Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Hetedhét nép meséit mondták Szentkirályon

Száznál is több elemista gyermek vett részt a Székelyudvarhely melletti Székelyszentkirályon április elején a Bán Péter műfordító emlékére nyolcadik alkalommal szervezett mesemondó versenyen.


A székelyszentkirályi mesemondó verseny résztvevői és közönsége. A szerző felvétele

A helyi Szent István általános iskolában lezajlott, Hetedhét nép meséi elnevezésű eseményre a korábbi évekhez hasonlóan a környékbeli falvakból, Tibódról, Fancsalról és Ülkáről is meghívták a kis mesemondókat.

Nyitányként az alkalomra felállított kiállítás fogadta a versenyzőket és az érdeklődőket, illetve a farkaslaki Jakab Rózsika nyugalmazott tanítónő jóvoltából idekerült, neki írt leveleket. A verseny megkezdése előtt bemutattuk a műfordítót, aki szláv (bolgár, cseh, orosz, szlovák, ukrán) mellett számos más nyelvből is fordított. Cseremisz, csuvas, észt, grúz, karél, lett, litván, mordvin, román, török, vogul, zürjén és más nyelvekből is fordított, így húsznál több önálló kötete jelent meg. Külön ki kell emelni: Bán Péter munkásságának köszönhető, hogy a magyar olvasók megismerhették az egykori Szovjetunió kis népeinek, nemzetiségeinek népköltészetét, illetve szépirodalmát.

Évekkel ezelőtt, amikor az első mesemondók versenybe szálltak, talán a szervező Fülöp Éva Laura tanító sem gondolta, hogy nemzedékek számára teremt lehetőséget tehetségük megmutatására, illetve a magyar népmese népszerűbbé tételére. Most a bolondos áprilisi havazásra oda sem figyeltek a gyermekek, hiszen volt annál érdekesebb is, ami érdeklődésüket felkeltette és lekötötte.

A nap során a mesemondást játékokkal és énektanulással szakították meg. Litván, cseremisz és mordvin népdalokat tanultunk eredetiben és magyar fordításban. A székely viseletbe öltözött elemisek litván, kazah, lett, korják, mordvin és bolgár meséket választottak erre az alkalomra. Kovács Sándor fancsali, Bodó-Vass Ibolya tibódi, Baranyai Orsolya ülkei, Balázs Szilvia, Fülöp Éva Laura, Fülöp Katalin és Kozma Judit szentkirályi oktatók tanítványai más népek meséivel ismerkedve, a jelenlévőknek is igazi élményt szereztek.

A korosztályonként színre lépők közül a zsűri a legjobbnak találta a harmadikos Sebestyén Dalmát, aki a székelyudvarhelyi városi szakaszon képviseli majd iskoláját, az ugyancsak harmadikos Veres Tamás pedig szükség esetén helyettesíti őt. A díjak átadásakor az előkészítős Demény Nikoletta, az elsős Barabás Anett Eszter teljesítményét emelték ki a bírák.

Ozsváth Júlia aligazgató az eredményhirdetéskor Fülöp Éva Laura színes rajzával díszített részvételi oklevelet és ajándékot adott át minden résztvevőnek. Összegzésként találóan fogalmazta meg, hogy „szívünk megtelt sok szép mesével, sok szép szóval”. Ez az esemény nem kis izgalmat keltett a versenyzőkben – bár legtöbben magabiztosan léptek fel, főként a kisebbeken néha eluralkodott az izgalom, olyannyira, hogy volt, ki félbeszakította a mesemondását.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Református létemre eddig másfél tucatszor vettem részt a csíksomlyói búcsún. A Csíksomlyói Szűzanya azt üzeni az erdélyi főpapok által a Csík, Székelyföld, Erdély, Csángóföld, a Részek, az anyaország, a határon túli területek, a nagyvilágban szétszóródott magyarság számára, hogy ezeréves kereszténységünk megtartása nemcsak vallási, hanem nemzeti feladat is. A pünkösdszombati búcsú a világ magyarságának a legfontosabb gyülekezőhelye, ahol a protestáns hívek is nagyon nagy számban vannak jelen. Mindannyiunknak szól a – több mint négyszázötven éves hagyomány alapján – Salvator-kápolna előtti keresztre vésett szöveg: „Isten! Tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben!”

