Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Fodor Nagy Éva: Az égből küldött napló

Egy hosszadalmas, bizonytalan várakozást követően mégis eljött a pillanat, hogy kezünkben tarthatjuk Az égből küldött naplót. Nagy öröm a számomra, hiszen éveken keresztül végigkísértem és együtt aggódtam Éva nénimmel, ahogy kereste, kutatta a megfelelő utat, amely elvezetett e könyv megjelenéséhez.

Mielőtt a könyvet ismertetném, szólnék néhány szót arról, hogyan is hozott össze az élet, a sors, a Gondviselés Fodor Nagy Évával.

Az első emlékem vele kapcsolatosan, hogy olyan öt éves vagyok, ülök egy széken, velem szemben Éva néni egy festőállványnál elmélyülten dolgozik. Portrét fest rólam, ugyanis annak idején nagyszüleim felkérésére mind a hat unokáról készült egy festmény.

Ezt követően hosszú évekig találkozásaink kimerültek egy-egy Jó napot kívánok!-ban, amint útban a munkahelyem felé néha összefutottam Éva nénivel és Sanyi bácsival az Erzsébet úton. Aztán az élet úgy hozta, hogy olyan élmények értek, és olyan kérdések merültek fel bennem, amelyre hallgatóságot még találtam volna, de akivel meg lehetett volna beszélni, aki kifejtette volna ezeket a gondolatokat és valóban választ tudott volna adni ezekre a kérdésekre, nem leltem. Egyik alkalommal, amikor az én kedves keresztanyámmal és második anyámmal éppen ezt firtattuk, azt kérdezte tőlem: „Nem akarsz te elbeszélgetni Fodor Éva nénivel? Annyi érdekes dolgot tud!” Rögtön kaptam az alkalmon és megkértem, hogy hívja fel a nevemben és kérdezze meg, hogy meglátogathatom-e. Éva néni azt üzente, hogy szeretettel vár csütörtökön fél 5-kor. Készítettem egy tál süteményt, és csütörtökön fél 5 előtt néhány perccel már ott is voltam a kapuban. Éva néni kedvesen fogadott. Bevezetett, leültetett, majd szigorúan rám nézett és azt mondta: „Mondhatok valamit? Elkéstél!”

Én rettenetesen megijedtem, egyrészt azért, mert ezt a tekintetet akkor láttam utoljára, amikor a tanító nénim készült megdorgálni minket, másrészt pedig azért, mert nem hittem el, hogy ennyire balul sül el a találkozás. Aztán hirtelen eszembe ötlött, hogy hiszen nem hogy késtem, de jó néhány perccel előbb érkeztem, és kicsit megszeppenve mondtam:

„Elnézést, Éva néni, de én úgy emlékszem, hogy fél 5-re várt.” Akkor ő elmosolyodott és azt mondta: „Nem, ma pontosan érkeztél, de én három éve várlak!”

Ezzel kapcsolatosan sem akkor, sem azóta nem tudtam meg többet, de elhatalmasodott rajtam az a biztonságot nyújtó érzés, amikor az ember úgy érzi, hogy ha nem is érkezett haza, de megtalálta a haza vezető utat.

Ennek körülbelül négy éve, és én azóta is kisebb-nagyobb karácsonyi, húsvéti kihagyásokkal minden csütörtökön délután meglátogatom Éva nénit, mert az ő élettapasztalata, tudásanyaga, a könyvtára, a humoros, frappáns elbeszélései, de a mély, szomorú történetei egyaránt páratlan és kimeríthetetlen forrást jelentenek a számomra.

Ahogy a legnagyobb sötétségben születik a legnagyobb fény, így Az égből küldött napló is a Földön létező legmélyebb fájdalom emlékét őrzi, annak az emlékét, amikor egy szülőnek gyermekétől kell elbúcsúznia és megválnia, mégis a könyv végső üzenete az örök élet és a Gondviselés reményét ébreszti. Nem csoda tehát, hogy a könyv első, rövidebb változatának kiadását követően számos köszönőlevél érkezett a budapesti kiadóhoz, olyan szülőktől, akik gyermekük elvesztésének fájdalmában e könyv által nyertek támaszt, menedéket és megnyugvást.


