Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Olvasótábor Szálkán

Még a térképen is alig… A faluban magában már inkább, hisz volt már itt ilyesmi. Mint ahogyan másutt is előfordult, több helyszín esetében, a visszatérés. Az elmúlt 45 év adott erre alkalmat. Még kimondani is emelkedettség: közel fél évszázad, legkevesebb két nemzedék lelkisége benne, s a példa, az elköteleződés, a játék és az emberélmény közelségei.


Az idei tábor záró előadásának egyik jelenete

Idén Szálkán, nem messze Szekszárdtól, Tolna megyében sodródott össze a középiskolások nemzedéke (14 és 20 év közöttiek), hogy az egykor hatvani diákok számára szervezett, könyvtárosok pártolta és erdélyi közösségszervezők, felvidéki vagy délvidéki szakemberek, kárpátaljai pedagógusok, továbbá egyetemi emberek, művészek, népzenészek, társadalomkutatók istápolta összejöveteleken „lélektől lélekig” emelkedő közérzületet formáljon kéthetes nyári programot. A Fábián Zoltán olvasótábor idén Hatvan (Ady Endre Könyvtár) és Kézdivásárhely (Vigadó Művelődési Ház) kulturális lélekgondozói révén formálódott, s eltökélten követte, amit egykor a táborok serkentője, legfőbb pásztora, Fábián Zoltán nevéhez köt az emlékezet: „olyanok vagyunk mi emberek, mint a jéghegy, amelynek kilenctizede a víz alatt van, és csak egy tizede látható. Arra valók az olvasótáborok, hogy a jéghegy hatalmas láthatatlan felületéből minél több láthatóvá váljék”.

A láthatóságok, értelmezhetőségek, irodalmi élmények és emberi melegségek intim körét rendszerint valamely tematikus körvonal inspirálja-készteti a kibontakozások felé. Idén a különböző népek történetképének, az ember teremtésére kifundált magyarázatainak, ezekre épülő mítoszoknak és szimbólumoknak volt főszerepe, figyelemmel és érdeklődéssel ezek kutatására, megismerésére, változataira, reprodukálhatóságára, mindennapi életünkben betöltött szerepeikre, s nem utolsósorban mindezek megjelenésére a kortárs irodalmi művekben, kulturális kommunikációban, médiában, nyomtatásban, mentális és irodalmi örökségben. „A régi időkben semmi sem volt, / Nem volt sem homok, sem tenger, / Sem sós habok, / Nem volt lenn föld, / Nem volt fenn ég, / Nem zöldült a fű még, / Ásított a semmi” – hangzik egy germán teremtéstörténet-részlet.


Az interaktív előadásokat általában az erdő szélén az almafa alatt tartották.
A. Gergely András előadása

A Táborok jó ideje már eltérő helyszíneken, változó partnerekkel, de kitartó lelkességgel épülnek és gazdagodnak. Talán nincs mindegyik kitartóan megörökítve, de mind több a fénykép, az emlékező anyag, a széljegyzet, az adattári információ, a memóriadobozka – s ami még fontosabb: az élményemlék, a személyes életútban megőrződő helyszín- és társélmény, a nevetés és az érintések tónusa, a zenei hangok és a költői asszociációk torlódása, a mozgás és a szabadság levegőjének folytonos árama. Meg persze az olvasmányok, a „kedvencek”, a közös kincsek csereberéje, a színházi próba, a dramatizált jelen, az élethelyzet-rögtönzés, a mozgásdinamikai kísérlet. A lét leküzdhetetlen vidámsága, avagy az elrendeltségben való részesedés, az aktív ottlét gyengéd lelkisége, meg a szilaj ifjúság sodrása. Ezek nem csak mutatványok, semmiképp sem kényszerek, s annál is kevésbé muszájságok, sokkal inkább esélyek, élmények, találkozások, megerősítések, kétkedő sóhajok és magabiztos életpillanatok. Avagy, nevezzük némi szerénységgel létélményeknek. Ama bizonyos emberjéghegy rejtekező kilenctizedének aprócska mutatkozása… Röviden: lélekpendítés.


