Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Radó Péter: Az iskola jövője

Radó Péter az oktatási rendszerek kormányzásával és az oktatási egyenlőtlenségek kérdésével foglalkozó oktatáskutató Az iskola jövője* című könyvében, tíz fejezetben nyújt áttekintést a tanulásról szóló tudásunk gyarapodásáról, a tanulási célok újraértelmeződéséről, az egyéni tanulási környezetek kulcselemeiről, a tanulási ökoszisztémák fejlődéséről, az iskolák funkcióváltásáról és az iskolarendszerek kormányzásának várható fejlődéséről.

Az első fejezetben azokról a tanuláselméletekről olvashatunk, amelyek hatást gyakoroltak a ma pályán levő pedagógusok és a most „képződő” pedagógusok gondolkozására. Rövid összefoglalást tartalmaz a múlt század első felében felbukkanó behaviorizmus klasszikus kondicionálás elméletéről, a múlt század második felében megjelenő kognitív pszichológia elméletéről, a kilencvenes évek elején kialakuló konstruktivista és az erről leágazó szociális konstruktivista elméletekről.

Ugyancsak az első fejezet tárgyal az agykutatásról, mint a tanuláselméletek fontos referenciájáról, említést tesz néhány hétköznapi pedagógiai és pszichológiai tévképzetre, úgynevezett „neuromitoszra” és kiemel néhány kulcsfogalmat, amely a tanulás tanulmányozásában központi témának számít. Ilyen például a memória, az intelligencia, az érzelmek és a tanulás iránti motiváció. Külön helyet szentel a tanulás célja, a tudás újraértelmezésére is, az oktatásban használt kompetencia fogalmára utalva, valamint az implicit és explicit tudásra.

A tanulás színterei fejezetben a Pléh Csaba által megkülönböztetett két tanulási formáról olvashatunk: az utcai és az iskolai tanulásról. Teret kap a szocializációs folyamatot meghatározó tanulási környezet elemeinek a rövid leírása is: fizikai terek, kontextusok és kulturák, melyekben az egyes tanulók tanulnak. Mivel tudjuk, hogy a tanulási környezet nevelő hatással bír, fontos annak minősége. A tanulási környezet minőségével kapcsolatban a netnemzedékhez tartozó fiatalok tanulói igényeiről szóló információkra támaszkodhatunk, hisz Radó Péter szerint ők egy korábban szocializálódott szakértőnél jobban tudják, hogy milyen tanulási környezetre van szükségük. A tanulás eredményessége elsősorban a tanulási környezet minőségén múlik, ezért annak gazdagítása és alakítása céljából, a szerző tíz követelményt határoz meg kiindulópontként.

A nevelésre mindig – különösen a felvilágosodás óta – úgy tekintünk, mind a mindenkori társadalmi problémák megoldásának a terepére. Ma már okkal vagy ok nélkül, mindent az oktatástól várunk, növekvő nyomást gyakorolva a tananyagra és a tanulási célokra. Ez a sok elvárás egy új fogalom, az ún „oktatásítás” fogalmának megjelenéséhez vezetett. A harmadik, negyedik és ötödik fejezetben, Radó Péter a tanulási célok sajátos kettőségéről beszél, közösségi és egyéni célokra bontva fel ezeket, kitérve az inherens célok megfogalmazására is, azaz a személyiség alakítására és a kulturális reprodukcióra. Ugyanezekben a fejezetekben olvashatunk az eszközjellegű célokról is, mint például a gazdaság igényeinek kielégítése, társadalmi kohézió-integráció biztosítása, politikai legitimáció, modernizáció.

A legfontosabb általános inherens és eszközjellegű tanulási célok referenciáinak áttekintése felvázol egy tájképet a jövőben szükséges tanulási eredményekről. A hatodik fejezet elénk tárja azokat a 21. századi készségeket, amelyek eredeti céljukat tekintve gazdaságfejlesztésre létrehozott nemzetközi szervezetek (OECD, Világgazdasági Fórum, Világbank, stb.) által hangsúlyozott tanulási eredmények kizárólag a vállalkozások munkaerőigényét hivatottak szolgálni.

A hetedik fejezet a hagyományos iskolának van szentelve. Itt olvashatunk azokról a jellemzőkről, amelyek együttesen egy rettenetesen zárt és rugalmatlan működési móddá állnak össze, ami alig fogad be új eljárásokat. Ebben a fejezetben erősen érzékelhető Radó Péter hagyományos iskola működési módja iránti elégedetlensége.