Fodor Nagy Éva: Aranymadár (vegyes technika)

Amint azt a könyv soraiból is megtudjuk, annak idején Dr. Polcz Alaine magyar pszichológus, író és tanatológus, a halál és gyász feldolgozásával foglalkozó szakember is használta e könyv első változatának kéziratát a veszteséggel küzdő szülőkkel való munkája során.

Nem egy szokványos könyvet tart a kezében az olvasó. Bár Éva néni további két könyvét (Nagy Lajosék fényképalbuma és az Időutazás képekben) egyaránt személyes élettörténete ihlette, az említett két könyvében, mint azt a címek is jelzik, a képekkel játszik, azzal, ahogyan az írás, a történet az elme vetítővásznán megelevenedik. Az Égből küldött napló ezzel szemben elsősorban a lélek húrjait pengeti. Nem az elme képeit sorakoztatja, hanem az érző lelket érinti meg, és teszi mindezt úgy, hogy olyan gondolatokat vonultat fel, amely a szeretetben, együttérzésben és együttértésben való együttélés egyetemes törvényszerűségeit képviselik.

A 21. század emberének egyre nagyobb igénye van arra, hogy betekintést nyerjen abba, hogy honnan jövünk és hová tartunk. A könyvet olvasva számos olyan kérdésre kapunk választ, amely egyrészt ősidők óta foglalkoztatja az emberiséget, másrészt pedig a keleti filozófiától, a kereszténység tanain keresztül a new age (magyarul: új korszak; a 20. század végén kialakult szinkretista mozgalom – szerk. megj.) irányzatok gondolatvilágában egyaránt megtalálható:

Mi dolgunk a világban? – Mindannyian teljesítendő feladatokkal érkezünk a Földre, és nem mindegy, hogy ezt felismerjük-e, vagy sem, és ha felismertük, hogyan, mi módon és milyen eszközökkel valósítjuk meg.

Minden kereső ember életében léteznek megválaszolatlan kérdések, a logika általános menetével fel nem fogható események, élethelyzetek, amelyek arra utalnak, hogy a fizikai síkon túl léteznie kell valaminek, ami által a földi lét értelmet nyer.

A látható és a láthatatlan, a tapintható és a megfoghatatlan, az anyag és az energia, a fizikai és spirituális világ között nincs jól meghúzható határ. Ez egy olyan kérdés, amely hosszú idő óta foglalkoztat minket, embereket, de nekünk abban a szerencsében lehet részünk, hogy napjainkban a kvantumfizikai kutatások is azt bizonyítják, hogy szubatomi szinten az energia matériává, a matéria energiává fordulhat át az elvárás gondolatának ereje által.


Fodor Nagy Éva: Akarat (vegyes technika)

A duál lelkek vagy lélekpárok gondolata többször is felmerül a könyv során. A könyvet olvasva magyarázatot kapunk arra, hogy valójában mit is jelent a lélekpár, hogy kik a duál lelkek, hogy az idők és egymást követő életek során hogyan és hol fejlődnek egymás mellett, egymástól mennyire távol, de mindig egymást keresve és egymást segítve.

Egy következő csodálatos gondolat, amely végigkíséri a könyvet az, hogy nincs spirituális fejlődés önismeret nélkül. A spirituális fejlődés elengedhetetlen feltétele az önmegfigyelés, az önreflexió, az önmegismerés és ezt követően az önkontroll. Mindezek elengedhetetlen alapfeltételei és támpillérei a lelki fejlődésnek.

Kívánom, hogy e könyvet olvasva, az önismeret útját bejárva, valamennyien jussunk el olyan mélységekig és magasságokig, amelyek lehetővé teszik annak a valóságnak a megélését, hogy a tér és az idő nem akadály a szeretteinkkel való kapcsolatra nézve, hiszen bennünk és általunk élnek ők és mi általuk.

„Minden, ami a Földön történik, az már megtörtént és a jövőtökben jelenné válik.”

 

(Fodor Nagy-Éva: Az égből küldött napló, Kriterion Könyvkiadó, Kolozsvár,2017)

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Márki Sándor nevét három évtizeden át jóformán minden kolozsvári ismerte. Alig volt olyan nagyobb esemény a városban, ahol ő ne jelent volna meg, s ünnepi beszédeit is gyakran hallhatták. A legnépszerűbb egyetemi tanárok közé tartozott. Világ- és hatalomváltozások, nemzedékek cseréje után, egy század elteltével napjainkban csak a történészek ismerik munkáit, s legfeljebb az egyetem történetében játszott szerepét emelik ki. Csak kevesen tudtak róla, hogy Márkinak van egy forrásértékű kiadatlan műve, amelyet a család őriz, s amely föltétlenül megérdemli a nyomdafestéket. 

