Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A tenkei táj- és honismereti konferenciáról

A Tenkei Művelődési és Honismereti Kör és a Bihar megyei község református gyülekezete kilencedik alkalommal rendezte meg május 25-én és 26-án Táj- és Honismereti Konferenciáját. A Fekete-Körös felső folyásának vidéke, ahol tíz-egynéhány Árpád-kori településen csak pár ezer magyar él ma már, igen gazdag hagyományokban, kultúrában, lelkiségben, természeti kincsekben. S erre nem hullhat rá a feledés pora – vélik a találkozósorozat kitartó szervezői.

Az eseménynek A Fekete-Körös völgyének kincsei címet adták, immár harmadik éve, de gyakorlatilag ennél tágabb kitekintésben zajlott le a találkozás és tanácskozás. Köszönhetően annak is, hogy nem csupán a dél-bihari régióból érkeztek előadók, hanem a Kárpát-medence más tájairól is: a Felvidékről, a Viharsarokból, a Nyírségből, az Alföldről, Budapestről.

A konferencia színhelyéül a tenkei református művelődési otthon szolgált. A hely és a szervezői kör szellemiségének megfelelően nyitó és záró áhítatok, konfessziók keretezték a családias hangulatú rendezvényt mindkét napon, a házigazda-főszervező lelkipásztor, Berke Sándor, a Budapestről érkezett Takács Ferenc börtönmissziós és Bubenyák Máté gyógyszerész, Szász Zoltán tiszaföldvári református lelkész, illetve Wagner Erik püspöki titkár (Királyhágómelléki Református Egyházkerület) jóvoltából.


A táj- és honismereti konferenciát idén május 25-én és 26-án immár kilencedik alkalommal rendezték meg Tenkén. (forrás: http://www.itthon.ma)

Elöljáróban érdemes elmondani, hogy az egykori felekezeti tanintézet elkobzott-államosított épületeit az 1989 utáni restitúció során nyerte vissza a református egyház, az egyikben, a fiúiskolában 1956-ban berendezkedett Fekete-Körös völgyi természetrajzi gyűjtemény a helyén maradhatott, sőt magyarországi segítséggel néhány évvel ezelőtt újrarendeződött-konzerváltatott. Bárki arra jár, a református parókián bejelentkezve látogathatja meg a maga nemében páratlan, érdekes és értékes közgyűjteményt. A múzeum felújított hajlékához egy évtizeddel ezelőtt építették hozzá az előadóteremmel, vendégszobákkal, kiskönyvtárral is rendelkező református művelődési házat, amelynek falain a nemzet azon jeleseinek emléktáblái állnak és gyarapodnak, akik valamiképpen kötődnek a településhez, a kistájhoz. Így válik lassacskán egyfajta Fekete-Körös völgyi panteonná e hajlék.

Itt kapott emlékjelet a korábbi években a Tenkén született, méltatlanul keveset olvasott és idézett Fodor Ferenc (1887–1962), a kiváló földrajztudós, kartográfus és nem utolsósorban író, aki gazdasági, tájföldrajzi, vízrajzi, kartográfia-történeti tanulmányok és monográfiák szerzőjeként vált szakmai berkekben ismertté és elismertté, s aki idősebb korában nagy jelentőségű térképészettörténeti munkásságot fejtett ki. Élete nagy részében Budapesten élt, dolgozott, oktatott, az erdélyi-partiumi olvasók emlékezetében talán mégis a szülőhelyét-földjét megidéző nagyszerű monográfiájával, Az elnemsodort faluval maradt meg. E legendás könyv szerzője a tudós pontosságával és az emlékező gyöngédségével írta meg a dél-bihari táj életrajzát: nem csupán az ember történetét, a birtokviszonyok, intézmények kialakulását, hanem a földrajzi környezetnek és az embernek együttes sorsát és egymással való összeforradását is. A történelem viharaiban megnyilvánult helytállás és ellenállás úgy feslik ki Fodor Ferenc 1940-ben megjelent művéből, hogy az örök magyar sors szimbólumává mélyül. Tudnivaló, hogy a Körösök vidékének nagy részét a bécsi döntés Dél-Erdélyben hagyta, az évszázados kisebbségi létben a szórványosodás vált döntő folyamattá itt a magyarság szempontjából…

