Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Magyarok és olaszok 1848-ban

Kevesen lehetnének alkalmasabbak egy ilyen témájú könyv* megírására, mint a szerző. Pete László a Debreceni Egyetem Olasz Tanszékének a vezetője, történészként a 19. század a korszaka, és több olyan előtanulmány is kikerült tolla alól – Monti olasz ezredes és a magyar szabadságharcban részt vett olasz légió, Türr István élete és tevékenysége stb. –, amelyek feljogosítják a szerzőt – a szakma etikai szempontjaiból nézve – egy ekkora formátumú diplomáciatörténeti munka megírására. Tulajdonképpen a kötet nem is igazán diplomáciatörténet, ez utóbbi csak kis része: az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc olasz vonatkozású eseményeit foglalja össze egy olvasmányos szintézis keretében, időrendi sorrendben, csakúgy, mint az 1848-as itáliai forradalmi megmozdulások magyar vonatkozásait is egyúttal.

A szerző nagyon is komolyan veszi azt, hogy a kétoldalú kapcsolatok történetét mind a két irányból illik megvilágítani (amennyiben ez csak egyoldalúan történik meg, csorbul az ily jellegű szintézis értéke, illetve lehetséges az egyoldalú ábrázolásmód is, ilyenkor azonban fel kell tüntetni a címben, hogy a történelmi tényt milyen források tükrében mutatja be a szerző). A forráslistát átnézve, szembeötlő a hatalmas mennyiségű áttekintett olasz, magyar és osztrák levéltári anyag. Az irodalmat nézve, megállapítható, hogy a szerző jól ismeri az idevágó magyar és olasz szakirodalmat vagy legalábbis annak nagy részét, amely éppen elég ahhoz, hogy munkája relevanciája kétségbevonhatatlan legyen. Érdekes az, hogy a szerző a forrásirodalom kérdésében „nem válogatós”. Andics Erzsébetet éppúgy idézi, amikor releváns, mint a 19. századvégi szerzőket vagy akár kortársakat, mint például a szabadságharc katonai eseményeinek szakértőjét, Bona Gábort vagy a korszak magyarországi szocializmus évtizedeinek talán legjobb katonai szakértőjét, Urbán Aladárt. Ez mindenképpen pozitívum, hiszen a munkát becsülni és elismerni kell, jómagam gyengeségnek tartok minden olyan megnyilvánulást, amely egy-egy szakmunka értékét nem a benne foglaltak, hanem ennek szerzője beállítottsága, netán magánélete vélt vagy valós aspektusai miatt támad.

A kötet több nagy fejezetre, ezeken belül pedig tematikus, kisebb-nagyobb alfejezetre tagozódik. Akit csak egy-egy aspektus érdekelne, a kötet elején található tartalomjegyzék könnyen eligazítja. Egyfajta kettősség az egész köteten végigvonul: például nemcsak az olasz, hanem a magyar álláspont is fontos, még ha az esemény helyszíne például Velence is. Ez a fajta kettős ábrázolás – amely olykor több is, ha ez mérvadó, hiszen az osztrák államapparátusnak, a horvát felkelőknek stb. saját álláspontjuk lehetett egy-egy esetben – mindenképpen a kiegyensúlyozottságra való törekvésnek a jele.

A kötet alapgondolata viszonylag hamar felfedezhető, és mintegy analógiaként az egész köteten végigvonul: a magyar és az olasz nemzeti mozgalmak viszonylag hamar egymásra találtak spontán módon, és értékelték is egymást, ahogy ez Mazzini, Petőfi és más reprezentatív személyiségek írásaiból is kiderül. Ehhez hozzájárult a köznép szintjén egyfajta kölcsönös, megfoghatatlan szimpátiája, amely ugyancsak kétoldalú volt, és mindkét irányban megnyilvánult, még a parancsot teljesítő katonaság körében is. Ugyanakkor tévedés volna a magyar-olasz kapcsolatot mindvégig és minden elemében harmonikusnak beállítani, mert ez sem fedné teljes mértékben a valóságot: a magyar katonák nagy része, habár voltak felhívások a fraternizálásra, teljesítette Radetzky parancsait Milánóban, és a Ceccopieri gyalogezred is védte Budát az 1849. májusi ostromkor és bevételkor, jóllehet léteztek olyan remények magyar részről, hogy a harc kezdetén ezek átállnának. Ezzel együtt bizonyos nagyfokú szimpátia a két nemzeti mozgalom között – amely más időszakokban jóindulatú semlegességé szelídült – mindvégig kimutatható a másik fél iránt a közvéleményben.

