Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A tökéletesség igézete

Interjú Vizi E. Szilveszterrel

December utolsó napján töltötte 80. életévét Vizi E. Szilveszter Széchenyi-nagydíjas orvos és kutatóprofesszor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, illetve volt elnöke. A kiváló tudóst a következő interjúval köszöntjük, melynek mondanivalója ma is időszerű. (A szerkesztőség)

Az 1995 februárjában kismagnóra felvett beszélgetést egy későbbi időpontban sugározta a Marosvásárhelyi Rádió. A leírt szöveg most kerül először közlésre.

Ábrám Zoltán: – A mai beszélgetés témája az agykutatás, a magyar kutatás jelenlegi helyzete. Beszélgetőtársam Vizi E. Szilveszter akadémikus, a Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézet igazgatója, világhírű tudós, nagy hazai megbecsülésnek örvendő közéleti személyiség. Mi motiválta, hogy agykutatóvá váljék?


Vizi E. Szilveszter

Vizi E. Szilveszter: – A biológiát mindig szerettem, és már gyermekkoromban orvosnak készültem. Nagy lehetőség volt számomra, hogy akkoriban kezdett fejlődni az idegrendszer tudománya. A véletlen hozott össze Issekutz Béla professzorral, későbbi főnökömmel, akit diákkörösként kerestem fel, és ő tanácsolta nekem, hogy az idegrendszerrel foglalkozzak.

– Az elmúlt évtizedekben nagyon nagy előrelépések történtek az agykutatás területén. Mit tudunk az agy működéséről, és mi az, ami még jó ideig ismeretlen marad?

– A 19. századot nyugodtan nevezhetjük a mechanika évszázadának, aztán a 20. századot a fizikáénak. Meg vagyok győződve arról, hogy a 21. század a biológia évszázada lesz. Az ember a legnagyobb kihívásának tesz eleget, hogy igazából befelé forduljon, és megfejtse önmagát. Az ént, az ego működését, ami nem más, mint az agyvelőnk működésének a megfejtése.

Galilei volt az, aki a tudományos gondolkodásba forradalmat hozott. A hiten alapuló megértésre, a természettudományos kísérletre épülő megfigyelésre helyezte a hangsúlyt. De évszázadoknak kellett eltelniük azóta, hogy az évezred végére sejthessük, hogyan is működik az idegrendszer, az agyvelő. Azt hiszem, hogy technikailag, gondolkodásmódunkat illetően most jutottunk el oda, hogy olyan kérdések megválaszolására törekedjünk, amelyek közelebb juttatnak a világ legnagyobb titkához. Az emberi agy működéséről még nagyon keveset tudunk. De tényként kell kezelnünk, hogy az idegrendszerrel foglalkozó magyar tudomány sokat tett a titkok megfejtéséért Apáthy Istvántól kezdve Szentágothai Jánosig. Mindez kötelezettségeket ró ránk, személy szerint rám is, hogy ebben a szellemben dolgozzunk. Hogy rászolgáljunk arra, miszerint a magyar agykutatás nagy elismerésnek örvend.

– Fél évszázaddal ezelőtt a magyar származású atomfizikusok voltak a tudomány magyar zászlóvivői. Az a vicces megközelítés járta, miszerint Truman elnök távollétében az amerikai atombizottság tagjai megbeszélésük során angolról magyarra váltottak át. Jelenleg a magyar agykutatók a legelismertebbek. Vajon miért?

– Én ezt azzal magyaráznám, hogy a magyarok mindig abban jeleskedtek és jeleskednek, ami leginkább érdekli a világot. Úttörők az olyan kutatásokban, amelyek később hozzák meg a maguk eredményeit. Egyetlen példa: Neumann János a számítógép atyjának tekinthető. Büszkék lehetünk rá és még nagyon sok tudós társunkra. Közöttük a magyar agykutatókra. A már említett Apáthy és Szentágothai alapvető felfedezései alapul szolgáltak annak a nagy exponenciális fejlődésnek, amit ma minden percben érzékelünk. Ami majd elvezet oda, hogy megoldjuk a legnagyobb titkot a világon. Azt, hogy hogyan gondolkodunk, hogyan működik az agyunk.

