Az emberi méltóság szolgálatában

A magyarországi és erdélyi falugondnoki kapcsolat gyökerei az 1990-es évek elején keresendők, amikor Kemény Bertalan, a mindannyiunk Berci bácsija Magyarországon hallatlan sikerrel szervezte meg kidolgozott programmal a falugondnoki szolgálatot.

Az anyaországi falugondnokságot 2002-ben, egy pályázat kapcsán Simén András, az akkori Mocsáry Lajos Alapítvány irodavezetője ismertette meg velem, és ekkor ismertem meg Kemény Bertalant is, akivel nyugodtan mondom, atya-gyermeki kapcsolat alakult ki haláláig. Berci bácsi mindig megújuló kérésének tettem, tettünk eleget, Jakab Vilma, Kótai Levente, Egri István és jómagam. A székelyudvarhelyi Bíróságon 2007 augusztusában bejegyeztettük a Romániai Falugondnokságok Szövetségét. Így alakult ki a két szervezet közötti kapcsolat, ismerkedés.


Kemény Bertalan (1928–2007)

Boldogan emlékszem vissza a 2000-ben megfogalmazott gondolatra: „segíteni azon, aki még, vagy aki már nem tud segíteni önmagán”. A segíteni akarást a szülői nevelés határozta meg. Ezt láttam tőlük, így éltek, ezt élték meg nap mint nap, valóságos parancs volt: „soha ne legyen annyi dolgod, hogy ne tudj segíteni a segítségkérőnek akkor, amikor azt kéri, és ne légy annyira szegény, hogy ne tudj adni a rászorulónak”. Ehhez társult Elek apó intelme, miszerint „Állj mindig a gyengébbek oldalán”; nos, ezek indították el bennem ezt a lelkületet. Ilyen belső indítatással kezdtem az első falugondnoki szolgálatot Erdélyben, a Maros megyei Szentgericén 2000. január 6-án.

A közösség minden felmerülő kérdésére kerestük a megoldást. A szentgericei 5–8. osztályos gyermekek esőben-hóban, tűző napsütésben gyalogosan mentek iskolába négy-négy kilométert oda-vissza Backamadarasra, a községközpontba. Indulásból helyzeti hátrányban voltak a helyben lakókkal szemben a hosszú gyaloglás miatt, de a kisbusszal 7-8 perc alatt biztonságosan, kényelmesen az iskolában voltak, így önmaguk lehettek.

Búzási Margit akkori iskolaigazgató (írott) vallomása szerint legkevesebb egy jeggyel nőtt a szentgericei gyermekek általános eredménye a szállításnak köszönhetően. Ehhez hozzá kell tennem a szülők visszajelzését is, akik most már sokkal nyugodtabbak, gyermekeiket biztonságban tudják, és mi tagadás, jó volt látni az örömpírt a gyermekek és szülők arcán egyaránt.

Lassan tudatosult, most már vallom – előre is bocsánatot kérek a következő megjegyzésért –, miszerint „amiképpen a majom leszállt a fáról, azonképpen a lelkész is le kell, hogy szálljon a szószékről”; eleget kell tennie naponta, ha kell cselekedni Isten akaratát, egymás terhének hordozásában példamutatóvá kell, hogy váljon. A mindennapi szeretetszolgálat teszi hitelessé a szószéken elmondottakat: „Mutasd meg a te hitedet a te cselekedeteidből”.

