Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

A moldvai magyarok csíksomlyói üzenete

Református létemre eddig másfél tucatszor vettem részt a csíksomlyói búcsún. A Csíksomlyói Szűzanya azt üzeni az erdélyi főpapok által a Csík, Székelyföld, Erdély, Csángóföld, a Részek, az anyaország, a határon túli területek, a nagyvilágban szétszóródott magyarság számára, hogy ezeréves kereszténységünk megtartása nemcsak vallási, hanem nemzeti feladat is. A pünkösdszombati búcsú a világ magyarságának a legfontosabb gyülekezőhelye, ahol a protestáns hívek is nagyon nagy számban vannak jelen. Mindannyiunknak szól a – több mint négyszázötven éves hagyomány alapján – Salvator-kápolna előtti keresztre vésett szöveg: „Isten! Tarts meg minket őseink szent hitében és erényeiben!”

Az idei búcsú attól volt rendkívüli, hogy a tavalyi hiányát is pótolta, és tudatosította: magyar népünk mennyire szegényebb lenne a világörökség részének tekinthető csíksomlyói búcsú nélkül, amely már igazolást nyert a Jóisten által „aláírt papírral”. A járványügyi helyzetben is sokan, nagyon sokan hosszabb vagy rövidebb zarándokútra vállalkoztak, messziről jöttek, vagy csupán a Márton Áron úton ballagtak végig, majd felkapaszkodtak a nyeregbe. A kivételesen csillogó napfénybe öltözött Boldogasszonyhoz igyekeztek keresztutat megjáró hívőkként, keresztaljakba szerveződve, zászlók és településtáblák mögé csoportosulva, vagy éppenséggel a maguk útját járva. Csíksomlyó csodálatos tanúságtétele a közös lelkületnek és szellemiségnek.




Keresztalja halad a csíksomlyói búcsú felé. Veres Nándor felvétele

Idén nem Csíksomlyón kerestem az együttlétet az életünket meghatározó Természettel és Teremtőjével, hanem Erdély egyik csodás természeti alkotása, a Likas-zsomboly mellett – a nemrég fennállása százharminc évét ünneplő Erdélyi Kárpát-Egyesület szervezésében. Az ötvenméteres, függőleges aknabarlang közvetlen szomszédságában hallgattam meg a lujzikalagori születésű, Gyimesbükkön szolgáló Salamon József szentbeszédét. Jelen helyzetben a lehető legjobb választásnak bizonyult, hogy az ő személye által szóljon az ige, a számtalan üzenet az egybegyűltekhez. Hitről, összefogásról, megmaradásról, családról, szeretetről, a mai élet örömeiről és nehézségeiről, reményről. A prédikáció kihagyhatatlan részének bizonyult többször is feleleveníteni Márton Áron püspök példamutatását, a csángók hűségét, amikor 1949-es gyi­mesi bérmaútjáról a búcsúba igyekvő püspököt élő kordonnal védték az állambiztonság, a gonosz ármánykodásai ellen. Szép gondolataival a csángó pap mindannyiunknak üzent. „Ha a Jóisten velünk van, kicsoda lenne ellenünk?” – tette fel a kérdést. Magvas üzenetei, idézetei, gondolatai sorából számomra kiemelkedett a tizenhat gyermekes család példája, ahol maguk közé befogadtak még egy rászorulót, mert ahol annyinak kijut a mindennapi kenyér, ott még egynek is biztosan kiteremtődik.

Szép, jövőbe mutató, már-már utópisztikus példa népünk min­den­napjaiból, ahol bizony a gombnyo­mogatásba való belefáradás, a kiégés, a szeretetlenség teret hódít magának. És a „táposság”, amiről egy korábbi búcsún beszélt a vezérszónok. Mindezek ellenére Salamon József hitbéli meggyőződése reménysugarával árasztotta el a nyeregben összegyűlt zarándokokat, no meg azokat is, akik online térben követték szavait. Beszédét csángós kifejezéssel kezdte: „Honn vannak?”, és két bíztató szóval fejezte be: „vagyunk, leszünk!”




