Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Szent István tisztelete

Lehet, hogy lokálpatrióta-elfogultságot vélnek felismerni az elemzésnek szánt összegezés értékelésében, mégis leírom: a több utat kipróbált Paulovics László barendorfi piktúrája az én érzésem szerint ott emelkedik a legmagasabbra, illetve ott éri el a legnagyobb mélységeket, Élettel-Halállal szembesülve, ahol újra üzen Szatmár.
(Kántor Lajos)

 

Szent István, Magyarország első királyának ünnepe augusztus 20-ika. Esztergomban született 969 körül. A keresztény hitre térve Szent Adalbert püspök keresztelte meg. Mint köztudott, apjának, Géza nagyfejedelemnek a művét folytatva kereszténnyé tette népét, nemzetét. Elismerésül II. Szilveszter pápától koronát kapott és azzal koronázták királlyá, 1000-ben. Tíz püspökséget, köztük Gyulafehérvár központtal az erdélyit, valamint számos monostort alapított. Miután utolsó fiúgyermekét, Imrét is elvesztette, élete végén, nem talált megoldást az utódlás kérdésének emberi megoldására, s a történelemben elsőként Isten anyjának, a boldogságos Szűz Máriának oltalmába ajánlotta koronáját, vele országát és népét. Hadd idézzem István király felajánló imáját idézem az ún. nagyobbik legendából: „Mennyországnak királynéja, világnak felséges Nagyasszonya, a te pártfogásodba ajánlom az egyházat a püspökökkel és a papsággal, az országot a főemberekkel és a néppel – utolsó esdeklésem szavai által. Most immár végleg búcsút mondok nekik és kezedbe ajánlom lelkemet”. E máig érvényes királyi végrendelkezés nyomán Mária ekkor lett tulajdonképpen a mi égi édesanyánk, magyarok nagyasszonya.

I. István király 1038. augusztus 15-én halt meg, és Székesfehérvárott az általa építtetett Nagyboldogasszony-székesegyházban temették el. 1083. augusztus 20-án ugyanitt avatták szentté. Nem meglepő ezek után, ha nehézségek idején ma is, közel ezer évvel az ő halála után, buzgón hozzá fohászkodunk, és templomainkban ezt énekeljük: „Hol vagy István király, téged magyar kíván, gyászos öltözetben teelőtted sírván”.

A bajorországi hatalmas négytornyú gótikus bambergi dómban az egyik oszlopon látható egy életnagyságú lovas kőszobor, amely az ottani szájhagyomány szerint a mi Szent Istvánunkat ábrázolja. A lovon ülő fiatal koronás fő tágra nyitott szemmel messzire előre néz, s energikus kifejezésű arcán lenyűgöző csodálkozás ömlik el. Minden bizonnyal a gondjaira bízott nemzet sorsát kémleli, illetve ismeretlen jövőjét kutatja, időben jóval azelőtt, mielőtt halálos ágyán ténylegesen is Mária oltalmába ajánlotta volna. Itt és most arra buzdítok mindenkit, hogy a bambergi Szent Istvánhoz hasonlóan nézzünk mi is előre hittel és reménységgel, s ne folyton siránkozzunk a már nem létező múlton. Igen, fürkésszük mi is Istenbe vetett bizalommal a jövőt. És hozzá hasonlóan tekintsünk gyermeki ragaszkodással az oltalmazó Nagyasszonyra

Egy csángó asszony férje halálakor a náluk hagyományos elsiratás közben, kissé ügyetlenül fejezte ki magát és a jelenlevőkben mosolyt fakasztóan a koporsó mellett így jajveszékelt: „Jaj, te János, te most már meg vagy élve, mert meg vagy halva. De mi lesz velünk, akik még élünk”?! Hát, igen. A 21. század nagyon súlyos megpróbáltatásokkal és kihívásokkal teli világában kérdezhetjük mi is joggal ugyanezt: Mi lesz velünk, akik még élünk?! Mi lesz belőlünk, hogy ha Mária te is elhagysz?!

