Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Fehér torony, Erdély jelképe

Újabb kötettel* jelentkezett Székely Ferenc a jeles erdélyi személyiségek életútját megörökítő sorozatában. A Születésnapi beszélgetések alcímű könyvet tavaly jelentette meg a százhalombattai Üveghegy Kiadó.

Az évfordulók kapcsán emlékezünk, tanulságokat vonunk le, illetve összegzünk, netán az új terveket ismertetjük. Új vagy nagyon megváltozott körülmények között a tanulságok megfogal­mazása előremutató tett is egyben. Általában történelmi évfordulókkal kapcsolatosan kerül sor erre. Az emberi élet években mért kerek számai nem csupán az érintett személy számára lehetnek fontosak vagy hasznosak ilyen szempontból.

Az idősebb olvasók bizonyára jól emlékeznek arra, hogy a nyolcvanas években a meggyérített számú erdélyi magyar folyóiratokban a művészportrék talán a legüdítőbben ható olvasnivalók voltak. Mert életük mindennapjaiba engedtek bepillantani az interjúalanyok, beszéltek sikereikről és kudarcaikról, és ez a műfaj eléggé elkülönült a termelési riportoktól. Régóta a képernyők előtt ülők kedvencévé vált a sok beszélgetős műsor, ezek is hasonló okok miatt népszerűek. Székely Ferenc évek óta figyel arra, ki hányadik évet tölt, közismert vagy csupán szűkebb környezetében népszerű személyiségeket keres fel, hogy mikrofonvégre kaphassa őket. 

A közel kétszáz oldalas kiadvány a kerek életévek kapcsán a 95 éves Bandi Árpád pedagógus, Bolyai-kutató, a 90 éves Jakab Sámuel földrajzi szakíró, a 80 éves Kákonyi Csilla festőművész, Tóth Béla rádiós szerkesztő, a 75 éves Márkus Béla irodalomtörténész, Székedi Ferenc újságíró, szerkesztő, Tomcsányi Mária újságíró, a 70 éves Nászta Katalin színművész, költő, a 65 éves Erdei János, újságíró, illetve Haáz Sándor zenetanár, karnagy munkásságát emeli ki.

Bandi Árpád pedagógus a neves Bolyai család női felmenőit kutatta fel több településen, és emlékjeleket állíttatott több családtagnak. Erdei János harmincadik éve tudósítója a Marosvásárhelyi Rádiónak, a szocialista rendszer szorításai miatt telepedett Amerikába, amely szerinte mindent megadott neki. Haáz Sándor a Szentegyházi Gyermekfilharmónia (becenevén: Fili) létrehozója és vezetője, aki úgy tartja, szeretet, szigorúság és humor nélkül nem lehet eredményes a zenepedagógia. A mára jól ismert Fili köré több minden szerveződik, sőt, egy fogorvosi rendelő felszerelése is általuk került Szentegyházára.

Jakab Sámuel szülőfaluja, Szásznádas történelme mellett az erdélyi talajkutatásról is beszámol. Megszívlelendő, amit a termőföldről mond a következő nemzedékeknek: ne feledkezzenek meg arról, hogy azon nem csupán állnak, hanem azon is élnek. A Kákonyi Csilla festőművésszel készített beszélgetésből arra is választ kapunk, miért Távolban egy fehér torony a kötet címe. Az alkotómunka belső, intim dolog – fogalmazza meg, a művészetnek léleklátó szerepe van most, amikor a társadalom súlyos válságba került. Márkus Béla Erdély és az itt élő tollforgatók jó ismerője, irodalomtörténészként és szerkesztőként is szolgálta alkotóink ismertebbé tételét. Nászta Katalin a színház szerelmeseként nőtt fel, és a „csodálatos érában” telepedett az anyaországba, Zalaegerszegre, hite miatt bontott vele szerződést a színház, szabadúszóvá lett, több kötetes szerző.

