Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Kanadai magyar jelen

Egyáltalán nincs a köztudatban, hogy Kanadában mintegy háromszázezer magyar anyanyelvű vagy csupán magyar származású személy él, és ezáltal a magyar diaszpóra legjelentősebb célországai közé tartozik.


Vass Zoltán tiszteletes áldása

Vass Zoltán tiszteletes áldása

Kanada a világ második legnagyobb kiterjedésű országa, miközben lakossága annyi, mint Romániának és Magyarországnak együttvéve. Mint a Brit Nemzetközösség tagja, brit minta szerint kormányzott, így hivatalosan a királynő és az általa kinevezett főkormányzó áll az ország élén. Mindezt az odalátogató nem észleli, mert a gyakorlatban a kormány képviseli a hatalmat. Jelképesnek tartom, hogy a fémpénzeken II. Erzsébet uralkodó portréja látható, míg a papírbankókon a kanadai miniszterelnökök arcképe.

Az észak-amerikai földrész legeurópaibb országában a többségi angol és a kisebbségi francia egyaránt hivatalos nyelvnek számít, a kétnyelvűség megszokott gyakorlat. A világ egyik legfejlettebb országa egyúttal a legbefogadóbbak közé tartozik, e kettő egymást erősíti. Az őslakos indiánokon és eszkimókon kívül nagyon sok közösség él itt békés együttműködésben. Identitásuk megtartására a legnagyobb esélyt az nyújtja, ha a városokban kompakt közösségeket alkotnak – jó példa erre Chinatown, Little Italy, Little Portugal és Greek Town is. Ugyanakkor békésen megélnek egymás mellett a zsidók és a palesztinok, a magyarok és a románok is.

Az észak-amerikai Egyesült Államok és Kanada is soknemzetiségű demokratikus ország. A „jövevényeknek” rendkívüli biztonsági intézkedéseket, illetve érvényesülési lehetőségeket biztosítanak, ugyanakkor cserébe elvárják azt, hogy tiszteljék a törvényeket, és feltételek nélkül igazodjanak a közösség elvárásaihoz. Ide nem jönnek migránsok embercsempészek gumicsónakjain, és nem szállítják őket sem autóbusszal, sem vonattal, sem taxival. Itt még az amerikai és kanadai állampolgárságúak útlevelét és kötelező nyilatkozatait is átvilágítják, miközben a más állampolgárságúaktól megkérdezik, hogy honnan jöttek és hová mennek. Kanadát és az Amerikai Egyesült Államokat óceánok, nagy tavak, Mexikó irányában pedig hatalmas drótkerítés védi.

Egyáltalán nincs a köztudatban, hogy Kanadában mintegy háromszázezer magyar anyanyelvű vagy csupán magyar származású személy él, és ezáltal a magyar diaszpóra legjelentősebb célországai közé tartozik. A 19. század végén, a 20. század elején a beígért ingyen föld megmunkálásának reményével érkeztek bevándorlók, nagy számban Saskanadába (az északi Saskatchewan tartományba), ahol megérkezésük után rendkívül kegyetlen éghajlati viszonyokkal kellett szembesülniük. Később Trianon, a világgazdasági válság vagy az anyaországban kialakított kommunista rendszer késztette emigrálásra őket, kiemelten nagy számban viszont az ötvenhatos megtorlások elől hagyták el szülőföldjüket. Manapság a legtöbb magyar városokban, nagyvárosokban él. A legnagyobb létszámban Torontóban vannak jelen: a külvárosi részeket is magába foglaló Great Torontóban és környékén 30–40 ezerre becsülik a magyarok számát.

