Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Az emberi méltóság szolgálatában

A magyarországi és erdélyi falugondnoki kapcsolat gyökerei az 1990-es évek elején keresendők, amikor Kemény Bertalan, a mindannyiunk Berci bácsija Magyarországon hallatlan sikerrel szervezte meg kidolgozott programmal a falugondnoki szolgálatot.

Az anyaországi falugondnokságot 2002-ben, egy pályázat kapcsán Simén András, az akkori Mocsáry Lajos Alapítvány irodavezetője ismertette meg velem, és ekkor ismertem meg Kemény Bertalant is, akivel nyugodtan mondom, atya-gyermeki kapcsolat alakult ki haláláig. Berci bácsi mindig megújuló kérésének tettem, tettünk eleget, Jakab Vilma, Kótai Levente, Egri István és jómagam. A székelyudvarhelyi Bíróságon 2007 augusztusában bejegyeztettük a Romániai Falugondnokságok Szövetségét. Így alakult ki a két szervezet közötti kapcsolat, ismerkedés.


Kemény Bertalan (1928–2007)

Boldogan emlékszem vissza a 2000-ben megfogalmazott gondolatra: „segíteni azon, aki még, vagy aki már nem tud segíteni önmagán”. A segíteni akarást a szülői nevelés határozta meg. Ezt láttam tőlük, így éltek, ezt élték meg nap mint nap, valóságos parancs volt: „soha ne legyen annyi dolgod, hogy ne tudj segíteni a segítségkérőnek akkor, amikor azt kéri, és ne légy annyira szegény, hogy ne tudj adni a rászorulónak”. Ehhez társult Elek apó intelme, miszerint „Állj mindig a gyengébbek oldalán”; nos, ezek indították el bennem ezt a lelkületet. Ilyen belső indítatással kezdtem az első falugondnoki szolgálatot Erdélyben, a Maros megyei Szentgericén 2000. január 6-án.

A közösség minden felmerülő kérdésére kerestük a megoldást. A szentgericei 5–8. osztályos gyermekek esőben-hóban, tűző napsütésben gyalogosan mentek iskolába négy-négy kilométert oda-vissza Backamadarasra, a községközpontba. Indulásból helyzeti hátrányban voltak a helyben lakókkal szemben a hosszú gyaloglás miatt, de a kisbusszal 7-8 perc alatt biztonságosan, kényelmesen az iskolában voltak, így önmaguk lehettek.

Búzási Margit akkori iskolaigazgató (írott) vallomása szerint legkevesebb egy jeggyel nőtt a szentgericei gyermekek általános eredménye a szállításnak köszönhetően. Ehhez hozzá kell tennem a szülők visszajelzését is, akik most már sokkal nyugodtabbak, gyermekeiket biztonságban tudják, és mi tagadás, jó volt látni az örömpírt a gyermekek és szülők arcán egyaránt.

Lassan tudatosult, most már vallom – előre is bocsánatot kérek a következő megjegyzésért –, miszerint „amiképpen a majom leszállt a fáról, azonképpen a lelkész is le kell, hogy szálljon a szószékről”; eleget kell tennie naponta, ha kell cselekedni Isten akaratát, egymás terhének hordozásában példamutatóvá kell, hogy váljon. A mindennapi szeretetszolgálat teszi hitelessé a szószéken elmondottakat: „Mutasd meg a te hitedet a te cselekedeteidből”.