Székedi Ferenc fordítóként került a Hargita megyei laphoz Csíkszeredában, újságíró lett, később a Csíki TV főszerkesztője, közben szoros kapcsolatba került a képzőművészeti élettel. Az általa megélt társadalmi változásokkal kapcsolatos megfogalmazása szerint „meg kell legyünk győződve róla, hogy ami a miénk, azt senki nem tudja elvenni tőlünk, és ez nem néhány feliraton múlik; a továbbélés és túlélés képessége jóval mélyebben bennünk van, és ez tartott meg mindenféle zűrzavaros történelmi időben”. Tomcsányi Mária vidékről került a fővárosba, a rádióhoz, majd az állami televízió magyar nyelvű adásához, munkája során kapcsolatba került az irodalmi, művészeti és a tudományos élet jeles magyar képviselőivel. Tóth Béla a Marosvásárhelyi Rádió indulásától jó ideig ott dolgozott, tőle tudjuk, hogy 1958. március 2-án a „Megszólal a Székelyföld!” mondattal indult az első műsor. És hogy a szerkesztő még 80 évesen is mindig hord magánál mikrofont…

Sorsok, életutak, tervek és remények, illetve munka és eredmény, talán így lehetne jellemezni a beszélgetésekből kibontakozó életpályákat. Tudatosság és erős akarat jellemzi általában ezeknek a korosztályoknak a legjobbjait, nincs másként a Székely Ferenc által kiválasztott személyek esetében sem. Pedig tíz személy nem lehet az idősödő nemzedékek képviselője. Vagy mégis? Ezért is tanulságos olvasmány az új könyv, azt sugallja: nekünk is tennünk kell a dolgunkat, elismerésektől és díjaktól függetlenül, apró vagy hegynyi akadályok ellenére is.

 

* Székely Ferenc: Távolban egy fehér torony. Születésnapi beszélgetések. Üveghegy Kiadó, Százhalombatta, 2020.

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

A hazai diákok általában útinaplóban jegyezték le, dokumentálták az utókornak külföldi egyetemjárásaikat, azaz peregrinációikat – ezek megismerése révén pedig a korabeli magyar értelmiségről is többet megtudhatunk. Egy tanulmányi út, egy fontos életszakasz dokumentációjával szembesülünk, ha kezünkbe veszünk egy peregrinációs naplót. Esetünkben gróf Teleki Sámuel peregrinációs naplója az elemzés tárgya, amely a Kriterion Könyvkiadó gondozásában jelent meg Kolozsváron, 2020-ban.

László Gyula (Kőhalom, 1910 – Nagyvárad, 1998) kolozsvári éveinek és itteni régészeti kutatásainak szélesebb körben kevésbé ismert adalékait tárja elénk, így az újdonság és a hiánypótlás erejével – és az olvasói felfedezés örömével – hat M. Lezsák Gabriella nemrég megjelent könyve.

Kulturális svédasztalként jellemezte Szonda Szabolcs a május 26–29. között zajló SepsiBook könyvvásárt és kortárs irodalmi fesztivált. A Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatójával, a könyvvásár programfelelősével a sepsiszentgyörgyi Sepsi Arénában első alkalommal megszervezett könyvszemléről beszélgettünk.

Hallgató a hátsó padban címmel jelent meg Tulit Ilona új könyveaz Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) gondozásában. A kötet az AESZ-füzetek sorozat 18. kiadványa. (...) Az AESZ másik új kiadványa Péntek János Kalotaszegi tájszótár című könyve.

Négy fiatal történész jelentkezik együtt e kötetben. Közülük ketten már megvédték a disszertációjukat, ketten pedig a védéshez közelednek. Ők most e  két város világháború előtti másfél évtizedének legavatottabb szakemberei. Fodor János, aki Bernády György pályafutásáról írta már kötetként is megjelent dolgozatát, Marosvásárhely és a Bernády-korszak elhivatott elemzője. Úgy tűnik, hogy e kötet összeállításának ötlete is tőle származik. Ferenczi Szilárd Kolozsvár 1890 utáni várospolitikájáról írt disszertációt, Fazakas László Kolozsvár infrastruktúrájának, főleg a víz- és gázvezeték, csatornázás kutatója, Gál Zsófia pedig a századeleji kolozsvári katolikus építkezések feldolgozója.

Garda Dezső, Gyergyószentmiklóson élő tanár, szociográfus, történész szakíró, politikus nemrég megjelent könyve felszínre hozza a múlt század kilencvenes éveinek az elején beindult (...), több mint másfél évtizedig tartó népfőiskola-törekvések kezdeti eseményeit. Mert abban a korszakváltó időben jórészt nem spontán módon indultak be a különböző, jövőbe tekintő társadalomszervező folyamatok, hanem jól átgondolt, megtervezett programok keretében. 