Kanada legnagyobb városa Torontó, több mint három millió lakossal. Aki Európából utazik ide, az a Pearson kormányfőről elnevezett repülőtéren száll le. A város az Ontario-tó partján fekszik, légvonalban hetven kilométerre a Niagara-vízeséstől. A világváros szimbóluma a CN Tower (Kanadai Nemzeti Torony), a 342 méter magasan fekvő híres üvegpadlóval, valamint a világ legmagasabb – 445 méter – felső kilátójával. Kevesen tudják, hogy a torony működtetője, valamint számos filantróp tevékenység támogatója a jelenleg többnyire Svájcban élő, magyarságát nem tagadó Munk Péter. Peter Munk Charity, Peter Munk Foundation, Peter Munk Cardiac Clinic – olvasható városszerte.

Magyar vonatkozású létesítmény a tópart közelében fekvő Budapest Park, ahol az 1956-os forradalom emlékműve áll, két oldalán egy-egy kopjafával, szélben lebegő kanadai és magyar zászlóval. Az ottawai nagykövetség és a torontói főkonzulátus hivatali tevékenységein és az általuk nyújtott lehetőségeken kívül a magyar élet koordinátorai a nemrég új székhelyre költöző Magyar Ház – Kanadai Magyar Kultúrközpont (a www.hcc.org honlapon sok minden olvasható a programjairól) és az egyházak. A világváros – létszámuk szerinti csökkenő sorrendben – római katolikus, református és evangélikus magyar vallási közösségekkel rendelkezik, de van adventista, baptista, pünkösdista gyülekezet is.

A legegységesebben szervezettek a magyarság mintegy hatvan százalékát kitevő római katolikusok. Az Árpád-házi Szent Erzsébet Római Katolikus Egyházközség jelenlegi otthona az 1985-ben felszentelt templom és a hozzá kapcsolódó épületek, illetve egy ifjúsági központ, ahol a vallásos összejövetelek mellett megvalósul a magyar iskola működtetése, és különböző foglalkozásokra, közösségi együttlétekre kerül sor. Az alkalmi rendezvényeken túl heti rendszerességgel szerveznek nyugdíjas találkozókat, kóruspróbákat, tánccsoport-találkozókat és cserkész-összejöveteleket.

A Torontóban és környékén élő reformátusok korántsem egységesek, akárcsak a magyar egyesületek. Mindez valószínűleg az egyénieskedést nem nélkülöző, sokszor sajátosan értelmezett nyugati demokrácia és a feltörekvő magyar érzékenység terméke. „Minket a széthúzás tart össze” – vallja a torontói Első Magyar Református Egyház lelkésze, a huszonkét éve itt szolgáló Vass Zoltán tiszteletes. Mivel 1956 után a Torontóban letelepedő magyarok létszáma ugrásszerűen megemelkedett, a régi imahely szűkösnek bizonyult, ezért a presbitérium egy új templom megvásárlása mellett döntött, amelynek a felszentelésére 1967-ben került sor a 28 éven át itt szolgáló Seress Ödön lelkész idejében. Bár a mai „nyugati” társadalom és az általa irányított ember saját hatalma és állítólagos szabadsága megóvása érdekében nem tulajdonít elég fontosságot a hitéletnek, megkérdőjelezhetetlen az egyházak szerepe akár a szülőföldön való boldogulás, akár a diaszpórában élők közösséggé kovácsolása terén.


