Revista Művelődés - versiunea romana Művelődés - magyar verzió

Emlékmentés

A Benkő Levente, Papp Annamária és Vig Emese szerzők által írt Erdélyi srácok című könyv* az Exit Kiadó gondozásában jelent meg 2018-ban, bemutatója 2019 februárjában volt Kolozsváron. A borítót Könczey Elemér tervezte. A borító hűen visszaadja azt, amiről a könyv is szól. Az 56-os számból kirajzolódnak az elzártság szimbólumai: a lakat, a barakk fadeszkái, a börtön téglafala és rácsai. Ami igazán hatásossá teszi ezt a borítótervet, az a rácsok közül a mindenek fölé emelkedő gyertya, az ifjúság jelképe. Jelentheti azt is, hogy amíg a fiatalokat elítélő és bebörtönző rendszer megbukott, addig ezek a fiatalok egy része túlélte azt, és továbbadta a mai ifjúságnak a történetüket. Ezeket a történeteket publikálták a szerzők, akik – mint ahogy az utolsó, A könyv szerzői című rövid kiegészítésből kiderül–, a második világháború és a kommunizmus magyar és erdélyi sorstörténeteivel, utóbbin belül az 1956-os forradalom romániai hatásai kutatásával/feltárásával is foglalkoznak.

Benkő Levente történész, szerkesztő nevéhez olyan történelmi tárgyú könyvek fűződnek, mint a Szárazajta című tényfeltáró kötet, a Volt egyszer egy ’56, a Fogolykönyv vagy a Moyses Mártonról szóló Bűn volt a szó című oknyomozó dokumentumriport. Az 1956-os forradalom emlékére kiadott Hatvan évvel a magyar forradalom után című tanulmánykötetet is Benkő Levente szerkesztette. Feleségével, Papp Annamária történésszel, újságíróval 2007-ben adták ki a Magyar fogolysors a második világháborúban című kétkötetes munkájukat. Papp Annamária történelmi tárgyú könyvei közül feltélenül meg kell említeni a Szögesdrót, az Elindultam Kolozsvárról, megérkeztem Clujba és az Asztalos Lajossal közösen megírt 1944. június 2. – Kolozsvár bombázása című kiadványokat, nemkevésbé az ugyanabban a témában Rohony D. Ivánnak közösen összeállított Megsebzett Kolozsvár című fényképalbumot. Az Erdélyi srácok című kötet harmadik szerzője, Vig Emese – a könyv születésekor a Román Televízió Kolozsvári Területi Stúdiójának szerkesztője –, a Nagy Imréről szóló, 1956. Revoluții eșuate. Afacerea Nagy Imre (1956. Elbukott forradalmak. A Nagy Imre-ügy – szerk. megj.) című, a román közönség számára készült dokumentumfilmjével elnyerte a Romániai Televíziós Újságírók Egyesületének nagydíját. 2016-ban Vig Emese forgatott egy újabb dokumentumfilm-sorozatot Tisztelet a hősöknek! 1956 erdélyi mártírjai címmel, és szintén az ő nevéhez kötődik a Magyarok Romániában – 100 év történelem című dokumentumfilm-sorozat is.

A szerzők által végzett 1956-os kutatás, interjúkészítés és -gyűjtés már az 1990-es évek közepétől megkezdődött, teljesen függetlenül egymástól. Ezeknek a gyűjtéseknek az eredménye az oral history módszerével elkészített interjúk tára, amelyek tökéletesen kiegészítik a Securitate levéltárában fellelhető, legtöbbször a valóságot teljesen eltorzító írott forrásokat. Emellett egy más szemszögből, mégpedig az elítéltekéből mutatja be az 1956. évi erdélyi történéseket és a majdani megtorlásokat. A téma, az 1956-os forradalom és szabadságharc erdélyi visszhangja, ami bár jelentős, mégis igen kevesek által ismert, az iskolás tankönyvek sem említik. (Szerencsés kivételt képez az új, hetedik osztályosoknak írt magyarságtörténelem tankönyv, amelyben eltekintenek a magyarországi eseményektől, és az erdélyi történéseket helyezik előtérbe, hiszen az első világháború végétől a tankönyv Erdély történelmére összpontosít.) Az Erdélyi srácok című könyv jelentősége abban áll – idézem Benkő Levente szavait –, hogy ez a könyv „nyersanyag, lényeg, hogy továbbéljenek a történetek”.1

Az 1956-os erdélyi eseményekről már folytak kutatások, gondolok itt a sors- vagy a helyi történetekre. Dokumentumriportok, tanulmányok és tanulmánykötetek jelentek meg a témában. Sőt, a 60. évforduló alkalmából 2016. szeptember 1-2-án emlékkonferenciát tartottak Sepsiszentgyörgyön, ahol olyan magyarországi és erdélyi kutatók adtak elő mint Dávid Gyula, Horváth Miklós, Kozma Csaba, Markó György, Pál-Antal Sándor, Tófalvi Zoltán és Benkő Levente, ezek leírt, szerkesztett változatát tartalmazza az előbb említett Hatvan évvel a magyar forradalom után című tanulmánykötet.




