Értelmiségiek sorsa Tordán

Tordával kapcsolatosan többször elhangzott, hogy sok jelentős értelmiségit adott a világnak, de ezeket nem tudta megtartani. Így hát úgy döntöttem, hogy megvizsgálom ennek a megállapításnak a történelmi háttereit, és bemutatok néhány értelmiségit, aki a tudományok, irodalom és a művészetek terén alkotott, olyan embereket, akiknek életműve már lezárult.

Torda a középkorban szabad királyi város volt, Erdély politikai központja, hadi szemlék és országgyűlések helye. Régi címerében szerepelt a sarló és kalapács, ami a mezőgazdaságot és sóbányászatot jelképezte. Erdély fejedelmei támogatták a tordai iparosokat, vásártartási jogot, és vámmentességet biztosítottak számukra. Ennek folytán erős iparos-kereskedő réteg alakult a városban, ezenkívül még jelentős politikai személyiségek, főurak tartózkodtak itt. Az erdélyi fejedelemség megszűntével, miután az osztrák császári udvar beolvasztotta Erdélyt a birodalmába, Tordán is változások történtek. Torda elvesztette politikai szerepét, és más városok váltak politikai, kereskedelmi, oktatási központokká. A főurak elköltöztek, de Torda tovább is megőrizte jelentős gazdasági szerepét, és az oktatásra tovább is gondot fordítottak. Az ifjak az elemi iskola után más városokban tanultak, majd képzettségüknek megfelelő munkahelyet is csak más városban találhattak.


Kemény Judit Kornélia: Repülés, fémszobor

A tudós emberek bemutatását Köteles Sámuel (1770–1831) nevével kezdeném. Az Enyedi Kollégium rektora és a Magyar Tudós Társaság tagja volt. Szerepe volt a magyar filozófiai gondolkodás megteremtésében.

Kőváry László (1819–1907), író, történetíró, a statisztikai tudományok megalapozója. Erdély történetéről több könyvet írt.

Viski Károly (1882–1945), néprajzkutató, egyetemi tanár.

Tulogdy János (1891–1979), egyetemi tanár. Több földrajzi szakkönyv szerzője. kezdeményezője a védett nemzeti parkrendszer létrehozásának.

Nagy Miklós (1913–1988), mezőgazdasági szakíró. A romániai mezőgazdaságot próbálta európai összefüggésbe hozni és tanácsaival segíteni.

Deményné Szabó Piroska (1917–1994), népzenei gyűjtése Aranyosszék népzenéje címmel jelent meg.

Csetri Elek (1924–2010), történész. Több tanulmánykötet társszerzője, amelyekben Erdély hiteles történelmére helyezték a hangsúlyt.

Tóth Samu (1918–1967), szerkesztő, könyvtervező, tapasztalatait A nyomtatott könyv című kötetben összegezte.

A Tordán született írókat Jósika Miklóssal (1794–1865) kezdem. Ő az első modern magyar írói életmű megteremtője. Az ő írása az Abafi, amely az első magyar történelmi regény.

Anavi Ádám (1909–2009), több verseskötete jelent meg, amelyekben helyet kap a filozófiai és nyelvi játék.

Székely János (1929–1992), író, költő, szerkesztő. Kiemelkedő alkotása a Dózsa-poéma, regénye A nyugati hadtest, drámái: Caligula helytartója, Protestánsok – Hugenották, Irgalmas hazugság, Profán passió, Vak Bottyán. Munkásságát a filozófiai igény, gondolati teljesítmény, a konvenciókon túlhaladó, felfedező magatartás jellemzi.

Lászlóffy Aladár (1937–2009), költő, író, szerkesztő. Földes László kritikus szerint költészetének fő jellegzetessége, hogy ő is személyes ügyének tekinti az emberiség leggyötrőbb létkérdéseit. Lászlóffy írta: „A kultúra alapszabályává vált, hogy állandóan emlegetni kell azokat, akikre építkezünk, akiknek szellemi összefüggése és együtthatása az emberiség egyetlen megingathatatlan birtoka, immár békés és építő nagyhatalma.”

Lászlóffy Csaba (1939–2015), költő, drámaíró, fordító. Kereső és kísérletező író, a groteszk és ironikus történelmi jelentéseket kedveli. Pomogáts Béla kritikus szerint a Dunatájon élő népek történelmi sorsát vizsgálja, kivált azokat a súlyos következményekkel járó összeütközéseket, amelyek évszázadokon keresztül megszabták a kelet-közép-európai régió szomorú elmaradottságát.


Jósika Miklós szülőháza Tordán

Képzőművészek is sokan indultak Tordáról. A sort Apáti Abt Sándorral kezdem, (1870–1916). Tanulmányait Budapesten és Münchenben végezte. A Zsolnay porcelángyár tervezője volt, úttörője a modern magyar kerámiának.

