Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Fülöp Gábor méltatása

Romániai Magyar Dalosszövetség • Seprődi János Díj
Szerző: 

Reményik Sándor Trianon utáni rémült kiáltása – „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot, s az iskolát!” – 1925-ben egy nép megmaradásáért, továbbéléséért szólt. Sajnos, ez a feljajdulás kies tájainkon manapság is igencsak időszerű. Hisz Adyval szólva „Fejét, jussát, szívét kobozzák” véreinknek, szemérmetlenül. Ezért értékelődik fel a szolgálatát hivatástudattal végző pedagógus, lelkipásztor, író, költő s minden más közéleti személy.


Fülöp Gábor

Fülöp Gábor kántor, karnagy, zenetanár viszonylag fiatalon erre tette fel életét. Istentől kapott tehetségével őrizni s továbbadni zenei kincsünket templomban és iskolában.

Kántor-karnagyi diplomát szerezve Nagyváradon és Budapesten a Nagybányai Református Egyházmegye Koltó-Katalini gyülekezetében zengnek az orgonán ujjai alatt Isten dicsőségére és a hívek lelki épülésére Szenczi Molnár Albert megzenésített zsoltárai s a többi vallásos énekek. Karnagyi tehetségét a vegyes- és kamarakórus élén gyümölcsözteti. Az egyszerű falusi kórustagokkal nemcsak a tordaszentlászlói, kolozsvári kórusseregszemléken, de például a tokaji zsinagógában, a Pesti Vigadóban, a budapesti Nádor-teremben és a Művészetek Palotájában is osztatlan sikert aratott igényesen kiválasztott és összeállított repertoárjával.

Látván iskolai magyar zeneoktatásunk válságos állapotát, különösen a szórványvidéken, ahova mi is tartozunk, elhatározta, hogy zenetanári oklevelet szerez. Elvégezte a bukaresti Spiru Haret főiskola zenepedagógia szakát, majd a nagyváradi Partiumi Keresztyén Egyetemen mesterizett.

Hátára vette Nagybánya és környéke magyar diákjainak zenei oktatását a még meglévő magyar oktatási intézményben. Kórust szervezett a Németh László líceumban. Nagy odafigyeléssel klasszikus darabokat, népdalfeldolgozásokat és egyházi kórusműveket szólaltat meg alkalomról alkalomra a hallgatóság örömére. Célja megértetni növendékeivel Augusztinusz egyházatya zenéről vallott mélyenszántó gondolatát: „A hangok beözönlöttek fülembe, szívemre szállt az igazság harmata, és kigyulladtak bennem jámbor, tiszta érzések”.

Az iskolai kórussal is túllépi a helyi kereteket. Felléptek Nagyenyeden, Kolozsváron, Budapesten, az esztergomi bazilikában, Szentendrén. Két kórustalálkozón első helyezést értek el.

Amikor Fülöp Gábort a Seprődi János-díjra ajánlom, jó lelkiismerettel teszem. Egyrészt, mert erdélyi zenei életünk kiválósága, néhai Guttmann Mihály is nagyra értékelte munkáját, s szép jövőt jósolt számára, amikor jelenlétében a koltói kórus jubileumi ünnepségét tartottuk. Másrészt, mert a Szentírás is méltányolja az áldozatosan végzett munkát: „Mert akik jól szolgálnak, szép tisztességet szereznek magoknak...” (I. Tim. 3, 13)

 

(Elhangzott 2019. november 23-án, Kolozsváron, a Romániai Magyar Dalosszövetség ünnepi közgyűlésén.)

Új hozzászólás

Hozzaszolas

  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <img> <p> <br>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ellenőrzés