A Tenkével szomszédos kisfaluban, Görbeden világra jött Tóth István (1923–2001) költő, műfordító, volt nagyváradi középiskolai igazgató, majd marosvásárhelyi főiskolai tanár emléktáblája mellett egy másik poétáé is áll a művelődési háznak a templomkertre néző falán: a Feketegyörösön született Nadányi Zoltáné (1892–1955). A nagyváradi-berettyóújfalui-pesti hírlapíró költő, műfordító, jogász – aki 1940 és 1944 között Bihar megye főlevéltárosa is volt – ma színromán szülőfaluja alig pár kilométerre található Tenkétől, de ott már semmi sem emlékeztet reá, az ő vagy a felmenői világára…

Idén egyszerre három kiválóságnak is táblát állítottak. Első nap az 1937-ben Köröstárkányban született, 2003-ban elhunyt Fábián József tanárt, helytörténészt, a Tenkei magyarok című monográfia szerzőjét méltatta Bothăzan Pemola helybéli pedagógus.

Ugyanaznap az idén tavasszal 92 évesen megboldogult Csák Kálmán muzeográfus, a helyi természetrajzi közgyűjtemény alapítója és sok éven át gondnoka, a Czárán Gyula Barlangászkör mentora tiszteletére állítottak két emléktáblát is, a magyar feliratú mellé román nyelvűt is, az önkormányzat támogatásával, mivel ő a község díszpolgára is volt. A legendás „Kálmán bácsi” regénybe illő életpályáját, nagyhatású munkásságát a házigazda Berke Sándor és a tanítvány Szuhai Sándor barlangász-fotós méltatta, egy ad hoc kiállítást is rendezve a sokoldalú természetbúvár archív felvételeiből.

A tavaly 68 évesen elhunyt Vágner Szabó János nagykunsági közíró, tájkutató, népművelő, a Fekete-Körös völgyének szerelmese, a szórványgondozás jelese emlékére készült táblát a konferencia második napján avatták fel, leánya és unokája jelenlétében. A Bartók Fekete-Körös völgyi kapcsolatait, gyűjtéseit, valamint Györffy István néprajzkutató munkásságát sok éven át népszerűsített publicistára az unokahúga, Kármán Irén filmrendező, újságíró emlékezett, együtt azokkal, akik ismerték és kedvelték a „tiszteletbeli tenkeiként” megboldogultat. Akire a Belényesi-medencében lévő Várasfenesen is szeretettel emlékeznek, hiszen az itteni Györffy István Táj- és Népismereti Otthon, illetve tájház nagy támogatója és népszerűsítője volt. Ő írta egyszer valahol: „A Fekete-Körös völgyét, népét, múltját, kultúráját érdemes újra és újra felfedezni, tempósan haladva, megállva, nyitott szemmel és szívvel figyelve. Minden tekintetben káprázatosan gazdag ez a vidék, amelynek csillogó vagy szerényebb kincseit a 168 kilométer hosszan kanyargó Fekete-Körös mentén gyalog, kerékpáron, szekéren és lovon, s az ősi úton, a vízen haladva láthatjuk meg a legélesebben.”

A konferencián történelmi témájú előadásával két neves budapesti publicista-kutató is részt vett: Domonkos László (A Székely Hadosztály és a Fekete-Körös völgye) és Szidiropulosz Archimédesz (Az összeomláshoz vezető út), a Trianoni Szemle szerkesztői. Lakatos Attila, a váradi püspökség munkatársa egy páratlan római katolikus egyházművészeti műtárgy keletkezésének, lappangásának és előbukkanásának történetéről tartott vetítéses bemutatót, a reneszánsz kori festmény az egyházkormányzási szempontból egykor igen jelentős Belényesből került az egyházmegye kincsestárába.

A felvidéki Szepsiből érkezett Tornaújfalusi Köteles Ágoston Csak azok a kaukázusi sakálok ne üvöltöznének – az erőszakkal elhurcolt felvidéki keresztények szovjet rabságban című előadása korban hozzánk közelebbi eseményekről szólt, a békéscsabai Ugrai Gábor referátumának címe önmagáért beszél: Impériumváltás – 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában. A Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke, Dukrét Géza Beöthy Ödönről, a Nagyváradon 1796-ban született, Hamburgban 1854-ben elhunyt politikusról, országgyűlési követről, bihari főispánról, Kossuth partiumi, majd erdélyi kormánybiztosáról emlékezett meg.