Meleg szívvel ajánlom az Erdélyi srácok című kötetet mindazoknak, akik megismernék az 1956-os forradalom erdélyi hétköznapi hőseit is, akiknek elszántsága példamutató lehet mindenki számára. Bár a szerzők nem szánták tudományos munkának a kötetet, véleményem szerint forrásanyagként is használható dolgozatok, tanulmányok megírásához.

Krajnik-Nagy Károly: Anno domino ’89. Kriterion, Kolozsvár

Krajnik–Nagy Károly erdélyi magyar tanár, újságíró és műfordító által írt Anno domino ’89 című munkája 2019-ben a Kriterion Kiadó gondozásában jelent meg, és más szemszögből közelíti meg a különböző rendszerváltások történéseit. A szerző elsősorban nem szakkönyvírás szándékával nyúlt a témához, hanem a megjelenített eseménysor mellett igyekszik az időszakot olvasmányosan és érdekesen, az esetleges más forrásokban elfeledett vagy csak említőlegesen használt történeteket érintve bemutatni.

Máramarossziget börtön

A máramarosszigeti börtön ajtajára 1977-ben lakat került, bezárták. Az 1989-es politikai fordulatot, a kommunizmus bukását követően kelt új életre, 1993-ban. Ana Blandiana és Romulus Rusan kezdeményezésére, a Polgári Akadémia Alapítvány a saját kezelésébe vette az egykori fegyházat, benne hozta létre, alkotta meg – a világon elsőként – a Kommunizmus Áldozatainak és az Ellenállás Emlékközpontját. A projekt az Európa Tanács égisze alatt valósult meg.

Most, hogy kezembe vehettem Vonház István A Szatmár vármegyei német telepítés című rendkívüli jelentőségű monográfiájának harmadik kiadását*, a késő római irodalom jeles alkotója, Terentius Maurus szavai jutnak eszembe: „(Pro captu lectoris) habent sua fata libelli” (A könyveknek is megvan a maguk sorsa – szerk. megj.). Az olvasó emlékezetében valószínűleg csak a mottóként idézett szavak jönnek elő, holott az előtte, zárójelben szereplő rész is igen fontos dologra hívja fel a figyelmet: arra, hogy mi is határozza meg a könyvek sorsát? Pro captu lectoris, azaz az olvasók fejében meglévő képesség, fogadókészség, igény. És hozzátehetjük: egyfelől az alkotó szándéka, a téma iránti elkötelezettsége, másfelől az alkotás utóéletének tovább folytatása, az olvasói igényt felismerő, az új és új kiadásokat finanszírozó mecénások áldozata által.

Közel húsz éve, 2000 októberének közepén az EME és az EMKE tudományos ülésszakot szervezett az ezredforduló alkalmából Kolozsvár 1000 esztendős múltjáról. Erre a konferenciára állítottam össze a Kolozsvár a magyar szépirodalomban című tanulmányomat, melyben a fejedelemség korától kiindulva az ezredvégig több mint hatvan szerző Kolozsvárról írt verses, prózai vagy színpadi alkotását vettem számba. Csak az elhunyt szerzőkkel foglalkoztam. A legfiatalabb közülük az 1935-ben született Palocsay Zsigmond volt. 

Nánay Mihály József Ágost fő- herceg

Az első világháború századik évfordulója környékén több olyan történeti mű is nyomdafestéket látott, amelyek ezzel az időszakkal foglalkoznak. Ezek közé tartozik Nánay Mihály József Ágost főherceg életútjának 1914 és 1924 közötti időszakáról szóló doktori disszertációja, mely kötetben 2018-ban jelent meg.

