Szécsi Antal Egy pedagógus életútja című könyvének második, bővített kiadása jelent meg 2014-ben Székelyudvarhelyen, az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület kiadásában. A megjelenést Hargita Megye Tanácsa és a Select Metlemplast Kft. tulajdonosa, Lázár Imre támogatta anyagilag. A több mint 200 oldal nagyobbrészt életrajzi emlékezéseket tartalmaz, ám nem vérbő lírával, hanem szinte jegyzetszerű tömörséggel.
A fejezetek a szerző életének helyszínei szerint következnek: Galac, Budapest, Csomortán, Esztelnek, majd Betfalva, az édesapa szülőfaluja, a szerző mai lakhelye. Székelykeresztúrral kapcsolatos emlékei a tanítóképző okán alkotnak külön részt, olyan jeles személyiségek említésével, mint Gálfalvi Sándor meg Haáz Sándor, dr. Molnár István, a keresztúri múzeum névadója. Ditróba 17 évesen pionírinstruktorként helyezték, Vargyas a következő állomás: helyettes tanárként került oda, és hosszú időt töltött ott. Felsőrákoson iskolaigazgató, kultúrigazgató volt 1960-tól, aztán újra Vargyason élt 16 évig, iskolaigazgatóként, ez a könyv legterjedelmesebb fejezete. Két évre „kiemelték” (IX. fejezet: titkárhelyettes a községi néptanácselnök asszony helyetteseként). Felsőboldogfalván 1982 őszétől tanított, aztán Székelyudvarhelyen (XI. fejezet: Bethlen Gábor Általános Iskola 1990-től). 2003-tól nyugdíjas.
Az első kiadáshoz képest újdonság, hogy külön fejezet tartalmazza a szerző fontosabb cikkeinek adatait, és a könyv új fejezettel is bővült: Válogatás a szerző sajtóban megjelent írásaiból. Több mint 50 oldal, a teljes könyvnek csaknem egynegyede. Ezt a fejezetnyi anyagot terjedelmes paksamétából válogatta a szerkesztő. Mondhatni csak mutatóban lehetett idézni belőle, ugyanis a Szécsi Antal sajtóban megjelent írásai egész könyvet tennének ki. Az itt bemutatott anyagot az elmúlt évtizedekből részarányosan idézi az új kiadás. Olyan cikk is van benne, amin az újságszerkesztők valószínűleg „dolgoztak”, mert az akkori idők harcos kommunista lendülete igencsak kiérződik belőle, és a szerzőnek eszébe sem juthatott, hogy tiltakozzon…
Az itt (újra)olvasható írások egy része Vargyas községről szól, másik része pedig az iskolai munkáról, a pedagógusok feladatairól. Szó esik itt a faragászati szakkörről, a népművészet jövőjéről, a festett bútorról és a nyelvtudásról is.
Az olvasóban nyilván felvetül a kérdés: miért kellett a bővített, új kiadás? A szerzőnek is lehet kétsége, hogy kik kíváncsiak arra, amit ő és a kollégái évtizedekkel ezelőtt tettek. Kell-e erről beszélni, kell-e erre emlékezni, felidézni?
Lehet, hogy nem. De csak akkor mondhatnánk, hogy nem kell, ha minden a legnagyobb rendben lenne. Kapaszökevényekké tették a fiatalokat, és parlagon maradnak a termőföldjeink. Aki pénzt akar keresni lakásra, egyébre, annak ebben az országban nincs mit keresnie, meg sem áll Svájcig, Angliáig. Arra is szolgál a múlt évtizedek vizsgálata, hogy tisztán lehessen látni, mit rontottak el azok, akik a döntéseket hozták. Ha pedig ezt tisztán látjuk, akkor már van esély arra, hogy valamit is kijavítsanak a sorozatos tévedésekből.
Amikor Szécsi Antal pedagógusi pályáját kezdte, már összezavarodott világban élt. Mostanra ez csak fokozódott. Ám ő és a pályatársai jól tudták, mert megtapasztalták, hogy a párthatározatokban vagy az érdekvédelmi szervezetek megalkuvó és megvásárolt vezetőinek szavában megjelölt és átfestett valóság mellett létezik egy igazi világ is. A mi nagyszüleink nemzedékének igazsága. Abban a világban ők nem voltak lekötelezettjei a hatalomnak.