A szolnoki Benedek Csaba A Tenkei Református Egyház népi kultúrára gyakorolt hatása című, míg a gyulai Szabóné Magyar Márta A gyógynövények használata régen és ma a Fekete-Körös vidékén című előadással vett részt a konferencián. A szintén gyulai Juhász András mérnök a környezet- és klímaváltozás számos aspektusáról és kihatásáról tartott vetített képes előadást, a nyíradonyi Papp János pedig a természettudományi kutatásról és gyűjtésről. A miskolci etnográfus, Bodnár Mónika Arany János és Tompa Mihály barátságáról értekezett – az előbbi igencsak „itthon van” e tájon, hiszen a Tenkétől félórás autóútra lévő Nagyszalontáról indult és jutott el páratlan szorgalommal és alázattal a magyar szellemvilág csúcsaira.

A Fekete-Körös völgyi táj- és honismereti konferenciát eleddig nyolcszor rendezték meg Tenkén, egyszer pedig Belényesben, a 10. kiadását előreláthatólag szintén május végén tartják majd 2019-ben. S ezen talán már ismét részt tudnak venni Gáspár Attila zilahi zenetanár és tanítványai (énekesek és citerások), akik az előző évektől eltérően idén – objektív okokból – távol maradtak.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A Szilágy megyei magyar közösség mindig is tisztelettel adózott a nemzeti kultúra, irodalom és történelem nagyjai előtt. Megbecsülésük jeleként az elmúlt bő három évtized során emlékművet állítottak a Báthoryaknak, Wesselényi Miklósnak, Ady Endrének, Arany Jánosnak, Petőfi Sándornak, legutóbb pedig Szikszai Lajosnak, aki Zilah régi központját és kórházát is építette. Eme illusztris társasághoz most Petri Mór is csatlakozott.

Petri Mór meglátásom szerint jó történész volt, aki ismerte a történetírás szabályait. Utalhatunk itt nagy munkájának előkészületeire, az adat- és anyaggyűjtésre. Erről a következőket vallotta: „Hány levéltárt kutattam át? Ezeknek csak puszta fölsorolása lapokra terjedne. Csak általánosságban jegyzem meg, hogy beutaztam az egész vármegyét: egyházak, községek, magánosok levéltárait, ahol bármi csekély anyag kecsegtetett, valamennyit átkutattam, mint szintén felkerestem a vármegye határain kívül lévő mindama levéltárakat, amelyekben csak valami adatot véltem fölfedezhetni”.

Bejárta a megye mindegyik hely­ségét, rögzítette az ott talált adatokat, emellett pedig átfogó levéltári kutatómunkát végzett. Heteket töltött Kuun Géza marosnémeti levéltárának átkutatásával, a leleszi premontrei konvent gazdag archívuma szintén értékes adatokkal szolgált, Kolozsvárott pedig a hasonlóképpen gazdag Wesselényi- és Bánffy-levéltár anyagában kutathatott. Természetesen a Szilágyság két történeti vármegyéjének régi iratanyagát is hasznosította, emellett pedig a szomszédos vármegyék régi levéltáraiba is betekintett. 

Brassóban 1921. november 13-án harminc erdélyi magyar énekkar képviselője kimondta a Romániai Magyar Dalosszövetség megalakulását. A dalosszövetség létrehozására azért volt szükség, mert Trianon után az erdélyi kórusok elszakadtak a Budapesten székelő Magyar Dalosok Országos Szövetségétől. A szövetség megalapítását idős Szemlér Ferenc, a Brassói Magyar Dalárda elnöke és Szabó Béni alelnök, parlamenti képviselő kezdeményezte. Tisztában voltak azzal, hogy össze kell fogniuk annak érdekében, hogy az erdélyi kórusmozgalom továbbra is jelentős szerepet képviseljen az ország művelődési életében.

Tíz református püspök kért áldást tíz dél-erdélyi gyülekezetre – Csombord, Magyarlapád, Székelykocsárd, Gyulafehérvár, Alvinc, Marosszentimre, Szászváros, Kéménd, Algyógy, Magyarigen és Boroskrakkó – a pénteki hálaadó istentiszteleteken, május 20-án. Az elmúlt évtizedben több mint háromezer templomot újítottak fel a Kárpát-medencében, ebből négyszázat az erdélyi egyházkerületben. A dél-erdélyi templomok az egykor virágzó magyar kultúrát hirdetik ma is, és bár több település gyülekezete is szinte teljesen elfogyott vagy fogyóban van, a közös hálaadás éreztette az ünneplőkkel: nem vagyunk egyedül.

