Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Varjúvár kincse

Nagyajta állandó kiállítása elé

A mai napon Erdővidék egy jelentős turisztikai desztinációval gyarapodik. Olyan kulturális látnivalóval, a szabadidő tartalmas eltöltésére alkalmas helyszínnel, amely erősíti a nagyajtai identitást és messzire repíti a település hírnevét. A bástyákban felépült kiállítás a szemléletében és módszereiben is megújuló erdélyi magyar muzeológia egy újabb kísérleteként készült el.

Adott egy helytörténeti jelentőségű templom, egy műemlék épület, természetes anyagokból – fából, kőből és malterból épült markáns falszövettel, kívül-belül széljárta terekkel. Adott az a körülmény, hogy ezekben a terekben a hőmérséklet és a páratartalom nem állandó, hanem a szeszélyes környezeti körülmények függvénye.

A megrendelő kifejezte azt az igényét, hogy a bástyaszobák némelyikében adott esetben rendezvények, konferenciák, író-olvasó találkozók is helyet kaphassanak, sőt, alkalomadtán elszántabb zarándokokat is elszállásolhassanak itt – mindezt úgy, hogy a kiállítást ne kelljen félteni vagy átrendezni.

Ezeknek az együtthatóknak a mentén a kiállítástervezés szempontjait a következőkben határoztuk meg:

– mivel a falu és a vártemplom története nincs megírva, záros határidőn belül el kell végezni egy történeti-néprajzi kutatást,

– annak eredményeiből az ellenőrzött adatokat építjük be, a kiállítási forgatókönyvben a legérdekesebb történetekre fókuszálunk,

– amennyire lehet, természetes anyagokból építjük fel a kiállítást: fa, kő, üveg, fém alapanyagokat használunk,

– kerüljük a robusztus falak maszkolását, a védelemre és raktározásra szolgáló alapfunkció és eredeti kinézet megtartására törekszünk,

– kerüljük a környezeti hatásokra érzékenyen reagáló papír- és textilalapú értékesebb dokumentumok, műtárgyak használatát,

– hidegre és nyirkosságra kevésbé érzékeny technikát kell felvonultatnunk,

– a műtárgyakat elrejtett, zárható vitrinekbe helyezzük el,

– beépítjük a Kriza János-emlékkiállítás tárgyi anyagát, felszabadítva a régi harangozói lakot, hogy ezentúl ezek az értékek, Nagyajta kiállítása – vagy mondai fordulattal: a Varjúvár kincse – ténylegesen a várkapun belül legyen.

Nem szokványos falumúzeumot hoztunk létre, hiszen a helyszín nem ezt indokolja. Arra fektettünk hangsúlyt, hogy felfedező ismeretszerzésre, aktív pihenésre, akár elmélyült kutatásra alkalmas látogatóteret alakítsunk ki. Bár látszatra egy-egy bástyaszoba kevés elemet vonultat fel, az ott bemutatott információk tömege vaskos kötetre rúgna. Egy-egy tartalmat kiterítve teljes szobát beborító nyomtatott felületet képezhettünk volna ki, de arra törekedtünk, hogy munkára fogjuk a látogatót Nagyajta titkainak megszerzése érdekében.

A kapubástya a helytörténetet szolgálja. Földszintjén Erdővidékkel barátkoztatjuk a látogatót, térképpel, szöveggel, Kriza János veretes versével. A fölötte lévő szobák egyikében a település középkori múltját idézzük meg, a Nagyajta településnevet említő középkori okleveleken keresztül. Az eddigi kutatások alapján mindössze öt olyan oklevelet ismerünk Mohács előttről, mely Valentinus Nemes de Aython, Nagyajtai Pető Antal, Nagyajtai Nemes Miklós, ajtai Henter Gáspár szókapcsolatban említi a falunevet az 1400–1500-as években. Ezek mellett a Péterfy, Vass és Oláh családok 1606-ban Bocskai Istvántól elnyert lófősítő oklevele, valamint a szószéket faragtató Donáth György nagyajtai vásártartásra vonatkozó, 1703-ban Lipót császár által kibocsátott diplomája is megtekinthető. Megismerkedhetünk az osztrák császár hűségére felesküdött nagyajtai nemesek, lófők és szabad székelyek 1602-es és 1614-es listájával is – leszármazottjaik ma valószínűleg itt ülnek a padokban.