Mester Béla házi filozófus előadása. (Fehér Ágnes felvételei)

Nemhogy követendő, de irigylendő is, ahogyan mindez létrejön, ahogy zajlik, s ami a résztvevőkben közös emlékkel, együttes élménnyel továbbutazik, megmarad, példázattá válik. Ami a lélekpendítésen túl, a megértés, a megismerés, az érdeklődés, a nyitás és a megnyílás, a belátás és az ölelés barátságosságába belefér, az mind-mind része annak, amit e táborok éltetnek: a kultúra megmaradása, a mítoszokon túl, az emberlét fontosságának és minőségének esélyeként. Lélekválaszként. Az „ásított a semmi” helyetti teljességben.

 

Olvasótáborok és helyszínek

1979:

Hatvan, Ifjúsági Tábor

1980:

Hatvan, Ifjúsági Tábor

1981:

Hatvan, Ifjúsági Tábor – Erdély

1982:

Hatvan, Ifjúsági Tábor – Felvidék

1983:

Hatvan, Ifjúsági Tábor – Alföld

1983:

Hatvan, Ifjúsági Tábor – Alföld

1984:

Nagykökényes – Őrség

1985:

Nagykökényes – Erdély

1986:

Nagykökényes – Vajdaság

1987:

Nagykökényes – Őrség

1988:

Nagykökényes – Kárpátalja

1989:

Nagykökényes – Tiszántúl

1990:

Nagykökényes

1991:

Nagykökényes – Pécs, Kővágószőlős

1992:

Nagykökényes – Kommandó

1993:

Nagykökényes – Kommandó

1994:

Kommandó – Nagykökényes

1995:

Hatvan, „Megboldogult”
Ifjúsági Tábor

1996:

Csernáton

1997:

Nagykökényes – Kárpátalja

1998:

Esztelnek

1999:

Káptalantóti

2000:

Bereck

2001:

Kőkapu – Rostalló

2002:

Zabola

2003:

Ráróspuszta

2004:

Zabola

2005:

Diszel

2006:

Katrosa

2007:

Mogyoróska

2008:

Kommandó

2009:

Szálka

2010:

Sopárkút

2011:

Nagykökényes

2012:

Borospatak

2013:

Óbánya

2014:

Uzonkafürdő – Erdély

2015:

Annafürdő – Magyarország

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Hozzászólások

Kedves Gergely András!

Gratulálok a lélkependítő íráshoz. Csupán a hitelesség kedvéért szeretném jelezni, hogy Fábián Zoltán Olvasótábor 2016-ban is volt, mégpedig Hatvan és Kézdivásárhely szervezésében a 25-dik. Sajnálatos lenne, ha pont ez kimaradna a krónikából, hiszen ott voltak velünk a tábor alapítói, Kocsis István ny. hatvani könyvtárigazgató, Bacsa Tibor táborszervező, és Mester Béla filozófus, hogy a negyedszázados évfordulót megünnepeljük. Ott látható a tábor facebook oldalán, beszámolt róla a sajtó is, például itt: https://morfondir.ro/blog/2016/06/17/lelekpendites-a-25-fabian-zoltan-olvasotaborrol/

Az a sajnálatos tény, hogy hatvani volt szervezőtársaink ebben a táborban nem vettek részt, nem üthet rést egy mindjárt félévszázados történeten. Abban a hitben, hogy a táborok nem a "változó partnerekről" szólnak, hanem a folyamatos lélekpendítésről, üdvözlöm tisztelettel,

Ferencz Éva

 

Új hozzászólás

További írások

Református létemre eddig másfél tucatszor vettem részt a csíksomlyói búcsún. A Csíksomlyói Szűzanya azt üzeni az erdélyi főpapok által a Csík, Székelyföld, Erdély, Csángóföld, a Részek, az anyaország, a határon túli területek, a nagyvilágban szétszóródott magyarság számára, hogy ezeréves kereszténységünk megtartása nemcsak vallási, hanem nemzeti feladat is. A pünkösdszombati búcsú a világ magyarságának a legfontosabb gyülekezőhelye, ahol a protestáns hívek is nagyon nagy számban vannak jelen. Mindannyiunknak szól a – több mint négyszázötven éves hagyomány alapján – Salvator-kápolna előtti keresztre vésett szöveg: „Isten! Tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben!”

