Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Dávid Gyula munkásságának méltatása

a BBTE Bölcsészettudományi Kara Professor honoris causa címének odaítélésekor

A 19. és a 20. század irodalmi szövegeinek szerkesztője és értelmezője, a szövegek társadalomtörténeti összefüggéseinek kutatója, szótárszerkesztő, lelkiismeretes könyvkiadói szakember és intézményalapító, tankönyvszerző áll előttünk.

Munkáinak értékét felbecsülni nehéz, hiszen – bár az utóbbi negyedszázadban részesült szakmai kitüntetésekben – még mindig túl közelről vizsgáljuk e pályát, és a munkák e tudós, de szerény szerzője könyvtár és (otthoni) íróasztal között ingázva az irodalom és értelmezése közvetett nyilvánosságát preferálja.

Olyan ember áll előttünk, aki az irodalom olvasásából és az irodalom, vagy mondjuk ki, az irodalom közegében felismerhető összefüggések hozzáférhetővé tételéből nem ábrándult ki sem a technikai, sem a nemzedéki-ízlésbeli, sem a politikai változások következtében; és valami, évei számát is meghazudtoló makacs következetességgel, de inkább a mesékből ismerős, meg-megújuló energiákkal tanít olvasni.

Árapatakon született sokgyermekes családból 1928. augusztus 13-án. Középiskolai tanulmányait Székelyudvarhelyen végezte. A kolozsvári Bolyai Tudományegyetemen 1947 és 1951 között végzett tanulmányai révén nyert magyar szakos bölcsészként tanári munkára is feljogosító diplomát.1951-től 1953-ig 1951 és 1953 között a kolozsvári Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó szerkesztőjeként kamatoztathatta filológusi tudását. Aspiránsként (1953-1956) majd egy évig tanársegédként a tanszéken folyó kutatásokba is bekapcsolódva dolgozhatott az egyetemen.

Tehát hatvan évvel ezelőtt néhány évig az egyetemen (a Bolyain) irodalmat kutatott, még kevesebb ideig oktatott.


Dávid Gyula a Professor honoris causa cím átvételekor. Háttérben T. Szabó Levente docens

A tanulás hatékony módszereit keresve a mai tudomány különös figyelmet fordít a szövegfogyasztás helyett a motiváltsággal összefüggő, értelmi műveleteket jelentő – nem is intézmény (például iskola) kereteiben megvalósuló tanulásformákra. Mondhatnók, ilyen tanulásra mindig is alkalmat teremtettek Dávid Gyula szabadelőadásai, tanulmányai, könyvei-könyvsorozatai, fordításai – a vele folytatott beszélgetések is. Fordított szépirodalmat és irodalomtörténetet, szerkesztett a komparatisztika és a kulturális kapcsolatok körébe tartozó műveket. Véleménye szerint

 „Egymás kölcsönös megismerését az iskolapadban kellene kezdeni (…) a veled együtt élő másik ember és kultúra megbecsülésével, s ha erre valamikor sor kerül, akkor is fel kell nőnie és a közéletben meghatározó súlyt kell szereznie annak a nemzedéknek, amelyik a másik megismerését valóban a megbecsülés szellemének munkálására kívánja fordítani” (interjú, 2015).

Olyan időben is, amikor határzár volt érvényben a sajtótermékekre is, a tudáshoz való hozzáférés emberi jogának érvényesüléséért küzdéssel felérő módon munkálkodott. A Domokos Géza által létrehozott Kriterion Könyvkiadó szerkesztőjeként és kolozsvári szerkesztősége vezetőjeként (1970-től 1992-ig) – a Kriterion Romániai Magyar Írók sorozata gondozójaként –, a Polis kiadó ügyvezetőjeként, az Erdélyi Múzeum folyóirat, az Erdélyi Tudományos füzetek könyvsorozat, a Romániai Magyar Bibliográfiák szerkesztőjeként irodalmi kutatások eredményeit tett közzé, monográfiákká szerkesztett doktori disszertációkat, tanulmányokat – klasszikus és kortárs irodalmi szövegeket – juttatott el az olvasókhoz. Az itt most megtekinthető kiállítás csak ízelítő munkáiból. Könyvkiadói szakemberként több száz kötetet szerkesztett, a jelenlevők közül nagyon sokan (tanárok, szépírók, kritikusok, irodalomtörténészek) tanítványai vagyunk, hiszen egyenként foglalkozott minden szerzővel; a szövegek könyvvé szerkesztésének igényességét tanulhattuk tőle.

Rendkívül hasznos a mások által elkezdett nagy vállalkozások folytatásának képessége is: a Balogh Edgár által elkezdett Romániai Magyar Irodalmi Lexikon általa vállalt folytatása és befejezése is ennek – és ügyszeretetének köszönhető.

Kulturális, tudományos intézmények, szakmai csoportok élére választva – többek között az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület vagy a Kolozsvári Akadémiai Bizottság irodalomtudományi szakbizottsága vezetőjeként is – felelősen szolgálta a kultúra jövőbe mutató céljait, ezen belül a magyar és a romániai magyar közösségéit is.

