Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Mi történt Csíkszéken 1848–49-ben?

A 2017-es évben több, a magyarországi 1848‒49-es forradalom és szabadságharc témájával foglalkozó kötet jelent meg. Ezek közé tartozik a Pál-Antal Sándor által összeállított forráskiadvány is.

A kötet* szerzője Pál-Antal Sándor, a marosvásárhelyi Állami Levéltár nyugalmazott főlevéltárosa, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) külső tagja, aki több, Csíkszék történetéhez kapcsolódó történeti munka szerzője vagy társszerzője.1

Az 1848‒49-es magyarországi forradalom és szabadságharc történetírása a 19. század dereka óta számos forráskiadást jelentetett meg. Ide tartozik Kővári László 1861-es okmánytára2, a Ștefan Pascu és Victor Cheresteșiu által elindított kiadványsorozat ‒ melynek tizenegyedik kötete 2016-ban látott nyomdafestéket3 ‒, valamint az idén kilencvenedik életévét betöltő Benkő Samu művelődéstörténész akadémikus, az említett kiadványsorozat munkacsoportjának egykori tagja, valamint az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) volt elnöke által 2008-ban megjelentetett kötet4 is. Továbbá ugyanebbe a csoportba sorolhatjuk az Egyed Ákos történész s akadémikus, az EME másik volt elnöke által lektorált jubileumi (a forradalom kitörésének százötvenedik évfordulóján megjelent) válogatást5 is.

A kötet Ajánlását Csíkszereda polgármestere, Ráduly Róbert Kálmán, valamint a Csíki Nemzeti Múzeum igazgatója, egyben a kötet felelős kiadója, Gyarmati Zsolt jegyzi. Ebben kitérnek a forráskiadvány hiánypótló mivoltára, valamint arra, hogy a mű „egy letűnt korba kalauzolja a nem szakmabeli olvasót is, ahol az olyan fogalmak, mint például az erkölcs, a hűség, a bátorság vagy a hazaszeretet egy más értelmezési keretbe helyeződnek” (5 o.), továbbá elismerően nyilatkoznak a csíkszéki születésű Pál-Antal Sándor munkásságáról.

A forráskiadvány Bevezetőjében a szerző megjegyzi, hogy a forradalom eseményei „kimeríthetetlen témáját alkotják történetírásunknak. Erről a korról sokan és sokat írtak. Ez a megállapítás azonban csak részben igaz Csíkra vonatkozóan.” A magyar nyelvű történetírás nem rendelkezik egy olyan történeti munkával sem, mely rávilágítana arra, hogy Csíkszék (beleértve a hozzátartozó Kászonvidéket és Gyergyószéket) milyen szerepet töltött be a forradalmi eseményekben. Továbbá azon kutatók, akik foglalkoztak ezzel a témakörrel, nem minden esetben használtak az eseményekkel kortárs levéltári forrásanyagot, amely az iratok nehéz hozzáférhetőségével, valamint hiányával magyarázható. Ennek fényében, Pál-Antal Sándor így ír a kötet szükségességről: „Ismerve a tényeket, a kutatás útjában álló akadályokat, levéltárosi kötelességemnek éreztem a szülőföldem forradalmi múltjára vonatkozó még ismeretlen írott források feltárását és közzétételét.” (7 o.)

A kötet összesen 529 iratot tartalmaz, melyek az 1848. március 20-a és 1849. október 16-a közötti időszakból származnak. A Pál-Antal Sándor ny. főlevéltáros által közkinccsé tett iratok széles skálán mozognak, közöttük hivatalos leiratokat és magánszemélyek által írt leveleket egyaránt találunk. Jelen könyvismertető célját nem a kötetben publikált valamennyi irat bemutatása, hanem a benne levő iratanyag szemelvény jellegű bemutatása képezi.

A kötetben találunk magánszemélyek által feladott leveleket, kérelmeket is. Ilyen pl. a 118-as sorszámú irat, melynek címzettje báró Vay Miklós erdélyi teljhatalmú biztos volt. A levél feladója csíkszentsimoni Szép Mihályné Szép Klára, a 14. számú székely határőr-gyalogezred egyik néhai katonájának, Szép Antalnak lánya, aki az édesapja utáni örökség őt megillető és az ezred által önkényesen elvett részét kéri vissza (118 o.).