Vigyázzunk Testvérek, durcás gyermekként nehogy felelőtlenül elengedjük Mária anyai kezét! Ellenkezőleg! Lélekben húzódjunk egészen közel hozzá, bújunk be az ő égi palástja alá s ajánljuk Szent István példájára égi oltalmába egész mai világunkat és mai életünket.

Ajánljuk oltalmába először is ártatlan lelkű kisgyermekeinket, akik, mint minden újszülött kisbaba, azt az üzenetet hozták magukkal a világba, hogy Isten még nem veszítette el teljesen hitét az emberekben. Ajánljuk oltalmába ifjúságunkat, fiainkat és leányainkat, hogy egymástól világosan megkülönböztető férfi és női mivoltukat/nemiségüket megőrizve továbbra is megmaradhassanak Jancsiknak és Juliskáknak, mert hát Szabó T. Anna kortárs költő szavaival élve: „ha már nemünk sincs – vagyunk-e? És ha vagyunk – mik vagyunk?! Ajánljuk oltalmába az édesapákat és az édesanyákat, hogy hősies kitartással és hűséggel vállalni tudják a családban rájuk háruló nem könnyű szülői feladatokat. Ajánljuk oltalmába a nagymamákat és a nagytatákat, idős testvéreinket, hogy Isten akaratában való megnyugvással hordozni tudják azokat a terheket, amelyeket a magukra maradottság, a magány, az egyedüllét vagy éppenséggel a betegség rak vállaikra. Ajánljuk oltalmába a fajuk, bőrszínűk, életállapotuk, nyelvük vagy éppenséggel vallásuk miatt világszerte üldözötteket, hogy elnyerhessék alapvető jogaik és emberi méltóságuk elismerését. Ajánljuk oltalmába egyházi és világi elöljáróinkat, a közhatalmat gyakorló felelős politikusokat, hogy egyéni érdekeiket, karierizmusukat félretéve lelkiismeretesen végezzék munkájukat a rájuk bízottak javára. Ajánljuk oltalmába az összes fizikai és szellemi dolgozókat: a kétkezi munkásokat éppúgy, mint a művészeket meg a tudósokat, hogy gyümölcsöző munkájuk, tudományos felfedezéseik és művészi alkotásaik által reményt tudjanak nyújtani a jócskán reményvesztett világnak. És nem utolsó sorban ajánljuk oltalmába mi magunkat, hogy az élet nagy hajszájában a végső célt soha szem elől ne tévesszük, egyházunkat, hogy a történelem egyre viharosabb tengerén hajója nehogy léket kapjon, Krisztushoz és az evangéliumhoz fogyatkozó papjaival és híveivel is hű maradjon, nemzetünket, hogy „szánja már meg Isten a magyart, kit vészek hányának”, és az egész békétlen világot.

Befejezésül, félretéve mind a bénító sötét pesszimizmust, mind pedig a lapos optimizmust, tegyük meg ezt a felajánlást itt és most közösen és ünnepélyesen, mégpedig a Máriához fohászkodó közismert imádság elmondásával: „Oltalmad alá menekülünk Istennek szent Anyja, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, mindenkoron dicsőséges és áldott Szűz, mi Asszonyunk, mi Közbenjárónk, mi Szószólónk, engeszteld meg nekünk szent Fiadat, ajánlj minket szent Fiadnak, mutass be minket szent Fiadnak. Ámen”.

 

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Református létemre eddig másfél tucatszor vettem részt a csíksomlyói búcsún. A Csíksomlyói Szűzanya azt üzeni az erdélyi főpapok által a Csík, Székelyföld, Erdély, Csángóföld, a Részek, az anyaország, a határon túli területek, a nagyvilágban szétszóródott magyarság számára, hogy ezeréves kereszténységünk megtartása nemcsak vallási, hanem nemzeti feladat is. A pünkösdszombati búcsú a világ magyarságának a legfontosabb gyülekezőhelye, ahol a protestáns hívek is nagyon nagy számban vannak jelen. Mindannyiunknak szól a – több mint négyszázötven éves hagyomány alapján – Salvator-kápolna előtti keresztre vésett szöveg: „Isten! Tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben!”