Nagy Albert (1902–1970) festőművész eredetileg gépészmérnöknek készült. De átment a Képzőművészeti Főiskolára, ahol neves művészek tanították. Olaszországi tanulmányútra ment, ahol reneszánsz-neorealista hatások érték, amelyek meghatározták későbbi festészeti stílusát. A szocialista rendszer csak későn ismerte el munkásságát, de az erdélyi értelmiségiek mindig támogatták. Művei megtalálhatók Erdély múzeumaiban.

Étienne Hajdú (Hajdú István, 1907– 1996), Budapesten, Bécsben és Párizsban tanult. 1930-ban francia állampolgár lett. A francia Rodin és a román Brâncuși volt rá hatással. Többféle fémből és féldrágakövekből készítette szobrait, amelyekkel nemzetközi hírnevet szerzett.

Kemény Judit Kornélia, (1918–2009) apja, Kemény Gábor pedagógus volt Tordán, de a trianoni diktátum után kiutasították az országból. Egyik lánya, Kemény Katalin író és műfordító Hamvas Béla író, filozófus felesége lett. Kornélia művészeti tanulmányokat végzett. Elsősorban szobrász, de készített divatterveket és grafikai munkákat is. Több szobra a repülés témájával foglalkozik. Szemlélete modern, nonfiguratív. Életében nem kapott elismerést a család baloldali nézetei és szobrászatának absztrakt jellege miatt. Szobrai közgyűjteményekben találhatók.

Darkó László (1924–1970), festő, restaurátor és művészettörténész. A Bolyai Tudományegyetemen francia–német szakot végzett, 1948-ban művészettörténeti doktorátust szerzett. Festészetet Gáll Ferenc festőművésztől tanult. Főleg arc- és tájképeket festett. Több művészettörténeti tanulmányt írt. Foglalkozott a kolozsvári Szent Mihály-templom és a nagyváradi püspöki palota freskóinak restaurálásával.

Gross Arnold (1929–2015), apja festő és rajztanár volt Tordán. Ő a budapesti Képzőművészeti Főiskolán szerzett grafikusi diplomát. Több nagyméretű festményt készített középületek részére. Ismertté vált rézkarcai nyomán, amelyek felidézik a gyermekkor, az erdélyi táj emlékeit. Az utóbbi években Tordán és Kolozsváron is kiállította grafikáit. A magyar állam több kitüntetésben részesítette: Kossuth-díj, Munkácsy-díj, Nemzet Művésze díj. Tordán megkapta a díszpolgári címet.


Gross Arnold grafikája

Király József (1930–2013), iparművész, belsőépítész. A háború idején Magyarországra költözött, ahol elvégezte az Iparművészeti Főiskolát. A családi öröksége az asztalosmesterség volt, amit édesapjától elsajátított. Tervezett szériabútorokat, és kisebb-nagyobb egyedi használati tárgyakat, de monumentális épületdíszítő kompozíciókat is. Diákjai az iránta való tisztelet jeleként a székkirály névvel illették. Kossuth-, Munkácsy-, Ybl-díjban részesítették, továbbá a Magyar Formatervezési Tanács életműdíját is megkapta.

Meg kell említenem Tőrös Gábort (1934) is, aki nemrégiben a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést vehette át a magyar államtól. Ő Kolozsváron végezte a szobrászati tanulmányait Kós András tanítványaként, és Nagybányán telepedett le. Abban a városban, ahol az a nevezetes Alkotótelep működött, amelyik nagy hatást gyakorolt a kor művészetére. Itt alkotott a festőkön kívül Vida Géza szobrász, aki jó hatással volt az ifjú művészekre. Tőrös több köztéri és beltéri szobrot alkotott, ilyen a csíkszeredai jégpálya előtti szoborcsoport is, de nagyon ismertek bronzból készült érmei is, amelyek a kultúra nagyjait ábrázolják.

Néhány sorban a tordai oktatásról írnék. Az idők folyamán Torda polgárai önfeláldozóan támogatták a helyi iskolákat, melyek kezdetben felekezeti iskolák voltak. Az Unitárius Egyház megjelenésével az elemi oktatáson kívül algimnáziumi osztályok is alakultak. 1878-ban indult az állami polgári fiúiskola, és 1883-ban az állami elemi leányiskola. 1884-ben az iparos tanulók iskolája, 1908-ban a Magyar Királyi Állami Főgimnázium. Mint látható, a tordaiak igyekeztek lépést tartani a fejlődéssel. Tíz éve nagy harcok árán létrehozták a Jósika Miklós Elméleti Líceumot, ahol fogadják a gyermekeket óvodás kortól a líceum befejezéséig. Bízunk abban, hogy az itt végzett tanulók is megállják helyüket, akárcsak elődjeik.