Az 1956-os szabadságharc emlékműve

Az 1956-os szabadságharc emlékműve

A kanadai református gyülekezetek közül elméletileg tizenhárom, gyakorlatilag legfeljebb kilenc tartozik a Kanadai Presbiteriánus Egyházhoz, három az Egyesült Egyházhoz (United Church) és három az Amerikai Magyar Református Egyházhoz. A 87 éve alapított Első Magyar Református Egyház a legnagyobb és a lehetőségek szerinti legszerteágazóbb tevékenységet folytató. Az 1987-ben Erdélyből az Amerikai Egyesült Államokba, majd onnan 1994-ben Torontóba áttelepült Vass Zoltán lelkész nemcsak híveit szolgálja, hanem egyúttal a kanadai reformátusságot, az ország egész magyar közösségét is. Tagja a MÁÉRT-nek, elnöke a Budapesten ülésező Diaszpóra Tanácsnak, alelnöke a Kanadai Magyarok Országos Szövetségének. Egészséges és tapasztalt rálátása van az itt élő magyarok múltjára, jelenére és jövőjére. Tisztában van azzal, hogy az egyház megújulásra szorul a bőség, a kényelem, a szabadság, a biztos megélhetés kanadai társadalmában. Hiszen a mai kitelepülők sokszor ugródeszkának használják az egyházat, és addig járnak magyar közösségbe, amíg érdekeik megkívánják. Mégis ki kell mondani: az összetartozás érzését, a vallás és közösségi értékeket közvetítő egyház megtartó és a hit útján boldogulást biztosító ereje pótolhatatlan. És el kell érkeznie annak az időnek, amikor az értékválságban magát nem lelő ember visszatér gyökereihez, egyházához, hogy ott tartalmas életre, boldogságra, biztonságra találjon.

Az Első Magyar Református Egyház – akárcsak a többi – teljesen önfenntartó. Gondnok nélküli presbitérium és elnök által irányított gazdasági bizottság vezeti. Működik a nőszövetség, a cserkészet, van könyvtár, és a Károli Gáspár teremben különböző kulturális összejöveteleket, ebéddel összekötött rendezvényeket szerveznek. A vasárnapi istentiszteletek látogatottsága, az egyházfenntartás alapján közel kétszáz taggal rendelkezik. Egyházi ünnepek alkalmával több százan eljönnek a kivételesen teljesen megtöltött templomba. Ahova a távolabbi magánlakásban lakó pap, az egyházi elöljárók és tagok mind kocsival járnak. Az időseket szervezetten szállítják gyülekezeti társaik. Egészen más itt az életvitel, mások az adottságok és a gyülekezeti szokások.

A Kanadai/Amerikai Magyarság című lap úgy jeleníti meg magát, mint „a nyugati világ legnagyobb hetilapja”. A világban és az anyaországban történtek mellett helyi beszámolókat, reklámokat, hirdetéseket tartalmaz. Értesülni lehet belőle tucatnyi egyház elérhetőségéről, utazási és ügyvédi irodák címeiről, a torontói Független Magyar Rádió szombat délutáni sugárzási paramétereiről, kanadai munkavállalási igényekről, élelmiszerüzletek kínálatairól és még számos közérdekű közleményről.

A kanadai magyarok fogyása és beolvadása visszafordíthatatlan folyamat. Mégis, álljon ezen informáló írás próféciájaként a konzuli üzenet: „Köszönjük, hogy önök az anyaországtól határon túl is tartják a magyarságukat, én pedig ígérem, hogy odahaza mi is megtartjuk Magyarországot magyarnak!” Úgy legyen!

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Református létemre eddig másfél tucatszor vettem részt a csíksomlyói búcsún. A Csíksomlyói Szűzanya azt üzeni az erdélyi főpapok által a Csík, Székelyföld, Erdély, Csángóföld, a Részek, az anyaország, a határon túli területek, a nagyvilágban szétszóródott magyarság számára, hogy ezeréves kereszténységünk megtartása nemcsak vallási, hanem nemzeti feladat is. A pünkösdszombati búcsú a világ magyarságának a legfontosabb gyülekezőhelye, ahol a protestáns hívek is nagyon nagy számban vannak jelen. Mindannyiunknak szól a – több mint négyszázötven éves hagyomány alapján – Salvator-kápolna előtti keresztre vésett szöveg: „Isten! Tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben!”

A székelyudvarhelyi Balázs Árpád televíziós, rádiós szerkesztő új könyve* a környékbeli tűzoltók történetét foglalja össze. Ezzel a témával mindeddig senki nem foglalkozott, a kiadvány másfélszáz oldalán a szerző számos régi dokumentumot (fényképet, oklevelet, jegyzőkönyvet) is közöl. A nyomdából már kikerült munkáról a szerzővel beszélgettünk.