A falugondnoki szolgálattal vált teljessé lelkészi munkám: imádni Istent és szolgálni az embert. Határozott véleményem a gyermekek, az ifjak szeretetben való megtartásának leghitelesebb módjáról: érezzék, hogy ha kell – nem kevés –, áldozatot is tud hozni értük papjuk. A letűnőben levő nemzedék egyenes gerinccel, törhetetlen jellemmel kiállt a keresztény értékek mellett akkor, amikor Istent nem imádták, az embert nem tisztelték, mindennél fontosabb volt az ideológia, a terv megvalósítása, amikor az embert eszköz szintjére süllyesztették. Számomra felejthetetlen élmény marad a következő történet. Szentgericei lelkész-falugondnok szolgálatom elején, több száz szemüveg volt a lelkészi irodában a fairfaxi (Amerikai Egyesült Államok) és a dron­teni (Hollandia) testvérgyülekezetekből hozták. Jöttek az emberek, próbálgatták, melyik szemüveggel látnak jobban, na de jött az idő, amikor nemcsak jól akartak látni, hanem azt is akarták, hogy „legyen legalább olyan, mint a komaasszonyé a szemüvegkeret”. Ekkor jöttem rá, hogy nagy baj lesz, mert ahelyett, hogy javítanánk, még jobban tönkretesszük az emberek szemét. Beszéltem egy marosvásárhelyi optikus barátommal, aki hétvégére, szombatra – 2002-2003 nyarán lehetett – berendelt egypár alkalmazottat. Előre megegyeztük, hogy csak vizsgálat és lencsevásár lesz, mert mindenkinek megvan már a kedve szerinti szemüvegkerete. A szemvizsgálatot igénylő gericeiket, több mint 40 embert vittem, hoztam, mindenki előre fel volt iratkozva, pontos időbeosztással. A névjegyzéken szerepelt áldott emlékű Szombat Ilona néni is, aki mint általában, most is késett. Felmentem érte – a falu végén lakott –, a kapu előtt megálltam, az ajtót kinyitottam, és szóltam: Ilona néni itt vagyok, mehetünk a szemészetre. „Hát csak értem jött fel?” – kérdezte meglepetten Ilona néni. Igen! Csak Önért jöttem. Azt a tekintetet soha nem felejtem el, kigyúlt, ragyogott, még testtartása is megváltozott. Öntudatra ébredt, élete, önértékelődése teljesen átrendeződött, felfedezte önmagában Isten gyermekét. A gyülekezőhelyen elhangzott egy-két megjegyzés, de Ilona néni csak ragyogott, sugárzott belső békéje. Az olyan egészséges falusi csipkelődésekre, megjegyzésekre, hogy „a papnak kell érte mennie”, a rá jellemző módon nagyon későre reagált, s hogy ne vágjon vissza, Ilona néni csak ennyit mondott, halkan: „Köszönöm”.


A magyarzsákodi művelődési otthon (forrás: szekelyvecke.ro)

Ez volt az én frigyem a falugondnoki szolgálattal. Többet nem is vártam, nem is várok, mint egy kialvóban levő tekintetben felébreszteni az emberi méltóság fényét, tudatosítani az emberben, hogy ő Isten legnemesebb teremtménye, és nem eszköz senki és semmi kezében, nos, ez a legszebb szolgálat.

Egy másik eset is volt. Egy aránylag fiatal ember kemoterápiás kezelésre szorult, nem volt lehetősége, pénze a marosvásárhelyi utazások fedezésére – ekkor már képzett falugondnok végezte a teendőket – megegyeztük, hogy kell lennie annyi üzemanyag-tartaléknak, hogy szükség szerint kinek van ideje rá – a falugondnoknak vagy nekem –, beviszi a beteget az elmulaszthatatlan kezelésre. Nem emlékszem, hányszor vittük, nem is lényeges, az biztos, pont annyiszor ahányszor kellett. A kedves atyánkfia ma is boldogan él, hála Istennek, néha a fogadóban elmondja, hogy „ha nincs a falugondnok és a pap, én most nem vagyok itt”. Kell ennél több? Nem. Ezekért volt érdemes vállalni ezt a többletmunkát a lelkészség, a papság mellett. Meg kell jegyeznem, hogy amikor eljöttem Szentgericéről, helyben lakó orvos, lelkiismeretes és jó fogorvos, gyógyszertár szolgálta a falut a falugondnoki szolgálat mellett. Úgy tekintek vissza a 18 évi szentgericei lelkészi munkámra, hogy szerény tehetségem szerint „megtettem mindent, amit megtehettem”.

A múltam az múlt, és hála Istennek, a jelenből nem kiestem, hanem újabb, nagyobb kihívást kaptam itt, Magyarzsákodon. Kérésemre Főtisztelendő Püspök Úr 2013. április elsejévelel kinevezett magyarzsákodi lelkésznek. Ismertem a falu halmozottan hátrányos helyzetét, tudtam, hogy mit kérek, vállalok, s hogy itt csak a falugondnoki szolgálat enyhíthet ezen az állapoton. Isteni gondviselés, jó szándékú emberek segítségével magyarzsákodi szolgálatom első karácsonyára sikerült Németországból egy Volkswagen kisbuszt vásárolni, ezzel megvolt a falunak a karácsonyi ajándék. (Szentgericén ugyanilyen, tökéletes műszaki állapotban levő, falugondnoki szolgálatot végző kisbusz maradt, ami elveszítette eredeti rendeltetését, mert megszűnt a falugondnoki szolgálat.)