– Szent-Györgyi Albert az egyetlen Nobel-díjas magyar tudós, aki még Magyarországon kapta meg az elismerést. Örvendetes tény, hogy tavaly óta újabb két magyar díjazottal bővült a lista (Harsányi János és Oláh György 1994-ben kapott Nobel-díjat.). Mit gondol a Professzor Úr arról, hogy lassacskán Magyarországon is adottak a körülmények ahhoz, hogy akár újabb hazai Nobel-díjat ünnepelhessünk évek, évtizedek múltán?

– Nem az számít, hogy a díjazott hol kapja meg a Nobel-díjat. Sokkal inkább az, hogy milyen nyelven tanult meg imádkozni, milyen nyelven számolt először, milyen nyelven gondolkodik. Ez dönti el, hogy hová tartozik. Mindezt figyelembe véve, összesen tíz magyar Nobel-díjasunk van. Ők magyarul gondolkodnak és magyarul számolnak. Nagyon érdekes a Svéd Tudományos Akadémia álláspontja, amely odaítéli a díjakat. A Nobel-bizottság úgy dönti el a díjazott nemzetiségét, hogy felteszi a kérdést: milyen nyelven számol a piacon?

Az elmúlt év két díjazottja nemcsak Magyarországon tanult és járt egyetemre, hanem itt kezdte el azt a tudományos munkát, amelyért később megkapta az elismerést. A kérdés jogos marad: miért van az, hogy Szent-Györgyi Albert az egyetlen, aki 1937-ben magyarországi munkásságáért és Magyarországon élve kapta meg a Nobel-díjat? Ennek az oka, hogy a magyar rendszer sajnos nem biztosítja azt, hogy a magyar eredetű felfedezéseket oda fejlesszük ki, hogy ezért nemzetközi elismerés járjon.

Még egy adalék. A philadelphiai számítóközpont adatai szerint Magyarország nagyon előkelő helyen áll a természettudományos teljesítmény alapján. Ha a tudományos idézettséget a nemzeti jövedelemhez mérjük, a világ ötödik legsikeresebb nemzetének számítunk. Tudniillik a természettudomány művelése és a nemzeti jövedelem szorosan összefügg, hiszen a rendelkezésre álló technológia és az anyagi ráfordítás mértéke nagymértékben befolyásolja az eredményességet a természettudomány területén.

– Már többen próbálták megoldani a rejtélyt, miszerint mi az oka annak, hogy viszonylag magas a magyar tudósok száma. Itt elsősorban a külföldön élő, dolgozó magyar tudósok nagy számára gondolok. Vajon mi a rejtély kulcsa?

– A Kárpát-medencében élő magyarság kisebbségként kezelendő, hiszen a világ népességéhez viszonyítva csupán tizenötmillió a magyar anyanyelvűek száma. Az oktatási rendszerünk azonban mindig kiemelkedett, az átlag fölé nőtt. A középkori kollégiumi rendszer, a külföldi egyetemekre járó és tudásukat itthon kamatoztató peregrinusok, a Németalföldön nyomdászatot tanuló céhlegények éppoly elismertséget vívtak ki maguknak, mint mondjuk Kolozsvár, Budapest és Sopron híres ezüstművesei. A vándorélet ma is fellelhető, ez egy természetes dolog, hiszen a tudomány nem ismer politikai, gazdasági korlátokat, határokat. A tudomány művelése egy nagy nemzetközi társasjáték, ahol a legkülönbözőbb helyekre utazva, együttműködések keretében fejlődik a valódi tudomány. Egymásra hatva, minden nép, minden nemzet részese lehet ennek a nemzetközi társasjátéknak, amely eredményességét tekintve a világörökség részévé válik.