Közel hétszáz oldalas, fokos opusszal gazdagította eddigi 27 kötetből és sok tanulmányból álló életművét a szorgos gyergyói történész, dr. Garda Dezső. A száz évvel ezelőtti páratlan eseménysor, amely a román hadsereg 1916-os betörésével és a kivérzett országba való 1919-es bevonulásával járt, olyan krónikására talált benne, akit politikusként is megismerhettünk négy parlamenti mandátuma alatt, amikor is a székelység legégetőbb gazdasági és kulturális érdekei mellett kiállva próbálta meg a históriai jóvátétel ügyét előbbre mozdítani. Különben nemegyszer magára hagyták saját pártjában is. 

Az EME Tudomány- és technikatörténeti füzetek sorozatának a 2020-ban megjelent 14. kötete* igazi csemege mindazok számára, akik érdeklődnek Erdély művelődéstörténete iránt. A kiadvány messze túlszárnyalja a sorozat által hirdetett füzetméretet, hisz tekintélyes terjedelmével – 420 oldalával – egyértelműen azt sugallja, hogy a téma szempontjából nem hétköznapi kiadványról van szó.

Nagyon szomorú volt számunkra a 2020-as év. De hasonlóan az idei év is – eddig. A koronavírus-járvány miatt nem tudtuk megszervezni előre megtervezett programjainkat. Elmaradtak a konferenciák, a találkozások, a baráti beszélgetések. Mivel társaságunk tagjai szétszórtan élnek a Partiumban, a Bánságban, Kolozsváron és a határon kívül, a konferencia az egyedüli lehetőségünk arra, hogy találkozzunk, és jól elbeszélgessünk egymással. Ez most nem sikerült, amely mindannyiunkat nagyon megviselt. 

A fejezetekre bontott elbeszélés valójában egy nyaralás története, amikor is két család együtt indul el a tengerpartra. Konkrétan ugyan nincs kimondva, de bizonyára a román tengerpart az úti cél, ezt támasztja alá a hálókocsis utazás, valamint a később feltűnő kempingfelelős neve, Panait bácsi. Íme, egy-egy tipikus erdélyi család, de korántsem tipikus gyermekekkel.

Mezőségi művészetről beszélni azonban egészen meglepő. Hol élhettek itt művészek, honnan származtak el tehetséges emberek, mi is maradt meg egykori alkotásaikból – ennek számbavétele szinte kilátástalannak tűnik. Murádin Jenő az a művészettörténész, akinek teljes rálátása van Erdély képzőművészeti életére. Csak ő vállalkozhatott arra a nem túl hálás feladatra, hogy számba vegye mindazokat a művészeket, műalkotásokat, amelyek valamilyen módon a Mezőséghez köthetők. 

fél évszázad múltán újból a pusztakamarási családok történetét dokumentáló kötet* lehet az asztalunkon. A kolozsvári Művelődés Műhelyében készült, igényes kivitelezésű könyv címlapján azt olvasom: A pusztakamarási családkönyv, alatta pedig: 300 év 700 magyar családja. A címlapon négy nevet is látok, nyilván nem találom köztük a 2006-ban elhunyt Sütő Andrásét, de rajta van a szülőháza és a tornácán az író fényképe is, felismerhetően.

A Tersánszky Józsi Jenő nevével fémjelzett könyvtár, a régiségtár, az családias hangulatú vendégház, a rendezett udvar a helyiekre s az oda érkező hazai és külföldi vendégekre egyaránt kellemes hatással van. Az elmúlt években a Ház társrendezőkét/szervezőként volt jelen a város fontosabb rendezvényein – a Szent István Napokon, a Főtér Fesztiválon, a Gesztenyeünnepen… A Ház fenntartói hamar felismerték, hogy a vészesen fogyó magyarságnak mily nagy szüksége van identitása tudatosítására és őrzésére, hogy mennyire fontos a gyengülő közemlékezetbe visszahozni, visszaépíteni a valós történelmi ismeretét, erősíteni a városhoz és környékéhez kötő érzelmi szálakat.

A román nyelvű könyv címe azt ígéri, hogy a Küküllők völgyének középkori műemlékeit mutatja be. Ambiciózus szándék egy ekkora kötetecske részéről – gondoltam, ez csak valamiféle vázlat lehet. Átlapoztam, majd alaposan el is olvastam, és így a helyére került a könyv és üzenete.

Újabb könyve jelent meg dr. Barabás László néprajzkutatónak, főiskolai tanárnak Szikonyország eltűnőben? címmel. A néprajzi tanulmányokat, közléseket tartalmazó, ötszáz oldalt meghaladó terjedelmű kötetet a székelyudvarhelyi székhelyű művelődési intézet, a Har­gita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont adta ki.*