Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Laczkó Vass Róbert méltatása

Laczkó Vass Róbert kiváló szakmai tevékenysége, a prózai színészet és az operajátszás, valamint a pódiumművészet terén elért kimagasló eredményei mellett a munkásságát átható közművelődés iránti fogékonyság, a közösségépítés fontosságának tudata elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

„Az idő nem homokóra, ami lepereg,
hanem arató ember, aki kévét köt.” (Antoine de Saint-Exupéry)

A színház öltözőjében ül mellettem, majdhogynem karnyújtásnyira egy rigószemű ember. Esténként élére fogva a szék karfájára teszi a valóságot, festéket ken az arcára, gyermekké változik, s álmokat kerget, sárkányokat ereget a színpadon. Szeretik őt a színek, sokszínű, sokarcú szenvedélyes ember, tűzhordozó, akinek több hektárnyi lelke fölött seregélyek rajzanak, mindig más-más alakzatban, surranva, lüktetve, hatalmas égi táncot járva. Olyasvalaki, akiben fölparittyázza magát a pacsirtacsend a lét egére, aztán zeng tőle az egész vidék. Aki valami kölykös konokságból a nincsekből, a fájdalmakból, a kudarcokból is mosolyt vet és derűt arat. Olyasvalaki, akinek a fénye beleég az ember lelkébe, nem hagy árnyékot; ellenállhatatlan humora van, remekül érzi, éli a nyelvet, rendkívül tájékozott, sokoldalú; fájdalmasan szeretni való, rebellis bohóc, akitől ha elveszik a hangszerét, valahonnan mindig elővarázsol egy másikat, s különös derűvel mondja a sors szemébe: „van másik”.

Színész, énekes, költő s egyszersmind előadóművész, publicista, pedagógus és saját bevallása szerint gyakorló keresztapa. Húsz éve próbálom megfejteni, magamhoz szelídíteni a titkát, ellopni belőle, ami lopható. Hogy lehet ennyi mindent és ilyen hőfokon csinálni?

Nos, erről az emberről szólok most önöknek. Gyökerei Gyergyóremetén vannak, a templomkert tőszomszédságában nevelkedett. Akkor ugye nagyon nincs, amin csodálkozni; meg kell nézni azt a falut, kik lakják, milyen munkabírású emberek, és hogy viszonyulnak a kultúrához. Fellapoztam tavaly októberi műsorkínálatukat: ­Schubert g-moll hegedű- és zongoraszonáta, ­Beethoven c-moll vonóstrió, Mozart esz-dúr zongoranégyes.




Laczkó Vass Róbert. Kép: Horváth László

Remetén járt iskolába. Aztán a székelyudvarhelyi Benedek Elek tanítóképzőben érettségizett ’95-ben, egy évig osztálytanító volt Gyergyóban, majd a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) színházművészeti szakán végzett. 2000-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja. Közben a színházi szerepei mellett állandó vendége, énekese a Kolozsvári Állami Magyar Operának. Több tucat szerepet énekelt már el. Nyolc évig óraadó tanárként beszédtechnikát oktatott a BBTE színházművészeti tanszékén. Munkássága rendkívül szerteágazó. Színészi és énekesi tevékenysége mellett egyéni előadóesteket készít, nem középiskolás fokon (abból is van több mint egy tucat), verseket ír, könyveket publikál, 2012-től az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékház által szervezett Nyitott szemmel című beszélgetőestek házigazdája, tévé- és rádióműsorokat szerkeszt, azokban lép fel, és nem utolsósorban az Egy tál étel humanitárius segélyszervezetben önkéntesként főz, segít, kinek, amikor, amiben kell. És teszi mindezt rendkívül érzékenyen, őszintén, könnyedén, valami okos eleganciával, a sajátosat az egyetemessel elegyítve és fordítva, egy kisebb vagy nagyobb közösséget a kultúra nagy kapcsos zárójelével összefogva.

Nemcsak mondja, hanem egész valójában éli is az elhíresült Kölcsey-mondatot: „messze jövendővel komolyan vess összve jelenkort, hass, alkoss, gyarapíts, s a haza fényre derül”. Igaza van Saint-Exupérynek: az idő nem koptat, hanem kiteljesít, arató ember, aki végül kévét köt a rengeteg munkából, abból, amit a gondviselés s a Lélek belőle számunkra megérlelt. Van-e öröm e vészterhes időkben, közös öröm, nagyobb annál, mint a kévék látványának öröme? Mert ideje van az aratásnak, és ideje a hálaadásnak.