A falugondnoki szolgálattal vált teljessé lelkészi munkám: imádni Istent és szolgálni az embert. Határozott véleményem a gyermekek, az ifjak szeretetben való megtartásának leghitelesebb módjáról: érezzék, hogy ha kell – nem kevés –, áldozatot is tud hozni értük papjuk. A letűnőben levő nemzedék egyenes gerinccel, törhetetlen jellemmel kiállt a keresztény értékek mellett akkor, amikor Istent nem imádták, az embert nem tisztelték, mindennél fontosabb volt az ideológia, a terv megvalósítása, amikor az embert eszköz szintjére süllyesztették. Számomra felejthetetlen élmény marad a következő történet. Szentgericei lelkész-falugondnok szolgálatom elején, több száz szemüveg volt a lelkészi irodában a fairfaxi (Amerikai Egyesült Államok) és a dron­teni (Hollandia) testvérgyülekezetekből hozták. Jöttek az emberek, próbálgatták, melyik szemüveggel látnak jobban, na de jött az idő, amikor nemcsak jól akartak látni, hanem azt is akarták, hogy „legyen legalább olyan, mint a komaasszonyé a szemüvegkeret”. Ekkor jöttem rá, hogy nagy baj lesz, mert ahelyett, hogy javítanánk, még jobban tönkretesszük az emberek szemét. Beszéltem egy marosvásárhelyi optikus barátommal, aki hétvégére, szombatra – 2002-2003 nyarán lehetett – berendelt egypár alkalmazottat. Előre megegyeztük, hogy csak vizsgálat és lencsevásár lesz, mert mindenkinek megvan már a kedve szerinti szemüvegkerete. A szemvizsgálatot igénylő gericeiket, több mint 40 embert vittem, hoztam, mindenki előre fel volt iratkozva, pontos időbeosztással. A névjegyzéken szerepelt áldott emlékű Szombat Ilona néni is, aki mint általában, most is késett. Felmentem érte – a falu végén lakott –, a kapu előtt megálltam, az ajtót kinyitottam, és szóltam: Ilona néni itt vagyok, mehetünk a szemészetre. „Hát csak értem jött fel?” – kérdezte meglepetten Ilona néni. Igen! Csak Önért jöttem. Azt a tekintetet soha nem felejtem el, kigyúlt, ragyogott, még testtartása is megváltozott. Öntudatra ébredt, élete, önértékelődése teljesen átrendeződött, felfedezte önmagában Isten gyermekét. A gyülekezőhelyen elhangzott egy-két megjegyzés, de Ilona néni csak ragyogott, sugárzott belső békéje. Az olyan egészséges falusi csipkelődésekre, megjegyzésekre, hogy „a papnak kell érte mennie”, a rá jellemző módon nagyon későre reagált, s hogy ne vágjon vissza, Ilona néni csak ennyit mondott, halkan: „Köszönöm”.


A magyarzsákodi művelődési otthon (forrás: szekelyvecke.ro)

Ez volt az én frigyem a falugondnoki szolgálattal. Többet nem is vártam, nem is várok, mint egy kialvóban levő tekintetben felébreszteni az emberi méltóság fényét, tudatosítani az emberben, hogy ő Isten legnemesebb teremtménye, és nem eszköz senki és semmi kezében, nos, ez a legszebb szolgálat.

Egy másik eset is volt. Egy aránylag fiatal ember kemoterápiás kezelésre szorult, nem volt lehetősége, pénze a marosvásárhelyi utazások fedezésére – ekkor már képzett falugondnok végezte a teendőket – megegyeztük, hogy kell lennie annyi üzemanyag-tartaléknak, hogy szükség szerint kinek van ideje rá – a falugondnoknak vagy nekem –, beviszi a beteget az elmulaszthatatlan kezelésre. Nem emlékszem, hányszor vittük, nem is lényeges, az biztos, pont annyiszor ahányszor kellett. A kedves atyánkfia ma is boldogan él, hála Istennek, néha a fogadóban elmondja, hogy „ha nincs a falugondnok és a pap, én most nem vagyok itt”. Kell ennél több? Nem. Ezekért volt érdemes vállalni ezt a többletmunkát a lelkészség, a papság mellett. Meg kell jegyeznem, hogy amikor eljöttem Szentgericéről, helyben lakó orvos, lelkiismeretes és jó fogorvos, gyógyszertár szolgálta a falut a falugondnoki szolgálat mellett. Úgy tekintek vissza a 18 évi szentgericei lelkészi munkámra, hogy szerény tehetségem szerint „megtettem mindent, amit megtehettem”.