De mit tanult ő hosszú és törésmentesnek sem mondható pályáján családban, iskolában, életiskolában? Miféle tapasztalatokból építette fel és ki írástudói magatartását, hiszen ennek narratívummá alakítása, érzékletes bemutatása még a saját pálya és a társadalomtörténet szigorú összekapcsolásával sem könnyű. A személyes érintettség és a tényszerűség összehangolásának, problematikusságának tudatában is vállalkozott arra, hogy saját korát és benne az őt érintő eseményeket felelősséggel értelmezze (1956 Erdélyben és ami utána következett,  2016).

…Mit tanult abból, hogy fiatal magyar irodalom szakos tanársegéd korában államellenes összeesküvéssel gyanúsították, családjától elszakították és hét éven át – 1957 és 1964 között –politikai elítéltként kellett ismerkednie a megalázás formáival? Olyan színhelyeken, mint a kolozsvári Szekuritáté, a szamosújvári börtön, ismét Kolozsvár, 1959: a Duna-deltai Periprava-Grind, Salcia, Luciu-Giurgeni, Grădina, Stoinești, majd újra Szamosújvár.

Nem gyűlölködést és nem elhallgatást tanult az embert próbáló esztendők alatt, hanem az intézményépítésre, a szellemi teljesítmények megbecsülésére és értékelésére fordította a továbbiakban is energiáit, akár – hogy csak néhány példát említsünk – Avram P. Todor tanulmánygyűjteményét (Confluențe literare româno-maghiare (1983), akár Reményik Sándor, Bánffy Miklós vagy Gáll Ernő műveit rendezte sajtó alá.

„Meggyőződésem, hogy saját legkisebb és legjelentéktelenebbnek látszó feladatkörünket is csak úgy tudjuk eredményesen ellátni, ha tisztában vagyunk azzal, milyen nagy összefüggések része az a jelentéktelen feladat”  – nyilatkozta a szólás- és cselekvésszabadságról nem nevezetes  nyolcvanas években (1982),  és ez a tanulás, az írás-olvasás mint cselekvés tétjét, végső soron a gondolkodó ember cselekvése erkölcsiségét jelzi.

A Babeş-Bolyai Tudományegyetem szakmai közössége, de valamennyi értő olvasója, tisztelője nevében szólok, amikor kijelentem, hogy őszinte megbecsüléssel és örömmel vesszük körül az előttünk álló tanárt, embert, Dávid Gyulát a neki jogosan megítélt professor honoris causa cím átvételekor.  

(Elhangzott 2018. május 15-én, Kolozsváron, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A Szilágy megyei magyar közösség mindig is tisztelettel adózott a nemzeti kultúra, irodalom és történelem nagyjai előtt. Megbecsülésük jeleként az elmúlt bő három évtized során emlékművet állítottak a Báthoryaknak, Wesselényi Miklósnak, Ady Endrének, Arany Jánosnak, Petőfi Sándornak, legutóbb pedig Szikszai Lajosnak, aki Zilah régi központját és kórházát is építette. Eme illusztris társasághoz most Petri Mór is csatlakozott.

Petri Mór meglátásom szerint jó történész volt, aki ismerte a történetírás szabályait. Utalhatunk itt nagy munkájának előkészületeire, az adat- és anyaggyűjtésre. Erről a következőket vallotta: „Hány levéltárt kutattam át? Ezeknek csak puszta fölsorolása lapokra terjedne. Csak általánosságban jegyzem meg, hogy beutaztam az egész vármegyét: egyházak, községek, magánosok levéltárait, ahol bármi csekély anyag kecsegtetett, valamennyit átkutattam, mint szintén felkerestem a vármegye határain kívül lévő mindama levéltárakat, amelyekben csak valami adatot véltem fölfedezhetni”.

Bejárta a megye mindegyik hely­ségét, rögzítette az ott talált adatokat, emellett pedig átfogó levéltári kutatómunkát végzett. Heteket töltött Kuun Géza marosnémeti levéltárának átkutatásával, a leleszi premontrei konvent gazdag archívuma szintén értékes adatokkal szolgált, Kolozsvárott pedig a hasonlóképpen gazdag Wesselényi- és Bánffy-levéltár anyagában kutathatott. Természetesen a Szilágyság két történeti vármegyéjének régi iratanyagát is hasznosította, emellett pedig a szomszédos vármegyék régi levéltáraiba is betekintett. 

Brassóban 1921. november 13-án harminc erdélyi magyar énekkar képviselője kimondta a Romániai Magyar Dalosszövetség megalakulását. A dalosszövetség létrehozására azért volt szükség, mert Trianon után az erdélyi kórusok elszakadtak a Budapesten székelő Magyar Dalosok Országos Szövetségétől. A szövetség megalapítását idős Szemlér Ferenc, a Brassói Magyar Dalárda elnöke és Szabó Béni alelnök, parlamenti képviselő kezdeményezte. Tisztában voltak azzal, hogy össze kell fogniuk annak érdekében, hogy az erdélyi kórusmozgalom továbbra is jelentős szerepet képviseljen az ország művelődési életében.

