Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Emlékezés Guttmann Mihályra

December 7-én, a 90 éves Misi bácsi köztünk elnevezésű emlékest szólamvezetőjeként, a jelenlévőket Guttman Mihály portréháttérrel közös megalkotására késztetve ennek az arcképnek az előzetes vázlatát igyekeztem megrajzolni, amennyire élményeim és emlékezeti képességem megengedték.

Valahogy imigyen kezdtem:

Szeretve tisztelt közösségünk, közönségünk!


Guttmann Mihály (1926–2013)

Misi bácsi rövidesen megszólal. Mint a kerekasztal felelőse, arra kértem, beszéljen a zenelíceumi évekről, a Dalos­szövetségről, családjáról és ars poétikájáról. Meg is teszi – ígérte, ám mit és mennyit mondhat el hét-nyolc perc alatt minderről? A középiskolában végigdolgozott 60 esztendőről. Arról, hogy fő alapítója, első igazgatója volt a líceumnak, hogy az énekkar, a zenekar dirigense, hogy első diplomásait iskolájának Ercse Gyöngyvér és Cornel Țăranu nevei fémjelzik, és hogy zenekarával László Ferenc, Amirás Gábor, Molnár Jutka és zenei életünk még számos képviselőinek diplomakoncertjeit kísérte. Avagy énekkarával olyan hangversenyek élményében részesített bennünket, mint például Bartók Béla összes egynemű kórusainak előadása, nem is beszélve arról, hogy javarészüket Ana Voileanu Nicoară remek szövegfordításai révén románul is megszólaltatta. Úgyszintén csak néhány mondatára futja most a kórusmozgalomban játszott szerepének a felidézésére. Tegyük hozzá örömének egyik szép forrását az ő máig élő tordaszentlászlói vegyes karának legendás élményvilágát. Igen, tegyük hozzá tehát mi, emlékeink révén, mindazt, amivel kiegészíthetjük a Misi bácsi által csak felvillantott freskó hátterét, színeit, perspektíváját. Gondoljunk vissza rá, mint a Dalosszövetség újraalapítójára, első elnökére, aztán örökös díszelnökére, no meg a rétyi csodára, az énekes és hangszeres zenekultúra fellegvárára és Guttman Mihálynak, a mentornak szakmai, nevelői, mindenképpen nélkülözhetetlen lelkesítő jelenlétére. Szívleljük meg rövidke vallomását családjáról, és a csendes örömmel ejtett szavai mögül keressétek vissza felesége, a drága jó Gabika (néhányatoknak, Gabi néni) alakját, aki „élőben” szolgáltatta a tudományt zeneelméleti és szolfézs óráin a zenekari és énekkari tanulók művészi munkájához. Ő is idén lenne 90 éves. E pár szó rejti határtalan szeretetét gyermekeiről, akiket jól ismertek. Végül, hallgassátok kellő figyelemmel ars poétikáját, amelyben az emberi értékek fő létezési formái – az igaz, a jó és a szép – jegyében a szeretetről szól majd. Különösen azt zárjátok szívetekbe, amit rólunk, Nagycsaládjáról, tanítványairól mond: „mostoha gyermekem egyikük sem volt”.

Aztán hozzátettem: Ahogy elnézem magunkat, küzdök az elérzékenyüléssel. Mert ékesen szóló emlékestének ígérkezik a mai, Misi bácsi emlékét megidézni születésének 90. évfordulóján. Feladatunk szépsége érzékenyít el, mert mentorunk, Guttmann Mihály varázslatos személyisége, bennünket is varázslatra késztet: megszólaltatjuk Misi bácsit.


Angi István emlékezik Guttmann Mihályra

Balkezes varázslóként bele is kezdtem. Bevonva közösségünket, jobb és tehetségesebb mágus hiányában magam igyekeztem elkövetni a műveletet Beethoven kedvelt csillogó hangköze, az emelkedő nagyterc révén. Beénekelem alapját, a Dó-t, és megkértem a jelenlévőket, hogy válaszoljanak rá a felső hangjával a Mi-vel, így: Do-Mi. Majd egyszerre velem: Do-Mi. Az összhangzás igazolta: együtt vagyunk. Ezután a zenei érzéklet és képzet egységében idéztük meg Misi bácsit oly módon, hogy az általam beénekelt Do-ra a jelenlévők csak odagondolták a Mi-t, valós megjelenését az est Nagy Meghívottjára bízva, így: Do-Misi bácsi!

Csodák csodájára, de meg inkább Tóth-Guttman Elemér, közösségünk lelkes, nélkülözhetetlen hangmérnökének önzetlen segítsége révén Misi bácsi meg is jelent a Refektóriumban kifeszített két mozivásznon az In memoriam Guttmann Mihály című film egyik részletében a Haza a magasban televíziós filmsorozatból Vig Emese szerkesztésében. Ezt követte még egy pillantás arra a filmrészletre, amely a tordaszentlászlói kórusát vezénylő Guttmann Mihály karnagyot örökítette meg.