A múltam az múlt, és hála Istennek, a jelenből nem kiestem, hanem újabb, nagyobb kihívást kaptam itt, Magyarzsákodon. Kérésemre Főtisztelendő Püspök Úr 2013. április elsejévelel kinevezett magyarzsákodi lelkésznek. Ismertem a falu halmozottan hátrányos helyzetét, tudtam, hogy mit kérek, vállalok, s hogy itt csak a falugondnoki szolgálat enyhíthet ezen az állapoton. Isteni gondviselés, jó szándékú emberek segítségével magyarzsákodi szolgálatom első karácsonyára sikerült Németországból egy Volkswagen kisbuszt vásárolni, ezzel megvolt a falunak a karácsonyi ajándék. (Szentgericén ugyanilyen, tökéletes műszaki állapotban levő, falugondnoki szolgálatot végző kisbusz maradt, ami elveszítette eredeti rendeltetését, mert megszűnt a falugondnoki szolgálat.)


A magyarzsákodi római katolikus templom
(forrás: mek.oszk.hu)

2014. január 6-án iskolakezdéskor itt is beindult a gyermekek iskolába ingáztatása a közel hét kilométeres távon Magyarzsákod és Székelyvécke között. Akkor három most két esztena – majorház – áll az út mentén, a területek többsége legelő, tehát állandóan fennáll a veszélye, hogy a juhászkutyák rátámadnak az emberekre-gyermekekre. A napi két utazás közbeni beszélgetés nagyon közel hozta hozzám a gyermekeket, akik az őket érintő számos kérdésben kikérik véleményemet, sőt, sokszor személyes beszélgetést is igényelnek. Vallomásuk szerint a gyermekek sokszor kimaradtak az iskolából eső, hó vagy egyéb zord idő esetén, vagy éppen kedvhiány miatt ezt senki nem ellenőrizhette.

Tevékenységem, falugondnoki munkám lényeges hozadéka a „most már nekem minden mindegy”-féle hozzáállás, önfeladás megelőzése. Az idős, egyedül élő emberek lelki törését jelenti ez a kifejezés, mert a szó igaz értelmében lemondnak önmagukról, nem terhelik gyermekeiket saját gondjaikkal, betegségükkel mondván: „úgyis van elég bajuk, foglalkozzanak a rájuk bízottakkal, a gyermekekkel, az unokákkal”. Az elöregedő közösségekben a falugondnok munkája prevenciót is jelent, ő az, aki ezt a lemondást meg tudja előzni, vagy évekig távol tartani azt az idős, egyedül maradt emberektől.

Ezt szolgálom a családorvos Magyarzsákodra vitelével, amikor vizsgálat után négy-öt órán belül mindenkinek személyesen – nem szomszédnak, rokonnak, gyermeknek vagy szülőnek, hanem –, a beteg kezébe adom a gyógyszert.

Három év után ez most már kezd természetessé válni.

A magyarzsákodiak szerint volt, amikor öt-hat nap is eltelt a gyógyszer kézbesítéséig, kézbevételéig. A gondoskodás, a rájuk figyelés sok mindenre készteti az időseket: a rendre, a tisztaságra, arra, hogy a lakás legyen megfelelően kiszellőztetve, legyenek ápoltak, tiszták, fogadják illőképpen, hiszen nem állhatnak akárhogy elébe, ha már megtisztel a falugondnok pap. Nagyon fontos, hogy legyenek igényesek önmagukkal szemben, ez is az egyik legfontosabb küldetése a falugondnoki szolgálatnak. Sokszor keresnek meg, hogy nincs pénzük a gyógyszerre – ez a romáknál elég gyakori –, de ki meri felvállalni, hogy a gyógyszert ne vegye meg, ha valaki beteg, és pénz is van a zsebében? Tudom, a legtöbbször átvernek, talán ez is ad hitelt és nyugodtságot munkámnak.