Szóval egy életnyi dokumentumregény minden olvasó tudásához hozzátesz valami újat. Nevek, évszámok, események sorjáznak. A szerző pedig nem azonosul senkivel és semmivel, illetve nem támad, nem vádol senkit. 77 évesen elmondhatja, hogy nem élt tétlen éveket, évtizedeket. Halk szavú, és nem tartozik a hamar érvényesülő emberek közé. Talán keresztúri tanítóképzős neveltetése, meg a betfalvi környezet egészen más hangulata és élménye tették ilyenné. Ám az is lehet, hogy a mostanság divatos szakterület, a genetika az ősök tulajdonságaival magyarázná mindezt.
Egy könyvismertető azt emelheti ki, hogy a 20. századi erdélyi pedagógussors nagyon kegyetlen volt az egyénhez, de a közösség szempontjából roppant értékes igazgyöngyöket izzadt, termelt ki a társadalom, a falusi környezet. A közösségek pedig mindig megbecsülték az értük cselekvő embereket, ha tanítóról, ha egy jó gazdaemberről volt is szó.
A végszó pedig a következő: a népért, közösségért való aggódásnak cselekvéssel kell társulnia, és akkor nem hiábavaló. Szécsi Antal ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelyet már el lehet erről számoltatni. Neki pedig nem kell félnie, ha számonkérésre kerülne a sor.
 Salamon András könyvének elévülhetetlen erénye, hogy Seprődi életútját nem „hideg” akadémiai életrajzi adatokon keresztül állítja elénk, hanem megláttatja a tépelődő, kísérletező művészt, aki egy új színházi formanyelvet szeretne meghonosítani Sepsiszentgyörgyön, mert vallja: „a színház nincs pusztán nyelvi értéshez kötve”. |
 Új, fokos kötettel lepte meg olvasóit a Gyergyóban élő szorgalmas történész, Garda Dezső. A szerzőnek egyre szaporodnak a könyvei, és földrajzilag is egyre tágabb témákat tárgyal, amelyekben a legfontosabb székely és magyar sorsfordulatokat veszi sorra. Munkáiból egy összerdélyi kép bontakozik ki előttünk, ugyanakkor roppantul érdekes a művek mögött álló alkotó életútja is. |
 A szám szerint kilenc erdélyi író miniatúráját tartalmazó könyv szerzőjének válogatási szempontjait nem ismerem, de ismerem a szerzőt, és eligazít a könyv címe: Erdély lelke szólal*. Azok kaptak ide meghívót, akikből Erdély lelke szólal, Erdély lelke sugárzik. Nemcsak műveikből, hanem életükből, emberi tartásukból, nemzettudatuk nyilvánvaló vállalásából. |
 A hazai diákok általában útinaplóban jegyezték le, dokumentálták az utókornak külföldi egyetemjárásaikat, azaz peregrinációikat – ezek megismerése révén pedig a korabeli magyar értelmiségről is többet megtudhatunk. Egy tanulmányi út, egy fontos életszakasz dokumentációjával szembesülünk, ha kezünkbe veszünk egy peregrinációs naplót. Esetünkben gróf Teleki Sámuel peregrinációs naplója az elemzés tárgya, amely a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jelent meg Kolozsváron, 2020-ban. |
 László Gyula (Kőhalom, 1910 – Nagyvárad, 1998) kolozsvári éveinek és itteni régészeti kutatásainak szélesebb körben kevésbé ismert adalékait tárja elénk, így az újdonság és a hiánypótlás erejével – és az olvasói felfedezés örömével – hat M. Lezsák Gabriella nemrég megjelent könyve. |
 Kulturális svédasztalként jellemezte Szonda Szabolcs a május 26–29. között zajló SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójával, a könyvvásár programfelelősével a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában első alkalommal megszervezett könyvszemléről beszélgettünk. |
 Hallgató a hátsó padban címmel jelent meg Tulit Ilona új könyve, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) gondozásában. A kötet az AESZ-füzetek sorozat 18. kiadványa. (...) Az AESZ másik új kiadványa Péntek János Kalotaszegi tájszótár című könyve. |
 Négy fiatal történész jelentkezik együtt e kötetben. Közülük ketten már megvédték a disszertációjukat, ketten pedig a védéshez közelednek. Ők most e két város világháború előtti másfél évtizedének legavatottabb szakemberei. Fodor János, aki Bernády György pályafutásáról írta már kötetként is megjelent dolgozatát, Marosvásárhely és a Bernády-korszak elhivatott elemzője. Úgy tűnik, hogy e kötet összeállításának ötlete is tőle származik. Ferenczi Szilárd Kolozsvár 1890 utáni várospolitikájáról írt disszertációt, Fazakas László Kolozsvár infrastruktúrájának, főleg a víz- és gázvezeték, csatornázás kutatója, Gál Zsófia pedig a századeleji kolozsvári katolikus építkezések feldolgozója. |
