Az 1982-es tanévzáró ünnepségen lépett fel először együtt a Haáz Sándor zenetanár által tanított, az akkori 1-es számú, ma Mártonffi János nevét viselő iskola diákjaiból verbuvált rézfúvós és vonós együttes az iskolakórussal. A következő évtől a Szentegyházi Gyermekfilharmónia nevet felvevő együttest ma mintegy száz kórustag és negyven zenekari tag alkotja. 1991-ben létrehozták a Gyermekfilharmónia Alapítványt, amely a falumúzeumot is magába foglaló Múzeum Szállót működteti, és egyebek mellett évente a Homoród-menti Népdalvetélkedőt, a májusi Fili Napokat, a Bútorfestő Tábort, valamint a Prímásképző Tánctábort is szervezi. 1992–2007 között jelentették meg a Szentegyházi Hírlapot, 1998-tól kiadják a Törpe Daloskönyv sorozatot. Bel- és külföldi hangversenykörutakat szerveznek, eddig több száz koncertet tartottak. Fejlesztik a falusi turizmust, megvásárolták és működtetik a Filiházat. Az alapítvány feladatai közé tartozik a hangszerek beszerzése és felújítása is. Mindezekről Haáz Sándor zenetanárt kérdeztük.
A Gyermekfilharmónia krisztusi életkorú: 33 éves. Az eredeti tervek, elképzelések megvalósultak?
Én minden évben rácsodálkozom, hogy a Fili képes haladni tovább. 1997-ben már székelykaput állítottunk annak az emlékére, hogy volt Fili…
Nehéz időszak volt?
Minden évben egyre nehezebb. Mert én sajnos, vénülök, egyre népszerűtlenebb ötleteim vannak a diákok körében is, és a világ egyre inkább afelé mutatkozik mozdulni, ahol az ének és a zene meg a szó értéktelenedik, nincs jelen, nem az mozgatja a világot.
A Gyermekfilharmónia fellépései, hangversenykörútjai pont az ellenkezőjéről győznek meg…
Ennek a századnak a lelki sivatagjaiban jókora adag víz, éltető elem a Gyermekfilharmónia. Előadásainkon rövid, gyermekek szájából hiteles dalok szólalnak meg, tele humorral, vidámsággal. A közönség kapva kap utána, mert az emberek úgy érzik, az elveszett énjüket találják meg egy-egy ilyen koncert alkalmával. Tódulnak az emberek, hogy élvezzék: még létezik az a megálmodott világ, amit hovatovább egyre kevesebb helyen találnak meg. A Fili továbbéléséhez nagy arányban hozzájárul az is, hogy a mostani gyermekek a valamikori énekesek, zenészek gyermekei. Szülőkként észrevették a Filiben azt, hogy az egy picit katonaság, egy picit rendszerre tanítás, egyúttal világlátás. Nagyon jólesik, ha otthon a családban dúdol a gyermek… Minden szempontból segítőtársaim a mostani szülők, akik filisek voltak. Komolyan veszik, hogy a gyermekeik rendszeresen járjanak próbákra.
Van olyan gondolat, eszme, ami elmaradt, nem valósulhatott meg?
Haáz Sándor a 2015. július 20-i hangversenyen
Lendván
Nincs. Fontos volt, ma is fontos számunkra, hogy a zene nyelvével a toleranciát, az örömzenélést, az egymás mellett élést hirdessük. A Gyermekfilharmónia tevékenységének zöme a népdaléneklés nagyszerűségét, a népdalkincsünk túlélését szeretné biztosítani. Ennek érdekében szívósan dolgozom nemcsak én, hanem jó pár kollégám is, és nemcsak a kötelező tanórákon, hanem azokon kívül is.
Amikor megalakult a Gyermekfilharmónia Alapítvány, az alapcélok közt szerepelt a hangszerekkel való ellátás. Hogyan áll a Fili most hangszerekkel? Kell-e cserélni, javítani, és mibe kerül mindez?