A hadtörténeti leírások mellett – amelyek sok esetben igencsak részletesen történnek, de ugyanakkor jól is dokumentáltak, forráshivatkozásokkal – külön érdekes vonulatot jelentett, legalábbis számomra, a kötet diplomáciatörténeti része Giuseppe Carosini itáliai küldetésétől kezdődően, aki több olasz udvarban is szimpátiát ébresztett a magyar ügy iránt, továbbá Teleki László tárgyalásaitól egészen a szabadságharc leverésének olasz vonatkozásáig. Szimbolikus a két függelék is: a velencei magyar légióban és a magyarországi olasz légióban szolgáló katonák névsora.

A módszertant tekintve, figyelmes újraolvasást követően sem találtam hibának vagy nagymértékű tévedésnek nyomát a könyvben. Ennek függvényében e jelen kötet ajánlható bárkinek, aki érdeklődik a múltbeli magyar-olasz kapcsolatok iránt, illetve, aki egyszerűen csak az 1848–1849-es magyar szabadságharc egy-egy eddig kevésbé megvilágított részére kíváncsi.

*Pete László: „Viva l’Unione magiaro–italica!” Magyar-olasz kapcsolatok 1848–1849-ben, Printart-Press Kiadó, Debrecen, 2014

 

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A Tersánszky Józsi Jenő nevével fémjelzett könyvtár, a régiségtár, az családias hangulatú vendégház, a rendezett udvar a helyiekre s az oda érkező hazai és külföldi vendégekre egyaránt kellemes hatással van. Az elmúlt években a Ház társrendezőkét/szervezőként volt jelen a város fontosabb rendezvényein – a Szent István Napokon, a Főtér Fesztiválon, a Gesztenyeünnepen… A Ház fenntartói hamar felismerték, hogy a vészesen fogyó magyarságnak mily nagy szüksége van identitása tudatosítására és őrzésére, hogy mennyire fontos a gyengülő közemlékezetbe visszahozni, visszaépíteni a valós történelmi ismeretét, erősíteni a városhoz és környékéhez kötő érzelmi szálakat.

Újabb kötettel* jelentkezett Székely Ferenc a jeles erdélyi személyiségek életútját megörökítő sorozatában. A Születésnapi beszélgetések alcímű könyvet tavaly jelentette meg a százhalombattai Üveghegy Kiadó.

A román nyelvű könyv címe azt ígéri, hogy a Küküllők völgyének középkori műemlékeit mutatja be. Ambiciózus szándék egy ekkora kötetecske részéről – gondoltam, ez csak valamiféle vázlat lehet. Átlapoztam, majd alaposan el is olvastam, és így a helyére került a könyv és üzenete.

Újabb könyve jelent meg dr. Barabás László néprajzkutatónak, főiskolai tanárnak Szikonyország eltűnőben? címmel. A néprajzi tanulmányokat, közléseket tartalmazó, ötszáz oldalt meghaladó terjedelmű kötetet a székelyudvarhelyi székhelyű művelődési intézet, a Har­gita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont adta ki.*

A történelemírás nagyon sokáig a nagy eseményeket formáló és alakító politikusok, egyházfők, szellemi és morális kánont meghatározó személyek életrajzaiból állott. Az emberi történelem 5000 éves írott történelmének ókori történeti forrásai legtöbbször uralkodók politikai propagandája nyomán örökítették meg a múlt eseményeit. 

Forrongó, néha irányt vesztett korunkban, a modern, digitális eszközök uralmának világában üde színfolt, ha valaki a Gutenberg-galaxis csillagképéhez hűen, következetesen kitart a hagyományos technika nyújtotta eszközök és lehetőségek kínálta lehetőségek mellett; olyan értékeket tesz asztalunkra, amelyet semmilyen vírus nem törölhet le, amit bármikor kézbe vehetünk, lapozgatva elmerülhetünk benne, kettős célzattal: az ismeretszerzés vagy nosztalgia ébresztette/keltette vággyal. Miként is lenne másként Misztótfalusi Kis Miklós szűkebb pátriájában, hozzá hasonlóan a míves szakmát a művészet rangjára emelve. 

erdély és az erdélyiek

Minden táj lakóját érdekli, hogyan vélekednek szülőföldjéről a távoli országból érkezők, mit vesznek észre, mire figyelnek fel, mit dicsérnek és mit kárhoztatnak. Erdélyről nagyon kevés ilyen feljegyzés született a 19. század közepéig, de akkor egyszerre két ide nősülő „nagy nemzet” fia is könyvvel adózott e kis országnak. Ezeket a terjedelmes munkákat a közelmúltig alig-alig ismerték, csak részletek jelentek meg belőlük magyar nyelven. 

Márki Sándor nevét három évtizeden át jóformán minden kolozsvári ismerte. Alig volt olyan nagyobb esemény a városban, ahol ő ne jelent volna meg, s ünnepi beszédeit is gyakran hallhatták. A legnépszerűbb egyetemi tanárok közé tartozott. Világ- és hatalomváltozások, nemzedékek cseréje után, egy század elteltével napjainkban csak a történészek ismerik munkáit, s legfeljebb az egyetem történetében játszott szerepét emelik ki. Csak kevesen tudtak róla, hogy Márkinak van egy forrásértékű kiadatlan műve, amelyet a család őriz, s amely föltétlenül megérdemli a nyomdafestéket. 