Domokos Miklós ’56-os nagyváradi politikai elítélt letartóztatás után felvett adatlapja

Az Erdélyi srácok című kötet a szerzők előszavával indul, majd következik a 22 volt politikai fogoly visszaemlékezése, akiket az 1956-os forradalommal szemben tanúsított szimpatizálása miatt ítéltek el. Az előszóban a szerzők tudatják az olvasóval, hogy a könyvet nem tudományos céllal és igénnyel írták, hanem azért, hogy az ismeretterjesztés eszközével felmutassák az ’56-osok példáját (elsősorban a középiskolások és egyetemisták számára), s egyben az emlékekből mentsék, ami még menthető. Éppen ezért nem használtak lábjegyzeteket, a folytonos olvashatóság érdekében a különböző pontosításokat (például a román kifejezések, szavak és mondatok magyar fordítását és a szerkesztői betoldásokat) dőlt betűkkel, zárójelben illesztették be. A szerzők tömören összefoglalják a kötetben szereplő 1956-os erdélyi csoportokat-kezdeményezéseket, megjegyezve, hogy a könyv lapjain olyan volt politikai foglyok is megszólalnak, akiket nem a kisebb-nagyobb csoportos, hanem az egyéni kiállásukért hurcolt meg a román kommunista rendszer. Az előszó végén a szerzők azt is rögzítik, hogy a politikai elítélteket, köztük az „erdélyi srácokat” 1963–64-ben, nyugati nyomásra, elnöki kegyelemmel (és nem amnesztiával!) engedték szabadon.

A huszonkét interjú hasonlóképpen épül fel. A volt politikai foglyok életének és 1956-hoz kötődésük rövid bemutatásával kezdődik. Így az olvasó tudomást szerez a baróti diákcsoport határátlépési kísérletéről, a sepsiszentgyörgyi mikós dikok koszorúzásáról, a kolozsváriak Mindenszentek napi megemlékezéséről, a temesvári, zömében nem magyar diákok egyetemisták gyűléséről, az Erdélyi Magyar Ifjak Szövetsége kultúramentési kísérletéről, egy, a forradalommal szimpatizáló századosról vagy a csíkszeredai Puskás-csoport verseiről, amelyekre ráfogták, hogy rendszerellenesek. Ezután az „erdélyi srácok” a vizsgálati fogságról, a Securitate kihallgatószobáiról, a kirakatperek tárgyalásairól és a börtönévekről mesélnek, végül minden volt politikai fogoly összefoglalja, hogy mi történt vele a szabadulás után.

Mivel ez a kötet oral history kutatáson alapuló interjúgyűjtemény, ezért ne keressen benne senki szakirodalmi utalásokat. A kötet az eseményeket az „erdélyi srácok” nézőpontjából, emlékeiből eleveníti fel, nem nagyon találunk benne utalást levéltári forrásokra, mivel voltaképpen nem is ez a célja. A kötetet az „erdélyi srácok” fényképei gazdagítják, találunk közöttük korabelieket és az interjúk készítése idejéből valókat is. Láthatók a letartóztatáskor vagy közvetlenül az előtt készült fényképek, valamint az 1990-es évek közepén Peripraván még álló nádbarakkról, a szamosújvári és a jilavai börtönről megörökített fotók. A kötetben annak a rekonstrulált vallatószobának a fényképe is látható, amelyet évekkel ezelőtt a sepsiszentgyörgyi 1956-os múzeumban rendeztek be. A kötetben találunk képeket letartóztatási adatlapokról és szabadulólevelekről is.

Összegzésképpen elmondható, hogy a szerzőhármas elérte célját: bemutatta az 1956-os forradalom hírére szervezkedő erdélyi fiatalok „forradalmi tevékenységét” és meghurcoltatását, valamint elérte, hogy példát mutasson emberségről a mai és az elkövetkező nemzedékeknek, amelybe e sorok írója is tartozik. A Benkő Levente, Papp Annamária és Vig Emese által írt Erdélyi srácok című könyv újszerűsége abban rejlik, hogy a fontosabb 1956-os erdélyi csoportokat az oral history módszerével készített interjúk által mutatja be.