Egy év kihagyás után újra imától volt hangos a csíksomlyói nyereg. Veres Nándor/MTI felvétele

Az idei csíksomlyói búcsú még inkább felhívta a figyelmet a moldvai magyarok nehéz sorsára és gondjaira, akiket istenhitük őrzött meg vallásukban és némiképpen magyarságukban is. Akarva-akaratlanul eszembe jutottak Halász Péternek, a moldvai és a gyimesi csángók kutatójának a szavai, amikor közel egy évtizeddel ezelőtt Marosvásárhelyen bemutatta Salamon József Gyimes monográfiáját. Akkor arra a kérdésre adott választ, hogy miért kell érdekeljen a csángó sors minket, akik Erdélyben, Székelyföldön élünk. Válaszában három okot nevezett meg: mert ők is magyarok, mert egyedi értékek hordozói, valamint azért, mert mindenkoron arra figyelmeztetnek bennünket, hogy az ő sorsukra juthatunk mi is, ha nem vigyázunk magunkra.

A moldvai magyarok körében eltöltött látogatásaim emléke jut eszembe. Amíg élek, ízlelgetem magamban a csángó kultúrát, nyelvjárást, vallásosságot. Édes anyanyelvünkön az archaikus és sajátos nyelvet beszélő moldvai magyarok használják a legszebb kifejezést a napnyugtára: a nap leszentül. Miközben közösen bízunk abban, hogy az a nap, amelyik leszentül, másnap hajnalban felszentülő fényével ragyogja be nemcsak a Csángóföld, hanem egész Erdélyt, kerek e föld tájait. A Teremtő dicsőségét hirdetve.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A Szilágy megyei magyar közösség mindig is tisztelettel adózott a nemzeti kultúra, irodalom és történelem nagyjai előtt. Megbecsülésük jeleként az elmúlt bő három évtized során emlékművet állítottak a Báthoryaknak, Wesselényi Miklósnak, Ady Endrének, Arany Jánosnak, Petőfi Sándornak, legutóbb pedig Szikszai Lajosnak, aki Zilah régi központját és kórházát is építette. Eme illusztris társasághoz most Petri Mór is csatlakozott.

Petri Mór meglátásom szerint jó történész volt, aki ismerte a történetírás szabályait. Utalhatunk itt nagy munkájának előkészületeire, az adat- és anyaggyűjtésre. Erről a következőket vallotta: „Hány levéltárt kutattam át? Ezeknek csak puszta fölsorolása lapokra terjedne. Csak általánosságban jegyzem meg, hogy beutaztam az egész vármegyét: egyházak, községek, magánosok levéltárait, ahol bármi csekély anyag kecsegtetett, valamennyit átkutattam, mint szintén felkerestem a vármegye határain kívül lévő mindama levéltárakat, amelyekben csak valami adatot véltem fölfedezhetni”.

Bejárta a megye mindegyik hely­ségét, rögzítette az ott talált adatokat, emellett pedig átfogó levéltári kutatómunkát végzett. Heteket töltött Kuun Géza marosnémeti levéltárának átkutatásával, a leleszi premontrei konvent gazdag archívuma szintén értékes adatokkal szolgált, Kolozsvárott pedig a hasonlóképpen gazdag Wesselényi- és Bánffy-levéltár anyagában kutathatott. Természetesen a Szilágyság két történeti vármegyéjének régi iratanyagát is hasznosította, emellett pedig a szomszédos vármegyék régi levéltáraiba is betekintett. 

Brassóban 1921. november 13-án harminc erdélyi magyar énekkar képviselője kimondta a Romániai Magyar Dalosszövetség megalakulását. A dalosszövetség létrehozására azért volt szükség, mert Trianon után az erdélyi kórusok elszakadtak a Budapesten székelő Magyar Dalosok Országos Szövetségétől. A szövetség megalapítását idős Szemlér Ferenc, a Brassói Magyar Dalárda elnöke és Szabó Béni alelnök, parlamenti képviselő kezdeményezte. Tisztában voltak azzal, hogy össze kell fogniuk annak érdekében, hogy az erdélyi kórusmozgalom továbbra is jelentős szerepet képviseljen az ország művelődési életében.

Tíz református püspök kért áldást tíz dél-erdélyi gyülekezetre – Csombord, Magyarlapád, Székelykocsárd, Gyulafehérvár, Alvinc, Marosszentimre, Szászváros, Kéménd, Algyógy, Magyarigen és Boroskrakkó – a pénteki hálaadó istentiszteleteken, május 20-án. Az elmúlt évtizedben több mint háromezer templomot újítottak fel a Kárpát-medencében, ebből négyszázat az erdélyi egyházkerületben. A dél-erdélyi templomok az egykor virágzó magyar kultúrát hirdetik ma is, és bár több település gyülekezete is szinte teljesen elfogyott vagy fogyóban van, a közös hálaadás éreztette az ünneplőkkel: nem vagyunk egyedül.