 

Könyvészet

Keszeg Vilmos: Aranyosszék magyarsága, Kriterion Kiadó, Kolozsvár, 2006

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Balázs Bécsi Attila

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

" (...) a kulturális termék előállítása is pontosan olyan, mint a kertészetének: mindkettőnek megvan az eredete, ami a kultúrában az ötlet, a kertészetben pedig a mag. A kultúrában az ötlet és az ihlet önmagában semmit nem ér, ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, ha nem ölt testet színben, szóban, hangban, festményben, versben, zenében. A kertészetben, ös - szességében a mezőgazdaságban is így van: ott van a mag, ami ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, más szóval, ha nem kerül számára jó földbe, ha nem kap vizet, napfényt, táplálékot, akkor elsenyved, elpusztul. A két szakterület tartalmát tekintve valóban más, de logikailag teljesen egyforma. A mezőgazdaságban van egy állandó: a föld, ez az alap. A kultúrában, a közművelődésben is van egy állandó: az ember, a célközönség. De a mechanizmusok hasonlóak. "

Albert Mátyás

... ha jól belegondolok, már gyerekkoromban érződött a kultúrához, a művelődéshez ragaszkodás. A magyar identitás megőrzése és az itthon, a szülőföldön maradás ösztönzése is már serdülőkoromban jelentkezett, ami azután csak egyre jobban erősödött. Talán így kell születni, ez belülről jön, ezek mind erős és öntudatos belső érzések, amelyek később csiszolódnak, és a mindennapok rávilágítanak, rávezetnek arra, hogy tenned kell valami jót, valami maradandót.

Vannak csaták, amelyeket elveszítünk. Rájöttem. Ma bejöttem az irodába, és látom, hogy egyik kolléganőm fia ott ül az egyik széken. Hatalmas mosollyal ráköszönök a kis Danra, és ahogy a spanyol mondja, „no me paró bola”, rám sem hederített. Ha a felnőtt és az okostelefon küzd a gyermek figyelméért, abból mi ritkán kerülünk ki győztesen. Komolyra fordítva a szót, szeretnék kicsit foglalkozni azzal, hogy Latin-Amerikában hogyan fest az anya, apa és a gyermek kapcsolata, valamint azzal, hogy mi mindent képesek egymásért megtenni.

Honduras nem az az ország, amelyet ha valakinek megemlítesz, akkor rögtön tudja, hogy miről beszélsz. Ami földrajzi elhelyezkedését illeti, legyünk őszinték, legtöbbünknek kell egy kis segítség, hogy megtalálja a térképen. És ha már itt tartunk, akkor elárulom, hogy vannak olyanok, akik nemhogy az ország, de még a térség létezéséről sem tudnak. És ha földrajzi elhelyezkedését homály fedi, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy kultúrájának sajátosságai még kevesebbé ismeretesek.

A Partiumi Honismereti Konferenciák társaságunk legmagasabb fóruma. Ekkor mutatjuk be tagtársaink kutatási eredményeit, amelyeket igyekszünk közzé tenni mindenki számára. Ugyanekkor adjuk át a Fényes Elek-díjakat és más kitüntetéseket. Ekkor tartjuk a közgyűlésünket is, amelyen fontos határozatokat hozunk. Gyakorlatilag ekkor találkozunk egymással, Szatmárnémetitől Temesvárig, Budapesttől Kolozsvárig. Nem véletlenül mondtam Budapestet, mert nyolc tagunk van Magyarországról. Eddig 24 konferenciát szerveztünk: igyekeztünk mindig más helységben megszervezni, elsősorban ott, ahol sikerült segítséget kapni, a helyi önkormányzatoktól, az egyházaktól. És természetesen a helyi tagtársaink hathatós segítségével. Ugyanakkor igyekeztünk bevonni az illető terület szakembereit is. Ekkor találkoznak a jó barátok, elbeszélgetünk, mint egy nagy családban. Remélem, így érez mindenki.

A Benedek Elek Emlékév legkiemelkedőbb rendezvénye szeptember 30-én Baróton és Kisbaconban volt: Erdővidék központ­jában Elek apó szobrát avatták fel, szü­lőfalujában pedig az emlékház ötven éves fennállását ünnepelték. 2019 hár­mas évforduló okán vált Benedek Elek Emlékévvé: 160 éve született, 90 éve halt meg a nagy mesemondó, lapszerkesztő és kiváló publicista, az általa épített Ma­ri-lak pedig, hol élete utolsó éveit élte, félszáz esztendeje vált múzeummá és zarándokhellyé.