– A Professzor Úr egy olyan intézetnek, a KOKI-nak az igazgatója, amely nemzetközi szinten megbecsülésnek örvendő kutatóintézet. Szóval, Magyarországon mégis adottak a körülmények az eredményes kutatáshoz?

– Az országos tudományos kutatási alap, amelyet a magyar kormányzat már a rendszerváltás előtt létrehozott, megteremti az alapfeltételét a magyar tudományos eredményességnek. Ehhez társulhatnak egyéb lehetőségek. Az intézetünk például nemrég nyert el egy európai kutatást, és majdnem vele egy időben a japán kormány, sőt az amerikai NIH (Nemzeti Egészségvédelmi Intézet – Á. Z.) támogatását is. Így tudunk olyan műszerparkot beszerezni és olyan működőképességet biztosítani, ami megalapozza a nemzetközi publikációs tevékenységünket. Csak így tudunk versenyképesek lenni az amerikai, japán, német, francia kutatókkal. A másik lényeges dolog pedig az, hogy utazni és tanulni kell, méhecske módjára szorgosan gyűjtögetni az ismereteket, a különböző kutatócsoportok gondolatait, és azokat itthon kell hasznossá tenni. Nagyon sok a nemzetközi együttműködés. Úgy érzem, hogy ebben a „nemzetközi kohóban” megedződve mehetnek haza azok az erdélyi fiatal kutatók, akik idejönnek.


Ábrám Zoltán és Vizi E. Szilveszter

– Sok nyugati ország magyar tudósokat, értelmiségieket bírt szülőföldjük elhagyására a kecsegtetőbb szakmai és anyagi érvényesülés ígéretével. Mennyiben folytatódik az agyelszívás folyamata? Vannak-e jelei a lassulásnak, amennyiben egyre többek számára lehetséges a külföldi kutatást követő hazatérés és tudományos munkájuk itthoni kibontakoztatása?

– Javultak a hazai körülmények, de a nyugati fizetésekkel és lehetőségekkel összehasonlítva az átlagos helyzet sajnos lényegesen rosszabb. Csak néhány intézetnek adatik meg az a különleges lehetőség, hogy tényleg nemzetközi színvonalú kutatást biztosítson a kutatóinak. Az agyelszívás egy nagyon súlyos veszély, nemcsak Magyarország számára, hanem az egész kelet-közép-európai régió számára. Meggyőződésem, hogy ha az alkotó értelmiség elhagyja ezeket az országokat, akkor a visszamaradott rész az értelmisége nélkül kormányozhatatlan tömeggé válik. Ez nagyon nagy veszély.

Magyarország a nemzetközi értelmiségi vándorlásnak részben vesztese és részben nyertese. Vesztese azért, mert az emberi agy teljesítménye felértékelődött az elmúlt ötven évben, és vonzóvá vált mások számára. Ha azt vesszük figyelembe, hogy egy évszázaddal ezelőtt egy áru értékének a nyolcvan százalékát a fizikai munka és a nyersanyag adta, míg csupán húsz százalékát a befektetett szellemi tőke, mára az arány megcserélődött. A robotok világában a szellemi tőke felértékelődött. Ezért Kelet-Közép-Európa országainak fő feladata, hogy alkotó értelmiségét megtartsa, mert anélkül nagyon nehéz lesz a felzárkózás.

Ami Magyarországot illeti, mi nyertesei is vagyunk az elvándorlásnak. Kárpátaljáról, Erdélyből, a környező országok magyarlakta területeiről nagyon sok magyar értelmiségi jött át. Nagyon sok értékes ember, akik immár új hazájukat gazdagítják. Én magam azt állítom, hogy súlyos veszteség lenne a határon túli magyarság számára, ha elveszítené azt az értelmiségét, amely a megmaradásának a biztosítója. Hiszen pap, tanító, orvos nélkül nagyon nehezen tudja megőrizni identitását. Meggyőződésem, hogy az egész régió számára az a legfontosabb, hogy az az értelmiségét megtartsa.

