Báró Bánffy György (1853–1889) politikus, zeneszerző, író, költő, sportember, gazdálkodó s talán még sorolhatnám sokoldalú tevékenységeit, amelyekkel rövid élete során környezetét, nemzetét, a magyar kultúrát szolgálta. Annak a Bánffy családnak a sarja, amely évszázadokon keresztül igen fontos szerepet játszott Erdély történelmében és kulturális életében.
Báró Bánffy György (1853–1889)
1853-ban született báró Bánffy Albert és gróf Eszterházy Ágnes második gyermekeként. Születése pontos helye kissé kérdéses, se a Szinnyei-féle életrajzi gyűjtemény, sem az 1884–87-es Országgyűlési Almanach nem jelzi. Egyes források Kolozsvárt, mások Szilágysomlyót, ismét mások Szilágynagyfalut adják meg szülőhelyéül. Tény, hogy a család ott lakott, gyermekkora egy részét minden bizonnyal ott töltötte. Tanulmányait Szilágysomlyón, Kolozsváron és Budapesten végezte, majd szülőföldjén gazdálkodott: versenylovakat nevelt, amelyek a kolozsvári és budapesti mezőnyökön több díjat is elnyertek. Még harmincadik életévét sem töltötte be, mikor Szilágysomlyó országgyűlési képviselőjének választották. Jeleskedett a sportban is, leginkább mégis a zenét és az irodalmat kedvelte. Egész kiskorában, 5 évesen kezdett el zongorázni, ezt később olyan művészi tökélyre fejlesztette, hogy az 1880-as években Andrássy Katinka grófnő által a pesti Vigadóban megrendezett jótékony célú hangversenyen nem kisebb egyéniség, mint Liszt Ferenc sietett elsőnek gratulálni Bánffy báró mesteri zongorajátékához. Bár ilyen irányú szakoktatásban nem részesült, a debreceni cigánygordonkástól, Dajna Balog Banditól gordonkázni is megtanult. Korán kezdett el zenét szerezni is, nótái közül számosat énekeltek és énekelnek, játszanak nagy előszeretettel mai napig: Kék nefelejcs, Nem akar az ökörcsorda legelni és még sok más. Írásait a kolozsvári, debreceni, budapesti lapok közölték. A gulyás című népszínművét (szöveg Kazaliczky Antal), valamint a Kemény Endre báró szövegére megírt Gólyakirály című operettjét Kolozsvárott, a Fekete hajó című operettet (szöveg Rákosi Jenő) a népszínházban, Kristóf tér 78 című vígjátékát pedig a Nemzeti Színházban játszották.
Bánffy György azonban nemcsak művelte, támogatta is a művészeteket. Jótékonysági esteken számtalanszor fellépett, és mindannyiszor elbűvölte közönségét. Az EMKE Szilágysomlyó székhelyű, Szilágy megyei fiókjának egyleti pénztára javára rendezett hangversenyéről például így írt a korabeli újság: „És most jött az est fénypontja. Báró Bánffy György ült a zongorához, s cigányzene kíséret mellett népdalokat játszott. Talán egy szót se kellene tennem e szerepléshez. Aki őt hallotta játszani, az meríthet csak fogalmat arra nézve, hogy a zene hatalmával mint lehet uralkodni az emberi szíveken… Amint e néhány népdal után felemelkedett a zongora mellől, frenetikus tapsvihar zúgott a teremben…” Hozzátehetjük, hogy a bevétel is igen jelentős volt.
E gazdag élet azonban sajnos nagyon rövidre volt szabva számára. 1887-ban megnősült, Bethlen Máriát, Teleki Géza özvegyét vette feleségül, akitől két lánya született, ám akit ugyancsak hamarost özvegyen hagyott. 1889-ben, alig 35 éves korában, súlyos betegen Bécsben halt meg. A kolozsvári Házsongárdi temetőbe, a családi sírkertbe temették el.
(Elhangzott 2015. szeptember 26-án Szilágysomlyón, a Báthory-napok díjátadó ünnepségén)
A Petőfi-évfordulós eseményekről szólva azonban két mozzanatra, illetve példára mindenképp érdemes felhívnom a figyelmet (...) Az egyik egy székelyföldi kistáj, ezen belül is egy kis település kis közösségének a nagy szívéhez és nagy lelkéhez kapcsolódik. Petőfi soha nem járt errefelé, legfeljebb csak a közelben, olyan két-háromnapi gyalogútnyira. Tehát hiába keresünk itt olyan jelt, emléktáblát, plakettet, miegymást, amely Petőfi itteni, valamikori jelenlétét megörökítené – mint amilyeneket például Székelykeresztúron, a kelementelki Simén-kúria falán, Koltón, a kolozsvári egykori Biasini-szálloda homlokzatán és még sok más helyen látunk. Petőfi „csak” szellemiségében járt itt, ez a hely mégis, százhetvenöt éves távlatból is szívvel-lélekkel kötődik 1848–49-hez – s benne Petőfihez, természetesen.
Új hozzászólás