A református egység napját ezúttal inkább egységnapoknak lehetne nevezni, hiszen – amint Tussay Szilárd főszervező fogalmazott – május 21-ét két napon keresztül konferenciák, kiállítások, templomavatások és más programok előzték meg. Május 19–20-án a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban Az iskolák felettébb szükséges voltáról címmel tartottak egyháztörténeti konferenciát, amelynek alapját az adta, hogy az erdélyi fejedelem éppen 400 éve, 1622 májusában alapította Gyulafehérváron a Collegium Academicumot. Különben ennek jegyében telt a háromnapos ünnepség is, s ennek tiszteletére nyilvánította az idei esztendőt az erdélyi református egyház az oktatás évének.

A 19. században a történetírást Európa-szerte fontos közügynek tartották. Ez így volt Erdélyben is, ahol Nagyajtai Kovács Istvánt a modern magyar történetírás úttörői között tartották számon. Köztük volt gr. Mikó Imre is, akinek nagy szerepe volt az 1848–49 utáni abszolutista rendszerben az erdélyi magyarság védelmében. Utóbbi a közös cél érdekében kereste a Kovács Istvánnal való együttműködés lehetőségét.

A mai napon Erdővidék egy jelentős turisztikai desztinációval gyarapodik. Olyan kulturális látnivalóval, a szabadidő tartalmas eltöltésére alkalmas helyszínnel, amely erősíti a nagyajtai identitást és messzire repíti a település hírnevét. A bástyákban felépült kiállítás a szemléletében és módszereiben is megújuló erdélyi magyar muzeológia egy újabb kísérleteként készült el.

A nagyajtai unitárius műemléktemplom és gyülekezet életében mérföldkő ez a nap: 2022. május hetedike. Ettől a mérföldkőtől visszafelé és előre egyaránt tekinthetünk. A holnapi nap, a vártemplom használatba vétele is ugyanannyira fontos, mint az eddigi kutatás, tervezés, kivitelezés és a képzőművészeti értékek feltárása, valamint restaurálása. 

A május 14-én délelőtt a kollégium dísztermében megtartott konferencia a Romániai Magyar Dalosszövetség kétnapos ünnepségsorozatának a második programpontja volt, az előző nap délutánján a szövetség nagyjaira emlékeztek a Házsongárdi temetőben, majd kolozsvári zenei séta következett Guttman Szabolcs építésszel. Szombat délután, a konferenciát követően ünnepi kórushangversenyt tartottak a Kétágú (alsóvárosi) templomban.

Az erdélyi magyar közösség érdekeinek kép­viseletéért és intézményeinek fenntartásáért folytatott több évtizedes mun­kájának elismeréseképpen Kerekes Sándor a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Dáné Tibor Kálmán közösség- és művelődésszervező, közíró, a Művelődés című közművelődési havilap nyugalmazott főszerkesztője, az EMKE korábbi országos elnöke, az RMDSZ egykori Művelődési Főosztályának vezetője, több országos és helyi, közművelődéssel és felnőttképzéssel foglalkozó civil szervezet alapítója, az erdélyi magyar kulturális és társadalmi életben végzett több évtizedes sokrétű munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Laczkó Vass Róbert kiváló szakmai tevékenysége, a prózai színészet és az operajátszás, valamint a pódiumművészet terén elért kimagasló eredményei mellett a munkásságát átható közművelődés iránti fogékonyság, a közösségépítés fontosságának tudata elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Killyéni András Péter az erdélyi magyar sporttörténet terén végzett kutatása és eredményei publikálása során szerzett elévülhetetlen érdemei és oktatói, szerkesztői tevékenysége, a magyarság megmaradásáért végzett önzetlen és odaadó munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Az összefogás eredményeként megújult közösségi házuk, az Apafi-ház, amelyet Apafi Mihály fejedelem adományozott 1672-ben a magyar tanulóműhely céljaira. A református parókia, a református templom ismét eredeti pompájában uralja a főteret, folyamatban van a katolikus templom és plébánia felújítása, és a verespataki református parókia újjáépítése is. Ezek a munkálatok nem önmagukért való presztízsberuházások, hanem a közösségi élet és a turizmus felélénkítésének, illetve a gazdasági alapok megerősítésének állomásai.