A magyarzsákodi római katolikus templom
(forrás: mek.oszk.hu)

2014. január 6-án iskolakezdéskor itt is beindult a gyermekek iskolába ingáztatása a közel hét kilométeres távon Magyarzsákod és Székelyvécke között. Akkor három most két esztena – majorház – áll az út mentén, a területek többsége legelő, tehát állandóan fennáll a veszélye, hogy a juhászkutyák rátámadnak az emberekre-gyermekekre. A napi két utazás közbeni beszélgetés nagyon közel hozta hozzám a gyermekeket, akik az őket érintő számos kérdésben kikérik véleményemet, sőt, sokszor személyes beszélgetést is igényelnek. Vallomásuk szerint a gyermekek sokszor kimaradtak az iskolából eső, hó vagy egyéb zord idő esetén, vagy éppen kedvhiány miatt ezt senki nem ellenőrizhette.

Tevékenységem, falugondnoki munkám lényeges hozadéka a „most már nekem minden mindegy”-féle hozzáállás, önfeladás megelőzése. Az idős, egyedül élő emberek lelki törését jelenti ez a kifejezés, mert a szó igaz értelmében lemondnak önmagukról, nem terhelik gyermekeiket saját gondjaikkal, betegségükkel mondván: „úgyis van elég bajuk, foglalkozzanak a rájuk bízottakkal, a gyermekekkel, az unokákkal”. Az elöregedő közösségekben a falugondnok munkája prevenciót is jelent, ő az, aki ezt a lemondást meg tudja előzni, vagy évekig távol tartani azt az idős, egyedül maradt emberektől.

Ezt szolgálom a családorvos Magyarzsákodra vitelével, amikor vizsgálat után négy-öt órán belül mindenkinek személyesen – nem szomszédnak, rokonnak, gyermeknek vagy szülőnek, hanem –, a beteg kezébe adom a gyógyszert.

Három év után ez most már kezd természetessé válni.

A magyarzsákodiak szerint volt, amikor öt-hat nap is eltelt a gyógyszer kézbesítéséig, kézbevételéig. A gondoskodás, a rájuk figyelés sok mindenre készteti az időseket: a rendre, a tisztaságra, arra, hogy a lakás legyen megfelelően kiszellőztetve, legyenek ápoltak, tiszták, fogadják illőképpen, hiszen nem állhatnak akárhogy elébe, ha már megtisztel a falugondnok pap. Nagyon fontos, hogy legyenek igényesek önmagukkal szemben, ez is az egyik legfontosabb küldetése a falugondnoki szolgálatnak. Sokszor keresnek meg, hogy nincs pénzük a gyógyszerre – ez a romáknál elég gyakori –, de ki meri felvállalni, hogy a gyógyszert ne vegye meg, ha valaki beteg, és pénz is van a zsebében? Tudom, a legtöbbször átvernek, talán ez is ad hitelt és nyugodtságot munkámnak.

A falut, a közösségeket úgy kell szolgálnia akár a lelkésznek, akár a falugondnoknak, hogy ne csak felnézzenek rá, hanem maguk mellett is érezzék őt az emberek. A jutalom? A hálálkodó emberek könnybelábadó tekintete, az elköltözött gyermekek hálája, amiért tudja, hogy van, akire számítson az egyedül maradt édesanya vagy édesapa. A múlt rendszer lelkiséget bomlasztó ereje részben abban rejlett, hogy meg tudta osztani a családot, az ideális háromnemzedékes családot, ahol a múlt ismerete, az unokák lelki világa, fejlődése, a nagyanyók, a nagyapók meséiben gyökerezett. A munkás, értéket teremtő szülők helyett ők várták haza az unokákat, később a munkából hazajövő gyermekeket. Nem kellett annyi öregotthon, nem volt annyi utcán tétlenkedő, csellengő, rosszalkodó gyermek.


