyföld peremén barangolva meg-megállnak egy röpke főhajtásnyira az Ispánkútnál, esetleg a fehéregyházi múzeumot és kegyhelyet is meglátogatják.
|
Killyéni András Péter az erdélyi magyar sporttörténet terén végzett kutatása és eredményei publikálása során szerzett elévülhetetlen érdemei és oktatói, szerkesztői tevékenysége, a magyarság megmaradásáért végzett önzetlen és odaadó munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.
|
Minap, március 25-én, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának ünnepi rendezvényén magyar állami kitüntetéseket adtak át. A Vallásszabadság Házában megtartott eseményen családtagok, barátok, világi és egyházi elöljárók, nem kevésbé kíváncsi sajtósok körében a kolozsvári magyar külképviselet „vonzáskörzetéhez” tartozó területen élő és munkálkodó tizenkét dolgos ember vehette át több évtizedes munkájáért az elismerést.
|
Szóval megkezdtük az új esztendőt. Egy pillantásnyi visszatekintéssel az elmúlt tizenkét hónapra, s a magam személyes szemszögéből főleg az utóbbi hatra, amióta a lap éléről leköszönő, ténylegesen nyugdíjba vonuló Dáné Tibor Kálmántól átvettem a főszerkesztői feladatkört. Nyugodt szívvel állapíthatom meg, hogy a teljes 2021. évi termésünknek egyetlen lapszámáért és egyetlen mellékletéért sem kell pironkodnunk, és ez elsősorban szerzőinknek köszönhető.
|
„Azt kívánom, hogy mostani kézfogásunk legyen számodra olyan emlékezetes, mint számomra a mondókám legelején idézettek. S legfőképpen legyen gyümölcsöző, merthogy a bót az bót: várjuk további írásaid!”
|