Hosszú kényszerpihenőre kárhoztatva, most olvasva „utaztam be” keresztül- kasul Erdélyt . Kalauzaim ebben a szellemi, lelki utazásban, amelyet az évek során magam is bejártam, a lelkes fiatal tanító- és kántorjelöltek mellett vezetőjük, dr. Barabás László volt, aki a marosvásárhelyi Kántor-Tanítóképző Főiskolát igazgatta húsz éven át . Diákjainak a néprajzot, a folklórt az elméleti órák mellett népismereti és egyházszolgálati tanulmányutak, táborok és ünnepi szolgálatok során tette élővé, személyiségüket, hitvallásukat, pályaválasztásukat meghatározó élménnyé az 1993–2018 közötti időszakban. A negyedszázadot átölelő magvetésből született, és 2018-ban a Mentor Kiadó gondozásában jelent meg a Népismeret, szolgálat, jövendő – Táborok, tanulmányutak negyedszázada című kötet.*

Valljuk be őszintén, hogy a Beszterce környéki magyarokról nem tudunk túlságosan sokat. Mármint mi, Erdély többi részéről valók; marosszékiek, udvarhelyiek, csíkszékiek, kolozsváriak, vásárhelyiek, nem beszélve messzibb tájakról, alföldiekről, dunántúliakról. Hacsak nincsen odavaló rokonunk, szomszédunk, katonacimboránk, munkatársunk.

„Adósa vagyok e földnek. Örök adósa, mint gyermek a szülőnek. Nyugtalanít a gon­dolat: törleszthetem-e valaha? (…) Adósa vagyok e földnek – gyermekkorom örö­meiért, mindazért, amit tőle kaptam. Kitől? Kiktől? Mindazoktól, akik szá­zadok során a Bányahegy kincsei után kutattak a lámpák gyér fényénél, akik a sötétből a világosságra vágytak, hogy a környező természettől csikarják ki a reményt.”

Dr. Tempfli Imre

Az Otthonom Szatmár megye könyvsorozat 52. darabja két, műfaji szempontból teljesen különböző munkát tartalmaz. Tempfli Imre tanulmánya az első magyar nyelvű tudományos munka a kommunista Románia börtönviszonyairól, míg a másik írás, Pakocs Károly Háromszáz nap a föld alatt című visszaemlékezése olvasmányos formában mutatja be nekünk a püspöki helynök első, 1949 és 1950 közötti börtönidőszakát.

Hirtelen nem tudnám megmondani, hogy Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján vagy éppenséggel Magyarországon hányan kapnák fel a fejüket egy dél-bácskai sváb család történetét mazsolázó könyv megjelenése hírére. Gondolom, nem sokan. De ha beleolvasunk Mayer Antal „Én már választottam hazát…” című könyvébe, aligha lehetnek kétségeim afelől, hogy ez a kötet mind műfajában, mind tartalmában ne keltené fel akár Kárpát-medencei szinten is az érdeklődést. 

Pakocs Károly

Az 1989-es rendszerváltozás után Szatmár vidékén hónapokon, sőt éveken át nagyon gyakran hangzott el a kérdés: mit rejtegetnek a fiókok a több évtizedes kommunista elnyomás időszakából? Nem kis meglepetésre, alig-alig került elő egy-két olyan írás, amely a kommunista rendszer rémuralmáról szólt. Egyesek dörzsölték is a markukat: lám-lám, nem is volt olyan rettenetes az a rendszer, mindenki szabadon közölhetett, amit akart. Teltek az évek, évtizedek és a jelenkorról szóló írások szabadságában elfeledkeztünk a fiókokról. 

Faluvégi Anna író, költő, újságíró

Életem az írásról szól, irodalomhoz fűződő szeretetem egész kicsi korban alakult ki. Négyévesen tanultam meg írni-olvasni, önszorgalomból balladákat, verseket tanultam, és mondtam fel, hétéves koromban írtam meg első versemet. Ez ösztönszerű cselekvés volt, csak később tudatosult bennem a vers, mint szépirodalmi alkotás fogalma. 

Szamos: politikai, társadalmi, közéleti, kulturális folyóirat – 2019. január, I. évfolyam, 1. szám. E tájékoztató, önmeghatározó szavak olvashatók a frissen megjelenő, havi megjelenést ígérő új lap címoldalán, természetes folyományaként annak a szellemi kibontakozásnak, amelynek alaphangját tíz évvel ezelőtt néhai Bura László ütötte le a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon Szatmárnémeti magyar irodalmi és művelődési hagyományai címszavában: „1990-től a megváltozott társadalmi viszonyok folytán megélénkült az irodalmi-művelődési élet.”