Meleg szívvel ajánlom az Erdélyi srácok című kötetet mindazoknak, akik megismernék az 1956-os forradalom erdélyi hétköznapi hőseit is, akiknek elszántsága példamutató lehet mindenki számára. Bár a szerzők nem szánták tudományos munkának a kötetet, véleményem szerint forrásanyagként is használható dolgozatok, tanulmányok megírásához.

 

* Benkő Levente – Papp Annamária – Vig Emese: Erdélyi srácok. Exit Kiadó, Kolozsvár, 2018, 303 o.

Jegyzet

1 Pap Melinda: Mit nem tanítanak meg nekünk az ’56-os forradalomról az iskolában? Krónika Online

Tetszik önnek az oldal? Segítsen egy lájkkal. Köszönjük!

Új hozzászólás

További írások

Mezőségi művészetről beszélni azonban egészen meglepő. Hol élhettek itt művészek, honnan származtak el tehetséges emberek, mi is maradt meg egykori alkotásaikból – ennek számbavétele szinte kilátástalannak tűnik. Murádin Jenő az a művészettörténész, akinek teljes rálátása van Erdély képzőművészeti életére. Csak ő vállalkozhatott arra a nem túl hálás feladatra, hogy számba vegye mindazokat a művészeket, műalkotásokat, amelyek valamilyen módon a Mezőséghez köthetők. 

fél évszázad múltán újból a pusztakamarási családok történetét dokumentáló kötet* lehet az asztalunkon. A kolozsvári Művelődés Műhelyében készült, igényes kivitelezésű könyv címlapján azt olvasom: A pusztakamarási családkönyv, alatta pedig: 300 év 700 magyar családja. A címlapon négy nevet is látok, nyilván nem találom köztük a 2006-ban elhunyt Sütő Andrásét, de rajta van a szülőháza és a tornácán az író fényképe is, felismerhetően.

A Tersánszky Józsi Jenő nevével fémjelzett könyvtár, a régiségtár, az családias hangulatú vendégház, a rendezett udvar a helyiekre s az oda érkező hazai és külföldi vendégekre egyaránt kellemes hatással van. Az elmúlt években a Ház társrendezőkét/szervezőként volt jelen a város fontosabb rendezvényein – a Szent István Napokon, a Főtér Fesztiválon, a Gesztenyeünnepen… A Ház fenntartói hamar felismerték, hogy a vészesen fogyó magyarságnak mily nagy szüksége van identitása tudatosítására és őrzésére, hogy mennyire fontos a gyengülő közemlékezetbe visszahozni, visszaépíteni a valós történelmi ismeretét, erősíteni a városhoz és környékéhez kötő érzelmi szálakat.

Újabb kötettel* jelentkezett Székely Ferenc a jeles erdélyi személyiségek életútját megörökítő sorozatában. A Születésnapi beszélgetések alcímű könyvet tavaly jelentette meg a százhalombattai Üveghegy Kiadó.

A román nyelvű könyv címe azt ígéri, hogy a Küküllők völgyének középkori műemlékeit mutatja be. Ambiciózus szándék egy ekkora kötetecske részéről – gondoltam, ez csak valamiféle vázlat lehet. Átlapoztam, majd alaposan el is olvastam, és így a helyére került a könyv és üzenete.

Újabb könyve jelent meg dr. Barabás László néprajzkutatónak, főiskolai tanárnak Szikonyország eltűnőben? címmel. A néprajzi tanulmányokat, közléseket tartalmazó, ötszáz oldalt meghaladó terjedelmű kötetet a székelyudvarhelyi székhelyű művelődési intézet, a Har­gita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont adta ki.*

A történelemírás nagyon sokáig a nagy eseményeket formáló és alakító politikusok, egyházfők, szellemi és morális kánont meghatározó személyek életrajzaiból állott. Az emberi történelem 5000 éves írott történelmének ókori történeti forrásai legtöbbször uralkodók politikai propagandája nyomán örökítették meg a múlt eseményeit. 