A református egység napját ezúttal inkább egységnapoknak lehetne nevezni, hiszen – amint Tussay Szilárd főszervező fogalmazott – május 21-ét két napon keresztül konferenciák, kiállítások, templomavatások és más programok előzték meg. Május 19–20-án a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban Az iskolák felettébb szükséges voltáról címmel tartottak egyháztörténeti konferenciát, amelynek alapját az adta, hogy az erdélyi fejedelem éppen 400 éve, 1622 májusában alapította Gyulafehérváron a Collegium Academicumot. Különben ennek jegyében telt a háromnapos ünnepség is, s ennek tiszteletére nyilvánította az idei esztendőt az erdélyi református egyház az oktatás évének.

A 19. században a történetírást Európa-szerte fontos közügynek tartották. Ez így volt Erdélyben is, ahol Nagyajtai Kovács Istvánt a modern magyar történetírás úttörői között tartották számon. Köztük volt gr. Mikó Imre is, akinek nagy szerepe volt az 1848–49 utáni abszolutista rendszerben az erdélyi magyarság védelmében. Utóbbi a közös cél érdekében kereste a Kovács Istvánnal való együttműködés lehetőségét.

A mai napon Erdővidék egy jelentős turisztikai desztinációval gyarapodik. Olyan kulturális látnivalóval, a szabadidő tartalmas eltöltésére alkalmas helyszínnel, amely erősíti a nagyajtai identitást és messzire repíti a település hírnevét. A bástyákban felépült kiállítás a szemléletében és módszereiben is megújuló erdélyi magyar muzeológia egy újabb kísérleteként készült el.

A nagyajtai unitárius műemléktemplom és gyülekezet életében mérföldkő ez a nap: 2022. május hetedike. Ettől a mérföldkőtől visszafelé és előre egyaránt tekinthetünk. A holnapi nap, a vártemplom használatba vétele is ugyanannyira fontos, mint az eddigi kutatás, tervezés, kivitelezés és a képzőművészeti értékek feltárása, valamint restaurálása. 

A május 14-én délelőtt a kollégium dísztermében megtartott konferencia a Romániai Magyar Dalosszövetség kétnapos ünnepségsorozatának a második programpontja volt, az előző nap délutánján a szövetség nagyjaira emlékeztek a Házsongárdi temetőben, majd kolozsvári zenei séta következett Guttman Szabolcs építésszel. Szombat délután, a konferenciát követően ünnepi kórushangversenyt tartottak a Kétágú (alsóvárosi) templomban.

Az erdélyi magyar közösség érdekeinek kép­viseletéért és intézményeinek fenntartásáért folytatott több évtizedes mun­kájának elismeréseképpen Kerekes Sándor a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Dáné Tibor Kálmán közösség- és művelődésszervező, közíró, a Művelődés című közművelődési havilap nyugalmazott főszerkesztője, az EMKE korábbi országos elnöke, az RMDSZ egykori Művelődési Főosztályának vezetője, több országos és helyi, közművelődéssel és felnőttképzéssel foglalkozó civil szervezet alapítója, az erdélyi magyar kulturális és társadalmi életben végzett több évtizedes sokrétű munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Laczkó Vass Róbert kiváló szakmai tevékenysége, a prózai színészet és az operajátszás, valamint a pódiumművészet terén elért kimagasló eredményei mellett a munkásságát átható közművelődés iránti fogékonyság, a közösségépítés fontosságának tudata elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Killyéni András Péter az erdélyi magyar sporttörténet terén végzett kutatása és eredményei publikálása során szerzett elévülhetetlen érdemei és oktatói, szerkesztői tevékenysége, a magyarság megmaradásáért végzett önzetlen és odaadó munkája elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült.

Az összefogás eredményeként megújult közösségi házuk, az Apafi-ház, amelyet Apafi Mihály fejedelem adományozott 1672-ben a magyar tanulóműhely céljaira. A református parókia, a református templom ismét eredeti pompájában uralja a főteret, folyamatban van a katolikus templom és plébánia felújítása, és a verespataki református parókia újjáépítése is. Ezek a munkálatok nem önmagukért való presztízsberuházások, hanem a közösségi élet és a turizmus felélénkítésének, illetve a gazdasági alapok megerősítésének állomásai.