A falut, a közösségeket úgy kell szolgálnia akár a lelkésznek, akár a falugondnoknak, hogy ne csak felnézzenek rá, hanem maguk mellett is érezzék őt az emberek. A jutalom? A hálálkodó emberek könnybelábadó tekintete, az elköltözött gyermekek hálája, amiért tudja, hogy van, akire számítson az egyedül maradt édesanya vagy édesapa. A múlt rendszer lelkiséget bomlasztó ereje részben abban rejlett, hogy meg tudta osztani a családot, az ideális háromnemzedékes családot, ahol a múlt ismerete, az unokák lelki világa, fejlődése, a nagyanyók, a nagyapók meséiben gyökerezett. A munkás, értéket teremtő szülők helyett ők várták haza az unokákat, később a munkából hazajövő gyermekeket. Nem kellett annyi öregotthon, nem volt annyi utcán tétlenkedő, csellengő, rosszalkodó gyermek.


Magyarzsákod

A hiánypótlást megpróbáló falugondnoki szolgálat reménysugár, amely a gyermekekre figyel és a magukra maradt időseket szolgálja. A múlt rendszerben annyi kegyetlenségét, megalázását átélt a most már lassan letűnőben levő nemzedék, amely nemcsak önértékeit, hanem, itthon/otthon maradásukkal egy faluközösséget is megmentett, megérdemli közössége részéről is a gondoskodást és a megbecsülést, ennek egyik leghatásosabb kifejezője pedig a falugondnoki szolgálat, amit röviden így fogalmaznék meg: a falugondnok egy egész közösség könyörülő szamaritánusa, aki mindenkit segít szükségében. Gyermeket, ifjat jó úton vezet, a lelkileg összetört emberhez lehajol, a beteget a gyógyulás útján támogatja, a lenyugvóban levő életek általa vissza tudnak mosolyogni – minden rosszat elfeledve – megküzdött életükre. Érezted valaha a viharfelhők mögül visszasütő lenyugvó Nap szentséges, békét árasztó üzenetét? Ezt a békét teremti meg a falugondnoki gondoskodás az idős emberek lelkében.

A falugondnok a közösség szeme, szíve, szája.

Az elmondottak alapján válik valóra Kemény Bertalan álma, miszerint: „nemcsak népességmegtartó képességre, hanem képességmegtartó népességre is szükség van”.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Balázs Bécsi Attila

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

" (...) a kulturális termék előállítása is pontosan olyan, mint a kertészetének: mindkettőnek megvan az eredete, ami a kultúrában az ötlet, a kertészetben pedig a mag. A kultúrában az ötlet és az ihlet önmagában semmit nem ér, ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, ha nem ölt testet színben, szóban, hangban, festményben, versben, zenében. A kertészetben, ös - szességében a mezőgazdaságban is így van: ott van a mag, ami ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, más szóval, ha nem kerül számára jó földbe, ha nem kap vizet, napfényt, táplálékot, akkor elsenyved, elpusztul. A két szakterület tartalmát tekintve valóban más, de logikailag teljesen egyforma. A mezőgazdaságban van egy állandó: a föld, ez az alap. A kultúrában, a közművelődésben is van egy állandó: az ember, a célközönség. De a mechanizmusok hasonlóak. "

Jósika Miklós szülőháza Tordán

Tordával kapcsolatosan többször elhangzott, hogy sok jelentős értelmiségit adott a világnak, de ezeket nem tudta megtartani. Így hát úgy döntöttem, hogy megvizsgálom ennek a megállapításnak a történelmi háttereit, és bemutatok néhány értelmiségit, aki a tudományok, irodalom és a művészetek terén alkotott, olyan embereket, akiknek életműve már lezárult.