A régi hangszerállományt teljességében lecseréltük. Az eltelt 33 év valóban hosszú idő ahhoz, hogy a gyermekek kézről kézre adott hangszerei kibírják. Közel húsz éven át kizárólag én láttam el a tanítványaimat hangszerrel. A faluban a nyolcvanas években felvásárolt hangszerkészlet vándorolt a rokonságon belül, vagy utcabeliek, szomszédok kölcsönözték egymásnak, főleg a hegedűket. A fúvós hangszereket eleinte a településen működő rezesbanda készletéből kölcsönöztük. Ezek feljavítását, használatát hosszú idők után mára jócskán pótoltuk, főleg alapítványi, pályázati lehetőségek útján. Rendkívül sokat segít magyarországi testvéralapítványunk, a budapesti Filiért Alapítvány. Értékes vadászkürtöket kaptunk tőlük, mélyfúvós hangszereket, fuvolát, klarinétot. A trombitakészletünk is pályázataikból, illetve a személyi jövedelemadók összegyűjtése által bővült. Jelenleg a zeneteremből több mint tíz hegedűt kölcsönöztünk, alapítványunk vagy a Tanulók Háza leltárából. Ha időközben kiderül, a gyermek érdemes arra, hogy saját hangszere legyen, segítek a szülőknek megvásárolni azt. Gyakran a Gyermekfili örökre adományoz hangszert a zenészeinek. Az elmúlt hat évben tíznél is több hangszert adtunk ki örökre, klarinétot, fuvolát és hegedűt, ezek közt voltak igényes, drága portékák is. Vannak íratlan szabályok: az a gyermek, aki tíz évig a Fili zenekari tagja, megörökölheti a hangszert. Aki a Fili tagjaként érettségizik le, az is örökre megkaphatja hangszerét. Ezáltal a táncház mozgalmat, a diákzenészek táncház-zenekarait próbáljuk alapítványilag támogatni. Nagyon büszke vagyok arra, hogy filis hangszerek járják Kolozsvárt, Nagyváradot, és különféle tánctáborokban muzsikálnak velük.
A Filinél mindig történik valami. Kiadványai közül jól ismert a Törpe Daloskönyv sorozat, helyi lapot adott ki, hangzóanyagokat, a Hegedűiskola köteteit. Mostanában mivel dolgoznak?
Legújabb kiadványunk a Fili kottatár sorozat. Az elmúlt 32 évnek az összes hangszerelése, illetve sikeres, kórusra és zenekarra készült átirata öt kötetben jelent meg, majdnem hatéves előkészítő munka eredményeként. Veress Hunor főiskolai hallgató segítségével vittük számítógépre a zenei anyagot. A tematikusan, sorba válogatott énekek tárai: a karácsonyi ünnepkör, népdalfeldolgozások, negyvennyolcas és egyéb mozgalmi dalok, más népek dalai, valamint klasszikus kedvencek kottás füzetei kórusra és külön-külön minden egyes hangszerszólamra. Nem ártana füzetecskéinket népszerűsíteni, megállapítani, másoknál hogyan működnének a feldolgozások. Magyarországi zeneiskoláknál már sikerrel próbálkoztunk. Éppenséggel Erdélyben is lehetne ezzel a kottatárral új világot teremteni, de meg kell találnunk azt a fórumot, azokat a lehetőségeket, amelyek mentén eljuthatunk a műkedvelő gyermekzenekarokhoz, a lelkes kollégákhoz, akik ebben fantáziát látnak. Nagyon büszke vagyok a Törpe Daloskönyvekre is, amelyek, népszerűségének köszönhetően az ötödik-hatodik újranyomásnál tart. Zsebmérete miatt neveztük Törpe Daloskönyvnek, és minden oldalán kiszínezhető rajzok találhatók. Nyolc füzet jelent meg, a legsikeresebbek a Pentaton dalok és a kánonos köteteink. A Gyermekdalok (VII., VIII. kötet) könyvecskéiben 60-60 óvodás-, kisiskolás ének szerepel, ezek furulyán, hegedűn könnyen játszhatók. A daloknál olyan szövegeket is beírtunk, amik más forrásokból kerültek elő. Úgyis az a lényeg, hogy énekeljen a gyermek.
A Gyermekfilharmónia Alapítvány ösztöndíjjal támogat tehetséges gyermekeket. Most, amikor mindenki az anyagi források apadására panaszkodik, érezhetők-e ilyen természetű gondok a Fili háza táján?
Pillanatnyilag két tanítványunknak fizet teljes körű szállást, ellátást, taníttatást, mindenfélét az alapítványunk. Ügyesek, megérdemlik, de mivel rászorulnak a segítségre, nélkülünk nem menne olyan simán az iskoláztatásuk. Mindezek mellett úgy érzem, a hangszerrel vagy a kiadványokkal való támogatás méltóbb a Filihez.
A Fili tevékenységhez sok minden hozzátartozik, amit kívülállók talán nem is gondolnak: a Homoród-menti Népdalvetélkedő, kézműves táborok, a Filiház működtetése. Bővíthető ez még? Vannak új ötletek?
