Hogyan lehet ünnepélyesen méltatni egy olyan ember tevékenységét, akinek nem okoz örömet, ha ünnepélyesen méltatjuk? Hogyan adjunk díjat egy olyan barátunknak, aki számára a formális, a rituális, a kedélyeskedő és általában minden, ami fesztív, nem több mint szükséges rossz?
Péter Pál
Röviden: hogyan díjazzuk Péter Pált? Ha tapintatosan akarjuk, akkor elsősorban nagyon röviden. Ha őszintén akarjuk, akkor be kell látnunk, hogy kevesebb erőltetett dolog van, mint ünnepet erőltetni egy olyan személyre, aki számára az informális lét az alapvető létmód.
Így jobb, ha már az elején elismerjük, hogy amikor Péter Pálnak ítéljük oda a díjunkat, Péter Pál ízlését díjazzuk és azt a tapintatos módot, amely mecénási, rangrejtett kulturális kurátori tevékenységét jellemzi. Mert nem tudni mennyi pénzt költött Péter Pál kulturális, művészeti vagy szociális projektek támogatására. Nincs honlapja, évi jelentése, PR szakemberek által bemért szándéknyilatkozata, és divatos szófordulatokat tartalmazó éves stratégiája sincs. Mégis abból, ami tudható, amit így egymás között beszélünk, szerteágazó, folyamatos és igényes mecénási tevékenység körvonalazódik.
Péter Pál nem a tetszetős, hanem az igényes teljesítményt támogatja. Nem nemzetiségi, nem állampolgársági és nem műfaji sajátosságokat vesz figyelembe. Vagyis nem építi a támogatottak portfólióját, nem gyűjti valamiféle szempontok szerint a támogatottak típusát. Populáris vagy réteg-, irodalmi intézmény, rock-zenész, fotós, romániai román vagy magyar, magyarországi, japán, ismert, ismeretlen – lehetetlen tipikus profilt alkotni.
Ha mindenképpen „profilozni” akarunk, akkor Péter Pál identitását profilozhatnánk. Péter Pál üzletember, pénzt csinál, és tanítja a pénzcsinálást. Liberális identitású, ami itt azt jelenti, hogy a régi iskolájú liberalizmust képviseli. Ez az az iskola, ami soha nem évül el. Ez Voltaire liberalizmusa, az értékrelativizmust elismerő és értékelő liberalizmus. Ez az a liberalizmus, ami nem valami ellen, hanem valami mellett foglal állást. Mert egy Péter Pállal folytatott pár perces beszélgetés is igazolja, hogy Péter Pál az a fajta liberális ember, aki legalább annyira érdekelt azokban az érvekben, amelyek cáfolják érvelését, mint azokban, amelyek megerősítik. És nem iszonyodik az intézményekben való munkától. Egykori szakpolitikusként és vállalkozóként is a korrekt gazdasági játékért szállt síkra.
Vállalkozó, politikus, liberális, kultúrafogyasztó. Ezek lehetnek Péter Pál közéleti identitásából a kategorizálható területek. Nehéz megmondani, hogy Péter Pál minek tartja inkább magát, valószínűleg egyiknek sem és mindegyiknek, egyszerre. Ő komplex identitású, sok helyre besorolható, ezért tulajdonképpen besorolhatatlan kolozsvári személyiség a díjazottunk. A legnehezebbet választotta: hogy kozmopolita legyen értékszemléletében és szakterületeiben is.
És mert nem lehetsz elég rövid ahhoz, hogy Péter Pál ne találja az elmondottakat túl hosszúnak, egy Andy Warhol idézettel zárom: jónak lenni az üzletben a legcsodálatosabb művészet. Pénzt csinálni művészet. Dolgozni, művészet. De a jó üzlet, a legnagyobb művészet.
(Elhangzott 2015. április 11-én Kolozsváron, az EMKE díjátadó ünnepségén)
A Petőfi-évfordulós eseményekről szólva azonban két mozzanatra, illetve példára mindenképp érdemes felhívnom a figyelmet (...) Az egyik egy székelyföldi kistáj, ezen belül is egy kis település kis közösségének a nagy szívéhez és nagy lelkéhez kapcsolódik. Petőfi soha nem járt errefelé, legfeljebb csak a közelben, olyan két-háromnapi gyalogútnyira. Tehát hiába keresünk itt olyan jelt, emléktáblát, plakettet, miegymást, amely Petőfi itteni, valamikori jelenlétét megörökítené – mint amilyeneket például Székelykeresztúron, a kelementelki Simén-kúria falán, Koltón, a kolozsvári egykori Biasini-szálloda homlokzatán és még sok más helyen látunk. Petőfi „csak” szellemiségében járt itt, ez a hely mégis, százhetvenöt éves távlatból is szívvel-lélekkel kötődik 1848–49-hez – s benne Petőfihez, természetesen.
Új hozzászólás