A székelyudvarhelyi Balázs Árpád televíziós, rádiós szerkesztő új könyve* a környékbeli tűzoltók történetét foglalja össze. Ezzel a témával mindeddig senki nem foglalkozott, a kiadvány másfélszáz oldalán a szerző számos régi dokumentumot (fényképet, oklevelet, jegyzőkönyvet) is közöl. A nyomdából már kikerült munkáról a szerzővel beszélgettünk.

2010. március 12-én, Sárospatakon a Makovecz Imre tervezte A Művelődés Háza és Könyvtára belső folyosóján ünnepélyes keretek között népes közönség előtt hullt le a lepel arról az emléktábláról, amely hirdeti, hogy az épület nemcsak a helybéli közösség kulturális intézménye, hanem az EMKE Észak-Magyarországi Képviseleti Pontja is. 2020-ban a világjárvány miatt nem sikerült a tízéves jubileumon ünnepélyes rendezvény keretében emlékezni, ezért a sárospataki intézmény egy évfordulós kötet kiadását tervezi, amelyben az EMKE és Sárospatak több évtizeden átívelő kulturális kapcsolatairól jelennek meg írások.

Buchwald Amy

A munkahelyemre vezettem, és közben szokásomhoz híven a rádiót hallgattam. Azaz, az elmúlt pár évben már nem a rádiót, hanem podcastot. Podcastot? Igen, podcastot. A világhálón és a mobiltelefon elterjedése óta ez egy egyre népszerűbb műfaj. Tulajdonképpen egy hanganyag, amit az interneten érhetünk el, és akkor hallgathatunk meg, amikor akarunk.

Sándor József, EMKE

Sándor József ott volt az EMKE létrehozásakor, 1885-ben. Ő dolgozta ki a létesítendő egyesület alapszabály-tervezetét, titkáraként, majd főtitkáraként, később örökös alelnökeként úgyszólván mozgató rúgója volt mindannak, ami az egyesületben és akörül történt. Az első évtizedek az ő céltudatos fáradozása nyomán az építkezés évtizedei voltak: a művelődés körét szélesre nyitva az erdélyi, s kiemelten a szórványmagyarság megmaradását szolgálva. Az EMKE iskolákat, óvodákat, könyvárakat létesített, anyagilag is támogatva azokat, akik a műveltséget elvitték a nép közé, akik áldozatos munkásai voltak a tudásnak, s általa a felemelkedésnek. 

Az 1956-os magyar mártírok emléksírja Párizsban

1958. február 5-én a Fő utcai katonai bíróság épületében megkezdődött a Nagy Imre-per. 1958. június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte, továbbá halálra ítélte Gimes Miklóst és Maléter Pált. Másnap, június 16-án, hajnalban a budapesti Gyűjtőfogház udvarán mindhármukat kivégezték, majd holttestüket ugyanott eltemették. 

barót

Ahogy telik az idő, mind gyakrabban kapom magam az emlékek olyatén keveredésén, hogy bizonyos történésekről találgatom, azokat vajon iskolásként vagy kezdő tanárként éltem át. Ez a bizonytalanság abból adódik, hogy a baróti iskola számomra több rétegű élményanyag. Egyik rétege az iskoláskorom, amely 1956 nyarával zárult, akkor érettségiztem, a másik a tanári pályám ideje. Ez maga is rétegzett, mert amikor 1960-ban kihelyeztek Barótra, kollégája lettem jó néhány volt tanáromnak is. Néha nehéz eldönteni, hogy bizonyos események a volt tanáromhoz vagy a későbbi kollégához kapcsolódnak.

Akinek van jó táboros élménye – és itt most nem az ereszd el a hajamat típusú, korlátok nélküli táborokra gondolok –, az tudja, hogy ezeknek az eseményeknek a varázsát, a lényegét az együttlét, a találkozás, az ismerkedés, a közös programok, kirándulások, csapatjátékok, az éjszakába nyúló beszélgetések adják. Ez, ha lehet, még hatványozottabban érvényes a Magyarországon az Anyanyelvápolók Szövetsége, itt Erdélyben pedig a Georgius Aranka Társaság által szervezett ifjúsági táborokra, amit egyszerűen csak a mosolyok, a szeretet, a bizalom táborának szoktunk emlegetni, és ahonnan nem egy középiskolás vagy egyetemista ment úgy haza, hogy bevallása szerint több szeretetet és megértést kapott az egy hét alatt, mint otthon az osztálytársaitól egy egész év alatt. 