Az évi öt fontos rendezvényünk fenntartása nagy, fárasztó és kemény munka. Sokkal könnyebb létrehozni valamit, és nagy gongütéssel megnyitani, mint évek hosszú során színvonalasan fenntartani azt. Évente meg kell, hogy újuljon a bútorfestő vagy tánctábor azért, hogy újabb és újabb gyermekek érkezésekor azok is új fórumra találjanak. Ami újul, fejlődik, az a Csűrkalandpark, ami a Filiház udvarán levő csűrben készült el. E bohóságokkal tele szénapadláson készül az ürgelabirintus és a falift, a színben a rakétaszimulátor és egy gerendalétra.
A Fili nemrég érkezett haza egy elég hosszú körútról. Mi a következő lépés?
Augusztus 20-ra Szent István-napi műsorral készültünk, 31-től szeptember 6-ig zajlott a Fili tánctábora és prímásképzője. Október első hétvégéjén tartjuk az Őszi Hadjáratot a szentegyházi hagyományőrző huszárokkal közösen. Ez lovas, szekeres verbuváló körút a környező falvakban, a Filis szekereken zeng a dal. Ilyenkor az ünnepi esten a huszárokkal közösen énekeljük ’48-as dalainkat. Novemberben készülődünk a Ciripelő vetélkedőre, ami Nyíregyháza és Szentegyháza régi ötletű mese-, vers- és énekmondó versengése. Aztán következik a téli körút, majd a végelszámolás: december 30-án szoktunk tartani óévzáró gálahangversenyünket.
A jövőben nehezebb vagy pedig éppen könnyebb lesz ugyanezeket a programokat megtervezni, megvalósítani azután, hogy annyi éve zajlanak ezek az események?
Minden rendezvény előtt azt látjuk, hogy egyre nehezebb nekifogni, és minden rendezvény végén, a tanulságlistát elemezve látjuk, hogy jól sikerült, érdemes volt. Nem csak azért, mert az anyagiakat fáradságos előteremteni. Nagyobb feladat megmozdítani a gyermekközösséget. El kell vonni a figyelmét a facebooktól, az internettől. A bútorfestés, a tánctanulás munkatáboraiban a gyermeklétszám biztosítása, az érdeklődés felkeltése komoly kihívás. De miután megmozdul a gyermeksereg, meglátszik, hogy ezeket a rendezvényeket kötelező módon kell csinálni. Ezeknek a foglalkozásoknak a hiányában pont az veszne el a székely virtusból, ami tulajdonképpen székellyé tette a székelyt: az ének, a tánc, a mozgáskultúrája, a versei, énekei, meséi.
| 1955-ben született Székelyudvarhelyen. A Zenetanárképző Főiskola elvégzése után 1978-ban helyezték ki Szentegyházasfaluba zenetanárnak. Levelezői tagozaton elvégezte a kolozsvári Gh. Dima Konzervatóriumot. A Tanulók Háza zenekörein tanítja, most már több volt tanítványával, pedagógusokkal a diákokat hangszerismeretre. A Gyermekfilharmónia létrehozója, vezetője. Szakmai elismerései: Hargita Megyei Tanfelügyelőség Profesor Evidenţiat (Kiváló Tanár – szerk. megj.) díja (1983, 1992), a Magyarok Világszövetsége – MVSZ díj (1993), a Magyar Köztársaság Művelődési és Közoktatási minisztere Pro Cultura Hungarica emlékplakettje (1997), a Széchenyi Társaság díja (1998), a Romániai Dalosszövetség Rónai Antal díja (1999), a Julianus Alapítvány Julianus díja (2001), a Romániai Magyar Pedagógusszövetség Ezüst Gyopár díja (2001), Szentegyháza Városi Tanácsa Pro Urbe díja (2002), Magyar Örökség díj (2003), a Hargita Megyei Kulturális Központ és az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület Udvarhelyszék kultúrájáért díja (2004), a Magyar Művészeti Akadémia tagja (2005), Bartók Béla Emlékdíj (2006), Nagy Lajos emlékérem – Pécs (2006), Magyarságért díj – Szarvas (2007), EMKE díj – Kolozsvár (2009), A Tehetségek Szolgálatáért Életműdíj – Budapest (2010), Mentor díj – Kolozsvár (2011), Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (2011), Hargita Megye Tanácsa Kájoni János díja (2012), Bonis bona discerere (2014), Németh Géza díj (2015). |
A felhasznált képek Tókos Attila felvételei