Albert Mátyás

... ha jól belegondolok, már gyerekkoromban érződött a kultúrához, a művelődéshez ragaszkodás. A magyar identitás megőrzése és az itthon, a szülőföldön maradás ösztönzése is már serdülőkoromban jelentkezett, ami azután csak egyre jobban erősödött. Talán így kell születni, ez belülről jön, ezek mind erős és öntudatos belső érzések, amelyek később csiszolódnak, és a mindennapok rávilágítanak, rávezetnek arra, hogy tenned kell valami jót, valami maradandót.

Vannak csaták, amelyeket elveszítünk. Rájöttem. Ma bejöttem az irodába, és látom, hogy egyik kolléganőm fia ott ül az egyik széken. Hatalmas mosollyal ráköszönök a kis Danra, és ahogy a spanyol mondja, „no me paró bola”, rám sem hederített. Ha a felnőtt és az okostelefon küzd a gyermek figyelméért, abból mi ritkán kerülünk ki győztesen. Komolyra fordítva a szót, szeretnék kicsit foglalkozni azzal, hogy Latin-Amerikában hogyan fest az anya, apa és a gyermek kapcsolata, valamint azzal, hogy mi mindent képesek egymásért megtenni.

Honduras nem az az ország, amelyet ha valakinek megemlítesz, akkor rögtön tudja, hogy miről beszélsz. Ami földrajzi elhelyezkedését illeti, legyünk őszinték, legtöbbünknek kell egy kis segítség, hogy megtalálja a térképen. És ha már itt tartunk, akkor elárulom, hogy vannak olyanok, akik nemhogy az ország, de még a térség létezéséről sem tudnak. És ha földrajzi elhelyezkedését homály fedi, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy kultúrájának sajátosságai még kevesebbé ismeretesek.

A Partiumi Honismereti Konferenciák társaságunk legmagasabb fóruma. Ekkor mutatjuk be tagtársaink kutatási eredményeit, amelyeket igyekszünk közzé tenni mindenki számára. Ugyanekkor adjuk át a Fényes Elek-díjakat és más kitüntetéseket. Ekkor tartjuk a közgyűlésünket is, amelyen fontos határozatokat hozunk. Gyakorlatilag ekkor találkozunk egymással, Szatmárnémetitől Temesvárig, Budapesttől Kolozsvárig. Nem véletlenül mondtam Budapestet, mert nyolc tagunk van Magyarországról. Eddig 24 konferenciát szerveztünk: igyekeztünk mindig más helységben megszervezni, elsősorban ott, ahol sikerült segítséget kapni, a helyi önkormányzatoktól, az egyházaktól. És természetesen a helyi tagtársaink hathatós segítségével. Ugyanakkor igyekeztünk bevonni az illető terület szakembereit is. Ekkor találkoznak a jó barátok, elbeszélgetünk, mint egy nagy családban. Remélem, így érez mindenki.

A Benedek Elek Emlékév legkiemelkedőbb rendezvénye szeptember 30-én Baróton és Kisbaconban volt: Erdővidék központ­jában Elek apó szobrát avatták fel, szü­lőfalujában pedig az emlékház ötven éves fennállását ünnepelték. 2019 hár­mas évforduló okán vált Benedek Elek Emlékévvé: 160 éve született, 90 éve halt meg a nagy mesemondó, lapszerkesztő és kiváló publicista, az általa épített Ma­ri-lak pedig, hol élete utolsó éveit élte, félszáz esztendeje vált múzeummá és zarándokhellyé.

Újra meg újra olvasom a levelét Kedves öcsém, s nem akarok hinni a szemem­nek: minden szavából meleg szeretet árad felém. Ezt a szeretetet könyveim­nek köszönhetem, melyeknek ön gyer­mekkorától mind e mai napokig hű olvasója. Az én szívemről szakadt szü­lötteimnek, melyek megtalálták az utat az ön szívéhez.