 Garda Dezső, Gyergyószentmiklóson élő tanár, szociográfus, történész szakíró, politikus nemrég megjelent könyve felszínre hozza a múlt század kilencvenes éveinek az elején beindult (...), több mint másfél évtizedig tartó népfőiskola-törekvések kezdeti eseményeit. Mert abban a korszakváltó időben jórészt nem spontán módon indultak be a különböző, jövőbe tekintő társadalomszervező folyamatok, hanem jól átgondolt, megtervezett programok keretében. |
 Közel hétszáz oldalas, fokos opusszal gazdagította eddigi 27 kötetből és sok tanulmányból álló életművét a szorgos gyergyói történész, dr. Garda Dezső. A száz évvel ezelőtti páratlan eseménysor, amely a román hadsereg 1916-os betörésével és a kivérzett országba való 1919-es bevonulásával járt, olyan krónikására talált benne, akit politikusként is megismerhettünk négy parlamenti mandátuma alatt, amikor is a székelység legégetőbb gazdasági és kulturális érdekei mellett kiállva próbálta meg a históriai jóvátétel ügyét előbbre mozdítani. Különben nemegyszer magára hagyták saját pártjában is. |
 Az EME Tudomány- és technikatörténeti füzetek sorozatának a 2020-ban megjelent 14. kötete* igazi csemege mindazok számára, akik érdeklődnek Erdély művelődéstörténete iránt. A kiadvány messze túlszárnyalja a sorozat által hirdetett füzetméretet, hisz tekintélyes terjedelmével – 420 oldalával – egyértelműen azt sugallja, hogy a téma szempontjából nem hétköznapi kiadványról van szó. |
 Nagyon szomorú volt számunkra a 2020-as év. De hasonlóan az idei év is – eddig. A koronavírus-járvány miatt nem tudtuk megszervezni előre megtervezett programjainkat. Elmaradtak a konferenciák, a találkozások, a baráti beszélgetések. Mivel társaságunk tagjai szétszórtan élnek a Partiumban, a Bánságban, Kolozsváron és a határon kívül, a konferencia az egyedüli lehetőségünk arra, hogy találkozzunk, és jól elbeszélgessünk egymással. Ez most nem sikerült, amely mindannyiunkat nagyon megviselt. |
 A fejezetekre bontott elbeszélés valójában egy nyaralás története, amikor is két család együtt indul el a tengerpartra. Konkrétan ugyan nincs kimondva, de bizonyára a román tengerpart az úti cél, ezt támasztja alá a hálókocsis utazás, valamint a később feltűnő kempingfelelős neve, Panait bácsi. Íme, egy-egy tipikus erdélyi család, de korántsem tipikus gyermekekkel. |
 Mezőségi művészetről beszélni azonban egészen meglepő. Hol élhettek itt művészek, honnan származtak el tehetséges emberek, mi is maradt meg egykori alkotásaikból – ennek számbavétele szinte kilátástalannak tűnik. Murádin Jenő az a művészettörténész, akinek teljes rálátása van Erdély képzőművészeti életére. Csak ő vállalkozhatott arra a nem túl hálás feladatra, hogy számba vegye mindazokat a művészeket, műalkotásokat, amelyek valamilyen módon a Mezőséghez köthetők. |
 fél évszázad múltán újból a pusztakamarási családok történetét dokumentáló kötet* lehet az asztalunkon. A kolozsvári Művelődés Műhelyében készült, igényes kivitelezésű könyv címlapján azt olvasom: A pusztakamarási családkönyv, alatta pedig: 300 év 700 magyar családja. A címlapon négy nevet is látok, nyilván nem találom köztük a 2006-ban elhunyt Sütő Andrásét, de rajta van a szülőháza és a tornácán az író fényképe is, felismerhetően. |
 |
A nyolcvanas évek szűk világában a színház fontos szerepet töltött be a városom, az emberek életében. Kevés volt az élmény másutt is, a gyermeki fantáziát a könyvek mellett, mint képi anyag, kizárólag a színház és a heti húsz percnyi tévéfilm táplálta. A toronyházban, ahol felnőttem, annyi gyerek volt, hogy mindenféle társaságra telt belőle.
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
 |
A Művelődés folyóirat megjelenik a Kolozs Megyei Tanács támogatásával / Revista Művelődés apare sub egida Consiliului Judetean Cluj
Új hozzászólás