A székelyudvarhelyi Balázs Árpád televíziós, rádiós szerkesztő új könyve* a környékbeli tűzoltók történetét foglalja össze. Ezzel a témával mindeddig senki nem foglalkozott, a kiadvány másfélszáz oldalán a szerző számos régi dokumentumot (fényképet, oklevelet, jegyzőkönyvet) is közöl. A nyomdából már kikerült munkáról a szerzővel beszélgettünk.

2010. március 12-én, Sárospatakon a Makovecz Imre tervezte A Művelődés Háza és Könyvtára belső folyosóján ünnepélyes keretek között népes közönség előtt hullt le a lepel arról az emléktábláról, amely hirdeti, hogy az épület nemcsak a helybéli közösség kulturális intézménye, hanem az EMKE Észak-Magyarországi Képviseleti Pontja is. 2020-ban a világjárvány miatt nem sikerült a tízéves jubileumon ünnepélyes rendezvény keretében emlékezni, ezért a sárospataki intézmény egy évfordulós kötet kiadását tervezi, amelyben az EMKE és Sárospatak több évtizeden átívelő kulturális kapcsolatairól jelennek meg írások.

Buchwald Amy

A munkahelyemre vezettem, és közben szokásomhoz híven a rádiót hallgattam. Azaz, az elmúlt pár évben már nem a rádiót, hanem podcastot. Podcastot? Igen, podcastot. A világhálón és a mobiltelefon elterjedése óta ez egy egyre népszerűbb műfaj. Tulajdonképpen egy hanganyag, amit az interneten érhetünk el, és akkor hallgathatunk meg, amikor akarunk.

Sándor József, EMKE

Sándor József ott volt az EMKE létrehozásakor, 1885-ben. Ő dolgozta ki a létesítendő egyesület alapszabály-tervezetét, titkáraként, majd főtitkáraként, később örökös alelnökeként úgyszólván mozgató rúgója volt mindannak, ami az egyesületben és akörül történt. Az első évtizedek az ő céltudatos fáradozása nyomán az építkezés évtizedei voltak: a művelődés körét szélesre nyitva az erdélyi, s kiemelten a szórványmagyarság megmaradását szolgálva. Az EMKE iskolákat, óvodákat, könyvárakat létesített, anyagilag is támogatva azokat, akik a műveltséget elvitték a nép közé, akik áldozatos munkásai voltak a tudásnak, s általa a felemelkedésnek. 

Az 1956-os magyar mártírok emléksírja Párizsban

1958. február 5-én a Fő utcai katonai bíróság épületében megkezdődött a Nagy Imre-per. 1958. június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte, továbbá halálra ítélte Gimes Miklóst és Maléter Pált. Másnap, június 16-án, hajnalban a budapesti Gyűjtőfogház udvarán mindhármukat kivégezték, majd holttestüket ugyanott eltemették. 

barót

Ahogy telik az idő, mind gyakrabban kapom magam az emlékek olyatén keveredésén, hogy bizonyos történésekről találgatom, azokat vajon iskolásként vagy kezdő tanárként éltem át. Ez a bizonytalanság abból adódik, hogy a baróti iskola számomra több rétegű élményanyag. Egyik rétege az iskoláskorom, amely 1956 nyarával zárult, akkor érettségiztem, a másik a tanári pályám ideje. Ez maga is rétegzett, mert amikor 1960-ban kihelyeztek Barótra, kollégája lettem jó néhány volt tanáromnak is. Néha nehéz eldönteni, hogy bizonyos események a volt tanáromhoz vagy a későbbi kollégához kapcsolódnak.

Akinek van jó táboros élménye – és itt most nem az ereszd el a hajamat típusú, korlátok nélküli táborokra gondolok –, az tudja, hogy ezeknek az eseményeknek a varázsát, a lényegét az együttlét, a találkozás, az ismerkedés, a közös programok, kirándulások, csapatjátékok, az éjszakába nyúló beszélgetések adják. Ez, ha lehet, még hatványozottabban érvényes a Magyarországon az Anyanyelvápolók Szövetsége, itt Erdélyben pedig a Georgius Aranka Társaság által szervezett ifjúsági táborokra, amit egyszerűen csak a mosolyok, a szeretet, a bizalom táborának szoktunk emlegetni, és ahonnan nem egy középiskolás vagy egyetemista ment úgy haza, hogy bevallása szerint több szeretetet és megértést kapott az egy hét alatt, mint otthon az osztálytársaitól egy egész év alatt. 