A hagyományos iskola újragondolása céljából a nyolcadik fejezetben viszszakanyarodunk a hatékony tanulást lehetővé tevő tanulási környezethez, az úgynevezett tanulási ökoszisztéma leírásához. Betekinthetünk az európai iskolarendszerek szerkezetébe, végigkövetve azokat a tanulási pályákat, amelyeket a francia, német, skandináv modell nyújt. A tanulást életre való felkészülésnek tekintik, amelynek fontos eleme az online tanulás. Ebben a fejezetben tehát a tanulási terek újraértelmezéséről olvashatunk, amelyet az információs társadalmi életre való felkészültség igénye vont maga után.

A tanulási környezetek, ökoszisztéma „feldúsulása” miatt az iskola már elvesztette monopol helyzetét a tanulásban. A kilencedik fejezetben Radó Péter azokat a változásokat írja le, amelyek be kellene következzenek az iskolákban, ahhoz, hogy a tanulási ökoszisztémák fókuszában maradjanak meg. Egy konstruktivista modelre épülő, alkalmazkodni képes iskola kialakítása érdekében elkerülhetetlen cél az intézményi programok újragondolása, a tanulás átszervezése, a tanulás fizikai környezetének az átrendezése.

A könyv logikai ívét a tanulási ökoszisztéma kormányzásáról szóló fejezet zárja. A decentralizáció központi kormányzatok mozgásterére gyakorolt hatásának a tisztázása után, a tízedik fejezetben szó esik az oktatási rendszerek kormányzásának egy új modelljére, a tanulási eredményeken alapuló kormányzásra, melynek alkalmazása mélyreható hatást gyakorol az állam szabályozó tevékenységének a módjára. Az oktatási rendszer növekvő komplexitása miatt tehát kormányzása egyik leginkább felértékelődő eszköze a szereplők tudáshátterének a gazdagítása lesz.

* Radó Péter: Az iskola jövője, Kossuth Kiadó, 2017, Budapest

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Nagyon szomorú volt számunkra a 2020-as év. De hasonlóan az idei év is – eddig. A koronavírus-járvány miatt nem tudtuk megszervezni előre megtervezett programjainkat. Elmaradtak a konferenciák, a találkozások, a baráti beszélgetések. Mivel társaságunk tagjai szétszórtan élnek a Partiumban, a Bánságban, Kolozsváron és a határon kívül, a konferencia az egyedüli lehetőségünk arra, hogy találkozzunk, és jól elbeszélgessünk egymással. Ez most nem sikerült, amely mindannyiunkat nagyon megviselt. 

A fejezetekre bontott elbeszélés valójában egy nyaralás története, amikor is két család együtt indul el a tengerpartra. Konkrétan ugyan nincs kimondva, de bizonyára a román tengerpart az úti cél, ezt támasztja alá a hálókocsis utazás, valamint a később feltűnő kempingfelelős neve, Panait bácsi. Íme, egy-egy tipikus erdélyi család, de korántsem tipikus gyermekekkel.

Mezőségi művészetről beszélni azonban egészen meglepő. Hol élhettek itt művészek, honnan származtak el tehetséges emberek, mi is maradt meg egykori alkotásaikból – ennek számbavétele szinte kilátástalannak tűnik. Murádin Jenő az a művészettörténész, akinek teljes rálátása van Erdély képzőművészeti életére. Csak ő vállalkozhatott arra a nem túl hálás feladatra, hogy számba vegye mindazokat a művészeket, műalkotásokat, amelyek valamilyen módon a Mezőséghez köthetők. 

fél évszázad múltán újból a pusztakamarási családok történetét dokumentáló kötet* lehet az asztalunkon. A kolozsvári Művelődés Műhelyében készült, igényes kivitelezésű könyv címlapján azt olvasom: A pusztakamarási családkönyv, alatta pedig: 300 év 700 magyar családja. A címlapon négy nevet is látok, nyilván nem találom köztük a 2006-ban elhunyt Sütő Andrásét, de rajta van a szülőháza és a tornácán az író fényképe is, felismerhetően.

A Tersánszky Józsi Jenő nevével fémjelzett könyvtár, a régiségtár, az családias hangulatú vendégház, a rendezett udvar a helyiekre s az oda érkező hazai és külföldi vendégekre egyaránt kellemes hatással van. Az elmúlt években a Ház társrendezőkét/szervezőként volt jelen a város fontosabb rendezvényein – a Szent István Napokon, a Főtér Fesztiválon, a Gesztenyeünnepen… A Ház fenntartói hamar felismerték, hogy a vészesen fogyó magyarságnak mily nagy szüksége van identitása tudatosítására és őrzésére, hogy mennyire fontos a gyengülő közemlékezetbe visszahozni, visszaépíteni a valós történelmi ismeretét, erősíteni a városhoz és környékéhez kötő érzelmi szálakat.

Újabb kötettel* jelentkezett Székely Ferenc a jeles erdélyi személyiségek életútját megörökítő sorozatában. A Születésnapi beszélgetések alcímű könyvet tavaly jelentette meg a százhalombattai Üveghegy Kiadó.