A székelyudvarhelyi Balázs Árpád televíziós, rádiós szerkesztő új könyve* a környékbeli tűzoltók történetét foglalja össze. Ezzel a témával mindeddig senki nem foglalkozott, a kiadvány másfélszáz oldalán a szerző számos régi dokumentumot (fényképet, oklevelet, jegyzőkönyvet) is közöl. A nyomdából már kikerült munkáról a szerzővel beszélgettünk.

2010. március 12-én, Sárospatakon a Makovecz Imre tervezte A Művelődés Háza és Könyvtára belső folyosóján ünnepélyes keretek között népes közönség előtt hullt le a lepel arról az emléktábláról, amely hirdeti, hogy az épület nemcsak a helybéli közösség kulturális intézménye, hanem az EMKE Észak-Magyarországi Képviseleti Pontja is. 2020-ban a világjárvány miatt nem sikerült a tízéves jubileumon ünnepélyes rendezvény keretében emlékezni, ezért a sárospataki intézmény egy évfordulós kötet kiadását tervezi, amelyben az EMKE és Sárospatak több évtizeden átívelő kulturális kapcsolatairól jelennek meg írások.

Buchwald Amy

A munkahelyemre vezettem, és közben szokásomhoz híven a rádiót hallgattam. Azaz, az elmúlt pár évben már nem a rádiót, hanem podcastot. Podcastot? Igen, podcastot. A világhálón és a mobiltelefon elterjedése óta ez egy egyre népszerűbb műfaj. Tulajdonképpen egy hanganyag, amit az interneten érhetünk el, és akkor hallgathatunk meg, amikor akarunk.

Sándor József, EMKE

Sándor József ott volt az EMKE létrehozásakor, 1885-ben. Ő dolgozta ki a létesítendő egyesület alapszabály-tervezetét, titkáraként, majd főtitkáraként, később örökös alelnökeként úgyszólván mozgató rúgója volt mindannak, ami az egyesületben és akörül történt. Az első évtizedek az ő céltudatos fáradozása nyomán az építkezés évtizedei voltak: a művelődés körét szélesre nyitva az erdélyi, s kiemelten a szórványmagyarság megmaradását szolgálva. Az EMKE iskolákat, óvodákat, könyvárakat létesített, anyagilag is támogatva azokat, akik a műveltséget elvitték a nép közé, akik áldozatos munkásai voltak a tudásnak, s általa a felemelkedésnek. 

Az 1956-os magyar mártírok emléksírja Párizsban

1958. február 5-én a Fő utcai katonai bíróság épületében megkezdődött a Nagy Imre-per. 1958. június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte, továbbá halálra ítélte Gimes Miklóst és Maléter Pált. Másnap, június 16-án, hajnalban a budapesti Gyűjtőfogház udvarán mindhármukat kivégezték, majd holttestüket ugyanott eltemették. 

barót

Ahogy telik az idő, mind gyakrabban kapom magam az emlékek olyatén keveredésén, hogy bizonyos történésekről találgatom, azokat vajon iskolásként vagy kezdő tanárként éltem át. Ez a bizonytalanság abból adódik, hogy a baróti iskola számomra több rétegű élményanyag. Egyik rétege az iskoláskorom, amely 1956 nyarával zárult, akkor érettségiztem, a másik a tanári pályám ideje. Ez maga is rétegzett, mert amikor 1960-ban kihelyeztek Barótra, kollégája lettem jó néhány volt tanáromnak is. Néha nehéz eldönteni, hogy bizonyos események a volt tanáromhoz vagy a későbbi kollégához kapcsolódnak.

Akinek van jó táboros élménye – és itt most nem az ereszd el a hajamat típusú, korlátok nélküli táborokra gondolok –, az tudja, hogy ezeknek az eseményeknek a varázsát, a lényegét az együttlét, a találkozás, az ismerkedés, a közös programok, kirándulások, csapatjátékok, az éjszakába nyúló beszélgetések adják. Ez, ha lehet, még hatványozottabban érvényes a Magyarországon az Anyanyelvápolók Szövetsége, itt Erdélyben pedig a Georgius Aranka Társaság által szervezett ifjúsági táborokra, amit egyszerűen csak a mosolyok, a szeretet, a bizalom táborának szoktunk emlegetni, és ahonnan nem egy középiskolás vagy egyetemista ment úgy haza, hogy bevallása szerint több szeretetet és megértést kapott az egy hét alatt, mint otthon az osztálytársaitól egy egész év alatt. 