2010. március 12-én, Sárospatakon a Makovecz Imre tervezte A Művelődés Háza és Könyvtára belső folyosóján ünnepélyes keretek között népes közönség előtt hullt le a lepel arról az emléktábláról, amely hirdeti, hogy az épület nemcsak a helybéli közösség kulturális intézménye, hanem az EMKE Észak-Magyarországi Képviseleti Pontja is. 2020-ban a világjárvány miatt nem sikerült a tízéves jubileumon ünnepélyes rendezvény keretében emlékezni, ezért a sárospataki intézmény egy évfordulós kötet kiadását tervezi, amelyben az EMKE és Sárospatak több évtizeden átívelő kulturális kapcsolatairól jelennek meg írások.

Buchwald Amy

A munkahelyemre vezettem, és közben szokásomhoz híven a rádiót hallgattam. Azaz, az elmúlt pár évben már nem a rádiót, hanem podcastot. Podcastot? Igen, podcastot. A világhálón és a mobiltelefon elterjedése óta ez egy egyre népszerűbb műfaj. Tulajdonképpen egy hanganyag, amit az interneten érhetünk el, és akkor hallgathatunk meg, amikor akarunk.

Sándor József, EMKE

Sándor József ott volt az EMKE létrehozásakor, 1885-ben. Ő dolgozta ki a létesítendő egyesület alapszabály-tervezetét, titkáraként, majd főtitkáraként, később örökös alelnökeként úgyszólván mozgató rúgója volt mindannak, ami az egyesületben és akörül történt. Az első évtizedek az ő céltudatos fáradozása nyomán az építkezés évtizedei voltak: a művelődés körét szélesre nyitva az erdélyi, s kiemelten a szórványmagyarság megmaradását szolgálva. Az EMKE iskolákat, óvodákat, könyvárakat létesített, anyagilag is támogatva azokat, akik a műveltséget elvitték a nép közé, akik áldozatos munkásai voltak a tudásnak, s általa a felemelkedésnek. 

Az 1956-os magyar mártírok emléksírja Párizsban

1958. február 5-én a Fő utcai katonai bíróság épületében megkezdődött a Nagy Imre-per. 1958. június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte, továbbá halálra ítélte Gimes Miklóst és Maléter Pált. Másnap, június 16-án, hajnalban a budapesti Gyűjtőfogház udvarán mindhármukat kivégezték, majd holttestüket ugyanott eltemették. 

barót

Ahogy telik az idő, mind gyakrabban kapom magam az emlékek olyatén keveredésén, hogy bizonyos történésekről találgatom, azokat vajon iskolásként vagy kezdő tanárként éltem át. Ez a bizonytalanság abból adódik, hogy a baróti iskola számomra több rétegű élményanyag. Egyik rétege az iskoláskorom, amely 1956 nyarával zárult, akkor érettségiztem, a másik a tanári pályám ideje. Ez maga is rétegzett, mert amikor 1960-ban kihelyeztek Barótra, kollégája lettem jó néhány volt tanáromnak is. Néha nehéz eldönteni, hogy bizonyos események a volt tanáromhoz vagy a későbbi kollégához kapcsolódnak.

Akinek van jó táboros élménye – és itt most nem az ereszd el a hajamat típusú, korlátok nélküli táborokra gondolok –, az tudja, hogy ezeknek az eseményeknek a varázsát, a lényegét az együttlét, a találkozás, az ismerkedés, a közös programok, kirándulások, csapatjátékok, az éjszakába nyúló beszélgetések adják. Ez, ha lehet, még hatványozottabban érvényes a Magyarországon az Anyanyelvápolók Szövetsége, itt Erdélyben pedig a Georgius Aranka Társaság által szervezett ifjúsági táborokra, amit egyszerűen csak a mosolyok, a szeretet, a bizalom táborának szoktunk emlegetni, és ahonnan nem egy középiskolás vagy egyetemista ment úgy haza, hogy bevallása szerint több szeretetet és megértést kapott az egy hét alatt, mint otthon az osztálytársaitól egy egész év alatt. 