A Közösségért Alapítványt (Fundaţia Pentru Comunitate) 2008-ban, Kolozsváron alapították azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a tehetség, a szorgalom, a tudás, a szolidaritás, a közösségben rejlő értékek kibontakozásához, egy élhetőbb és humánusabb környezet kialakításához. Az Alapítvány elnöke Gazda Árpád újságíró, a Magyar Távirati Iroda (MTI) erdélyi tudósítója, alelnöke Molnár-Bánffy Kata, kommunikációs szakember, aki több mint húsz év tapasztalattal rendelkezik a média, közigazgatási, politikai és üzleti kommunikációban. A kuratórium tagja Brîndușa Armanca újságíró, egyetemi tanár, valamint Ferencz Szabolcs, a Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (FGSZ Zrt.) elnök-vezérigazgatója.

Balázs Bécsi Attila

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

" (...) a kulturális termék előállítása is pontosan olyan, mint a kertészetének: mindkettőnek megvan az eredete, ami a kultúrában az ötlet, a kertészetben pedig a mag. A kultúrában az ötlet és az ihlet önmagában semmit nem ér, ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, ha nem ölt testet színben, szóban, hangban, festményben, versben, zenében. A kertészetben, ös - szességében a mezőgazdaságban is így van: ott van a mag, ami ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, más szóval, ha nem kerül számára jó földbe, ha nem kap vizet, napfényt, táplálékot, akkor elsenyved, elpusztul. A két szakterület tartalmát tekintve valóban más, de logikailag teljesen egyforma. A mezőgazdaságban van egy állandó: a föld, ez az alap. A kultúrában, a közművelődésben is van egy állandó: az ember, a célközönség. De a mechanizmusok hasonlóak. "

Jósika Miklós szülőháza Tordán

Tordával kapcsolatosan többször elhangzott, hogy sok jelentős értelmiségit adott a világnak, de ezeket nem tudta megtartani. Így hát úgy döntöttem, hogy megvizsgálom ennek a megállapításnak a történelmi háttereit, és bemutatok néhány értelmiségit, aki a tudományok, irodalom és a művészetek terén alkotott, olyan embereket, akiknek életműve már lezárult.

Albert Mátyás

... ha jól belegondolok, már gyerekkoromban érződött a kultúrához, a művelődéshez ragaszkodás. A magyar identitás megőrzése és az itthon, a szülőföldön maradás ösztönzése is már serdülőkoromban jelentkezett, ami azután csak egyre jobban erősödött. Talán így kell születni, ez belülről jön, ezek mind erős és öntudatos belső érzések, amelyek később csiszolódnak, és a mindennapok rávilágítanak, rávezetnek arra, hogy tenned kell valami jót, valami maradandót.

Vannak csaták, amelyeket elveszítünk. Rájöttem. Ma bejöttem az irodába, és látom, hogy egyik kolléganőm fia ott ül az egyik széken. Hatalmas mosollyal ráköszönök a kis Danra, és ahogy a spanyol mondja, „no me paró bola”, rám sem hederített. Ha a felnőtt és az okostelefon küzd a gyermek figyelméért, abból mi ritkán kerülünk ki győztesen. Komolyra fordítva a szót, szeretnék kicsit foglalkozni azzal, hogy Latin-Amerikában hogyan fest az anya, apa és a gyermek kapcsolata, valamint azzal, hogy mi mindent képesek egymásért megtenni.

Honduras nem az az ország, amelyet ha valakinek megemlítesz, akkor rögtön tudja, hogy miről beszélsz. Ami földrajzi elhelyezkedését illeti, legyünk őszinték, legtöbbünknek kell egy kis segítség, hogy megtalálja a térképen. És ha már itt tartunk, akkor elárulom, hogy vannak olyanok, akik nemhogy az ország, de még a térség létezéséről sem tudnak. És ha földrajzi elhelyezkedését homály fedi, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy kultúrájának sajátosságai még kevesebbé ismeretesek.