Magyarzsákod

A hiánypótlást megpróbáló falugondnoki szolgálat reménysugár, amely a gyermekekre figyel és a magukra maradt időseket szolgálja. A múlt rendszerben annyi kegyetlenségét, megalázását átélt a most már lassan letűnőben levő nemzedék, amely nemcsak önértékeit, hanem, itthon/otthon maradásukkal egy faluközösséget is megmentett, megérdemli közössége részéről is a gondoskodást és a megbecsülést, ennek egyik leghatásosabb kifejezője pedig a falugondnoki szolgálat, amit röviden így fogalmaznék meg: a falugondnok egy egész közösség könyörülő szamaritánusa, aki mindenkit segít szükségében. Gyermeket, ifjat jó úton vezet, a lelkileg összetört emberhez lehajol, a beteget a gyógyulás útján támogatja, a lenyugvóban levő életek általa vissza tudnak mosolyogni – minden rosszat elfeledve – megküzdött életükre. Érezted valaha a viharfelhők mögül visszasütő lenyugvó Nap szentséges, békét árasztó üzenetét? Ezt a békét teremti meg a falugondnoki gondoskodás az idős emberek lelkében.

A falugondnok a közösség szeme, szíve, szája.

Az elmondottak alapján válik valóra Kemény Bertalan álma, miszerint: „nemcsak népességmegtartó képességre, hanem képességmegtartó népességre is szükség van”.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A Szilágy megyei magyar közösség mindig is tisztelettel adózott a nemzeti kultúra, irodalom és történelem nagyjai előtt. Megbecsülésük jeleként az elmúlt bő három évtized során emlékművet állítottak a Báthoryaknak, Wesselényi Miklósnak, Ady Endrének, Arany Jánosnak, Petőfi Sándornak, legutóbb pedig Szikszai Lajosnak, aki Zilah régi központját és kórházát is építette. Eme illusztris társasághoz most Petri Mór is csatlakozott.

Petri Mór meglátásom szerint jó történész volt, aki ismerte a történetírás szabályait. Utalhatunk itt nagy munkájának előkészületeire, az adat- és anyaggyűjtésre. Erről a következőket vallotta: „Hány levéltárt kutattam át? Ezeknek csak puszta fölsorolása lapokra terjedne. Csak általánosságban jegyzem meg, hogy beutaztam az egész vármegyét: egyházak, községek, magánosok levéltárait, ahol bármi csekély anyag kecsegtetett, valamennyit átkutattam, mint szintén felkerestem a vármegye határain kívül lévő mindama levéltárakat, amelyekben csak valami adatot véltem fölfedezhetni”.

Bejárta a megye mindegyik hely­ségét, rögzítette az ott talált adatokat, emellett pedig átfogó levéltári kutatómunkát végzett. Heteket töltött Kuun Géza marosnémeti levéltárának átkutatásával, a leleszi premontrei konvent gazdag archívuma szintén értékes adatokkal szolgált, Kolozsvárott pedig a hasonlóképpen gazdag Wesselényi- és Bánffy-levéltár anyagában kutathatott. Természetesen a Szilágyság két történeti vármegyéjének régi iratanyagát is hasznosította, emellett pedig a szomszédos vármegyék régi levéltáraiba is betekintett. 

Brassóban 1921. november 13-án harminc erdélyi magyar énekkar képviselője kimondta a Romániai Magyar Dalosszövetség megalakulását. A dalosszövetség létrehozására azért volt szükség, mert Trianon után az erdélyi kórusok elszakadtak a Budapesten székelő Magyar Dalosok Országos Szövetségétől. A szövetség megalapítását idős Szemlér Ferenc, a Brassói Magyar Dalárda elnöke és Szabó Béni alelnök, parlamenti képviselő kezdeményezte. Tisztában voltak azzal, hogy össze kell fogniuk annak érdekében, hogy az erdélyi kórusmozgalom továbbra is jelentős szerepet képviseljen az ország művelődési életében.

Tíz református püspök kért áldást tíz dél-erdélyi gyülekezetre – Csombord, Magyarlapád, Székelykocsárd, Gyulafehérvár, Alvinc, Marosszentimre, Szászváros, Kéménd, Algyógy, Magyarigen és Boroskrakkó – a pénteki hálaadó istentiszteleteken, május 20-án. Az elmúlt évtizedben több mint háromezer templomot újítottak fel a Kárpát-medencében, ebből négyszázat az erdélyi egyházkerületben. A dél-erdélyi templomok az egykor virágzó magyar kultúrát hirdetik ma is, és bár több település gyülekezete is szinte teljesen elfogyott vagy fogyóban van, a közös hálaadás éreztette az ünneplőkkel: nem vagyunk egyedül.