A kötetben szerepel báró Puchner Antal (1779‒1852) altábornagy, erdélyi főhadparancsnok 1848. október 6-án Nagyszebenben kelt felhívása, melyet a megtartandó agyagfalvi székely gyűléssel kapcsolatban adott ki. Közli a három székely határőralakulattal, hogy az uralkodótól a gyűléssel kapcsolatban semmilyen utasítás nem érkezett, és a románság, illetve szászok nem viseltetnek ellenséges szándékkal, továbbá nincsenek is már összegyűlve. A levélben a gyűlésen való részvételről így írt: „kövessék hadi parancsnokjok, de egyszersmind barátjok felszólítását, ki atyai jóindulattal viseltetik irántuk, és kötelességekké teszi ezen nemzeti gyűlésre meg nem jelenni!” (195 o.)

A közzétett iratok között találunk érdekes ügyeket is, mint például Berzenczey László országgyűlési képviselő, kormánybiztos 1848. szeptember 30-án Marosvásárhelyen keltezett levelet, melyben bizonyos Kováts István, a csíki határőr-gyalogezred kapitányának felelősségre vonását kéri. Kováts ellen azt hozza fel, hogy a toborzandó erdélyi lovas szabadcsapatba beállni kívánkozó „lelkes hazafiakat […] visszatartóztatott, de sőt még meg is büntettetett” (188 o.).

Véleményem szerint a kötet egyik legérdekesebb részét a honvédségbe besorozandó csíkszékiek összeírása és az azt kísérő levél (216-os sorszámú irat) képezi. Az 1848. szeptember 12-én keltezett levél ‒ melyet Balási József csíkszéki főkirálybíró írt alá ‒ arról értesíti a magyar hadügyminisztert, Mészáros Lázárt, hogy az összeírásból összesen nyolc település ‒ Gyergyósalamás (ma Sărmaș, ma Hargita megye), Bélbor (ma Bilbor), Gyergyótölgyes (ma Tulgheș), Gyergyóholló (ma Corbu), Gyergyóbékás (Bicazu Ardelan, ma Neamț megye), Gyergyózsedánpatak (ma Telec), Ivános (ma Ivăneș), Gyimesbükk (ma Ghimeș-Făget, ma Bákó megye) ‒ hiányzik, annak menete a „különféle értelmiség” (174 o.) miatt nem volt egységes, az orvoshiány miatt az összeírtak közül valószínűleg többen is alkalmatlanokká lesznek nyilvánítva, a megállapított újonckontingens (60 ezer fő) Csíkszékre eső részét „csak akkor lehetne tökéletesen elhatározni, midőn a kivetés kulcsa népesség vagy adózás alapján megállíttatik”. A főkirálybíró továbbá két lehetőséget vázolt fel a székely ifjak öltözetére: vagy a székelyek „házi öltönyét” vagy egy, a nemzetőrség egyenruhájához hasonló öltözetet, mely (számításai szerint) egy személyre 13 ezüst forintba kerülne. Amennyiben az ország költségvetése ezen összeget nem tudná kifizetni, Balási azt javasolja, hogy „ha a haza oltárára némelyikünk által ígért pénz és egyéb pénzt érő akadozásokat erre fordítani, az ebből ki nem telő rész pedig eddig minden közteherviselésől mentes nemesség, papok, mesterek között birtok és jövedelem mértéke szerént elosztva pótolhatnék ki.” (175 o.)

Az említett levélhez tartozik továbbá maga az összeírás is, melyből sok érdekes információ olvasható ki. Ilyen pl. az összeírók elől elbújók száma, mely állandó problémát jelent a korszak Európájában. A szándékosan rejtőzködő csíkszékiek száma összesen 21, legtöbben (8) Csíkszentkirályon, legkevesebben (1‒1) Gyergyóditróban, Csíkrákoson, valamint Kászonújfaluban. Továbbá a lista szerint nem voltak öncsonkításra vetemedő személyek. Ugyanúgy nem volt egyetlen olyan kiszolgált katonatiszt vagy közlegény sem, aki újra ajánlkozott volna katonai szolgálatra.