– A határok mára átjárhatóbbakká váltak. Ennek is köszönhető, hogy erdélyi, kelet-európai kutatók váltják egymást az intézetében, hogy szellemileg gazdagodva, együttműködések reményében térhessenek haza.

– Valóban, ez egy nagyon fontos feladat. Ha összeszámolnám, harminc-negyven feletti azoknak a fiatal kutatóknak, orvosoknak és biológusoknak a száma, akik az intézetben megfordultak, tanultak, és visszamentek. Én ezt feladatomnak tekintem, és úgy érzem, olyan kérdés, amelyet európai szinten kellene támogatni. Több javaslatot tettem az európai közösség felé, hogy olyan kutatási támogatásokat nyújtsanak, amivel elősegíthetik a visszailleszkedést, hogy a külföldön elkezdett munkát otthon lehessen folytatni. Az együttműködés manapság alapvető kérdés. Intézetünkben a határon túli magyarokon kívül éppúgy megfordul bulgáriai vagy kijevi, mind amerikai, francia, német kutató. Fontosnak tartom minél több európai értékrendben gondolkodó értelmiséget kinevelni, mert Európa jövőjét ez biztosítja.

– Beszélgetésünk végére visszatérünk az agykutatóhoz. Az agy működése, sőt még az anatómiája is nagyon sok rejtélyt tartogat. Mit gondol, mennyiben idealista az agykutató? Hisz-e Istenben?

– Az ember minél jobban megismeri a megismerhetetlent, minél jobban belemélyed az első pillanatban megoldhatatlannak tűnő problémakörbe, annál inkább szembesül a tökéletességgel. Az egészen fantasztikus világmindenség tudatosításának az érzése lesz úrrá rajta. Ezt érzem magam is az emberi agy működésének a kutatása során. Amikor néhány éve az Amerikában megjelent könyvemnek az előszavát írtam, az a gondolat vetődött fel, hogy az ember minél alázatosabban próbál hozzányúlni a csodálatos működéshez, minél inkább igyekszik megismerni, annál inkább megjelenik benne a felismerés: itt valami egészen tökéletesről van szó! Hogy ezt Istennek, vagy abszolút tökéletességnek, vagy valami másnak nevezzük, az csak hit, csak megközelítés kérdése. Az otthonról magunkkal hozott kultúra öröksége, ami magánjellegű kérdés. Viszont az egészen csodálatos tökéletesség az embert eljuttatja oda, ahol a hitnek, az idealista felfogásnak helye van. Egészen biztos vagyok abban, hogy az ember – felismerve a tökéletességnek a varázslatosságát – eljut egy olyan hithez, amely arról tesz tanúbizonyságot, hogy valahol valamikor valami egészen tökéletes keletkezett.

– Az emberiséget mindig nagyon sokat foglalkoztatta és foglalkoztatja ma is a halál utáni állapot. Mit gondol az agykutató, a legmagasabban szervezett szövet, az agy működése mivé minősül át az agyhalál beállta után? Létezik-e halálon túli élet, vagy egyik percről a másikra minden megszűnik?

– Én egészen más megvilágításba helyezném a kérdést. Ugyanis a genetika biztosítja a halhatatlanságot. Génjeink tovább élnek, a végtelenségig. A biológia az anyag megmaradásának olyan lehetőségét nyújtja, amit semmi más nem biztosíthat. Mert minden elpusztulhat, de egy valami mégsem. Az emberiség genetikai kódjai tovább élnek a halál után. A kérdés nem szűkíthető le csupán egy ember szintjére, hiszen akár egy embercsoport, akár egy nemzet, akár a földgolyón élő emberiség örök marad. A genetikai kódrendszerben az egyén megmarad. Több tízezer évvel visszatekintve a múltba, az akkor élők génjeinek, tulajdonságainak egy része biztosan megvan bennünk. Ez egészen fantasztikus halhatatlanságot jelent.