 Természetesen a honismeret mint fogalom és mint tevékenység nem a most 50 esztendős folyóirat létrejöttével került a köztudatba, búvópatakként, vagy nyílt vízfolyásként, megnevezve vagy ráutalóan évszázadok óta létezett. Hiszen már „honfoglaló népünk számára is természetesnek számított, hogy töviről hegyire megismerjék a földet, ahol megtelepedtek, a tájat csakúgy, mint az itt talált embereket és emberi alkotásokat. |
 A Hepehupa 2002-es indulását hosszas, évekig húzódó tervezgetés előzhette meg. Zilahi értelmiségi és politikusi körökben talán Kovács Kuruc János történelemtanár, helytörténész szorgalmazta legtöbbször egy művelődési lap elindítását. Lelkesedését, ügybuzgalmát elmondása szerint az 1999-ben megjelent és a zilahi Color Print nyomdában nyomtatott Szilágysági magyarok kismonográfia-gyűjtemény sikere is táplálta. E kiadvány munkálatainak koordinálása, a nyomdatulajdonos Major Istvánnal kialakult barátsága, valamint az egyes szerzőkkel folytatott beszélgetések közben születhetett meg a gondolat, hogy Szilágyságban is életképes maradna egy művelődési lap, hiszen ez a tájegység is rendelkezik azokkal az írástudókkal, akik terjedelmesebb honismereti vagy irodalmi írásaikkal folyamatosan el tudnák látni a betűre éhes magyar olvasóközönséget. |
 Szervátiusz Tibor két vésőmozdulat között arra lett figyelmes, hogy az arra utazók megálltak csöndben figyelni a munkálkodást, a koppanásokat, a csengés hangját, és közülük egyre többen mondták tovább, hogy mi készül Farkaslakán. Mint megfogalmazta: „hamar elterjedt a hír, hogy Tamásinak faragunk emlékművet. Egyre többen jöttek hozzánk munka közben, sokan egy-egy lehullott kődarabot is elvittek emlékbe.” Így vált közkinccsé, a szó legszorosabb értelmében folklórrá a szobor. |
 A gyermek életében az apja akkor jelent meg, amikor hazajött a háborúból. Előtte az anyjával élt. Sokszor volt bezárva egyedül, és akkor mindig a szomszéd házának frontját bámulta, amit szép angyalfigurák díszítettek. |
 „Legyen előtted mindig az út” – mondja az ír áldás, ami igen találó a túrázóra. Jó közösségbe tartozni, együtt elindulni, felfedezni új és újabb célpontokat. A mi esetünkben a kerékpározás célja nem csupán a közös mozgás, hanem igyekszünk felfedezni a táj szépsége mellett különböző történelmi és kulturális értékeket is. |
 A Szilágy megyei magyar közösség mindig is tisztelettel adózott a nemzeti kultúra, irodalom és történelem nagyjai előtt. Megbecsülésük jeleként az elmúlt bő három évtized során emlékművet állítottak a Báthoryaknak, Wesselényi Miklósnak, Ady Endrének, Arany Jánosnak, Petőfi Sándornak, legutóbb pedig Szikszai Lajosnak, aki Zilah régi központját és kórházát is építette. Eme illusztris társasághoz most Petri Mór is csatlakozott. |
 Petri Mór meglátásom szerint jó történész volt, aki ismerte a történetírás szabályait. Utalhatunk itt nagy munkájának előkészületeire, az adat- és anyaggyűjtésre. Erről a következőket vallotta: „Hány levéltárt kutattam át? Ezeknek csak puszta fölsorolása lapokra terjedne. Csak általánosságban jegyzem meg, hogy beutaztam az egész vármegyét: egyházak, községek, magánosok levéltárait, ahol bármi csekély anyag kecsegtetett, valamennyit átkutattam, mint szintén felkerestem a vármegye határain kívül lévő mindama levéltárakat, amelyekben csak valami adatot véltem fölfedezhetni”. |
 Bejárta a megye mindegyik helységét, rögzítette az ott talált adatokat, emellett pedig átfogó levéltári kutatómunkát végzett. Heteket töltött Kuun Géza marosnémeti levéltárának átkutatásával, a leleszi premontrei konvent gazdag archívuma szintén értékes adatokkal szolgált, Kolozsvárott pedig a hasonlóképpen gazdag Wesselényi- és Bánffy-levéltár anyagában kutathatott. Természetesen a Szilágyság két történeti vármegyéjének régi iratanyagát is hasznosította, emellett pedig a szomszédos vármegyék régi levéltáraiba is betekintett. |