A román nyelvű könyv címe azt ígéri, hogy a Küküllők völgyének középkori műemlékeit mutatja be. Ambiciózus szándék egy ekkora kötetecske részéről – gondoltam, ez csak valamiféle vázlat lehet. Átlapoztam, majd alaposan el is olvastam, és így a helyére került a könyv és üzenete.

Újabb könyve jelent meg dr. Barabás László néprajzkutatónak, főiskolai tanárnak Szikonyország eltűnőben? címmel. A néprajzi tanulmányokat, közléseket tartalmazó, ötszáz oldalt meghaladó terjedelmű kötetet a székelyudvarhelyi székhelyű művelődési intézet, a Har­gita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont adta ki.*

A történelemírás nagyon sokáig a nagy eseményeket formáló és alakító politikusok, egyházfők, szellemi és morális kánont meghatározó személyek életrajzaiból állott. Az emberi történelem 5000 éves írott történelmének ókori történeti forrásai legtöbbször uralkodók politikai propagandája nyomán örökítették meg a múlt eseményeit. 

Forrongó, néha irányt vesztett korunkban, a modern, digitális eszközök uralmának világában üde színfolt, ha valaki a Gutenberg-galaxis csillagképéhez hűen, következetesen kitart a hagyományos technika nyújtotta eszközök és lehetőségek kínálta lehetőségek mellett; olyan értékeket tesz asztalunkra, amelyet semmilyen vírus nem törölhet le, amit bármikor kézbe vehetünk, lapozgatva elmerülhetünk benne, kettős célzattal: az ismeretszerzés vagy nosztalgia ébresztette/keltette vággyal. Miként is lenne másként Misztótfalusi Kis Miklós szűkebb pátriájában, hozzá hasonlóan a míves szakmát a művészet rangjára emelve. 

erdély és az erdélyiek

Minden táj lakóját érdekli, hogyan vélekednek szülőföldjéről a távoli országból érkezők, mit vesznek észre, mire figyelnek fel, mit dicsérnek és mit kárhoztatnak. Erdélyről nagyon kevés ilyen feljegyzés született a 19. század közepéig, de akkor egyszerre két ide nősülő „nagy nemzet” fia is könyvvel adózott e kis országnak. Ezeket a terjedelmes munkákat a közelmúltig alig-alig ismerték, csak részletek jelentek meg belőlük magyar nyelven. 

Márki Sándor nevét három évtizeden át jóformán minden kolozsvári ismerte. Alig volt olyan nagyobb esemény a városban, ahol ő ne jelent volna meg, s ünnepi beszédeit is gyakran hallhatták. A legnépszerűbb egyetemi tanárok közé tartozott. Világ- és hatalomváltozások, nemzedékek cseréje után, egy század elteltével napjainkban csak a történészek ismerik munkáit, s legfeljebb az egyetem történetében játszott szerepét emelik ki. Csak kevesen tudtak róla, hogy Márkinak van egy forrásértékű kiadatlan műve, amelyet a család őriz, s amely föltétlenül megérdemli a nyomdafestéket. 

Meleg szívvel ajánlom az Erdélyi srácok című kötetet mindazoknak, akik megismernék az 1956-os forradalom erdélyi hétköznapi hőseit is, akiknek elszántsága példamutató lehet mindenki számára. Bár a szerzők nem szánták tudományos munkának a kötetet, véleményem szerint forrásanyagként is használható dolgozatok, tanulmányok megírásához.

Krajnik-Nagy Károly: Anno domino ’89. Kriterion, Kolozsvár

Krajnik–Nagy Károly erdélyi magyar tanár, újságíró és műfordító által írt Anno domino ’89 című munkája 2019-ben a Kriterion Kiadó gondozásában jelent meg, és más szemszögből közelíti meg a különböző rendszerváltások történéseit. A szerző elsősorban nem szakkönyvírás szándékával nyúlt a témához, hanem a megjelenített eseménysor mellett igyekszik az időszakot olvasmányosan és érdekesen, az esetleges más forrásokban elfeledett vagy csak említőlegesen használt történeteket érintve bemutatni.

Máramarossziget börtön

A máramarosszigeti börtön ajtajára 1977-ben lakat került, bezárták. Az 1989-es politikai fordulatot, a kommunizmus bukását követően kelt új életre, 1993-ban. Ana Blandiana és Romulus Rusan kezdeményezésére, a Polgári Akadémia Alapítvány a saját kezelésébe vette az egykori fegyházat, benne hozta létre, alkotta meg – a világon elsőként – a Kommunizmus Áldozatainak és az Ellenállás Emlékközpontját. A projekt az Európa Tanács égisze alatt valósult meg.