A református egység napját ezúttal inkább egységnapoknak lehetne nevezni, hiszen – amint Tussay Szilárd főszervező fogalmazott – május 21-ét két napon keresztül konferenciák, kiállítások, templomavatások és más programok előzték meg. Május 19–20-án a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban Az iskolák felettébb szükséges voltáról címmel tartottak egyháztörténeti konferenciát, amelynek alapját az adta, hogy az erdélyi fejedelem éppen 400 éve, 1622 májusában alapította Gyulafehérváron a Collegium Academicumot. Különben ennek jegyében telt a háromnapos ünnepség is, s ennek tiszteletére nyilvánította az idei esztendőt az erdélyi református egyház az oktatás évének.

A 19. században a történetírást Európa-szerte fontos közügynek tartották. Ez így volt Erdélyben is, ahol Nagyajtai Kovács Istvánt a modern magyar történetírás úttörői között tartották számon. Köztük volt gr. Mikó Imre is, akinek nagy szerepe volt az 1848–49 utáni abszolutista rendszerben az erdélyi magyarság védelmében. Utóbbi a közös cél érdekében kereste a Kovács Istvánnal való együttműködés lehetőségét.

A mai napon Erdővidék egy jelentős turisztikai desztinációval gyarapodik. Olyan kulturális látnivalóval, a szabadidő tartalmas eltöltésére alkalmas helyszínnel, amely erősíti a nagyajtai identitást és messzire repíti a település hírnevét. A bástyákban felépült kiállítás a szemléletében és módszereiben is megújuló erdélyi magyar muzeológia egy újabb kísérleteként készült el.

A nagyajtai unitárius műemléktemplom és gyülekezet életében mérföldkő ez a nap: 2022. május hetedike. Ettől a mérföldkőtől visszafelé és előre egyaránt tekinthetünk. A holnapi nap, a vártemplom használatba vétele is ugyanannyira fontos, mint az eddigi kutatás, tervezés, kivitelezés és a képzőművészeti értékek feltárása, valamint restaurálása. 

A május 14-én délelőtt a kollégium dísztermében megtartott konferencia a Romániai Magyar Dalosszövetség kétnapos ünnepségsorozatának a második programpontja volt, az előző nap délutánján a szövetség nagyjaira emlékeztek a Házsongárdi temetőben, majd kolozsvári zenei séta következett Guttman Szabolcs építésszel. Szombat délután, a konferenciát követően ünnepi kórushangversenyt tartottak a Kétágú (alsóvárosi) templomban.

Az erdélyi magyar közösség érdekeinek kép­viseletéért és intézményeinek fenntartásáért folytatott több évtizedes mun­kájának elismeréseképpen Kerekes Sándor a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Dáné Tibor Kálmán közösség- és művelődésszervező, közíró, a Művelődés című közművelődési havilap nyugalmazott főszerkesztője, az EMKE korábbi országos elnöke, az RMDSZ egykori Művelődési Főosztályának vezetője, több országos és helyi, közművelődéssel és felnőttképzéssel foglalkozó civil szervezet alapítója, az erdélyi magyar kulturális és társadalmi életben végzett több évtizedes sokrétű munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Laczkó Vass Róbert kiváló szakmai tevékenysége, a prózai színészet és az operajátszás, valamint a pódiumművészet terén elért kimagasló eredményei mellett a munkásságát átható közművelődés iránti fogékonyság, a közösségépítés fontosságának tudata elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Killyéni András Péter az erdélyi magyar sporttörténet terén végzett kutatása és eredményei publikálása során szerzett elévülhetetlen érdemei és oktatói, szerkesztői tevékenysége, a magyarság megmaradásáért végzett önzetlen és odaadó munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Az összefogás eredményeként megújult közösségi házuk, az Apafi-ház, amelyet Apafi Mihály fejedelem adományozott 1672-ben a magyar tanulóműhely céljaira. A református parókia, a református templom ismét eredeti pompájában uralja a főteret, folyamatban van a katolikus templom és plébánia felújítása, és a verespataki református parókia újjáépítése is. Ezek a munkálatok nem önmagukért való presztízsberuházások, hanem a közösségi élet és a turizmus felélénkítésének, illetve a gazdasági alapok megerősítésének állomásai.