Tíz református püspök kért áldást tíz dél-erdélyi gyülekezetre – Csombord, Magyarlapád, Székelykocsárd, Gyulafehérvár, Alvinc, Marosszentimre, Szászváros, Kéménd, Algyógy, Magyarigen és Boroskrakkó – a pénteki hálaadó istentiszteleteken, május 20-án. Az elmúlt évtizedben több mint háromezer templomot újítottak fel a Kárpát-medencében, ebből négyszázat az erdélyi egyházkerületben. A dél-erdélyi templomok az egykor virágzó magyar kultúrát hirdetik ma is, és bár több település gyülekezete is szinte teljesen elfogyott vagy fogyóban van, a közös hálaadás éreztette az ünneplőkkel: nem vagyunk egyedül.

A református egység napját ezúttal inkább egységnapoknak lehetne nevezni, hiszen – amint Tussay Szilárd főszervező fogalmazott – május 21-ét két napon keresztül konferenciák, kiállítások, templomavatások és más programok előzték meg. Május 19–20-án a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban Az iskolák felettébb szükséges voltáról címmel tartottak egyháztörténeti konferenciát, amelynek alapját az adta, hogy az erdélyi fejedelem éppen 400 éve, 1622 májusában alapította Gyulafehérváron a Collegium Academicumot. Különben ennek jegyében telt a háromnapos ünnepség is, s ennek tiszteletére nyilvánította az idei esztendőt az erdélyi református egyház az oktatás évének.

A 19. században a történetírást Európa-szerte fontos közügynek tartották. Ez így volt Erdélyben is, ahol Nagyajtai Kovács Istvánt a modern magyar történetírás úttörői között tartották számon. Köztük volt gr. Mikó Imre is, akinek nagy szerepe volt az 1848–49 utáni abszolutista rendszerben az erdélyi magyarság védelmében. Utóbbi a közös cél érdekében kereste a Kovács Istvánnal való együttműködés lehetőségét.

A mai napon Erdővidék egy jelentős turisztikai desztinációval gyarapodik. Olyan kulturális látnivalóval, a szabadidő tartalmas eltöltésére alkalmas helyszínnel, amely erősíti a nagyajtai identitást és messzire repíti a település hírnevét. A bástyákban felépült kiállítás a szemléletében és módszereiben is megújuló erdélyi magyar muzeológia egy újabb kísérleteként készült el.

A nagyajtai unitárius műemléktemplom és gyülekezet életében mérföldkő ez a nap: 2022. május hetedike. Ettől a mérföldkőtől visszafelé és előre egyaránt tekinthetünk. A holnapi nap, a vártemplom használatba vétele is ugyanannyira fontos, mint az eddigi kutatás, tervezés, kivitelezés és a képzőművészeti értékek feltárása, valamint restaurálása. 

A május 14-én délelőtt a kollégium dísztermében megtartott konferencia a Romániai Magyar Dalosszövetség kétnapos ünnepségsorozatának a második programpontja volt, az előző nap délutánján a szövetség nagyjaira emlékeztek a Házsongárdi temetőben, majd kolozsvári zenei séta következett Guttman Szabolcs építésszel. Szombat délután, a konferenciát követően ünnepi kórushangversenyt tartottak a Kétágú (alsóvárosi) templomban.

Az erdélyi magyar közösség érdekeinek kép­viseletéért és intézményeinek fenntartásáért folytatott több évtizedes mun­kájának elismeréseképpen Kerekes Sándor a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Dáné Tibor Kálmán közösség- és művelődésszervező, közíró, a Művelődés című közművelődési havilap nyugalmazott főszerkesztője, az EMKE korábbi országos elnöke, az RMDSZ egykori Művelődési Főosztályának vezetője, több országos és helyi, közművelődéssel és felnőttképzéssel foglalkozó civil szervezet alapítója, az erdélyi magyar kulturális és társadalmi életben végzett több évtizedes sokrétű munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Laczkó Vass Róbert kiváló szakmai tevékenysége, a prózai színészet és az operajátszás, valamint a pódiumművészet terén elért kimagasló eredményei mellett a munkásságát átható közművelődés iránti fogékonyság, a közösségépítés fontosságának tudata elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Killyéni András Péter az erdélyi magyar sporttörténet terén végzett kutatása és eredményei publikálása során szerzett elévülhetetlen érdemei és oktatói, szerkesztői tevékenysége, a magyarság megmaradásáért végzett önzetlen és odaadó munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Az összefogás eredményeként megújult közösségi házuk, az Apafi-ház, amelyet Apafi Mihály fejedelem adományozott 1672-ben a magyar tanulóműhely céljaira. A református parókia, a református templom ismét eredeti pompájában uralja a főteret, folyamatban van a katolikus templom és plébánia felújítása, és a verespataki református parókia újjáépítése is. Ezek a munkálatok nem önmagukért való presztízsberuházások, hanem a közösségi élet és a turizmus felélénkítésének, illetve a gazdasági alapok megerősítésének állomásai.