Újra meg újra olvasom a levelét Kedves öcsém, s nem akarok hinni a szemem­nek: minden szavából meleg szeretet árad felém. Ezt a szeretetet könyveim­nek köszönhetem, melyeknek ön gyer­mekkorától mind e mai napokig hű olvasója. Az én szívemről szakadt szü­lötteimnek, melyek megtalálták az utat az ön szívéhez.

Imreh István születésének 100. évfor­dulójára több intézmény és több rokon tudományterület képviselői együtt em­lékeztek szeptember 12–13-án az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Kolozsvári Aka­démiai Bizottság Történelemtudomá­nyi Szakbizottsága, a BBTE Történelem és Filozófia Karának Magyar Történeti Intézete és az MTA BTK Történettudo­mányi Intézete közös szervezésében Kolozsváron megrendezett konferenci­án. Ez is mutatja, hogy mind az erdélyi magyar, mind a magyarországi tudo­mányosság képviselői magukénak érzik a hagyatékát.

Dávid Ferenc szobor, Kolozsvár

Megtörténhet, hogy „a Dávid Fe­renc-szobor”-ként fog bevonulni a törté­nelembe az az egész alakos műalkotás, amelyet augusztus 17-én ünnepélyes keretek között avattak fel Kolozsvár belvárosában. Az unitárius templom és a János Zsigmond Unitárius Kollégi­um, a püspöki hivatal között létrehozott kis téren álló bronzszobor különleges­sége, hogy az első egész alakos Dá­vid Ferenc-szobor, ami valaha készült. És mivel az unitáriusok vallásalapító püspökéről (1520 körül–1579) nem ma­radt fenn hiteles képi ábrázolás, nem ki­zárt, hogy sokaknak ez a kép ragad meg róla a retináján.

Hawaii hallatán a legtöbb emberben fel sem merül, hogy néhány száz magyar ajkú honfitársunk éli ott mindennapjait, valamint háromezerre tehető azoknak a személyeknek a száma, akik magyar származásúnak vallják magukat. A kivándorló emberek egy része el­zárkózik a többi magyartól, de szeren­csére akadnak olyan elszánt személyek, akik igyekeznek identitásukat megőriz­ni. Ezek a Hawaiin élő magyarok, több ezer kilométernyire az anyaországtól, a tőlük telhető módon ápolják hagyo­mányainkat, ünneplik nemzeti ünne­peinket.

securitate beszervezés

A megfigyelt történelemkörről a nevemre kiállított I 72467-es számú szekus dosszié főleg kutatói tevékenységem megfigyelésére vonatkozott. Ennek ellenére számos adatot, dokumentumértékű feljegyzést tartalmaz oktató-nevelői tevékenységemre, főleg pedig az általam vezetett történelemkör tevékenységének a megfigyelésére vonatkozóan. A jelentősebb feljegyzések a következők.

Szentlászló kórustalálkozó

A hely és az alkalom történelmi fontosságát jó mesterünk, karnagyunk, Guttman Mihály néhai zenetanár így fogalmazta meg a 20. Szent László-napi kórustalálkozó alkalmával, 2010-ben: „… Urunk segedelmével, bátran megvallva hitünket, vállalva nemzeti hovatartozásunkat, erdélyi viszonylatban a legnagyobb seregszemléje az élő kórusoknak, akik a Kárpát-medence minden sarkából legalább egyszer eljönnek, hogy Szent László királyunk napján, a kóruszene ünnepén, június hónap utolsó szombatján, Tordaszentlászlón ünnepeljenek. Ez lett a mi kalotaszegi Mekkánk, lassan-lassan zarándokhelyünk.”

A történelemkör tagjai 1982 őszén dolgozataikat Bukarestben is bemutatták. Vendéglátónk Demény Lajos, a Nicolae Iorga történeti intézet nemzetiségi osztályának a vezetője volt, aki október 14-én házigazdaként fogadott bennünket a Petőfi Sándor Művelődési ház rendezvényén. A történelemkör diákjainak az előadásairól az Ifjúmunkás azt írta: „Az esemény, amely ennek a levélnek a megírására késztet, október 14-én zajlott le Bukarestben, amikor is a Petőfi Sándor Művelődési Ház vendégül látta a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Líceum történelemkörének tagjait.

A Magyar Művészeti Akadémia felkérésére kismonográfiát írok Pomogáts Béláról. Címe: Otthon mindenütt a magyar „szigettengereken”. Alcíme: Pomogáts Béla és az „irodalmi nemzet”arculatépítéseEbből szeretnék bemutatni egy részletet, abban a reményben, hogy e szíven ütően pontos fogalmi ikerpár – otthonosság és illetékesség – hozzásegít a 85. életévét októberben töltő szerző száznál több kötetet számláló életművének értelmezéséhez.