Érintőképernyős felületen a látogató virtuális interjút készíthet az 1799-ben született Nagyajtai Kovács István történésszel, az Akadémia levelező tagjával, aki az 1800-as évek elejének helyi viszonyairól mesél, ugyanott digitalizált fényképek segítségével a 20. századi faluban bolyonghatunk. A legfelső szinten a falu családjainak névlistáját állítottuk össze a teljességre törekedve, a 17. századtól napjainkig, illetve a nagyajtai jelesek – közel 30 személy – életrajzai böngészhetők, különleges tálalásban.




A három várbástya egyikében állandó helytörténeti kiállítás nyílt. Benkő Levente felvétele

Az északnyugati bástya felső terme a templom és a vár építéstörténetével kapcsolatos rendkívül gazdag tudásanyagot rejti. A látogatók számára itt beszélünk a magyar alapítású unitárius vallás egyediségéről, hitelveiről, a helyi közösség utóbbi évszázadokbéli felekezeti összetételéről. Bemutatjuk az unitárius egyház értékes klenódiumait, mozgóképes látnivalóként Dávid Ferenc 1568-as tordai beszédét nézhetjük meg Körösfői Kriesch Aladár animált festménye alapján.

Az alsó terem vetítések helyszíne lesz, a kétszeres Kossuth-díjas helyi születésű színésznek, Bihari Józsefnek állít emléket – három ikonikus filmbe is bepillanthatunk, amelyekben művészi alakítást nyújtott.

A délkeleti bástyában a néprajzé a főszerep. A gyilokjáróról nyíló szoba fontos digitális tartalmakat kínál. Költő Ágnes 1886-ban bekövetkezett szerelmi tragédiáját olyan balladában dolgozta fel a közösség, amely – meglepetésünkre – ma is gyűjthető. A balladát Toók (szül. Simon) Katalin adja elő. A ballada mint az egyik legértékesebb középkori folklórműfaj sajátosságairól dr. Pozsony Ferenc egyetemi professzor, a Kriza János Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnöke beszél. A tragikus balladaeseményt korabeli újságcikkek és az egyházi anyakönyvek alapján sikerült rekonstruálni – ezt a nyomozói feladatot a látogatóval is el szeretnénk végeztetni. A küldetés sikerét egy digitális kvíz révén lehet letesztelni.

Nagyajta folklórja ma is gazdagodik. A falu mindeddig hiányzó településmondáját Fekete Levente álmodta meg – a művet az ő előadásában hallgathatjuk meg. A folklór mellett helyeztük el a helyi tárgyi néprajzi gyűjtemény restaurált darabjait – a bástyák raktározási funkciójára utalva, hiszen zömük a feldolgozott ballada születésének, kikristályosodásának az időszakában, a 19–20. században jött létre.

A bástya alsó terme Tornai Endre András Munkácsy-díjas szobrászművész Kriza-portrészobra köré szervezve állít emléket Kriza Jánosnak. A pap, az unitárius püspök, a székely folklór gyűjtője animációs technikák révén maga adja elő életrajzát, illetve felel a látogató által választható kérdésekre. A terem üveges tárlói az életút fontos kéziratait, exkluzív személyes tárgyait, valamint fő művének, a Vadrózsáknak a kiadásait tárják elénk.

A kiállítás létrehozása során sokan sokféleképpen segítettek. Köszönjük mindazon helybéliek, szakemberek és intézmények támogatását, akik és amelyek előmozdították ügyünket az elmúlt tizenöt hónapban – ami egy állandó kiállítás esetében nagyon rövid idő. Fehér János művészettörténész a történelmi hitelességet, Baróti Hunor látványtervező és csapata a művészi ihletettségű formatervezést és grafikai megoldásokat biztosította, Hátszegi Zsolt médiaművész a régi képek megelevenítését, Domokos Levente restaurátor a néprajzi tárgyak állagvédelmi munkálatait végezte el, dr. Rigán Lóránd műfordító a kurátori üzenetet ültette át több nyelvre. Fekete Levente segítőkészsége, barátsága – és sürgetése – mögött végig ott volt az egyházközségért érzett felelőssége, patriotizmusa, érdekérvényesítő munkája.