Másrészt, azok válnak halhatatlanná, akik valamivel hozzájárulnak az emberiség kultúrájához, fejlődéséhez. A világörökség része sok millió, százmillió ember szellemi, fizikai hozzájárulása. Ők az örök élet biztosítói.

– Beszélgetésünkből azt a pozitív végkövetkeztetést vonhatjuk le, miszerint nekünk, a Kárpát-medence országaiban élő magyaroknak mégsem kellene borúlátóknak lennünk. Bár a huszadik század egyáltalán nem kedvezett számunkra, azért a génjeink akkor is megmaradnak, ha a nyelvünk eltűnne.

– Bár többször megjósolták már a magyar nyelv eltűnését, ez mégsem következett be. Sőt, nyelvünk folyamatosan fejlődött és fejlődik. Büszkén mondhatjuk el, hogy a magyaron kívül kevés olyan nyelv létezik, amelyen olyan szépen hangzanak Shakespeare szonettjei vagy éppenséggel Camus művei. Ennek az oka, hogy rá voltunk kényszerülve arra, hogy nyelvünket ápoljuk. A Magyar Tudományos Akadémia is azért létesült, hogy a tudományt magyar nyelven műveljük. Hiszen a nyelv a legfontosabb. Mert nyelvében él a nemzet.

– A beszélgetést megköszönve, munkájához kitartást, hitet, erőt kívánok az erdélyi rádióhallgatók részéről!

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Református létemre eddig másfél tucatszor vettem részt a csíksomlyói búcsún. A Csíksomlyói Szűzanya azt üzeni az erdélyi főpapok által a Csík, Székelyföld, Erdély, Csángóföld, a Részek, az anyaország, a határon túli területek, a nagyvilágban szétszóródott magyarság számára, hogy ezeréves kereszténységünk megtartása nemcsak vallási, hanem nemzeti feladat is. A pünkösdszombati búcsú a világ magyarságának a legfontosabb gyülekezőhelye, ahol a protestáns hívek is nagyon nagy számban vannak jelen. Mindannyiunknak szól a – több mint négyszázötven éves hagyomány alapján – Salvator-kápolna előtti keresztre vésett szöveg: „Isten! Tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben!”

A székelyudvarhelyi Balázs Árpád televíziós, rádiós szerkesztő új könyve* a környékbeli tűzoltók történetét foglalja össze. Ezzel a témával mindeddig senki nem foglalkozott, a kiadvány másfélszáz oldalán a szerző számos régi dokumentumot (fényképet, oklevelet, jegyzőkönyvet) is közöl. A nyomdából már kikerült munkáról a szerzővel beszélgettünk.

2010. március 12-én, Sárospatakon a Makovecz Imre tervezte A Művelődés Háza és Könyvtára belső folyosóján ünnepélyes keretek között népes közönség előtt hullt le a lepel arról az emléktábláról, amely hirdeti, hogy az épület nemcsak a helybéli közösség kulturális intézménye, hanem az EMKE Észak-Magyarországi Képviseleti Pontja is. 2020-ban a világjárvány miatt nem sikerült a tízéves jubileumon ünnepélyes rendezvény keretében emlékezni, ezért a sárospataki intézmény egy évfordulós kötet kiadását tervezi, amelyben az EMKE és Sárospatak több évtizeden átívelő kulturális kapcsolatairól jelennek meg írások.

Buchwald Amy

A munkahelyemre vezettem, és közben szokásomhoz híven a rádiót hallgattam. Azaz, az elmúlt pár évben már nem a rádiót, hanem podcastot. Podcastot? Igen, podcastot. A világhálón és a mobiltelefon elterjedése óta ez egy egyre népszerűbb műfaj. Tulajdonképpen egy hanganyag, amit az interneten érhetünk el, és akkor hallgathatunk meg, amikor akarunk.