Imreh István születésének 100. évfor­dulójára több intézmény és több rokon tudományterület képviselői együtt em­lékeztek szeptember 12–13-án az Erdélyi Múzeum-Egyesület, a Kolozsvári Aka­démiai Bizottság Történelemtudomá­nyi Szakbizottsága, a BBTE Történelem és Filozófia Karának Magyar Történeti Intézete és az MTA BTK Történettudo­mányi Intézete közös szervezésében Kolozsváron megrendezett konferenci­án. Ez is mutatja, hogy mind az erdélyi magyar, mind a magyarországi tudo­mányosság képviselői magukénak érzik a hagyatékát.

Dávid Ferenc szobor, Kolozsvár

Megtörténhet, hogy „a Dávid Fe­renc-szobor”-ként fog bevonulni a törté­nelembe az az egész alakos műalkotás, amelyet augusztus 17-én ünnepélyes keretek között avattak fel Kolozsvár belvárosában. Az unitárius templom és a János Zsigmond Unitárius Kollégi­um, a püspöki hivatal között létrehozott kis téren álló bronzszobor különleges­sége, hogy az első egész alakos Dá­vid Ferenc-szobor, ami valaha készült. És mivel az unitáriusok vallásalapító püspökéről (1520 körül–1579) nem ma­radt fenn hiteles képi ábrázolás, nem ki­zárt, hogy sokaknak ez a kép ragad meg róla a retináján.

Hawaii hallatán a legtöbb emberben fel sem merül, hogy néhány száz magyar ajkú honfitársunk éli ott mindennapjait, valamint háromezerre tehető azoknak a személyeknek a száma, akik magyar származásúnak vallják magukat. A kivándorló emberek egy része el­zárkózik a többi magyartól, de szeren­csére akadnak olyan elszánt személyek, akik igyekeznek identitásukat megőriz­ni. Ezek a Hawaiin élő magyarok, több ezer kilométernyire az anyaországtól, a tőlük telhető módon ápolják hagyo­mányainkat, ünneplik nemzeti ünne­peinket.

securitate beszervezés

A megfigyelt történelemkörről a nevemre kiállított I 72467-es számú szekus dosszié főleg kutatói tevékenységem megfigyelésére vonatkozott. Ennek ellenére számos adatot, dokumentumértékű feljegyzést tartalmaz oktató-nevelői tevékenységemre, főleg pedig az általam vezetett történelemkör tevékenységének a megfigyelésére vonatkozóan. A jelentősebb feljegyzések a következők.

Szentlászló kórustalálkozó

A hely és az alkalom történelmi fontosságát jó mesterünk, karnagyunk, Guttman Mihály néhai zenetanár így fogalmazta meg a 20. Szent László-napi kórustalálkozó alkalmával, 2010-ben: „… Urunk segedelmével, bátran megvallva hitünket, vállalva nemzeti hovatartozásunkat, erdélyi viszonylatban a legnagyobb seregszemléje az élő kórusoknak, akik a Kárpát-medence minden sarkából legalább egyszer eljönnek, hogy Szent László királyunk napján, a kóruszene ünnepén, június hónap utolsó szombatján, Tordaszentlászlón ünnepeljenek. Ez lett a mi kalotaszegi Mekkánk, lassan-lassan zarándokhelyünk.”

A történelemkör tagjai 1982 őszén dolgozataikat Bukarestben is bemutatták. Vendéglátónk Demény Lajos, a Nicolae Iorga történeti intézet nemzetiségi osztályának a vezetője volt, aki október 14-én házigazdaként fogadott bennünket a Petőfi Sándor Művelődési ház rendezvényén. A történelemkör diákjainak az előadásairól az Ifjúmunkás azt írta: „Az esemény, amely ennek a levélnek a megírására késztet, október 14-én zajlott le Bukarestben, amikor is a Petőfi Sándor Művelődési Ház vendégül látta a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Líceum történelemkörének tagjait.