Hölgyeim és uraim, önöktől majdhogynem karnyújtásnyira ül egy Istentől megáldott ajándékos ember, aki magához szelídítette rókatitkomat; húsz éve próbálom megfejteni magamnak: Laczkó Vass Róbertnek hívják. Ennyire jutottam. Rendkívül gazdag ember, aki mindenét odaadja, ha kell, aki a tű fokán versenyt bújik a tevével, semmiért, egészen, aki kultúrát vet, mintha szomjat. Olyasvalaki, aki tisztában van azzal, hogy minden ajándéka lényegét tekintve honnan származik, aki éppen ezért hinti, osztja szét ereje szerint mindenét abba a közösségbe, amelyből vétetett. Adjunk hálát érte Istennek. Köszönjük meg.

 

(Elhangzott 2022. március 25-én Kolozsváron, a Vallásszabadság Házában, a Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa által rendezett díjátadó ünnepségen.)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A Szilágy megyei magyar közösség mindig is tisztelettel adózott a nemzeti kultúra, irodalom és történelem nagyjai előtt. Megbecsülésük jeleként az elmúlt bő három évtized során emlékművet állítottak a Báthoryaknak, Wesselényi Miklósnak, Ady Endrének, Arany Jánosnak, Petőfi Sándornak, legutóbb pedig Szikszai Lajosnak, aki Zilah régi központját és kórházát is építette. Eme illusztris társasághoz most Petri Mór is csatlakozott.

Petri Mór meglátásom szerint jó történész volt, aki ismerte a történetírás szabályait. Utalhatunk itt nagy munkájának előkészületeire, az adat- és anyaggyűjtésre. Erről a következőket vallotta: „Hány levéltárt kutattam át? Ezeknek csak puszta fölsorolása lapokra terjedne. Csak általánosságban jegyzem meg, hogy beutaztam az egész vármegyét: egyházak, községek, magánosok levéltárait, ahol bármi csekély anyag kecsegtetett, valamennyit átkutattam, mint szintén felkerestem a vármegye határain kívül lévő mindama levéltárakat, amelyekben csak valami adatot véltem fölfedezhetni”.

Bejárta a megye mindegyik hely­ségét, rögzítette az ott talált adatokat, emellett pedig átfogó levéltári kutatómunkát végzett. Heteket töltött Kuun Géza marosnémeti levéltárának átkutatásával, a leleszi premontrei konvent gazdag archívuma szintén értékes adatokkal szolgált, Kolozsvárott pedig a hasonlóképpen gazdag Wesselényi- és Bánffy-levéltár anyagában kutathatott. Természetesen a Szilágyság két történeti vármegyéjének régi iratanyagát is hasznosította, emellett pedig a szomszédos vármegyék régi levéltáraiba is betekintett. 

Brassóban 1921. november 13-án harminc erdélyi magyar énekkar képviselője kimondta a Romániai Magyar Dalosszövetség megalakulását. A dalosszövetség létrehozására azért volt szükség, mert Trianon után az erdélyi kórusok elszakadtak a Budapesten székelő Magyar Dalosok Országos Szövetségétől. A szövetség megalapítását idős Szemlér Ferenc, a Brassói Magyar Dalárda elnöke és Szabó Béni alelnök, parlamenti képviselő kezdeményezte. Tisztában voltak azzal, hogy össze kell fogniuk annak érdekében, hogy az erdélyi kórusmozgalom továbbra is jelentős szerepet képviseljen az ország művelődési életében.

Tíz református püspök kért áldást tíz dél-erdélyi gyülekezetre – Csombord, Magyarlapád, Székelykocsárd, Gyulafehérvár, Alvinc, Marosszentimre, Szászváros, Kéménd, Algyógy, Magyarigen és Boroskrakkó – a pénteki hálaadó istentiszteleteken, május 20-án. Az elmúlt évtizedben több mint háromezer templomot újítottak fel a Kárpát-medencében, ebből négyszázat az erdélyi egyházkerületben. A dél-erdélyi templomok az egykor virágzó magyar kultúrát hirdetik ma is, és bár több település gyülekezete is szinte teljesen elfogyott vagy fogyóban van, a közös hálaadás éreztette az ünneplőkkel: nem vagyunk egyedül.