A Közösségért Alapítványt (Fundaţia Pentru Comunitate) 2008-ban, Kolozsváron alapították azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a tehetség, a szorgalom, a tudás, a szolidaritás, a közösségben rejlő értékek kibontakozásához, egy élhetőbb és humánusabb környezet kialakításához. Az Alapítvány elnöke Gazda Árpád újságíró, a Magyar Távirati Iroda (MTI) erdélyi tudósítója, alelnöke Molnár-Bánffy Kata, kommunikációs szakember, aki több mint húsz év tapasztalattal rendelkezik a média, közigazgatási, politikai és üzleti kommunikációban. A kuratórium tagja Brîndușa Armanca újságíró, egyetemi tanár, valamint Ferencz Szabolcs, a Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (FGSZ Zrt.) elnök-vezérigazgatója.

Balázs Bécsi Attila

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

" (...) a kulturális termék előállítása is pontosan olyan, mint a kertészetének: mindkettőnek megvan az eredete, ami a kultúrában az ötlet, a kertészetben pedig a mag. A kultúrában az ötlet és az ihlet önmagában semmit nem ér, ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, ha nem ölt testet színben, szóban, hangban, festményben, versben, zenében. A kertészetben, ös - szességében a mezőgazdaságban is így van: ott van a mag, ami ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, más szóval, ha nem kerül számára jó földbe, ha nem kap vizet, napfényt, táplálékot, akkor elsenyved, elpusztul. A két szakterület tartalmát tekintve valóban más, de logikailag teljesen egyforma. A mezőgazdaságban van egy állandó: a föld, ez az alap. A kultúrában, a közművelődésben is van egy állandó: az ember, a célközönség. De a mechanizmusok hasonlóak. "

Jósika Miklós szülőháza Tordán

Tordával kapcsolatosan többször elhangzott, hogy sok jelentős értelmiségit adott a világnak, de ezeket nem tudta megtartani. Így hát úgy döntöttem, hogy megvizsgálom ennek a megállapításnak a történelmi háttereit, és bemutatok néhány értelmiségit, aki a tudományok, irodalom és a művészetek terén alkotott, olyan embereket, akiknek életműve már lezárult.

Albert Mátyás

... ha jól belegondolok, már gyerekkoromban érződött a kultúrához, a művelődéshez ragaszkodás. A magyar identitás megőrzése és az itthon, a szülőföldön maradás ösztönzése is már serdülőkoromban jelentkezett, ami azután csak egyre jobban erősödött. Talán így kell születni, ez belülről jön, ezek mind erős és öntudatos belső érzések, amelyek később csiszolódnak, és a mindennapok rávilágítanak, rávezetnek arra, hogy tenned kell valami jót, valami maradandót.

Vannak csaták, amelyeket elveszítünk. Rájöttem. Ma bejöttem az irodába, és látom, hogy egyik kolléganőm fia ott ül az egyik széken. Hatalmas mosollyal ráköszönök a kis Danra, és ahogy a spanyol mondja, „no me paró bola”, rám sem hederített. Ha a felnőtt és az okostelefon küzd a gyermek figyelméért, abból mi ritkán kerülünk ki győztesen. Komolyra fordítva a szót, szeretnék kicsit foglalkozni azzal, hogy Latin-Amerikában hogyan fest az anya, apa és a gyermek kapcsolata, valamint azzal, hogy mi mindent képesek egymásért megtenni.

Honduras nem az az ország, amelyet ha valakinek megemlítesz, akkor rögtön tudja, hogy miről beszélsz. Ami földrajzi elhelyezkedését illeti, legyünk őszinték, legtöbbünknek kell egy kis segítség, hogy megtalálja a térképen. És ha már itt tartunk, akkor elárulom, hogy vannak olyanok, akik nemhogy az ország, de még a térség létezéséről sem tudnak. És ha földrajzi elhelyezkedését homály fedi, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy kultúrájának sajátosságai még kevesebbé ismeretesek.