A Közösségért Alapítványt (Fundaţia Pentru Comunitate) 2008-ban, Kolozsváron alapították azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a tehetség, a szorgalom, a tudás, a szolidaritás, a közösségben rejlő értékek kibontakozásához, egy élhetőbb és humánusabb környezet kialakításához. Az Alapítvány elnöke Gazda Árpád újságíró, a Magyar Távirati Iroda (MTI) erdélyi tudósítója, alelnöke Molnár-Bánffy Kata, kommunikációs szakember, aki több mint húsz év tapasztalattal rendelkezik a média, közigazgatási, politikai és üzleti kommunikációban. A kuratórium tagja Brîndușa Armanca újságíró, egyetemi tanár, valamint Ferencz Szabolcs, a Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (FGSZ Zrt.) elnök-vezérigazgatója.

Balázs Bécsi Attila

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

" (...) a kulturális termék előállítása is pontosan olyan, mint a kertészetének: mindkettőnek megvan az eredete, ami a kultúrában az ötlet, a kertészetben pedig a mag. A kultúrában az ötlet és az ihlet önmagában semmit nem ér, ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, ha nem ölt testet színben, szóban, hangban, festményben, versben, zenében. A kertészetben, ös - szességében a mezőgazdaságban is így van: ott van a mag, ami ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, más szóval, ha nem kerül számára jó földbe, ha nem kap vizet, napfényt, táplálékot, akkor elsenyved, elpusztul. A két szakterület tartalmát tekintve valóban más, de logikailag teljesen egyforma. A mezőgazdaságban van egy állandó: a föld, ez az alap. A kultúrában, a közművelődésben is van egy állandó: az ember, a célközönség. De a mechanizmusok hasonlóak. "

Jósika Miklós szülőháza Tordán

Tordával kapcsolatosan többször elhangzott, hogy sok jelentős értelmiségit adott a világnak, de ezeket nem tudta megtartani. Így hát úgy döntöttem, hogy megvizsgálom ennek a megállapításnak a történelmi háttereit, és bemutatok néhány értelmiségit, aki a tudományok, irodalom és a művészetek terén alkotott, olyan embereket, akiknek életműve már lezárult.

Albert Mátyás

... ha jól belegondolok, már gyerekkoromban érződött a kultúrához, a művelődéshez ragaszkodás. A magyar identitás megőrzése és az itthon, a szülőföldön maradás ösztönzése is már serdülőkoromban jelentkezett, ami azután csak egyre jobban erősödött. Talán így kell születni, ez belülről jön, ezek mind erős és öntudatos belső érzések, amelyek később csiszolódnak, és a mindennapok rávilágítanak, rávezetnek arra, hogy tenned kell valami jót, valami maradandót.

Vannak csaták, amelyeket elveszítünk. Rájöttem. Ma bejöttem az irodába, és látom, hogy egyik kolléganőm fia ott ül az egyik széken. Hatalmas mosollyal ráköszönök a kis Danra, és ahogy a spanyol mondja, „no me paró bola”, rám sem hederített. Ha a felnőtt és az okostelefon küzd a gyermek figyelméért, abból mi ritkán kerülünk ki győztesen. Komolyra fordítva a szót, szeretnék kicsit foglalkozni azzal, hogy Latin-Amerikában hogyan fest az anya, apa és a gyermek kapcsolata, valamint azzal, hogy mi mindent képesek egymásért megtenni.

Honduras nem az az ország, amelyet ha valakinek megemlítesz, akkor rögtön tudja, hogy miről beszélsz. Ami földrajzi elhelyezkedését illeti, legyünk őszinték, legtöbbünknek kell egy kis segítség, hogy megtalálja a térképen. És ha már itt tartunk, akkor elárulom, hogy vannak olyanok, akik nemhogy az ország, de még a térség létezéséről sem tudnak. És ha földrajzi elhelyezkedését homály fedi, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy kultúrájának sajátosságai még kevesebbé ismeretesek.