Persze, megemlítettem azt is, hogy emlékprogramunk szerves kiegészítőjeként a Refektórium előterében műépítész fia, Guttmann Szabolcs fotomontázzsal várta a meghívottakat, akik az életképek idéző erejével megelőlegezték minden belépő számára az in memoriam bensőséges hangulatát.

A továbbiakban számos hozzászólás követte, egészítette ki és színezte egésszé az emlékezés portréját. Tanítványai, kollégái és szerető barátai emelkedtek szólásra, beleértve művészetének, munkásságának hálás tisztelőit is. Szóltak ők a szeretet hullámhosszán a részek az egészért jegyében hol játékosan, hol melankolikusan idézve az epizódokat, vagy művészeti intézményeink képviselőiként átfogó mini-jellemzésekben méltatták Misi bácsi áldásos munkásságát. Nagyon várom, hogy visszahallhassuk-láthassuk őket az estről készülendő DVD felvételen ugyancsak Tóth-Guttman Elemér jóvoltából.


A megemlékezés közönsége

Összefoglalásképpen végigkövettük Misi bácsi életútját Petrozsénytól Aradon át Kolozsvárig a Video Pontes filmjének részletén, Tabacu Marius rendezésében.

Befejezésül az est in memoriam hangulatát az adventi várakozás áhítatába örökítette át a Guttmann Mihály Pedagógus Kórus, élén karnagyukkal, Bedő Ágnessel, Liszt Ferenc Ave Maria és Kodály Zoltán Adventi ének című alkotásainak megszólaltatásával.

A magam és a Misi bácsi állandó tisztelőinek nevében hálás köszönetünket tolmácsolom Tóth-Guttman Emesének, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnökének, a 90 éves Misi bácsi köztünk emlékest megálmodójának, aki bizony nem kis munkával valóra váltva az álmot, mindnyájunkat bensőséges szeretettel részeltetett a mai nagyon szép és felemelő emlékest megélésének az élményében. Köszönetemet csak itt e sorok végén róhatom le, mert Emese asszony hagyományos szerénysége ott, azon esten nem engedte volna meg. Leintett volna, édesapja, Misi bácsi módjára, akiről három-négy éve, a temetése szomorúságában Zoltán fia teljes bizonyossággal mondotta: „most már ott fentről, az ő szokott huncutkás mosolyával tekint le ránk, az esemény szorgalmaskodó részvevőire”. Sejtjük mi is, hogy Szent Pálra gondolva, őt idézné: „Ama nemes harcot megharcoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam”, és hozzátenné, „nem köszönetért tettem amit, tettem, egyszerűen megtettem…” Ám az utókor bizonyos esetekben nem tud, nem képes hálátlannak maradni. Mi magunk pedig különösen nem.

 

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A Szilágy megyei magyar közösség mindig is tisztelettel adózott a nemzeti kultúra, irodalom és történelem nagyjai előtt. Megbecsülésük jeleként az elmúlt bő három évtized során emlékművet állítottak a Báthoryaknak, Wesselényi Miklósnak, Ady Endrének, Arany Jánosnak, Petőfi Sándornak, legutóbb pedig Szikszai Lajosnak, aki Zilah régi központját és kórházát is építette. Eme illusztris társasághoz most Petri Mór is csatlakozott.

Petri Mór meglátásom szerint jó történész volt, aki ismerte a történetírás szabályait. Utalhatunk itt nagy munkájának előkészületeire, az adat- és anyaggyűjtésre. Erről a következőket vallotta: „Hány levéltárt kutattam át? Ezeknek csak puszta fölsorolása lapokra terjedne. Csak általánosságban jegyzem meg, hogy beutaztam az egész vármegyét: egyházak, községek, magánosok levéltárait, ahol bármi csekély anyag kecsegtetett, valamennyit átkutattam, mint szintén felkerestem a vármegye határain kívül lévő mindama levéltárakat, amelyekben csak valami adatot véltem fölfedezhetni”.

Bejárta a megye mindegyik hely­ségét, rögzítette az ott talált adatokat, emellett pedig átfogó levéltári kutatómunkát végzett. Heteket töltött Kuun Géza marosnémeti levéltárának átkutatásával, a leleszi premontrei konvent gazdag archívuma szintén értékes adatokkal szolgált, Kolozsvárott pedig a hasonlóképpen gazdag Wesselényi- és Bánffy-levéltár anyagában kutathatott. Természetesen a Szilágyság két történeti vármegyéjének régi iratanyagát is hasznosította, emellett pedig a szomszédos vármegyék régi levéltáraiba is betekintett. 

Brassóban 1921. november 13-án harminc erdélyi magyar énekkar képviselője kimondta a Romániai Magyar Dalosszövetség megalakulását. A dalosszövetség létrehozására azért volt szükség, mert Trianon után az erdélyi kórusok elszakadtak a Budapesten székelő Magyar Dalosok Országos Szövetségétől. A szövetség megalapítását idős Szemlér Ferenc, a Brassói Magyar Dalárda elnöke és Szabó Béni alelnök, parlamenti képviselő kezdeményezte. Tisztában voltak azzal, hogy össze kell fogniuk annak érdekében, hogy az erdélyi kórusmozgalom továbbra is jelentős szerepet képviseljen az ország művelődési életében.