A Közösségért Alapítványt (Fundaţia Pentru Comunitate) 2008-ban, Kolozsváron alapították azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a tehetség, a szorgalom, a tudás, a szolidaritás, a közösségben rejlő értékek kibontakozásához, egy élhetőbb és humánusabb környezet kialakításához. Az Alapítvány elnöke Gazda Árpád újságíró, a Magyar Távirati Iroda (MTI) erdélyi tudósítója, alelnöke Molnár-Bánffy Kata, kommunikációs szakember, aki több mint húsz év tapasztalattal rendelkezik a média, közigazgatási, politikai és üzleti kommunikációban. A kuratórium tagja Brîndușa Armanca újságíró, egyetemi tanár, valamint Ferencz Szabolcs, a Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (FGSZ Zrt.) elnök-vezérigazgatója.

Balázs Bécsi Attila

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

" (...) a kulturális termék előállítása is pontosan olyan, mint a kertészetének: mindkettőnek megvan az eredete, ami a kultúrában az ötlet, a kertészetben pedig a mag. A kultúrában az ötlet és az ihlet önmagában semmit nem ér, ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, ha nem ölt testet színben, szóban, hangban, festményben, versben, zenében. A kertészetben, ös - szességében a mezőgazdaságban is így van: ott van a mag, ami ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, más szóval, ha nem kerül számára jó földbe, ha nem kap vizet, napfényt, táplálékot, akkor elsenyved, elpusztul. A két szakterület tartalmát tekintve valóban más, de logikailag teljesen egyforma. A mezőgazdaságban van egy állandó: a föld, ez az alap. A kultúrában, a közművelődésben is van egy állandó: az ember, a célközönség. De a mechanizmusok hasonlóak. "

Jósika Miklós szülőháza Tordán

Tordával kapcsolatosan többször elhangzott, hogy sok jelentős értelmiségit adott a világnak, de ezeket nem tudta megtartani. Így hát úgy döntöttem, hogy megvizsgálom ennek a megállapításnak a történelmi háttereit, és bemutatok néhány értelmiségit, aki a tudományok, irodalom és a művészetek terén alkotott, olyan embereket, akiknek életműve már lezárult.

Albert Mátyás

... ha jól belegondolok, már gyerekkoromban érződött a kultúrához, a művelődéshez ragaszkodás. A magyar identitás megőrzése és az itthon, a szülőföldön maradás ösztönzése is már serdülőkoromban jelentkezett, ami azután csak egyre jobban erősödött. Talán így kell születni, ez belülről jön, ezek mind erős és öntudatos belső érzések, amelyek később csiszolódnak, és a mindennapok rávilágítanak, rávezetnek arra, hogy tenned kell valami jót, valami maradandót.

Vannak csaták, amelyeket elveszítünk. Rájöttem. Ma bejöttem az irodába, és látom, hogy egyik kolléganőm fia ott ül az egyik széken. Hatalmas mosollyal ráköszönök a kis Danra, és ahogy a spanyol mondja, „no me paró bola”, rám sem hederített. Ha a felnőtt és az okostelefon küzd a gyermek figyelméért, abból mi ritkán kerülünk ki győztesen. Komolyra fordítva a szót, szeretnék kicsit foglalkozni azzal, hogy Latin-Amerikában hogyan fest az anya, apa és a gyermek kapcsolata, valamint azzal, hogy mi mindent képesek egymásért megtenni.

Honduras nem az az ország, amelyet ha valakinek megemlítesz, akkor rögtön tudja, hogy miről beszélsz. Ami földrajzi elhelyezkedését illeti, legyünk őszinték, legtöbbünknek kell egy kis segítség, hogy megtalálja a térképen. És ha már itt tartunk, akkor elárulom, hogy vannak olyanok, akik nemhogy az ország, de még a térség létezéséről sem tudnak. És ha földrajzi elhelyezkedését homály fedi, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy kultúrájának sajátosságai még kevesebbé ismeretesek.