Ugyancsak a fenti témához, a katonáskodásra alkalmas férfiak összeírásához kötődik a 224-es sorszámú irat, melynek címzettje Boér Áron csíkszéki görög katolikus esperes. A levél egy hivatalos felszólítás, melyben megkérik a gyergyószentmiklósi esperest, hogy járjon közbe azon helységekben (pl. Gyergyóbékáson és -tölgyesen), amelyekben a helyiek az újoncösszeírásnak ellenálltak. Szintén ide tartozik a Kotta Solomon gyergyódamuki pap román nyelvű levele, melyben arról számol be Boérnak, hogy őt a gyergyóbikácsiak azért bántalmazták, és fenyegették meg halálosan, mert azt hitték, a faluból 60 ifjút ő adott el 900 ezüstforintért (185 o.).

A könyvvel kapcsolatosan sajnálatosnak tartom azt, hogy a könyvészeti tételek közül hiányzik a Csikány Tamás hadtörténész, egyetemi oktató által szerkesztett 2008-as tanulmánykötet6, mely a székely határőr-alakulatok 1848-as délvidéki harcokban való részvételét járja körül. A tanulmányok mellett a könyv továbbá 75 korabeli forrást, iratot is tartalmaz, ezek között pedig találunk több, a csíki 15-ös számú határőrökre vonatkozó hivatalos levelet is.

A kötet erősségei közül kiemelném a megjelentetett iratanyag változatosságát, a szövegek emendálását (mai helyesíráshoz és központozáshoz való igazítását), valamint azt, hogy a szerző, a szövegek modernizálásával párhuzamosan igyekezett azok korhűségét megőrizni (tájnyelv, címzés, megszólítás meghagyásával). Külön szót ejtenék a kötet igényes borítójáról: egy zöldes alapon látható egy kinagyított szövegrész, melyet a könyv hátlapján kiegészít Mikó Mihály gyergyói királybíró, kormánybiztos, Gecző János királyi táblai írnok, összeíró bizottsági tag, és Gál Sándor ezredes (1848 őszén Erdővidék katonai főparancsnoka) arcképe, valamint az 1848‒49 folyamán felállított honvédalakulatok zászlóin látható farkasfogsorozat (egymást váltó piros-fehér-zöld háromszögek sorozata).

A kötetet egy másik, szintén 1848-as kiadvánnyal7 együtt 2018. április 5-én, a keleti keresztény Nagycsütörtökön mutatták be Kincses Kolozsváron, a Központi Egyetemi Könyvtár (KEK) Ion Mușlea néprajzkutató akadémikus, volt könyvtárigazgató nevét viselő konferenciateremében. A bemutatón elhangzott, hogy Háromszékre vonatkozóan is készül egy hasonló kiadvány, mely ‒ Pál-Antal Sándor szerint ‒ jelentősen felülírhatja a szék szabadságharc alatti történetéről alkotott elképzeléseinket.

Az itt bemutatott könyvet ajánlom mindazok figyelmébe, akiket érdekelnek az 1848‒49-es forradalom és szabadságharc székely csíkszéki eseményei, a tágabban értelmezett Csíkszék történelme, az említett Háromszék-forráskiadványt pedig kíváncsian várjuk. Pál-Antal Sándor ny. főlevéltárosnak pedig nagyon boldog születésnapot, erőt, egészséget, és sok áldást kívánunk!

 

*Csíkszék az 1848‒49-es forradalom és szabadságharc idején. Korabeli források. Bevezetővel és jegyzetekkel ellátva közzéteszi Pál-Antal Sándor. Csíki Székely Múzeum, Csíkszereda, 2017. 461 o.

 

Jegyzetek

 

1 Néhány példa ezen munkákból: Pál-Antal Sándor‒Ördögh Imre‒Balázs Dénes‒ Miklós Márton: Csíkmadaras. Egy felcsíki falu hét évszázada. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 1996.; Pál-Antal Sándor: Karcfalva múltjából. Alutus Kiadó, Csíkszereda, 2001.; Uő.: Mesterségem címere: Bodor Ferenc. Egy zseniális székely elme. Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2015.; Uő.: Forradalmi események Csíkszékben 1848 tavaszán és nyarán In: Ágyúcső és puskapor Bodor Ferenc, a 48-as csíki ágyúöntő és lőporgyártó. Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2017. 9‒86.

2 Okmánytár az 1848‒9-ki erdélyi eseményekhez. Összegyűjté Kővári László. Kolozsvár, 1861.

3 Balog, Iosif Marian‒Cosma, Ela‒Varga Attila (szerk.): Documente privind revoluția de la 1848 în Țările Române Seria C: Transilvania. [A román államokbeli 1848-as forradalomra vonatkozó iratok. C sorozat: Erdély]. XI. köt. (1848. július 6‒31.), Román Tudományos Akadémia kiadása, Bukarest, 2016.