Meleg szívvel ajánlom az Erdélyi srácok című kötetet mindazoknak, akik megismernék az 1956-os forradalom erdélyi hétköznapi hőseit is, akiknek elszántsága példamutató lehet mindenki számára. Bár a szerzők nem szánták tudományos munkának a kötetet, véleményem szerint forrásanyagként is használható dolgozatok, tanulmányok megírásához.

Krajnik-Nagy Károly: Anno domino ’89. Kriterion, Kolozsvár

Krajnik–Nagy Károly erdélyi magyar tanár, újságíró és műfordító által írt Anno domino ’89 című munkája 2019-ben a Kriterion Kiadó gondozásában jelent meg, és más szemszögből közelíti meg a különböző rendszerváltások történéseit. A szerző elsősorban nem szakkönyvírás szándékával nyúlt a témához, hanem a megjelenített eseménysor mellett igyekszik az időszakot olvasmányosan és érdekesen, az esetleges más forrásokban elfeledett vagy csak említőlegesen használt történeteket érintve bemutatni.

Máramarossziget börtön

A máramarosszigeti börtön ajtajára 1977-ben lakat került, bezárták. Az 1989-es politikai fordulatot, a kommunizmus bukását követően kelt új életre, 1993-ban. Ana Blandiana és Romulus Rusan kezdeményezésére, a Polgári Akadémia Alapítvány a saját kezelésébe vette az egykori fegyházat, benne hozta létre, alkotta meg – a világon elsőként – a Kommunizmus Áldozatainak és az Ellenállás Emlékközpontját. A projekt az Európa Tanács égisze alatt valósult meg.

Most, hogy kezembe vehettem Vonház István A Szatmár vármegyei német telepítés című rendkívüli jelentőségű monográfiájának harmadik kiadását*, a késő római irodalom jeles alkotója, Terentius Maurus szavai jutnak eszembe: „(Pro captu lectoris) habent sua fata libelli” (A könyveknek is megvan a maguk sorsa – szerk. megj.). Az olvasó emlékezetében valószínűleg csak a mottóként idézett szavak jönnek elő, holott az előtte, zárójelben szereplő rész is igen fontos dologra hívja fel a figyelmet: arra, hogy mi is határozza meg a könyvek sorsát? Pro captu lectoris, azaz az olvasók fejében meglévő képesség, fogadókészség, igény. És hozzátehetjük: egyfelől az alkotó szándéka, a téma iránti elkötelezettsége, másfelől az alkotás utóéletének tovább folytatása, az olvasói igényt felismerő, az új és új kiadásokat finanszírozó mecénások áldozata által.

Közel húsz éve, 2000 októberének közepén az EME és az EMKE tudományos ülésszakot szervezett az ezredforduló alkalmából Kolozsvár 1000 esztendős múltjáról. Erre a konferenciára állítottam össze a Kolozsvár a magyar szépirodalomban című tanulmányomat, melyben a fejedelemség korától kiindulva az ezredvégig több mint hatvan szerző Kolozsvárról írt verses, prózai vagy színpadi alkotását vettem számba. Csak az elhunyt szerzőkkel foglalkoztam. A legfiatalabb közülük az 1935-ben született Palocsay Zsigmond volt. 

Nánay Mihály József Ágost fő- herceg

Az első világháború századik évfordulója környékén több olyan történeti mű is nyomdafestéket látott, amelyek ezzel az időszakkal foglalkoznak. Ezek közé tartozik Nánay Mihály József Ágost főherceg életútjának 1914 és 1924 közötti időszakáról szóló doktori disszertációja, mely kötetben 2018-ban jelent meg.

Hosszú kényszerpihenőre kárhoztatva, most olvasva „utaztam be” keresztül- kasul Erdélyt . Kalauzaim ebben a szellemi, lelki utazásban, amelyet az évek során magam is bejártam, a lelkes fiatal tanító- és kántorjelöltek mellett vezetőjük, dr. Barabás László volt, aki a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskolát igazgatta húsz éven át . Diákjainak a néprajzot, a folklórt az elméleti órák mellett népismereti és egyházszolgálati tanulmányutak, táborok és ünnepi szolgálatok során tette élővé, személyiségüket, hitvallásukat, pályaválasztásukat meghatározó élménnyé az 1993–2018 közötti időszakban. A negyedszázadot átölelő magvetésből született, és 2018-ban a Mentor Kiadó gondozásában jelent meg a Népismeret, szolgálat, jövendő – Táborok, tanulmányutak negyedszázada című kötet.*