 Brassóban 1921. november 13-án harminc erdélyi magyar énekkar képviselője kimondta a Romániai Magyar Dalosszövetség megalakulását. A dalosszövetség létrehozására azért volt szükség, mert Trianon után az erdélyi kórusok elszakadtak a Budapesten székelő Magyar Dalosok Országos Szövetségétől. A szövetség megalapítását idős Szemlér Ferenc, a Brassói Magyar Dalárda elnöke és Szabó Béni alelnök, parlamenti képviselő kezdeményezte. Tisztában voltak azzal, hogy össze kell fogniuk annak érdekében, hogy az erdélyi kórusmozgalom továbbra is jelentős szerepet képviseljen az ország művelődési életében. |
 Tíz református püspök kért áldást tíz dél-erdélyi gyülekezetre – Csombord, Magyarlapád, Székelykocsárd, Gyulafehérvár, Alvinc, Marosszentimre, Szászváros, Kéménd, Algyógy, Magyarigen és Boroskrakkó – a pénteki hálaadó istentiszteleteken, május 20-án. Az elmúlt évtizedben több mint háromezer templomot újítottak fel a Kárpát-medencében, ebből négyszázat az erdélyi egyházkerületben. A dél-erdélyi templomok az egykor virágzó magyar kultúrát hirdetik ma is, és bár több település gyülekezete is szinte teljesen elfogyott vagy fogyóban van, a közös hálaadás éreztette az ünneplőkkel: nem vagyunk egyedül. |
 A református egység napját ezúttal inkább egységnapoknak lehetne nevezni, hiszen – amint Tussay Szilárd főszervező fogalmazott – május 21-ét két napon keresztül konferenciák, kiállítások, templomavatások és más programok előzték meg. Május 19–20-án a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban Az iskolák felettébb szükséges voltáról címmel tartottak egyháztörténeti konferenciát, amelynek alapját az adta, hogy az erdélyi fejedelem éppen 400 éve, 1622 májusában alapította Gyulafehérváron a Collegium Academicumot. Különben ennek jegyében telt a háromnapos ünnepség is, s ennek tiszteletére nyilvánította az idei esztendőt az erdélyi református egyház az oktatás évének. |
 A 19. században a történetírást Európa-szerte fontos közügynek tartották. Ez így volt Erdélyben is, ahol Nagyajtai Kovács Istvánt a modern magyar történetírás úttörői között tartották számon. Köztük volt gr. Mikó Imre is, akinek nagy szerepe volt az 1848–49 utáni abszolutista rendszerben az erdélyi magyarság védelmében. Utóbbi a közös cél érdekében kereste a Kovács Istvánnal való együttműködés lehetőségét. |
 A mai napon Erdővidék egy jelentős turisztikai desztinációval gyarapodik. Olyan kulturális látnivalóval, a szabadidő tartalmas eltöltésére alkalmas helyszínnel, amely erősíti a nagyajtai identitást és messzire repíti a település hírnevét. A bástyákban felépült kiállítás a szemléletében és módszereiben is megújuló erdélyi magyar muzeológia egy újabb kísérleteként készült el. |
 A nagyajtai unitárius műemléktemplom és gyülekezet életében mérföldkő ez a nap: 2022. május hetedike. Ettől a mérföldkőtől visszafelé és előre egyaránt tekinthetünk. A holnapi nap, a vártemplom használatba vétele is ugyanannyira fontos, mint az eddigi kutatás, tervezés, kivitelezés és a képzőművészeti értékek feltárása, valamint restaurálása. |
 A május 14-én délelőtt a kollégium dísztermében megtartott konferencia a Romániai Magyar Dalosszövetség kétnapos ünnepségsorozatának a második programpontja volt, az előző nap délutánján a szövetség nagyjaira emlékeztek a Házsongárdi temetőben, majd kolozsvári zenei séta következett Guttman Szabolcs építésszel. Szombat délután, a konferenciát követően ünnepi kórushangversenyt tartottak a Kétágú (alsóvárosi) templomban. |
 |
A nyolcvanas évek szűk világában a színház fontos szerepet töltött be a városom, az emberek életében. Kevés volt az élmény másutt is, a gyermeki fantáziát a könyvek mellett, mint képi anyag, kizárólag a színház és a heti húsz percnyi tévéfilm táplálta. A toronyházban, ahol felnőttem, annyi gyerek volt, hogy mindenféle társaságra telt belőle.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A Művelődés folyóirat megjelenik a Kolozs Megyei Tanács támogatásával / Revista Művelődés apare sub egida Consiliului Judetean Cluj
Új hozzászólás