4 Documenta neglecta Az 1848 évi erdélyi forradalom forrásait publikáló román akadémiai kiadványból kihagyott iratok. 1848. március 4.‒1848. június 26. Összeállította és kutatástörténeti bevezetéssel ellátta Benkő Samu. Magyar Országos Levéltár, Budapest, 2008.

5 „hírünk, nevünk virágozni fog” 1848‒49. A forradalom és szabadságharc dokumentumaiból. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest‒Kolozsvár, 1998.

6 Csikány Tamás (szerk.): „… siessünk kedves magyar hazánkot ellenségeinktől megoltalmazni”. Székely határőrök a magyarországi hadszíntereken 1848-ban. Timp Kiadó, 2008. (Timp-Militaria VIII. köt.)

7 Ágyúcső és puskapor. Bodor Ferenc, a 48-as csíki ágyúöntő és lőporgyártó. Sajtó alá rendezte Pál-Antal Sándor. Mentor Könyvek Kiadó, Marosvásárhely, 2017.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Új, fokos kötettel lepte meg olvasóit a Gyergyóban élő szorgalmas történész, Garda Dezső. A szerzőnek egyre szaporodnak a könyvei, és földrajzilag is egyre tágabb témákat tárgyal, amelyekben a legfontosabb székely és magyar sorsfordulatokat veszi sorra. Munkáiból egy összerdélyi kép bontakozik ki előttünk, ugyanakkor roppantul érdekes a művek mögött álló alkotó életútja is. 

A szám szerint kilenc erdélyi író miniatúráját tartalmazó könyv szerzőjének válogatási szempontjait nem ismerem, de ismerem a szerzőt, és eligazít a könyv címe: Erdély lelke szólal*. Azok kaptak ide meghívót, akikből Erdély lelke szólal, Erdély lelke sugárzik. Nemcsak műveikből, hanem életükből, emberi tartásukból, nemzettudatuk nyilvánvaló vállalásából. 

A hazai diákok általában útinaplóban jegyezték le, dokumentálták az utókornak külföldi egyetemjárásaikat, azaz peregrinációikat – ezek megismerése révén pedig a korabeli magyar értelmiségről is többet megtudhatunk. Egy tanulmányi út, egy fontos életszakasz dokumentációjával szembesülünk, ha kezünkbe veszünk egy peregrinációs naplót. Esetünkben gróf Teleki Sámuel peregrinációs naplója az elemzés tárgya, amely a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jelent meg Kolozsváron, 2020-ban.

László Gyula (Kőhalom, 1910 – Nagyvárad, 1998) kolozsvári éveinek és itteni régészeti kutatásainak szélesebb körben kevésbé ismert adalékait tárja elénk, így az újdonság és a hiánypótlás erejével – és az olvasói felfedezés örömével – hat M. Lezsák Gabriella nemrég megjelent könyve.

Kulturális svédasztalként jellemezte Szonda Szabolcs a május 26–29. között zajló SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójával, a könyvvásár programfelelősével a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában első alkalommal megszervezett könyvszemléről beszélgettünk.

Hallgató a hátsó padban címmel jelent meg Tulit Ilona új könyveaz Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) gondozásában. A kötet az AESZ-füzetek sorozat 18. kiadványa. (...) Az AESZ másik új kiadványa Péntek János Kalotaszegi tájszótár című könyve.

Négy fiatal történész jelentkezik együtt e kötetben. Közülük ketten már megvédték a disszertációjukat, ketten pedig a védéshez közelednek. Ők most e  két város világháború előtti másfél évtizedének legavatottabb szakemberei. Fodor János, aki Bernády György pályafutásáról írta már kötetként is megjelent dolgozatát, Marosvásárhely és a Bernády-korszak elhivatott elemzője. Úgy tűnik, hogy e kötet összeállításának ötlete is tőle származik. Ferenczi Szilárd Kolozsvár 1890 utáni várospolitikájáról írt disszertációt, Fazakas László Kolozsvár infrastruktúrájának, főleg a víz- és gázvezeték, csatornázás kutatója, Gál Zsófia pedig a századeleji kolozsvári katolikus építkezések feldolgozója.