Látni fogják, hogy a kiállítás megvalósítása nem kevés pénzügyi áldozatot követelt a megrendelő részéről. A keretek ugyan az ambiciózus koncepciót adott szinten berekesztették, adott feltételek mellett a kiállítás a továbbiakban modulárisan bővíthető, gyarapítható, árnyalható lesz. Néhány hónapon belül Baróti Hunor jóvoltából élesítve lesz a templombelső bemutatására kifejlesztett, telefonos applikáción keresztül működő hangos tárlatvezetés rendszere, mely által a látogatók nemcsak a bástyákban, de immár a templomban is művészettörténeti igényességű bemutatást és élményt kapnak a látottak mellé.

Végezetül a magam és a projektcsapatom nevében is megköszönöm az unitárius egyház képviselőinek, illetve Fekete Levente lelkésznek az irántunk mutatott bizalmát, és azt kívánom, hogy minél hosszabb ideig leljék örömüket a felújított épületegyüttesben és annak turisztikai hozadékában.

Isten áldja!

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A Szilágy megyei magyar közösség mindig is tisztelettel adózott a nemzeti kultúra, irodalom és történelem nagyjai előtt. Megbecsülésük jeleként az elmúlt bő három évtized során emlékművet állítottak a Báthoryaknak, Wesselényi Miklósnak, Ady Endrének, Arany Jánosnak, Petőfi Sándornak, legutóbb pedig Szikszai Lajosnak, aki Zilah régi központját és kórházát is építette. Eme illusztris társasághoz most Petri Mór is csatlakozott.

Petri Mór meglátásom szerint jó történész volt, aki ismerte a történetírás szabályait. Utalhatunk itt nagy munkájának előkészületeire, az adat- és anyaggyűjtésre. Erről a következőket vallotta: „Hány levéltárt kutattam át? Ezeknek csak puszta fölsorolása lapokra terjedne. Csak általánosságban jegyzem meg, hogy beutaztam az egész vármegyét: egyházak, községek, magánosok levéltárait, ahol bármi csekély anyag kecsegtetett, valamennyit átkutattam, mint szintén felkerestem a vármegye határain kívül lévő mindama levéltárakat, amelyekben csak valami adatot véltem fölfedezhetni”.

Bejárta a megye mindegyik hely­ségét, rögzítette az ott talált adatokat, emellett pedig átfogó levéltári kutatómunkát végzett. Heteket töltött Kuun Géza marosnémeti levéltárának átkutatásával, a leleszi premontrei konvent gazdag archívuma szintén értékes adatokkal szolgált, Kolozsvárott pedig a hasonlóképpen gazdag Wesselényi- és Bánffy-levéltár anyagában kutathatott. Természetesen a Szilágyság két történeti vármegyéjének régi iratanyagát is hasznosította, emellett pedig a szomszédos vármegyék régi levéltáraiba is betekintett. 

Brassóban 1921. november 13-án harminc erdélyi magyar énekkar képviselője kimondta a Romániai Magyar Dalosszövetség megalakulását. A dalosszövetség létrehozására azért volt szükség, mert Trianon után az erdélyi kórusok elszakadtak a Budapesten székelő Magyar Dalosok Országos Szövetségétől. A szövetség megalapítását idős Szemlér Ferenc, a Brassói Magyar Dalárda elnöke és Szabó Béni alelnök, parlamenti képviselő kezdeményezte. Tisztában voltak azzal, hogy össze kell fogniuk annak érdekében, hogy az erdélyi kórusmozgalom továbbra is jelentős szerepet képviseljen az ország művelődési életében.

Tíz református püspök kért áldást tíz dél-erdélyi gyülekezetre – Csombord, Magyarlapád, Székelykocsárd, Gyulafehérvár, Alvinc, Marosszentimre, Szászváros, Kéménd, Algyógy, Magyarigen és Boroskrakkó – a pénteki hálaadó istentiszteleteken, május 20-án. Az elmúlt évtizedben több mint háromezer templomot újítottak fel a Kárpát-medencében, ebből négyszázat az erdélyi egyházkerületben. A dél-erdélyi templomok az egykor virágzó magyar kultúrát hirdetik ma is, és bár több település gyülekezete is szinte teljesen elfogyott vagy fogyóban van, a közös hálaadás éreztette az ünneplőkkel: nem vagyunk egyedül.