A református egység napját ezúttal inkább egységnapoknak lehetne nevezni, hiszen – amint Tussay Szilárd főszervező fogalmazott – május 21-ét két napon keresztül konferenciák, kiállítások, templomavatások és más programok előzték meg. Május 19–20-án a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban Az iskolák felettébb szükséges voltáról címmel tartottak egyháztörténeti konferenciát, amelynek alapját az adta, hogy az erdélyi fejedelem éppen 400 éve, 1622 májusában alapította Gyulafehérváron a Collegium Academicumot. Különben ennek jegyében telt a háromnapos ünnepség is, s ennek tiszteletére nyilvánította az idei esztendőt az erdélyi református egyház az oktatás évének.

A 19. században a történetírást Európa-szerte fontos közügynek tartották. Ez így volt Erdélyben is, ahol Nagyajtai Kovács Istvánt a modern magyar történetírás úttörői között tartották számon. Köztük volt gr. Mikó Imre is, akinek nagy szerepe volt az 1848–49 utáni abszolutista rendszerben az erdélyi magyarság védelmében. Utóbbi a közös cél érdekében kereste a Kovács Istvánnal való együttműködés lehetőségét.

A mai napon Erdővidék egy jelentős turisztikai desztinációval gyarapodik. Olyan kulturális látnivalóval, a szabadidő tartalmas eltöltésére alkalmas helyszínnel, amely erősíti a nagyajtai identitást és messzire repíti a település hírnevét. A bástyákban felépült kiállítás a szemléletében és módszereiben is megújuló erdélyi magyar muzeológia egy újabb kísérleteként készült el.

A nagyajtai unitárius műemléktemplom és gyülekezet életében mérföldkő ez a nap: 2022. május hetedike. Ettől a mérföldkőtől visszafelé és előre egyaránt tekinthetünk. A holnapi nap, a vártemplom használatba vétele is ugyanannyira fontos, mint az eddigi kutatás, tervezés, kivitelezés és a képzőművészeti értékek feltárása, valamint restaurálása. 

A május 14-én délelőtt a kollégium dísztermében megtartott konferencia a Romániai Magyar Dalosszövetség kétnapos ünnepségsorozatának a második programpontja volt, az előző nap délutánján a szövetség nagyjaira emlékeztek a Házsongárdi temetőben, majd kolozsvári zenei séta következett Guttman Szabolcs építésszel. Szombat délután, a konferenciát követően ünnepi kórushangversenyt tartottak a Kétágú (alsóvárosi) templomban.

Az erdélyi magyar közösség érdekeinek kép­viseletéért és intézményeinek fenntartásáért folytatott több évtizedes mun­kájának elismeréseképpen Kerekes Sándor a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Dáné Tibor Kálmán közösség- és művelődésszervező, közíró, a Művelődés című közművelődési havilap nyugalmazott főszerkesztője, az EMKE korábbi országos elnöke, az RMDSZ egykori Művelődési Főosztályának vezetője, több országos és helyi, közművelődéssel és felnőttképzéssel foglalkozó civil szervezet alapítója, az erdélyi magyar kulturális és társadalmi életben végzett több évtizedes sokrétű munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Killyéni András Péter az erdélyi magyar sporttörténet terén végzett kutatása és eredményei publikálása során szerzett elévülhetetlen érdemei és oktatói, szerkesztői tevékenysége, a magyarság megmaradásáért végzett önzetlen és odaadó munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Az összefogás eredményeként megújult közösségi házuk, az Apafi-ház, amelyet Apafi Mihály fejedelem adományozott 1672-ben a magyar tanulóműhely céljaira. A református parókia, a református templom ismét eredeti pompájában uralja a főteret, folyamatban van a katolikus templom és plébánia felújítása, és a verespataki református parókia újjáépítése is. Ezek a munkálatok nem önmagukért való presztízsberuházások, hanem a közösségi élet és a turizmus felélénkítésének, illetve a gazdasági alapok megerősítésének állomásai.

Református létemre eddig másfél tucatszor vettem részt a csíksomlyói búcsún. A Csíksomlyói Szűzanya azt üzeni az erdélyi főpapok által a Csík, Székelyföld, Erdély, Csángóföld, a Részek, az anyaország, a határon túli területek, a nagyvilágban szétszóródott magyarság számára, hogy ezeréves kereszténységünk megtartása nemcsak vallási, hanem nemzeti feladat is. A pünkösdszombati búcsú a világ magyarságának a legfontosabb gyülekezőhelye, ahol a protestáns hívek is nagyon nagy számban vannak jelen. Mindannyiunknak szól a – több mint négyszázötven éves hagyomány alapján – Salvator-kápolna előtti keresztre vésett szöveg: „Isten! Tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben!”