Forrongó, néha irányt vesztett korunkban, a modern, digitális eszközök uralmának világában üde színfolt, ha valaki a Gutenberg-galaxis csillagképéhez hűen, következetesen kitart a hagyományos technika nyújtotta eszközök és lehetőségek kínálta lehetőségek mellett; olyan értékeket tesz asztalunkra, amelyet semmilyen vírus nem törölhet le, amit bármikor kézbe vehetünk, lapozgatva elmerülhetünk benne, kettős célzattal: az ismeretszerzés vagy nosztalgia ébresztette/keltette vággyal. Miként is lenne másként Misztótfalusi Kis Miklós szűkebb pátriájában, hozzá hasonlóan a míves szakmát a művészet rangjára emelve. 

erdély és az erdélyiek

Minden táj lakóját érdekli, hogyan vélekednek szülőföldjéről a távoli országból érkezők, mit vesznek észre, mire figyelnek fel, mit dicsérnek és mit kárhoztatnak. Erdélyről nagyon kevés ilyen feljegyzés született a 19. század közepéig, de akkor egyszerre két ide nősülő „nagy nemzet” fia is könyvvel adózott e kis országnak. Ezeket a terjedelmes munkákat a közelmúltig alig-alig ismerték, csak részletek jelentek meg belőlük magyar nyelven. 

Márki Sándor nevét három évtizeden át jóformán minden kolozsvári ismerte. Alig volt olyan nagyobb esemény a városban, ahol ő ne jelent volna meg, s ünnepi beszédeit is gyakran hallhatták. A legnépszerűbb egyetemi tanárok közé tartozott. Világ- és hatalomváltozások, nemzedékek cseréje után, egy század elteltével napjainkban csak a történészek ismerik munkáit, s legfeljebb az egyetem történetében játszott szerepét emelik ki. Csak kevesen tudtak róla, hogy Márkinak van egy forrásértékű kiadatlan műve, amelyet a család őriz, s amely föltétlenül megérdemli a nyomdafestéket. 

Krajnik-Nagy Károly: Anno domino ’89. Kriterion, Kolozsvár

Krajnik–Nagy Károly erdélyi magyar tanár, újságíró és műfordító által írt Anno domino ’89 című munkája 2019-ben a Kriterion Kiadó gondozásában jelent meg, és más szemszögből közelíti meg a különböző rendszerváltások történéseit. A szerző elsősorban nem szakkönyvírás szándékával nyúlt a témához, hanem a megjelenített eseménysor mellett igyekszik az időszakot olvasmányosan és érdekesen, az esetleges más forrásokban elfeledett vagy csak említőlegesen használt történeteket érintve bemutatni.

Máramarossziget börtön

A máramarosszigeti börtön ajtajára 1977-ben lakat került, bezárták. Az 1989-es politikai fordulatot, a kommunizmus bukását követően kelt új életre, 1993-ban. Ana Blandiana és Romulus Rusan kezdeményezésére, a Polgári Akadémia Alapítvány a saját kezelésébe vette az egykori fegyházat, benne hozta létre, alkotta meg – a világon elsőként – a Kommunizmus Áldozatainak és az Ellenállás Emlékközpontját. A projekt az Európa Tanács égisze alatt valósult meg.

Most, hogy kezembe vehettem Vonház István A Szatmár vármegyei német telepítés című rendkívüli jelentőségű monográfiájának harmadik kiadását*, a késő római irodalom jeles alkotója, Terentius Maurus szavai jutnak eszembe: „(Pro captu lectoris) habent sua fata libelli” (A könyveknek is megvan a maguk sorsa – szerk. megj.). Az olvasó emlékezetében valószínűleg csak a mottóként idézett szavak jönnek elő, holott az előtte, zárójelben szereplő rész is igen fontos dologra hívja fel a figyelmet: arra, hogy mi is határozza meg a könyvek sorsát? Pro captu lectoris, azaz az olvasók fejében meglévő képesség, fogadókészség, igény. És hozzátehetjük: egyfelől az alkotó szándéka, a téma iránti elkötelezettsége, másfelől az alkotás utóéletének tovább folytatása, az olvasói igényt felismerő, az új és új kiadásokat finanszírozó mecénások áldozata által.

Közel húsz éve, 2000 októberének közepén az EME és az EMKE tudományos ülésszakot szervezett az ezredforduló alkalmából Kolozsvár 1000 esztendős múltjáról. Erre a konferenciára állítottam össze a Kolozsvár a magyar szépirodalomban című tanulmányomat, melyben a fejedelemség korától kiindulva az ezredvégig több mint hatvan szerző Kolozsvárról írt verses, prózai vagy színpadi alkotását vettem számba. Csak az elhunyt szerzőkkel foglalkoztam. A legfiatalabb közülük az 1935-ben született Palocsay Zsigmond volt. 

Nánay Mihály József Ágost fő- herceg

Az első világháború századik évfordulója környékén több olyan történeti mű is nyomdafestéket látott, amelyek ezzel az időszakkal foglalkoznak. Ezek közé tartozik Nánay Mihály József Ágost főherceg életútjának 1914 és 1924 közötti időszakáról szóló doktori disszertációja, mely kötetben 2018-ban jelent meg.