A református egység napját ezúttal inkább egységnapoknak lehetne nevezni, hiszen – amint Tussay Szilárd főszervező fogalmazott – május 21-ét két napon keresztül konferenciák, kiállítások, templomavatások és más programok előzték meg. Május 19–20-án a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban Az iskolák felettébb szükséges voltáról címmel tartottak egyháztörténeti konferenciát, amelynek alapját az adta, hogy az erdélyi fejedelem éppen 400 éve, 1622 májusában alapította Gyulafehérváron a Collegium Academicumot. Különben ennek jegyében telt a háromnapos ünnepség is, s ennek tiszteletére nyilvánította az idei esztendőt az erdélyi református egyház az oktatás évének.

A 19. században a történetírást Európa-szerte fontos közügynek tartották. Ez így volt Erdélyben is, ahol Nagyajtai Kovács Istvánt a modern magyar történetírás úttörői között tartották számon. Köztük volt gr. Mikó Imre is, akinek nagy szerepe volt az 1848–49 utáni abszolutista rendszerben az erdélyi magyarság védelmében. Utóbbi a közös cél érdekében kereste a Kovács Istvánnal való együttműködés lehetőségét.

A nagyajtai unitárius műemléktemplom és gyülekezet életében mérföldkő ez a nap: 2022. május hetedike. Ettől a mérföldkőtől visszafelé és előre egyaránt tekinthetünk. A holnapi nap, a vártemplom használatba vétele is ugyanannyira fontos, mint az eddigi kutatás, tervezés, kivitelezés és a képzőművészeti értékek feltárása, valamint restaurálása. 

A május 14-én délelőtt a kollégium dísztermében megtartott konferencia a Romániai Magyar Dalosszövetség kétnapos ünnepségsorozatának a második programpontja volt, az előző nap délutánján a szövetség nagyjaira emlékeztek a Házsongárdi temetőben, majd kolozsvári zenei séta következett Guttman Szabolcs építésszel. Szombat délután, a konferenciát követően ünnepi kórushangversenyt tartottak a Kétágú (alsóvárosi) templomban.

Az erdélyi magyar közösség érdekeinek kép­viseletéért és intézményeinek fenntartásáért folytatott több évtizedes mun­kájának elismeréseképpen Kerekes Sándor a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Dáné Tibor Kálmán közösség- és művelődésszervező, közíró, a Művelődés című közművelődési havilap nyugalmazott főszerkesztője, az EMKE korábbi országos elnöke, az RMDSZ egykori Művelődési Főosztályának vezetője, több országos és helyi, közművelődéssel és felnőttképzéssel foglalkozó civil szervezet alapítója, az erdélyi magyar kulturális és társadalmi életben végzett több évtizedes sokrétű munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Laczkó Vass Róbert kiváló szakmai tevékenysége, a prózai színészet és az operajátszás, valamint a pódiumművészet terén elért kimagasló eredményei mellett a munkásságát átható közművelődés iránti fogékonyság, a közösségépítés fontosságának tudata elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Killyéni András Péter az erdélyi magyar sporttörténet terén végzett kutatása és eredményei publikálása során szerzett elévülhetetlen érdemei és oktatói, szerkesztői tevékenysége, a magyarság megmaradásáért végzett önzetlen és odaadó munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Az összefogás eredményeként megújult közösségi házuk, az Apafi-ház, amelyet Apafi Mihály fejedelem adományozott 1672-ben a magyar tanulóműhely céljaira. A református parókia, a református templom ismét eredeti pompájában uralja a főteret, folyamatban van a katolikus templom és plébánia felújítása, és a verespataki református parókia újjáépítése is. Ezek a munkálatok nem önmagukért való presztízsberuházások, hanem a közösségi élet és a turizmus felélénkítésének, illetve a gazdasági alapok megerősítésének állomásai.

Református létemre eddig másfél tucatszor vettem részt a csíksomlyói búcsún. A Csíksomlyói Szűzanya azt üzeni az erdélyi főpapok által a Csík, Székelyföld, Erdély, Csángóföld, a Részek, az anyaország, a határon túli területek, a nagyvilágban szétszóródott magyarság számára, hogy ezeréves kereszténységünk megtartása nemcsak vallási, hanem nemzeti feladat is. A pünkösdszombati búcsú a világ magyarságának a legfontosabb gyülekezőhelye, ahol a protestáns hívek is nagyon nagy számban vannak jelen. Mindannyiunknak szól a – több mint négyszázötven éves hagyomány alapján – Salvator-kápolna előtti keresztre vésett szöveg: „Isten! Tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben!”