Tíz református püspök kért áldást tíz dél-erdélyi gyülekezetre – Csombord, Magyarlapád, Székelykocsárd, Gyulafehérvár, Alvinc, Marosszentimre, Szászváros, Kéménd, Algyógy, Magyarigen és Boroskrakkó – a pénteki hálaadó istentiszteleteken, május 20-án. Az elmúlt évtizedben több mint háromezer templomot újítottak fel a Kárpát-medencében, ebből négyszázat az erdélyi egyházkerületben. A dél-erdélyi templomok az egykor virágzó magyar kultúrát hirdetik ma is, és bár több település gyülekezete is szinte teljesen elfogyott vagy fogyóban van, a közös hálaadás éreztette az ünneplőkkel: nem vagyunk egyedül.

A református egység napját ezúttal inkább egységnapoknak lehetne nevezni, hiszen – amint Tussay Szilárd főszervező fogalmazott – május 21-ét két napon keresztül konferenciák, kiállítások, templomavatások és más programok előzték meg. Május 19–20-án a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban Az iskolák felettébb szükséges voltáról címmel tartottak egyháztörténeti konferenciát, amelynek alapját az adta, hogy az erdélyi fejedelem éppen 400 éve, 1622 májusában alapította Gyulafehérváron a Collegium Academicumot. Különben ennek jegyében telt a háromnapos ünnepség is, s ennek tiszteletére nyilvánította az idei esztendőt az erdélyi református egyház az oktatás évének.

A 19. században a történetírást Európa-szerte fontos közügynek tartották. Ez így volt Erdélyben is, ahol Nagyajtai Kovács Istvánt a modern magyar történetírás úttörői között tartották számon. Köztük volt gr. Mikó Imre is, akinek nagy szerepe volt az 1848–49 utáni abszolutista rendszerben az erdélyi magyarság védelmében. Utóbbi a közös cél érdekében kereste a Kovács Istvánnal való együttműködés lehetőségét.

A mai napon Erdővidék egy jelentős turisztikai desztinációval gyarapodik. Olyan kulturális látnivalóval, a szabadidő tartalmas eltöltésére alkalmas helyszínnel, amely erősíti a nagyajtai identitást és messzire repíti a település hírnevét. A bástyákban felépült kiállítás a szemléletében és módszereiben is megújuló erdélyi magyar muzeológia egy újabb kísérleteként készült el.

A nagyajtai unitárius műemléktemplom és gyülekezet életében mérföldkő ez a nap: 2022. május hetedike. Ettől a mérföldkőtől visszafelé és előre egyaránt tekinthetünk. A holnapi nap, a vártemplom használatba vétele is ugyanannyira fontos, mint az eddigi kutatás, tervezés, kivitelezés és a képzőművészeti értékek feltárása, valamint restaurálása. 

A május 14-én délelőtt a kollégium dísztermében megtartott konferencia a Romániai Magyar Dalosszövetség kétnapos ünnepségsorozatának a második programpontja volt, az előző nap délutánján a szövetség nagyjaira emlékeztek a Házsongárdi temetőben, majd kolozsvári zenei séta következett Guttman Szabolcs építésszel. Szombat délután, a konferenciát követően ünnepi kórushangversenyt tartottak a Kétágú (alsóvárosi) templomban.

Az erdélyi magyar közösség érdekeinek kép­viseletéért és intézményeinek fenntartásáért folytatott több évtizedes mun­kájának elismeréseképpen Kerekes Sándor a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Dáné Tibor Kálmán közösség- és művelődésszervező, közíró, a Művelődés című közművelődési havilap nyugalmazott főszerkesztője, az EMKE korábbi országos elnöke, az RMDSZ egykori Művelődési Főosztályának vezetője, több országos és helyi, közművelődéssel és felnőttképzéssel foglalkozó civil szervezet alapítója, az erdélyi magyar kulturális és társadalmi életben végzett több évtizedes sokrétű munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Laczkó Vass Róbert kiváló szakmai tevékenysége, a prózai színészet és az operajátszás, valamint a pódiumművészet terén elért kimagasló eredményei mellett a munkásságát átható közművelődés iránti fogékonyság, a közösségépítés fontosságának tudata elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Killyéni András Péter az erdélyi magyar sporttörténet terén végzett kutatása és eredményei publikálása során szerzett elévülhetetlen érdemei és oktatói, szerkesztői tevékenysége, a magyarság megmaradásáért végzett önzetlen és odaadó munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Az összefogás eredményeként megújult közösségi házuk, az Apafi-ház, amelyet Apafi Mihály fejedelem adományozott 1672-ben a magyar tanulóműhely céljaira. A református parókia, a református templom ismét eredeti pompájában uralja a főteret, folyamatban van a katolikus templom és plébánia felújítása, és a verespataki református parókia újjáépítése is. Ezek a munkálatok nem önmagukért való presztízsberuházások, hanem a közösségi élet és a turizmus felélénkítésének, illetve a gazdasági alapok megerősítésének állomásai.