Sándor József, EMKE

Sándor József ott volt az EMKE létrehozásakor, 1885-ben. Ő dolgozta ki a létesítendő egyesület alapszabály-tervezetét, titkáraként, majd főtitkáraként, később örökös alelnökeként úgyszólván mozgató rúgója volt mindannak, ami az egyesületben és akörül történt. Az első évtizedek az ő céltudatos fáradozása nyomán az építkezés évtizedei voltak: a művelődés körét szélesre nyitva az erdélyi, s kiemelten a szórványmagyarság megmaradását szolgálva. Az EMKE iskolákat, óvodákat, könyvárakat létesített, anyagilag is támogatva azokat, akik a műveltséget elvitték a nép közé, akik áldozatos munkásai voltak a tudásnak, s általa a felemelkedésnek. 

Az 1956-os magyar mártírok emléksírja Párizsban

1958. február 5-én a Fő utcai katonai bíróság épületében megkezdődött a Nagy Imre-per. 1958. június 15-én a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Nagy Imrét halálra és teljes vagyonelkobzásra ítélte, továbbá halálra ítélte Gimes Miklóst és Maléter Pált. Másnap, június 16-án, hajnalban a budapesti Gyűjtőfogház udvarán mindhármukat kivégezték, majd holttestüket ugyanott eltemették. 

barót

Ahogy telik az idő, mind gyakrabban kapom magam az emlékek olyatén keveredésén, hogy bizonyos történésekről találgatom, azokat vajon iskolásként vagy kezdő tanárként éltem át. Ez a bizonytalanság abból adódik, hogy a baróti iskola számomra több rétegű élményanyag. Egyik rétege az iskoláskorom, amely 1956 nyarával zárult, akkor érettségiztem, a másik a tanári pályám ideje. Ez maga is rétegzett, mert amikor 1960-ban kihelyeztek Barótra, kollégája lettem jó néhány volt tanáromnak is. Néha nehéz eldönteni, hogy bizonyos események a volt tanáromhoz vagy a későbbi kollégához kapcsolódnak.

Akinek van jó táboros élménye – és itt most nem az ereszd el a hajamat típusú, korlátok nélküli táborokra gondolok –, az tudja, hogy ezeknek az eseményeknek a varázsát, a lényegét az együttlét, a találkozás, az ismerkedés, a közös programok, kirándulások, csapatjátékok, az éjszakába nyúló beszélgetések adják. Ez, ha lehet, még hatványozottabban érvényes a Magyarországon az Anyanyelvápolók Szövetsége, itt Erdélyben pedig a Georgius Aranka Társaság által szervezett ifjúsági táborokra, amit egyszerűen csak a mosolyok, a szeretet, a bizalom táborának szoktunk emlegetni, és ahonnan nem egy középiskolás vagy egyetemista ment úgy haza, hogy bevallása szerint több szeretetet és megértést kapott az egy hét alatt, mint otthon az osztálytársaitól egy egész év alatt. 

A Közösségért Alapítványt (Fundaţia Pentru Comunitate) 2008-ban, Kolozsváron alapították azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a tehetség, a szorgalom, a tudás, a szolidaritás, a közösségben rejlő értékek kibontakozásához, egy élhetőbb és humánusabb környezet kialakításához. Az Alapítvány elnöke Gazda Árpád újságíró, a Magyar Távirati Iroda (MTI) erdélyi tudósítója, alelnöke Molnár-Bánffy Kata, kommunikációs szakember, aki több mint húsz év tapasztalattal rendelkezik a média, közigazgatási, politikai és üzleti kommunikációban. A kuratórium tagja Brîndușa Armanca újságíró, egyetemi tanár, valamint Ferencz Szabolcs, a Földgázszállító Zártkörűen Működő Részvénytársaság (FGSZ Zrt.) elnök-vezérigazgatója.

