Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Könyvesház

A kötetbemutatókon nemcsak magáról a műről, hanem a bemutatott mű geneziséről is szoktak, lehet, sőt olykor kifejezetten szükséges beszélni. Úgy gondolom, hogy ez most, Perka Mihály Rãdãcini [Gyökerek]* című könyvének bemutatásakor mindenképpen indokolt.

Nyisztor Tinka: Hétköznapok és ünnepnapok

A kötet  szerzőjének, Nyisztor Tinkának első, a témához kapcsolódó tanulmánya több mint tizenöt esztendővel ezelőtt a moldvai táplálkozáskultúra egyik meghatározó sajátosságára, a levesétel szerepére világított rá, s rögtön az Ethnographia lapjain jelent meg. Szakdolgozata (Ebéd és vacsora. A táplálkozáskultúra szerkezete egy moldvai faluban) a táplálkozási kutatások Günther Wiegelmann  kezdeményezte irányába sorolható, amely az étkezések rendszerét állítja a vizsgálat középpontjába.

A minoriták Aradon

Erdélyben a minorita szerzetesek az elmúlt századokban több helyen alapítottak rendházat, a pasztoráláson kívül oktatási, szociális és kulturális tevékenységeket folytattak. Jelentős központnak számított Arad, Marosvásárhely, Kézdivásárhely, Nagyenyed vagy Nagybánya. Ez utóbbi városban évtizedekig működtettek saját teológiát a minoriták, de rendszeres volt a kapcsolat a lugosi, a szegedi, a miskolci és az egri rendházakkal is. A szerzetes testvérek magyar nyelvterületen megfordultak Nyírbátorban és Pancsován is.

Várvédő - Erdélyi Helikon

A két világháború közti erdélyi magyar irodalom legtermékenyebb ága az Erdélyi Helikon írói csoportosulás. A helikonisták közé sorolható ötvenöt író által létrehozott alkotások java része túlélte az irodalmi kánonok hullámtöréseit, túlélte a kommunista diktatúra tilalmi évtizedeit. Csupán tucatnyi szerző került a „megtűrtek” körébe, a többségnek évtizedekig az elhallgatás, könyveiknek a könyvtárak zárolt polcai jutottak osztályrészül.

Oldalak

Feliratkozás Könyvesház csatornájára