Garda Dezső, Gyergyószentmiklóson élő tanár, szociográfus, történész szakíró, politikus nemrég megjelent könyve felszínre hozza a múlt század kilencvenes éveinek az elején beindult (...), több mint másfél évtizedig tartó népfőiskola-törekvések kezdeti eseményeit. Mert abban a korszakváltó időben jórészt nem spontán módon indultak be a különböző, jövőbe tekintő társadalomszervező folyamatok, hanem jól átgondolt, megtervezett programok keretében. 

Közel hétszáz oldalas, fokos opusszal gazdagította eddigi 27 kötetből és sok tanulmányból álló életművét a szorgos gyergyói történész, dr. Garda Dezső. A száz évvel ezelőtti páratlan eseménysor, amely a román hadsereg 1916-os betörésével és a kivérzett országba való 1919-es bevonulásával járt, olyan krónikására talált benne, akit politikusként is megismerhettünk négy parlamenti mandátuma alatt, amikor is a székelység legégetőbb gazdasági és kulturális érdekei mellett kiállva próbálta meg a históriai jóvátétel ügyét előbbre mozdítani. Különben nemegyszer magára hagyták saját pártjában is. 

Az EME Tudomány- és technikatörténeti füzetek sorozatának a 2020-ban megjelent 14. kötete* igazi csemege mindazok számára, akik érdeklődnek Erdély művelődéstörténete iránt. A kiadvány messze túlszárnyalja a sorozat által hirdetett füzetméretet, hisz tekintélyes terjedelmével – 420 oldalával – egyértelműen azt sugallja, hogy a téma szempontjából nem hétköznapi kiadványról van szó.

Nagyon szomorú volt számunkra a 2020-as év. De hasonlóan az idei év is – eddig. A koronavírus-járvány miatt nem tudtuk megszervezni előre megtervezett programjainkat. Elmaradtak a konferenciák, a találkozások, a baráti beszélgetések. Mivel társaságunk tagjai szétszórtan élnek a Partiumban, a Bánságban, Kolozsváron és a határon kívül, a konferencia az egyedüli lehetőségünk arra, hogy találkozzunk, és jól elbeszélgessünk egymással. Ez most nem sikerült, amely mindannyiunkat nagyon megviselt. 

A fejezetekre bontott elbeszélés valójában egy nyaralás története, amikor is két család együtt indul el a tengerpartra. Konkrétan ugyan nincs kimondva, de bizonyára a román tengerpart az úti cél, ezt támasztja alá a hálókocsis utazás, valamint a később feltűnő kempingfelelős neve, Panait bácsi. Íme, egy-egy tipikus erdélyi család, de korántsem tipikus gyermekekkel.

Mezőségi művészetről beszélni azonban egészen meglepő. Hol élhettek itt művészek, honnan származtak el tehetséges emberek, mi is maradt meg egykori alkotásaikból – ennek számbavétele szinte kilátástalannak tűnik. Murádin Jenő az a művészettörténész, akinek teljes rálátása van Erdély képzőművészeti életére. Csak ő vállalkozhatott arra a nem túl hálás feladatra, hogy számba vegye mindazokat a művészeket, műalkotásokat, amelyek valamilyen módon a Mezőséghez köthetők. 

fél évszázad múltán újból a pusztakamarási családok történetét dokumentáló kötet* lehet az asztalunkon. A kolozsvári Művelődés Műhelyében készült, igényes kivitelezésű könyv címlapján azt olvasom: A pusztakamarási családkönyv, alatta pedig: 300 év 700 magyar családja. A címlapon négy nevet is látok, nyilván nem találom köztük a 2006-ban elhunyt Sütő Andrásét, de rajta van a szülőháza és a tornácán az író fényképe is, felismerhetően.

A Tersánszky Józsi Jenő nevével fémjelzett könyvtár, a régiségtár, az családias hangulatú vendégház, a rendezett udvar a helyiekre s az oda érkező hazai és külföldi vendégekre egyaránt kellemes hatással van. Az elmúlt években a Ház társrendezőkét/szervezőként volt jelen a város fontosabb rendezvényein – a Szent István Napokon, a Főtér Fesztiválon, a Gesztenyeünnepen… A Ház fenntartói hamar felismerték, hogy a vészesen fogyó magyarságnak mily nagy szüksége van identitása tudatosítására és őrzésére, hogy mennyire fontos a gyengülő közemlékezetbe visszahozni, visszaépíteni a valós történelmi ismeretét, erősíteni a városhoz és környékéhez kötő érzelmi szálakat.