Balázs Bécsi Attila

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 2016/2017-es tanévben indította Hétköznapi hőseink – írjunk történelmet! elnevezésű kezdeményezését. Ennek lényege, hogy iskolások saját szülőfalujukból mutassanak be olyan embereket, akik bár nem kerültek reflektorfénybe, szélesebb körben nem kerültek az érdeklődés középpontjába, de munkájuk révén sokat tettek a helyi közösségekért, és rendkívüli képességeikről, kiemelkedő tulajdonságaikról, átlagon felüli jellemvonásukról tettek tanúbizonyságot. A projekt erdélyi lebonyolítója az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, ezen belül a Közép-Erdélyi Magyar Művelődési Intézet, résztvevői romániai magyar iskolás csapatok. Új, Hétköznapi hőseink című sorozatában a Művelődés szerkesztősége a kezdeményezés során eddig született, helytörténeti adalékokat is tartalmazó dolgozatok szerkesztett, esetenként tömörített változatát teszi közzé.

" (...) a kulturális termék előállítása is pontosan olyan, mint a kertészetének: mindkettőnek megvan az eredete, ami a kultúrában az ötlet, a kertészetben pedig a mag. A kultúrában az ötlet és az ihlet önmagában semmit nem ér, ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, ha nem ölt testet színben, szóban, hangban, festményben, versben, zenében. A kertészetben, ös - szességében a mezőgazdaságban is így van: ott van a mag, ami ha nem kerül megfelelő kezekbe és környezetbe, más szóval, ha nem kerül számára jó földbe, ha nem kap vizet, napfényt, táplálékot, akkor elsenyved, elpusztul. A két szakterület tartalmát tekintve valóban más, de logikailag teljesen egyforma. A mezőgazdaságban van egy állandó: a föld, ez az alap. A kultúrában, a közművelődésben is van egy állandó: az ember, a célközönség. De a mechanizmusok hasonlóak. "

Jósika Miklós szülőháza Tordán

Tordával kapcsolatosan többször elhangzott, hogy sok jelentős értelmiségit adott a világnak, de ezeket nem tudta megtartani. Így hát úgy döntöttem, hogy megvizsgálom ennek a megállapításnak a történelmi háttereit, és bemutatok néhány értelmiségit, aki a tudományok, irodalom és a művészetek terén alkotott, olyan embereket, akiknek életműve már lezárult.

Albert Mátyás

... ha jól belegondolok, már gyerekkoromban érződött a kultúrához, a művelődéshez ragaszkodás. A magyar identitás megőrzése és az itthon, a szülőföldön maradás ösztönzése is már serdülőkoromban jelentkezett, ami azután csak egyre jobban erősödött. Talán így kell születni, ez belülről jön, ezek mind erős és öntudatos belső érzések, amelyek később csiszolódnak, és a mindennapok rávilágítanak, rávezetnek arra, hogy tenned kell valami jót, valami maradandót.

Vannak csaták, amelyeket elveszítünk. Rájöttem. Ma bejöttem az irodába, és látom, hogy egyik kolléganőm fia ott ül az egyik széken. Hatalmas mosollyal ráköszönök a kis Danra, és ahogy a spanyol mondja, „no me paró bola”, rám sem hederített. Ha a felnőtt és az okostelefon küzd a gyermek figyelméért, abból mi ritkán kerülünk ki győztesen. Komolyra fordítva a szót, szeretnék kicsit foglalkozni azzal, hogy Latin-Amerikában hogyan fest az anya, apa és a gyermek kapcsolata, valamint azzal, hogy mi mindent képesek egymásért megtenni.

Honduras nem az az ország, amelyet ha valakinek megemlítesz, akkor rögtön tudja, hogy miről beszélsz. Ami földrajzi elhelyezkedését illeti, legyünk őszinték, legtöbbünknek kell egy kis segítség, hogy megtalálja a térképen. És ha már itt tartunk, akkor elárulom, hogy vannak olyanok, akik nemhogy az ország, de még a térség létezéséről sem tudnak. És ha földrajzi elhelyezkedését homály fedi, akkor nyugodtan kijelenthetem, hogy kultúrájának sajátosságai még kevesebbé ismeretesek.